Kommunikációm és az új áldozat

- Leszakad a lábam – sóhajtott Puli. Aron és Kook elvitték a kocsit, így mi buszoztunk Pulival, valamint sétáltunk… sokat…

- Örülj, hogy neked még van! – vágtam vissza. Egyébként nekem is volt… vagy legalábbis ugyanúgy tudtam mozogni, mint régebben. Puli csendben lehuppant Minisüti mellé, így nekem Mr. Kwak Aron jutott.

- Na? Mit tudunk? – érdeklődött Puli, mire a másik kettő összenézett.

- A szülők nagyon kiborultak – szólalt meg Kookie, mire úgy éreztem, mintha összeszorult volna a szívem – egy darabig csak ott álltunk, és hallgattuk, ahogy ordítanak velünk sírva, hogy ez csak játék, ő nem halhatott meg.

Végignéztem a csapaton. Minisüti majdnem sírt, Puli elkeseredve bólogatott, Mr. Kwak Aron pedig nyugodtan ücsörgött mellettem. Ennyire nincs szíve? Megnézném, ő hogyan reagálna, ha ilyen történne a családjában. Azt hittem, hogy Puli a szívtelen, de lehet, hogy nagyot tévedtem. Aron ezerszer rosszabb nála. Őt csak a munka érdekli, a többi már csak mellékes.

- És valami hasznos? – kérdezte Puli.

- A szülők nagyon szerették a fiút. Semmi rosszat nem mondtak rá. A suliban is nagyon jól teljesített. Se beírás, semmi. Majdnem kitűnő átlag, és jó magatartás. A tanárok? – Tért át Puli feladatára.

- Ugyanez. Semmi az ég egy adta világon, ami segítene – temette fáradtan az arcát a tenyerébe.

- És mi van a szellemeddel? Most is itt van? – gúnyolódott Csirke. Bosszúsan néztem rá, és szitkozódtam, hogy nem láthatom.

- Nem tudom, gondolom igen – motyogta a tenyerébe.

- Taemin, te szerintem becsavarodtál! – jelentette ki nemes egyszerűséggel, amin Kookie felnevetett.

- Jongin, csapd le, kérlek – nézett Puli Kwak felé. Hálás mosollyal indultam az áldozat mellé, és átlendítettem a fején a kezem.

- A rohadt élet, ez tényleg itt van! – ugrott fel a helyéről, és tíz lépést hátrált.

- Mondtam - sóhajtott Puli, mire Mr. Kwak Aron félénken leült.

- Csodás. Akkor van egy szellemünk, akinek a hasznát tudjuk venni. Jongin, tudsz kopogni? - kérdezte. Puli is érdeklődve bámult, meg Kookie is.

- Szerinted, ha tudnék kopogni, akkor nem jeleztem volna másképp a jelenlétem? - morogtam magamban, de úgysem hallották.

- Szóval nem - sóhajtott fel Csirke - akkor legyen az, hogy Kopó lesz a tolmácsod, úgyis kijöttök. Ha egyet suhintasz rajta, akkor igen, ha kettőt, akkor nem. Így tudsz velünk kommunikálni.

- Miért pont én? - Puli hirtelen felháborodása miatt nem tudtam reagálni Mr. Kwak Aron javaslatára.

- Mert úgyis olyan jó pajtások lettetek - megint az a kifejezéstelen arc.

- Attól még nem a legjobb, amikor fejbe akar csapni - tudatta vele is, de szerintem érezte párszor.

- Jelenleg be kell érnünk ezzel a variációval. Szóval, férfi volt? - Első kérdés.

- Igen - reszketett Taemin.

- Volt köze a sulihoz, barátaidhoz, ellenségeidhez? - tett fel egyszerre három kérdést, én pedig csapkodtam Pulit, aki elugrott mellőlem.

- Ez így nem lesz jó! Egyszerre egyet, mert nem tudom értelmezni a választ - mordult rá Csirkére.

- Rajzoljon a porba - mutatott a földre Süti. Erre már nem tudtam mit válaszolni, csak fejbe csaptam magam, és leültem. Most ennyire hülyék, vagy csak mutatják? Ha tudnék írni a porba, akkor már egy százoldalas regényt kaptak volna tőlem…

- Jungkook, a mi szellemünk egy intelligenciával ellátott sűrített levegő. Csak csapkodni fog, és mivel Kopót választotta ki a társának, ezért ő lesz a telefonunk. Mondd, Jongin, tudod, hogy miért vagy itt? - kérdezte, majd elővette a jegyzetfüzetet. Válaszképp kétszer fejbe vágtam Pulit. Nekem tetszett, már nem azért, de a sűrített levegős beszólásért még fog kapni ez az angol nyelvű csirke...

- Nem. De tudnál kisebbeket ütni? Már fáj a fejem - mormogott Pulika.

- Ez igaz. Csak óvatosan - figyelmeztetetett Mr. Kwak Aron is.

- Férfi ölt meg? - kérdezte Kook, mire gyengéden megcsaptam Pulit.

- Csak tudnám, hogy eddig miért nem jelentkeztél - Mr. Kwak Aron lelkesen jegyzetelt tovább. Feltett még pár olyan kérdést, hogy ismertem-e, vagy tudom-e ki volt. Hány éves lehetett, hogy nézett ki. Szerencsére a felénél leesett neki, hogy ezekre a kérdésekre nem lehet, igennel vagy nemmel válaszolni.

- Ez így mégsem teljesen jó. Valami mást kell kitalálnunk, mert nem jutunk előrébb – tette le kissé csalódottan a jegyzettömbjét.

- Kár, hogy nincsenek olyan emberek, akik látják a szellemeket, meg hallják is őket – szontyolodott el Süti is. Hát igen, pedig annak én is örültem volna.

