2015. május 10., vasárnap

Játsszuk azt, hogy nem vagyok






- Szerinted mit egyek ma vacsorára? - kérdezte Minho, miután fél órán keresztül állt a nyitott hűtőajtó mellett. Odamentem mellé, és szemügyre vettem az alapanyagokat. Üres volt. Minho hűtője majdnem teljes üres volt. Csak pár tojás, szalámi, lekvár, meg zöldség rejtőzött egy-két sarokban.
- Palacsinta - kopogtam le neki.
- Pacsirta? Honnan szedjek neked pacsirtát? - kérdezte értetlen arckifejezéssel.
- Palacsinta - kopogtam újra.
- Nem is rossz ötlet - mosolyodott el, majd elővette a telefonját. Pár másodperccel később megtudtam, hogy pizzát rendelt. - Bocs, nem tudok palacsintát csinálni - vigyorgott erőltetetten.
- Béna - közöltem vele a véleményem.
- Nem tehetek róla - vont vállat, és a kanapéhoz ment. Benyomta a tvt, utána kapcsolgatni kezdte a csatornákat. Lehuppantam mellé, és gyengéden megsimogattam a vállát, jelezvén, hogy ott vagyok. Egyébként kedveltem Colost, rendes gyerek volt ő, csak vak. Szegény Pulit a földbe tiporja, pedig biztos nem akarna neki ártani soha.
- Miért dolgozol itt? - kérdeztem. Hosszas csend. Szerintem nem értette, így lassabban megismételtem.
- Hogy miért? Nem tudom. Mindig is szabad akartam lenni, de ebben a családom meggátolt. Aztán láttam, hogy Taemin milyen önálló lett, és én is olyan akartam lenni. Nem is nagyon tartom velük a kapcsolatot, mikor betöltöttem a húszat, elszöktem otthonról. Amúgy is bizarr a családom. Ebbe most nem folyom bele, ha nem baj. Szóval, a lényeg, hogy apám aggódik értem, ezért mindig utalgat át a számlámra annyit, amennyi szerinte elég. Nekem az sok, szóval az majd másra tartogatom. Meg vannak vevőim, jó helyen élek, nem panaszkodhatok. Csak túl nagy a csend... - ezzel szerintem az ő részéről le is zárta a dolgot. Én viszont csak kíváncsibb lettem.
- Értem - válaszoltam. Nem akartam többet kérdezni, mert a végén még lecsapott volna a kíváncsiságom miatt.
- Mesélhetnél te is magadról - fordult felém. Rajta is látszott, hogy nem csak udvariasságból kérdezett, hanem mert érdeklte is a dolog.
- Én nagyon szeretem a szüleimet, és ők is engem. Mindent megkaptam, amit csak kiejtettem a számon, de volt, hogy dolgoztam azért, hogy megvegyek valamit - kezdtem el lassan lekopogni, hogy megértse.
- Akkor neked jó. Taemin mesélte, hogy a barátaid… - kezdte el, de nem fejezte be. Inkább a száját harapdálva elfordult.
- Úgy néz ki, hogy egyik sem volt a barátom. De most, a csapatban jól érzem magam. Mindenki nagyon aranyos, és törődtök velem - adtam választ az elkezdett mondatára.
- Azért, mert mind szeretünk. Eli is, csak még nem szokott meg téged - mosolygott aranyosan. Biztos, hogy elvörösödtem volna, ha még élnék. Hihetetlen egy pasi volt ő.
- Köszi - megsimogattam a vállát. Nagyon örültem, hogy tudtam vele beszélgetni, hiszen nem unatkoztam annyira, meg ő sem. Hamarosan csengettek, mire felpattant, és kirohant az ajtón, utnaa visszatért egy doboz pizzával. Ez a pasi csak evett, mégsem hízott. Hihetetlen volt.
- Gondolom, most elküldesz melegebb éghajlatra. Tényleg, te is szoktál éhes lenni, vagy ilyenek? Érted, neked is vannak szükségleteid? - kérdezte teli szájjal.