- Szerintem mára itt hagyjuk abba. Holnap folytatjuk majd, ránk fér a pihenés – nyújtózott egyet Csirke. Egyetértően suhintottam meg Pulit.

- Te nem is tudsz elfáradni – röhögte el magát.

- Jongin hol lesz este? – kérdezte a srácoktól Kookie.

- Taeminnél? – nézett az említettre Kwak, akit kirázott a hideg.

- Nagyon úgy néz ki – dörzsölgette a karját.

- Akkor holnap reggel találkozunk a kapitányságon, srácok. Én még hazaviszem Jungkookot – integettek, és elindultak az autójuk felé.

- Na, gyere, Kai – állt fel ő is, és elindult.

Sietve pattantam utána. Taemin még visszasétált az irodájához, ott ültünk be a kocsijába, majd végül elmentünk hozzá. Egy nagyon pici lakásban élt. Volt egy minimális konyhája, egy nappalija, egy fürdő, meg a háló, de mind nagyon picike volt, nem is beszélve a benne lévő rumliról.

- Pfuj - ez jött ki belőlem, amikor lehuppantam a kanapéra a koszos alsógatya, meg a félig megevett, félig megrohadt ramyum közé.

- Nos, én lezuhanyozom, és megyek aludni. Bekapcsolom neked a tévét, hogy ne unatkozz, és kérlek, ne ölj meg - Puli felkapta a távirányítót, majd eltűnt a fürdőben. Valami dorama ment, azt néztem. A megöléses dologra nem reagáltam, biztos viccnek szánta. Pár perc múlva Puli elvonult a szobájába egy integetés kíséretében.

***

Hét óra, de Puli még aludt. Pedig nyolcra beszéltük meg a találkozót a srácokkal. Átlibegtem az ajtón, és odamentem mellé. Amikor aludt, akkor volt a legcukibb. Nem volt bunkó, sem nagyképű. Egyszerűen csak egy kölyökképű nyomozó.

- Kelj fel! – csaptam fejbe, de ő csak megrándult egy kicsit. Újabb két suhintást kapott.

- Mindjárt kelek – dünnyögte rekedten. Komolyan azt hitte, hogy beveszem ezt a dumát? Én is mindig ezt csináltam. Mindjárt megyek, aztán aludtam tovább. Adtam neki még párat, mire mérges fejjel felült az ágyban. – Felkeltem – morogta. Diadalittas mosollyal az arcomon hagytam el a szobáját, és visszavágódtam a kanapéra.  Nemsokára Taemin is kicsoszogott. Feltette főzni a kávét, majd a fürdőbe ment.

Hamarosan kijött egy elviselhető szerelésben, és a kávéja után már kevésbé tűnt halottnak.

- Mehetünk? - kérdeztem, mikor odaléptem hozzá.

- Kai! Gyere, megyünk - kiáltotta el magát, mire hátba vágtam - Bocs, de nem látlak.

Ezek után beültünk a kocsiba, és elindultunk Mr. Kwak Aron jelenlegi irodájába. Mikor beléptem, elállt a szavam, főleg az amerikai-koreai zászlótól, és az ajtó felett lévő, kitömött sastól.

- Azt hittem, már nem is jöttök - kotkodálta Csirke. Kezdett idegesíteni, hogy mindig antiszociális hangulatban volt. Néha még az én jókedvemet is képes volt elvenni.

- Fáradt voltam. Alig bírtam felkelni. Jongin ébresztett így is - dobta le magát az egyik kényelmes fotelbe Puli. A másikban egy félkómás Sütemény lazított. Szerintem a srác fel sem fogta, hogy hol volt.

- Azt hittem Jongin megöl az éjjel - morogta az orra alatt Mr. Kwak Aron.

- Roppant viccesek vagyunk ma reggel - erőltetett nevetést Kopó.

- Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet - folytatta a gúnyolódást.

- Ha vitatkozni akartok, ki lehet menni - mutatott erőtlenül az ajtóra Kookie, mire a két nyomozó elhallgatott. - Kösz - ejtette vissza a kezét az ölébe, és folytatta a relaxálást. Ez a gyerek is képes meglepetéseket okozni.

- Tehát... Kell lennie valami logikának a helyszínek között. Kopó, te már foglalkoztál ezzel az üggyel. Adok egy Szöul-térképet, kérlek, jelölgesd be őket - Csirke odanyújtott egy papírt Pulinak, aki jelölgetni kezdett. Volt ott egy park, egy építkezés, egy lakás, a temető kétszer, a sulim, egy kávéház, az a lakás, ahol én is meghaltam.

- Ezt a lányt a saját lakásában ölték meg - sóhajtott Puli, és az egyik apartmanra mutatott. - de minden áldozat kapcsolatban állt valahogy. Akarom mondani, valaki biztos ismert valakit.

- Szerintem a gyilkos nem egyedüli. Lehet, hogy egy szervezet - Minisüti kissé kiegyenesedett, Puli pedig bólintott.

- Ezt is számításba vesszük. - Hát, ha tudtam volna, akkor mondtam volna nekik, hogy az áldozatok közt valóban volt kapcsolat. De mivel nem hallanak, felesleges lett volna jártatnom a szám. És gyilkos van, nem pedig szervezet. Egy szervezeten belül sem gyilkol mindenki ugyanazzal a módszerrel. Egyszerűen nem tudnak. A nyomozóim kicsit hülyék, hogy rájöjjenek, de sebaj. Legalább sokáig lesznek társaim, és nem kell egyedül bolyongnom. Sosem szerettem egyedül lenni. Reméltem, hogy halálom után majd találkozom az unokabátyámmal, aki két éve halt meg. Ő volt a legfontosabb személy az életemben. Valami oknál fogva, mégis itt ragadtam.

- Biztosan nem - sóhajtott Mr. Kwak Aron. - A gyilkosunk egyedi. Egyedien őrült...

- A helyszínek viszont pont elhagyatottak voltak azokban a napokban. A Betűs-gyilkos előre tervez - Puli gyorsan közbevágott, és még pluszban igazat is adtam neki.

- Azt mondom, hogy Jongin barátai közül lesz valaki a következő áldozat. Szemmel kell tartanunk az iskolát, nehogy az orrunk előtt gyilkoljon a fickó. Egyértelműen nem véletlenül rakták össze Korea és Amerika legjobbját. A pasi tudhat valamit. Szemtanú nincs, Kai meg nem tudja, hogy ki volt. Ez el fog húzódni egy darabig - Aron a végén letette a tollat.

- Pont ezért vállaltam el. Kezdett elegem lenni ezekből az unalmas családi gyilkosságokból, a bolti rablásokból, meg ilyen piti ügyekből. Egy-két nap alatt felderítettem őket. Ez végre egy nekem való meló, és még szellemem is van – mesélte lelkesen Puli, de azért kapott egy tockost. – Jó, bocsánat – emelte fel a kezét védekezésképpen, amin Kwak váratlanul elröhögte magát, amin nem kicsit lepődtem meg.

- Ember, ez egy szellem. Nem hatja meg, hogy felemeled a kezed – folytatta a röhögést, ezért ő is kapott egyet. – Héj, ezt miért? – kérdezte vigyorogva. Egyedül Kookie volt az, akit még egyszer sem bántottam. Nyugodtan odasétáltam elé, és megmutattam milyen érzés. Szerencsétlen gyerek akkorát ugrott, hogy majdnem kiesett a fotelből.

- Na, téged is utolért – röhögött már mindenki. Örültem, hogy sikerült végre először feldobnom a hangulatot.

- Te mért vállaltad el? – kérdezte Puli.

- Tekintve, hogy Amerika legjobbja vagyok, felkeresett a rendőrség. Érdekesnek hangzott, de nem volt elég kecsegtető. Sorozatgyilkos van Amerikában is. Amikor azonban egy millió dollárt ajánlottak fel, akkor már tudtam dönteni. Így kijöttem Koreába, ami remek döntés volt. Ennyiért nekem megéri veletek vesződni - zárta le Aron, mire kapott tőlem egy újabb pofont. - Au...

- Megérdemelted - morogtam válaszként, azonban a pillantásom egyből Pulira tévedt. A srác leesett állal bámulta a rangidős nyomozót.

- Egymillió dollár?! - kérdezte. Igen, az nagyon sok volt.

- Igen, annyi. Szép kis összeg – vigyorgott önelégült arccal.

- Kookie, te mi járatban vagy itt? – fordult Puli a legfiatalabbhoz.

- Miattatok – vont közömbösen vállat. – Apám, a rendőrkapitány legjobb barátja, így megengedte, hogy a két legjobbal tölthessem a gyakorlatom. Bár akkor még nem gondoltam, hogy egy pár óvodással kell lennem, nem pedig a példaképeimmel. Még a szellem Kai is jobb nálatok – sóhajtotta unottan. óvatosan megsimogattam a fejét. – Köszönöm Kai, én is téged – vigyorgott maga elé.

***

A következő egy órában csak a térképet bámulták. Próbáltak összefüggést keresni, de nem tudtak. Én csak bambultam ki a fejemből, mást nem tudtam csinálni.

- Jongin, próbálkozz már valahogy segíteni egy kicsit – nyüszítette Puli. Kíváncsian odasétáltam mellé, és jeleztem, hogy ott vagyok. – Mondjuk, próbáld behatárolni a következő áldozat helyét. Odateszem a ceruzát, és igennel, vagy nemmel válaszolj – emelte a magasba a ceruzát.

Ezek után mutogatni kezdte a helyszíneket, de mindegyiknél nemmel válaszoltam. Igazából lövésem sem volt a következő támadás helyszínéről, de ezt nem is akartam és nem is tudtam volna jelezni.

- Tehát, nem Szöulban lesz - jelentette ki Mr. Kwak Aron egy idő után - már végigmutattátok a fél várost. És semmi...

- Bocs, de mindre nemet mond - vonta meg a vállát Puli - azaz...

- Mi az? - Mr. Kwak Aron is kiemelkedett az üléséből, és Süti is odatotyogott hozzánk. Puli rátette a ceruzát a Nemzeti Színházra, mire hevesen fejbe csaptam.

- Heuréka! - nevetett fel - itt lesz!

- Rossz előérzet, Jongin? Vagy csak tipp? - Aron felpillantott, mire egyszer megsuhintottam Taemint.

- Első - mondta.

- Akkor induljunk is! – ugrott fel a helyéről Kwak, Kopó és Sütike. Az autónál a két idősebb előre ült, én Taemin mögé, Kookie pedig kint állt az autó mellett.

- Mért nem szállsz be? – kérdezte Puli.

- Nem akarok ráülni Jonginre – vakarta zavarában a fejét.

- Jo…auuu – kezdett bele Puli, de már egyből fejbe csaptam. – Aron mögé ülj – mutatott a másik oldalra. – Ezeket visszakapod még egyszer, ne feledd! – fenyegetőzött, de nem vettem komolyan. Amúgy is, egy szellemes szellem vagyok.

- Ezt sosem fogom megunni – nevetett Csirke. – Olyan jó nézni, hogy így kijöttök egymással – pislogott nagyokat, amin már én is elröhögtem magam.

- Ha itt töketlenkedünk, akkor meghal a kövi áldozat is. Így talán, még odaérünk, miközben haldoklik – hajolt be a két ülés közt Süti.

. Igaza van, taposs bele, Csirke… izé Aron – javította ki magát egyből. Leesett az állam, hogy az én általam kitalált becenevet használta rá.

- Mi az, hogy Csirke? – kérdezte döbbenten Mr. Kwak Aron.