- Nincsenek. Nem vagyok éhes, nem kell pisilnem és még aludni sem szoktam. Egész éjjel azt nézem, ami a tvben megy - meséltem neki.
- Néha én is elviselném ezt - sóhajtotta, és megint harapott egyet. A fél pizza szelet eltűnt. Jó nagy szája van.
Miközben evett, nem beszéltünk többet, csak a filmet néztük. Mondjuk engem nem nagyon kötött le, mert túl nyálasnak tartottam. Inkább tett volna be egy pornót, azt is jobban elviseltem volna. Sosem szerettem az ilyen szerelmes, nyálas, csöpögős filmeket.
- Na, azt hiszem, lezuhanyozom, utána lefekszem aludni. Váltsak csatornát? - Colos a hűtőhöz sétált a megmaradt kettő szelettel. Most evett meg háromféle húst, erre meg megint... anyám...
- Igen - azonnal lekopogtam neki, mire kapcsolgatni kezdett, megint. Az egyiknél végül megállítottam, ő pedig elment zuhanyozni. Egészen hamar végzett, ezek után elköszönt, és ledőlt aludni. Három percen belül horkolt. Tátott szájjal. Ez kell Pulinak?!
Életemben nem néztem annyit Tv-t, mint a halálom óta. Belegondolva, nem is nagyon bánom. Sokkal jobban szerettem kint lófrálni a városban, mint otthon punnyadni. Mondjuk, ha egész nap a szobámban ültem volna, akkor nem lettem volna olyan népszerű, mint amilyen voltam. De már az sem nagyon foglalkoztat, hiszen már nem élek.
A negyedik film után unatkozni kezdtem. Semmit nem tudtam csinálni, ezért a morze ABC - t kezdtem el ismételgetni. Nem mondom, elég nehéz megjegyezni ennyi mindent újból. Reggelre körülbelül a hatvan százalékáig jutottam, de az is több volt, mint a semmi. Minho is szokta tanulmányozni, amikor a többiek nem látják. Biztosan érdekli, hogy miket mondok neki, hogy egyem meg a kicsi szívét.
Fél tízkor még mindig horkolt, ráadásul meg sem moccant. Mindegy, legalább tudtam, hogy nem halt meg. Oké, rossz vicc volt tőlem...
- Ébredj! - kiáltottam, majd teljes erőmből csapkodni kezdtem őt. A baj csak az volt, hogy ez egyáltalán nem zavarta. Aron ki fogja tekerni a nyakunkat, az már biztos. Újra püfölni kezdtem, és vagy negyed órán keresztül abba sem hagytam. Szerencsém, hogy én már nem tudtam elfáradni, mert akkor félholtan zuhantam volna mellé.
- Sosem fáradsz el? - motyogta csukott szemmel. Mérgesen arcon csaptam, de ő csak vigyorgott ezen.
- Kelj fel, fél tíz - kopogtam le neki.
- Fél tíz? Miért nem keltettél fel előbb? Aron letépi a tökeimet - ugrott fel egyből, és mire felfogtam volna, hogy mit csinál, már a fürdőben mosta a fogát. Pillanatok alatt öltözött fel, és kivételesen taxit hívott, hogy ne zötykölődjünk a buszon.

- Megjöttünk - akart benyitni az irodába, de az zárva volt. Ijedten nézett felém, a jobb oldalára.
- Lehet, elmentek - kopogtam.
- Felhívom - vette elő a telefonját, és már hívta is Csirkét. Semmi válasz. Colos már szinte véressé harapta az ajkát, de nem hagyta abba a csörgetést.
- Sziasztok - bukkant fel Eli a semmiből, mire Colos akkorát ugrott, hogy bekerülhetett volna vele a Guinness-rekordok könyvébe. Ő a ropilábú helyből ugró.
- Szia. Nem láttad Aront? Vagy Taemint? Vagy a kissrácot? - Colos azonnal letette a telefont.
- Nem. Gondolom, alszanak. Már itt vagyok egy ideje, te voltál az első, aki idejött... azaz ti - hallatszott a válasz, mire Minho olyan pillantást vetett rám, hogy ha nem lettem volna halott, akkor meghaltam volna. Szinte meggyilkolt a tekintetével.