- Izé, nem tudom, csak úgy jött. Mintha már mondta volna neked valaki – vont vállat Puli. Hát én majdnem megfulladtam a röhögéstől.

- Csirke a nénikéd - morgott még mindig Mr. Kwak Aron. Ezek után elindult a furgonnal, szépen, kényelmesen.

- Au - kapott hirtelen a fejéhez Puli, majd megsimogatta - azt hiszem, tudom is, hogy honnan. Kai a tettes. Valahogy egy idő után halljuk azt, amit ismételget. Gondolom, téged Csirkének hív - nevetett fel - mondjuk, szép a tarajod...

- Ezt most abbahagyod, vagy kiraklak. Jongin ma velem alszik, veled meg Kook. Én legalább rá fogom őt venni a munkára, nem pedig bugyuta beceneveken fogok gondolkozni. És ha most leütsz, Jongin, akkor hazamegyek. Remélem, világosan beszéltem - morgott Aron. Sajnos tényleg meg akartam őt csapni... nem jött össze, így inkább visszahúzódtam a helyemre, és csendben bámultam ki az ablakon.

- Egyébként, hogyhogy senki nem ijedt meg attól, hogy itt egy szellem? Olyan természetesnek vettük, mintha ez egy mindennapos dolog lenne. Már bocsi, Jongin, de bármikor megölhetsz minket - Kook ismét nagyot szólt, olyat, amin még én is meglepődtem.

 - Én azért maradtam ilyen nyugodt, mert engem zaklatott a legtöbbet. Ha, akarta volna, már rég mellette szellemeskedhetnénk, hogy ne legyen egyedül láthatatlan. Szerintem élvezi ezt is – vigyorgott hátra Puli.

- Hát, én bevallom megijedtem egy kicsit. Azért nem mindig találkozik az ember igazi szellemmel – vallotta be Aron.

- Engem meg nem zavart, olyan… mint egy háziállat, akit nem kell etetni, meg kivinni pisilni. Csak úgy van – vigyorgott boldogan Süti. – Auuu… auuu… auuu… auuu – visítozott Sütike a hátsó ülésen, mert éppen agyoncsapni készültem.

- Te leszel az első, aki a láthatatlan haverom lesz.

- Ne hisztizz Kook, ezt megérdemled. Jongin nem egy állat – kelt a védelmemre Puli.

- Sajnálom – kiabálta hangosan, mire abbahagytam.

- Meg egészen addig aranyos, amíg Kopót bántja - hallatszott Mr. Kwak Aron megjegyzése, mire ütni készültem. Sajnos ekkor eszembe jutottak a szavai, miszerint akkor hazamegy. Már eléggé megkedveltem őt ahhoz, hogy ezt ne hagyjam, így csendben maradtam.

- Kapd be - morgott Pulika, mire Csirke halványan elmosolyodott.

- Ezt a csirkéért - vágta rá, de Puli csak a szemét forgatta. Biztosan unhatta már a csípős beszólásokat, de ez szerintem Aron részéről kölcsönös volt. Az út ezek után csendben telt, Aron még a rádiót sem hagyta bekapcsolni. Nagyon a vezetésre koncentrált. Kookie figyelte a példaképeit, Taemin pedig majdnem elaludt az anyós-ülésen.

Én unalmamban Pulit csesztettem, és idegeskedtem, mert egyre erősebb lett az érzés. Néha még éreztem is, hogy szenved a valaki. Ilyenkor megcsaptam Pulit, hogy siessünk.

- Aron, gyorsabban. Lassan betörik a fejem – tette kezeit az említett testrészére.

- Rendben. Ennyire rossz a helyzet? – kérdezte.

- Igen – tolmácsolt Puli.

- Meg tudod mondani, hogy merre lehet a gyilkos? – kérdezte, de csak két kicsit ütöttem a fejére.

- Nem egészen – ingatta a fejét Kopó.

- Akkor te az áldozatot érzed, ugye? – újabb kérdés, erős ütés.

- Kérlek Kai, finomabban igenezz – nyögte halkan. Bocs, de nekem sem volt kellemes.

- Figyelj, te fogsz vezetni minket bent. Ha, jobbra kell menni, akkor a jobb fülét zaklatod Taeminnek, ha bal, akkor a balt. Ha egyenes, akkor nem bántod – egyeztette velem a jeleket, én pedig zaklattam közben a füleket.

- Nem mondhattad volna a karomat inkább? – akadékoskodott Pulika.

- Nem, mert Kai a fejeket szereti ütni – vont vállat, és beletaposott a gázba.

Hamarosan pedig meg is érkeztünk a színházba. Aron és Kook azonnal kipattant, utánuk Taemin.

- Jongin, zárhatok? - érdeklődött Aron.

- Igen - Taemin felnyögött, mikor fejbe kólintottam. A kocsi ezek után kattant egyet, mi négyen pedig bementünk.

- Segíthetek? - érdeklődött egy középkorú hölgy... azaz banya...

- Kwak Aron, profi nyomozó. Egy gyilkosság miatt vagyunk itt - lépett oda Mr. Ki-ha-nem-én a jelvényével. Igen, új beceneve van!

- Gyilkosság? - a banya szemei elkerekedtek.

- Csak lesz.

Ekkor azonban megint feltámadt bennem az az érzés. Egy szúró fájdalom volt, amit elvileg éreznem sem kellett volna. Láttam magam előtt a gyilkost, amint éppen egy forró vassal belém égetett egy "Z" betűt. Azonnal megrántottan Puli fülét.

- Jobbra - szegényem hangja elvékonyodott a fájdalomtól, ami miatt már majdnem megsajnáltam.

Sajnos futni nem tudtunk, mert akkor nem tudtam volna csapkodni Pulit. De amennyire tudtunk, siettünk. Főleg, hogy tudtam, ezután következik az első vágás. Elég mélyen belevési a kését az áldozata mellkasába, de annyira mégsem, hogy meghalhasson benne. Egyre közelebb kerültem a helyszínhez. Éreztem.

A lépcsőn indultam felfelé.

- Jongin, szerintem inkább az alagsor - kezdett el kötekedni Aron Na, most kezdi azt, hogy ő jobban tudja. Erősebben csaptam meg Taemin jobb karját, hogy felfele menjünk.

- Én bízom benne - indult meg Puli a lépcsőn. Egy erős szúrást éreztem. Megkapta az első sebet. Kintről viszont hangos szirénázás szűrődött be.

- Ezt nem hiszem el. Elijesztik - kezdett el rohanni a padlás fel3, mi pedig utána. Még az ajtóval sem vacakodott sokat, egyszerűen csak berúgta.

- Eltűnt - futott körbe Kwak. Pulival odamentünk az sráchoz.

- Nyugi, nincs semmi gáz - oldozta el a köteleket a kezén, és a lábán.

- Azt hittem megöl - remegett egész testében a srác.

- Ismered, Kai?- kérdezte Puli, egy finom nyakassal válaszoltam.

- Kim Kyoungjae vagyok, de csak Eli. De... Jongin halott - értetlenkedett Eli. Meglepődtem, hogy így láttam az izompacsirtát.

- Jongin szelleme velünk van. Ő hozott ide - adott magyarázatot Puli.

- Drága, nem kell mindenkinek szólni Jonginről - förmedt rá azonnal Mr. Kwak Aron, én pedig helyeslően bólogattam. Kook és Csirke felsegítették a srácot, aki a sokktól megszólalni sem tudott - gratulálok...

- Bocs. Szóval, Kyoungjae, milyen kapcsolatban álltál Jonginnel? - ült le vele szembe Taemin. Aron addig elment nyomokat keresni. Inkább vele tartottam. Ő is előszedte a sminkes mütyürjét, és púderezni kezdett. Eli és Taemin viszont nagyon nem akartam egyről a kettőre jutni, amit mondjuk, nem csodálok...

Kezdődjék a nyomozás!

Minisüti csendben nézegette az egyik karcolást a falban. A gyilkos csinálta véletlenül. Amikor megsuhintotta a kését, az belement a falba. Nem rossz nyom... igyekeztem valahogy jelezni neki.

 - Az ő késének a nyoma! - kiáltottam, de természetesen nem hallott. Egy idő után dühösen fordultam el. Mr. Kwak Aron is talált valamit. Mikor odalopództam hozzá, egy érdekes, csak félig létező cipőnyomot tanulmányozott. Nem az enyém volt, csak hasonló, így érdeklődve figyeltem. Elővette a fényképezőgépet.

- Jó márka - jegyeztem meg. Szerettem fotózni, szóval kicsit értettem a kamerákhoz. A képek nagyon jók lettek, látszott, hogy Csirke már profi volt. Ekkor Pulira néztem, aki az ablakkeretet púderezte.

Kicsit untam a csendet. A srácok egy szó nélkül dolgoztak, a szoba különböző sarkaiban, mintha direkt kerülnék egymást. Én meg halálra unhattam magam, mert nem tudtam mit csinálni.

- Srácok, nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de nekem kilyukad a gyomrom – simogatta a hasát Kwak, mire mindenki abbahagyta, amit csinált.

- Már én is akartam szólni ez ügyben – értett egyet Puli is.

- Két sarokkal arrébb, van egy kis étterem. Nem ötcsillagos, de nagyon jól főznek, és olcsó is. Ja, és van fánk – nézett Csirkére, aki értetlen arckifejezéssel bámult a kölyökre.

- Ez szép volt Kookie – borzolta össze a picur haját röhögve Puli.

- Rosszat mondtam? – nézett Mr.Kwak Aronra Süti.

- Nem, dehogy. Csak nem értettem mit akarsz a fánkkal – vakarta zavarában a tarkóját.

- Hát… az amerikai nyomozók mindig fánkot esznek, meg nyalókát – kezdett el vörösödni ő is.

- Az Kojak, de ő is csak a filmben eszik azt. Amúgy meg, a rendőrök nem tömik magukat fánkkal, ez csak olyan filmbeli hülyeség – magyarázta el Aron. Ez nem volt igaz. A fánkot igenis szeretik a rendőrök. Azért olyan kövér mind, tisztelet a kivételnek.

- Akkor elmegyünk? – kérdezte Puli a hasát simogatva, mire a másik kettő bólintott. Én nem voltam éhes, de lehet, hogy csak azért volt, mert már nem éltem. A nyomozók összepakolták a cuccokat, a bizonyítékokat pedig berakták Minisüti táskájába röpke tíz perc vita után. Ezek után Mr Kwak Aron egy rejtett helyre felrakott egy kamerát valami speciális kütyüvel.

- Még egy óráig bírja az elem, úgyhogy sietnünk kell – jelentette ki.

- Nem tudtad feltölteni? – Puli azonnal morgott, de Minisüti csak megköszörülte a torkát, mire mind a ketten elhallgattak.

- Egyébként nem.

***

Az étterem tényleg nem volt nagy szám, de olyan kis hangulatos volt. Körülbelül negyven évvel ezelőtt épülhetett. A bútorok tömör fából voltak, és cuki kis terítő volt rajta. Kookie Aron mellé ült, velük szembe Taemin és én. Igen, én is leültem, sőt, még rendeltem is volna egy jó kis pizzát, de nem jött össze. Az a szemtelen étlap nem akart a kezeim közé kerülni. Elkezdtem bökdösni Pulit, aki megrázkódott.

- Neked meg mi a bajod? – vonta fel az egyik szemöldökét Kwak.

- Kirázott a hideg – felelte teljesen normálisan, közben engem bámult, vagyis, arra amerre voltam. Engem ugyanis nem látott.