- Kim Jongiiin! - kiáltotta Colos. Nem tudtam mit tenni, csak vállat vontam. Legalább egyszer nem ő ért be a legutolsónak.
 Mindketten leültek a székekre és beszélgettek. Én csak fel-alá járkáltam a folyosón. Pont úgy nézhettem ki, mint a filmekben az apák, akik azt várják, mikor fejeződik be a szülés.
- Sziasztok - köszönt Taemin, és Kookie. - Aron? - kérdezte egyből, mikor leesett neki, hogy kint ülünk.
- Sziasztok. Passz, nem értük el az előbb - válaszolta Minho, majd fordult is vissza az új haverjához.
- Akkor majd én felhívom - kezdett pötyögni a telefonján - Szia, igen, mind… okés - És letette.
- Na? - figyelt megint Colos.
- Aludt. Azt mondta öt perc és itt van - ült le ő is az egyik székre.
- Mázlista. Én is aludtam volna, ha valaki nem kelt fel - Minho olyan volt, mint egy menstruáló nő. Csak nyavalyogni tudott egész nap.
- Jaj, hagyd már! Csak jót akart! - Puli azonnal a védelmemre kelt, ez pedig nagyon rendes volt tőle. Megsimogattam a fejét, mire elmosolyodott. Ő legalább megértett.
- Igazán állhatnál az én oldalamra, ha már legjobb barátok vagyunk - mormogott tovább Colos.
- Azok vagyunk, de attól még meg fogom védeni Kait, mivel ő nem tudja magát. Legalábbis most még nem. Remélem, egyszer megtanul tárgyakat hajigálni, és fejbe vág egy vasalóval - röhögött Taemin. Még Eli is elnevette magát.
- Hát ez nem volt túl kedves - vágott duzzogó arcot Colos.
- Sajnálom - vont vállat Kopó.
- Azt elhiszem - dörmögte továbbra is.
- Hisztis picsa vagy - kopogtam le Colos vállán.
- Nem vagyok az - mondta a kelleténél kicsit hangosabban.
- Mi bajod van? - kérdezte Eli és Kookie egyszerre.
- Semmisem - rázta meg a fejét.
- Azt tudom - Puli kuncogva megbökte Minho vállát, de az csak folytatta tovább a hisztit. Érdekes egy fazon volt ez a Colos gyerek, az biztos.
- Jó reggelt - Mr. Kwak Aron szinte berobbant a helyiségbe, kipihenten, frissen és üdén, mint aki újjászületett.
- Baszd meg - Colos hirtelen elkerekedett szemekkel felpattant, és félrelökve a nyomozót, elrohant. Mi a fene baja volt?
- Taemin, mit tettél a pasiddal? Ennyire büdös az új dezodorod? - Aron csak nagyokat pislogott, Colos után nézve.
- Fogalmam sincs, de eléggé hisztis volt ma egész reggel, mert Jongin felkeltette - vont vállat Puli, majd miután kinyitotta Csirke az ajtót, mind bementünk. Beszélgettünk, meg próbáltunk előrébb jutni, de nem ment.
- Megjöttünk - esett be Minho kézen fogva Yurival. Taemin fújtatott egyet.
- Már azt hittem más a baj - mondta Aron, fel sem emelve a fejét a laptopjától.
- Elfelejtettem Yurit - vont vállat, és levágódott az egyik fotelbe. Észre sem vettem, hogy már kettővel több van, mint eddig.
- Új fotelek? - tette fel hangosan a kérdést Puli, ami a fejemben volt.
- Egyre többen leszünk, nem akarom, hogy a földön üljetek. Szerencse, hogy ekkora irodát kértem - nézett körbe egy pillanatra, aztán vissza a gépre.
- Lassan már itt lesz fél Szöul - Nyanya jobb híján Colos ölébe ült. Puli pedig le sem vette róluk a szemét, ami csak egy picit volt feltűnő.