- Megint fújt a szél? – faggatózott tovább.

- Ha hülyének nézel is, akkor is igen lesz a válaszom – még mindig nyugodt volt.

- Rendelhetnénk? – kérdezte Süti türelmetlenül.

- Persze –ment a válasz szinkronban. Ezen persze jót nevettem, hiszen ez a kis dugasz megnevelte a két hyungját.

- Akkor én egy Hawaii pizzát kérek – Puli letette az étlapot, mire boldogan tapsolni kezdtem. Tényleg olvasott a gondolataimat. Szerencsétlent pedig kirázta a hideg. Megint.

- Ezt nem bírom nézni – Mr. Kwak Aron levette a kabátját, és Pulinak nyújtotta – itt elég meleg van, te pedig lehet, hogy beteg leszel. - Végre kezdtek kibékülni egymással, de gonoszság volt, hogy pont én lettem Cupidó.

- Kösz – Taemin elvette, és felhúzta. Kicsit érdekesen állt rajta, de nem volt elviselhetetlen.

- Én margharitát, és nincs mit – jelentette ki, közben pedig leadták a rendelést. Minisüti pedig bibimbapot szeretett volna enni. Elég hamar kihozták a rendelést, és én azonnal odakaptam Puli pizzájáért, mire megint kirázta a hideg. Ki lehet találni, mennyire ideges lettem, amikor a szeleten átment a kezem, sőt, még az asztalon is.

- Taemin, szerintem menj haza – kezdett aggódni Kookie is, én meg már feküdtem a röhögéstől. Szerencsétlenek azt hiszik, hogy Pulika beteg, mikor csak engem érez meg. Tiszta nevetséges.

- Semmi bajom, csak… olyan, mintha fújna a szél – magyarázta, de az asztalnál ülők még mindig nem hittek neki. – Hagyjuk – adta fel, és harapott bele az általam kiszemelt szeletbe. Nyál csorgatva néztem, ahogy tömik magukba a finom kaját. Nem azért, mert éhes voltam, hanem mert megkívántam. Pont úgy, mint terhes nő a savanyú uborkát.

- Mi lenne, ha nem zabálnád fel előlem a kajámat? – mordultam fel, de Puli csak evett tovább rezzenéstelen arccal. Dühösen felpattantam a helyemről. Akkor margharita pizzát eszem, ha ő nem ad! Máris kiszemeltem egy szeletet Mr. Kwak Aron pizzájából, és nyúltam is volna érte, de megint továbbhaladt a kezem az asztalnál.

- Az a kamera meddig bírja? – Minisüti felpillantott a kajálásából.

- Most nem terveztem elhagyni a terepet, így még max fél óra, de egyébként hatot-hetet is kibír egyhuzamban – magyarázta Csirke – milyen jó lenne, ha véletlenül lekameráznánk a szellemét a srácnak…

- Barom! Ha itt pizzázom veletek, akkor nem tudtok lekamerázni! – azonnal fejbe kólintottam őt, mire megborzongott.

- Kopó, add vissza a kabátom! Itt tényleg hideg van!

- Tényleg? – kérdezte tettetett hitetlenséggel Puli, és visszaadta.

- Jó, ne izélj már! – fújt egyből Csirke, aztán folytatták az evést. Csalódottan ültem vissza Puli mellé. Elegem volt a szellemségből. Pizzázni akartam, érezni akartam, nem pedig átnyúlni mindenen. Idegesítő volt, és nem tetszett. Még beszélgetni sem tudtam senkivel, mert nem láttak, nem halottak.

- Én fizetek – vette elő a tárcáját Mr. Kwak Aron. A másik kettő nem ellenkezett, hülyék lettek volna, sőt, én még rendeltem is volna még egyet.

 ***

Visszaérve a helyszínre, a fiúk egyből a kamerához mentek, és a filmet nézték vissza. Sajnálatukra, senki nem járt ott, még egy galamb sem.

- Így nem fogunk egyről a kettőre jutni. Se egy tanú, se semmi – háborgott Puli.

- Ez az ügy tovább fog tartani, mint gondoltam – túrt a hajába Kwak is.

- És még a szellemet se láttuk – ez volt Minisüti legnagyobb problémája.

- Itt vagyok – nyávogtam elkeseredetten, de szokás szerint megint levegőnek néztek, amiből kezdett egy kicsit elegem lenni. Már most… Puli eközben visszatért púderezni az ablakkeretet. Ha üveg lennék, biztosan belészeretnék ebbe a tökéletesen sminkelt példányba, de valahogy nem működött közöttünk a kémia.

- Nem hiszem el! – csattant fel hirtelen. Hangja dühös volt, és Mr. Kwak Aron természetesen azonnal odasietett a… nem tudom honnan, mert az új szerelmemet bámultam. Mármint az ablakot… Pulit meghagyom a nyomozó-haverjának.

- Mi nem megy?

- A rohadék kesztyűt viselt – Taemin csalódottan biggyesztette le az ajkait, mire Csirke arcán először láttam valamilyen érzelmet megjelenni. Elmosolyodott, de csak egy picikét.

- Ha gyilkos lennék, ráadásul ilyen híres, akkor én sem hagynék nyomokat magam után. Viszont a srácnál voltak iratok. Kim Jongin a neve, huszonegy éves és ügyvédnek tanult a Korea Universityn. Ez viszont már egy nyom. Lehet, hogy a gyilkosunk csak ügyvédeket gyilkol, az is lehet, hogy ez a bizonyos Kim Jongin valamiért ellensége volt – az arca szinte azonnal visszaváltozott fapofává. Szerintem meg csak szimplán pszichopata volt, de legyen úgy, ahogy gondolod, drága Csirke. Egyébként eközben Minisüti is felbukkant, és érdeklődve figyelte az elemzést.

- Nem csak ügyvédeket, ugyanis az előző áldozata egy tanár volt. Előtte pedig… azt hiszem egy gondnok – dobolt az üvegen Puli.

- Viszont, mindhárman kapcsolatban álltak az egyetemmel. Lehet, hogy egy egykori diák, vagy tanár a gyilkosunk…

- Vagy egy bosszúszomjas szülő – vágott Aron szavába Kookie. Őszintén megmondva, nekem sem volt fogalmam arról, hogy miért öltek meg. A gyilkos azt mondta, hogy volt oka rá, de én nem emlékszem olyanra, amiért ezt a sorsot érdemeltem.

- Ki kéne deríteni, hogy van- e kapcsolat a három áldozat között. Rokoni, baráti, akármi, ami nyomra vezethet – tűnődött Puli. Sok sikert nekik, ugyanis soha nem derül ki, milyen kapcsolatban voltunk.

- Nem három van, hanem tíz. Két tanár, egy gondnok, és a sráccal együtt hét diák - javította ki magát Kwak.

- Akkor most megyünk az egyetemre? – kapta fel a fejét Süti, hatalmas vigyorral az arcán. Ennek meg mi a baja? Ki a szar szeret suliba járni?

- Igen, Jungkook – húzta mosolyra a száját a Kopó is.

- Én is megyek – kiáltottam el magam, és Csirkén keresztülfutva, bevágódtam a hátsó ülésre.

- Azta, menjünk innen, mert ez már ijesztő – ült be ő is sietve.

- Fújt a szél? – kérdezte közömbösen Puli, de a hangja elárulta, hogy jót szórakozik.

- Sajnálom, hogy nem hittem neked, megfelel? – kapcsolta be a biztonsági övét, és válaszra nem is várva, elindultunk.

Az út csendesen telt, hallgattuk a GPS kellemes hangját, olykor Csirke rádudált egy-egy sofőrre. Minisüti izgatottan ült mellettem, figyelve az idősebbeket, míg Puli csak bambult kifelé az ablakon.

- Itt vagyunk – jelentette ki Mr. Kwak Aron, amint leállította a járgányt. Lassan kiszállt a helyéről, pontosan úgy, mint Puli, Minisüti és én. Jó érzés volt megint látni a sulit.

- Itt még sosem jártam – Puli kissé elhúzta a száját, amint megnézte az épületet.

- Valahogy sejtettem – Csirke büszkén lépegetett az iskola felé, Minisüti pedig azonnal sietett utána. Puli morogva bezárta a kocsit, utána csatlakozott ő is.

- Ne hagyjatok itt, fiúk! – kiáltottam, és azonnal ott termettem mögöttük. Csendben baktattunk be a kapun.

- Szóval, hogyan álljunk neki? - álltak meg az előtérben.

- Rengeteg diák van, akik ismerték Jongint, mivel elég népszerű személyiség volt az iskolában - fintorgott Puli, amiért át suhintottam a fején. - Kezdem azt hinni, hogy szellemek üldöznek minket - rázkódott meg újra.

- Szellemek nem léteznek - mondta jelentéktelen hangon Kwak.

- Mi az, hogy nem létezünk? Itt állok melletted! - visítottam a fülébe.

- Csöng a fülem - simogatta meg az említett testrészét. - Váljunk ketté. Én megyek Kookieval, te pedig vidd a kedvenc szellemedet – mosolyodott el a végén halványan Mr. Kwak Aron. Kezdtem megutálni ezt a pasit. Lehet, átpártolok Pulihoz, ő legalább hisz bennem valamennyire.

- Kac kac kukac. Marha viccesek vagyunk - dünnyögte amaz. - Egy óra múlva találkozunk itt - mutatott a földre, és elindult. Én is vele tartottam. Nem akartam, hogy unatkozzon.

Az első tíz percben, csak fel- alá sétálgattunk. Mindenkit alaposan végigmért. Én csak a csajok seggét stíröltem, és fogdostam. Kár, hogy semmit nem éreztem belőlük. Amikor még éltem, akkor mindegyik oda volt értem. Mind a húsz ujjamra jutott legalább két lány.

- Jól vagy? - térített vissza a valóságba Puli hangja. észre sem vettem, hogy az emlékfalhoz értünk. Ide szokták kitenni a halottak képeit, és az előtte álló asztalra pedig gyertyákat tesznek.

- I... igen, semmi bajom. Csak hiányzik Jongin - szipogta a lány. Aranyos volt tőle, hogy hiányolt, de én azt sem tudtam kicsoda. Szerintem egy szót nem beszéltem vele.

- Ismerted?- kérdezte Puli.

- Kim Jongint mindenki ismeri. A suliban csak Kainak hívják. Egy igazi nőcsábász volt. Velem nem beszélt. Mennem kell órára - erőltetett mosolyt az arcára a lány, és elsietett.

- Nagyon népszerű ember voltál, Kai - mosolyodott el Puli, utána bámulta tovább a szexi portrémat - valahogy nem csodálom.

- Köszi - ha lett volna testem, akkor fix, hogy elpirulok ezen bókok hallatán. Tényleg kezdtem megkedvelni őt, mert egészen rendes volt.

- Mondjuk nálam nem voltál helyesebb - egy elégedett vigyorral továbbment.

- Anyád milyen egészségnek örvend? - kiáltottam dühösen. Utána rohantam, és istenesen seggbe kólintottam, mire megint kirázta a hideg. FreezePuliKopó nyomozó ezek után dühösen trappolt tovább.

- Biztosan nem leszek beteg, tehát vagy valami pszichés bajom van, vagy díjaznám, ha abbahagynád, kedves szellem a basztatásomat, mert ha meghalok, kinyírlak - morgott tovább.

- Ez hibbant - röhögött össze két srác a folyosón. Újabb emberek lettek kikérdezve a következő tíz percben, de senki nem tudott semmi hasznosat. Én elvoltam. Jólesett hallani, ahogy rólam áradoztak a lányok.

- Héj, bocsi – állította meg a legjobb haveromat, Baeket.

- Miben segíthetek? – kérdezte, miután végigmérte Pulikát.

- Kim Jonginról szeretnék kérdezni – vezette fel a beszélgetést. Baek csak unottan sóhajtott egyet.

- Mit akar tudni róla?

- Mondjuk, hogy voltak-e ellenségei, vagy rosszakarói – vont vállat Puli.

- Persze, hogy voltak. Én a legjobb haverja voltam, de nem csodálkozom rajta, hogy megölték. A srác az utóbbi időben nagyon elszállt magától. Azt hitte neki mindent szabad, mert helyes, meg gazdag. Több embernek is keresztbetett, ha a személy éppen az útjában volt – mondta félvállról. Hát, ha még éltem volna, ezek után szívrohamban halnék meg.  Rettentő nagyot csalódtam benne. A legjobb haveromnak mondta magát, közben meg egy kis szarházi volt.

- Értem, hát köszönöm. De, ami azt illeti, te egy nagy szemét vagy – mondta Puli lazán, fel sem pillantva a jegyzetelésből. Baek, és az én szemem is elkerekedett. – A legjobb haverjának mondod magad, de közben kipofázod most, hogy halott. Neked az lenne a feladatod, hogy kitarts mellette – sziszegte Kopó a foga között. Baek lehajtott fejjel hallgatott, de nem szólt semmit. Végül Pulival arrébb álltunk. Bevallom, nem gondoltam volna róla, hogy ilyen rendes is tud lenni. Megvédett, egy számára ismeretlen halottat. – Látod, még ki is álltam melletted. Sőt, hülyét csinálok magamból a másik két társam előtt, mert lehet, hogy csak magamban beszélek – mondta nekem, mintha tudná, hogy mögötte sétálok. Válaszként csak megsuhintottam a vállát, jelezve, hogy köszönöm. Erre azonnal elmosolyodott. Egy darabig kóricáltunk, amikor megláttuk Jinkit. Puli természetesen őt is leszólította, rólam kérdezgetve.

- Sosem bírtam a srácot. Akkora arca volt, mint a Csendes-óceán. Mindenhatónak képzelte magát, és nagyon gusztustalanul viselkedett.

- Barátok voltatok? – érdeklődött Pulika, közben folyamatosan jegyzetelt, én pedig hallgattam. Jinki volt Baek után a legjobb barátom. Tudtam, hogy nem igazán kedvelt, de valahogy mindig eltelt az idő, amikor kettesben maradtunk.

- Hidd el, én nagyon szívesen lettem volna a gyilkosa helyében – nevetett fel Jinki, majd elsétált.

- Nos, megvan az első gyanúsítottunk. Viszont nincs bizonyíték a többiekre – a nyomozó reménytelenül felsóhajtott.

- Biztos, hogy nem Jinki volt. Tudom, hogy nem kedvel, de nem tenne ilyet. Meg a csávó hangja másmilyen volt – magyaráztam, bár tudtam, hogy nem hall.

- Még van öt percem visszaérni – azzal megfordult, és sietni kezdett az aula felé.

***

- Jutottál valamire? – kérdezte Mr. Kwak Aron, amikor odaértünk.

- Hát, az egyik srác kijelentette, hogy szívesen lett volna a gyilkos, de szerintem nem ő volt. Vagy nem tudom. Meg még annyi, hogy sokak szerint beképzelt, bunkó meg ehhez hasonló volt. A vicc az…

- Hogy azok mondták, akik a haverjai voltak – fejezte be Puli helyett.

- Te is találkoztál ilyenekkel? – húzta a száját.

- Persze. Az egyik Sehun, a másik pedig Suho volt. Leosztottam őket, hogy egy igaz barát nem ilyen. Felidegesítettek, mert szerintem csak kihasználták a srác hírnevét – fintorgott Csirke. Igaza volt. Néha én is ezt éreztem, de inkább próbáltam másra koncentrálni.

- Akkor menjünk. A dirivel nem tudunk beszélni, mert két-három napra elutazott. Beszéljünk a srác szüleivel. – Indult el Puli. Nem akartam hazamenni. Nem akartam látni, ahogy a szüleim elsírják magukat, mert az egyetlen fiúk meghalt, mert egy eszement őrült meggyilkolta. Nekem ehhez nem volt erőm. – Szerintem maradj – dünnyögte maga elé Puli.

- Hol? – kérdezte Kwak. Kopó nagyokat pislogva nézett rá.

- Arra gondoltam, hogy ti menjetek a szülőkhöz, én maradok, és kérdezgetek a tanároktól is. Nem biztos, hogy diák volt a gyilkos – hadarta el egy szuszra az egészet.

- Mondasz valamit. Találkozzunk két óra múlva az étteremnél, ahol voltunk.

- Rendben – felelte Puli, és visszafele battyogott.

Egyértelműen Pulival maradtam. Látni akartam a szüleimet, de ahhoz nem lett volna erőm, így inkább a tanárokkal találkozgattam. Meg Minisüti és Mr. Kwak Aron nagyon jól elszórakoztak ketten, legalábbis az észrevételem alapján.

- Akkor gyere, Jongin, megnézzük a tancijaidat. Vagy van kedved a szüleidhez menni? – pillantott jobbra Puli. A bal oldalán álltam, de mindegy, az ő kedvéért odasétáltam a jobbjára, hadd örüljön. Mr. Kwak Aron és Minisüti azonnal hátrafordultak.

- Te kihez beszélsz? – ráncolta a homlokát Kookie.

- Jonginhez – Puli megvonta a vállát, és elment. Még hallottam Mr. Kwak Aron „Ez hülye” című megnyilvánulását, utána elmentünk.