- Féltékeny vagy? - bökte meg őt Eli. Puli ugyanúgy pattant fel, mint Colos, mire Galamb elmosolyodott - Most vagy ennyire ijesztő vagyok, vagy Minhoval ennyire féltek mindentől. Ő is ekkorát ugrott.
- Minho nem félős - Yuri kéjesen végigsimította az egyik mutatóujját Colos mellkasán - Minho bátor. Az én cuki, bátor hősöm.
- Elolvadok - Kook oda sem pillantott. Mert Coli mindörökké!
- Tessék?!
- Nyugi, Yuri. Csak aranyosak vagytok szerinte - sóhajtott Aron rezzenéstelen arccal.
- Ja, akkor jó - hajtotta a fejét vissza a mellkasára. Meg kéne ölnöm Yurit, akkor minden helyreállna. Csak akkor lehet, hogy engem boldogítana, az meg rosszabb lenne. Szóval inkább maradjon életben, ha kell még meg is mentem az életét.
- Ma megint felbomlunk. Taemin, Yuri, ti velem jöttök. Minho, Eli, Kookie pedig veled megy. Jongin? - kérdezte. Hát most egyikkel sem volt kedvem menni. Minho hisztizett, Eli meg nem bírt. A másikban meg ott volt a boszorka.
- Jongin? - kérdezte Taemin is, de még mindig nem mozdultam.
- Szerintem egyikünkkel sem akar menni - vonta fel a szemöldökét Galamb.
- Persze hogy nem. Eli nem bírja, Yurival nem tud mit kezdeni. Tedd be a szerelmeseket egymás mellé, és jöjjön velünk Kookie - magyarázta Taemin.
- Rendben, akkor csere - mondta Aron. Így már sokkal könnyebben döntöttem, és megcsaptam Aront.
- Már bocsi, de ki az a Jongin? Egy szél nem tud dönteni - akadt ki egy kicsit Yuri. Jaj nekem…
- Miféle szél? - vonta fel a szemöldökét Minisüti.
- Ugye, nem hazudtál nekem? - Yuri szinte hisztérikusan tört ki, mire Minho összerezzent. Na, ezt magyarázza ki...
- Ilyen szépségnek sosem hazudnék - simogatta meg a lány vállát - majd elmesélem, ok?
- Rendben - biccentett Nyanya. Szegénynek majd milyen szar lesz, ha egyszer láthatóvá válok...
- Ne már. Nincs semmi titkolni valód előttünk - mosolyodott el Kookie. Biztos kíváncsi volt a dolgokra. Kis sunyi…
- Igen. Mondd el most - helyeselt Aron is, mire Nyanya is bólogatni kezdett.
- Tudod, már mondtam, hogy Taemin mennyire közel áll hozzám...
- Tudom - Nyanya elmosolyodott, amint a tekintetét egy pillanatra az értetlen Pulin nyugtatta.
- Szóval... az van, hogy - itt pedig suttogni kezdett Nyanya fülébe, aki néha felnevetett, de általában szomorkás arcot vágott.
- Értem. Ebben az esetben bocsi, Jongin, hogy szélnek hittelek. - Mi van? Mi baja van ennek? Komolyan, mindenki megkergült körülöttem, vagy mi van? - Elfutok pisilni, megvártok? - kérdezte nyájasan.
- Persze, menj csak nyugodtan - mosolygott Colos, Nyanya meg kisietett.
- Mivel etetted be szerencsétlent? - kérdezte egyből Puli.
- Csak azt mondtam neki, hogy Taeminnek volt egy bátyja, Jongin, aki meghalt, és Puli azt hiszi h vele van, ezért Minho a szélmágus, alias én,  úgy csinál, mintha Kai is létezne, de Puli ezt nem tudja - avatott be minket is a titokba.
- Miért pont nekem? Ez így nem fair. Ráadásul az egész banda hülyének néz ki így, mert mind elhiszitek, hogy Jongin testvérem itt van - kezdte el idegesen, de a végét már nevetve fejezte be.
- Lényegtelen. Az a fontos, hogy ne pánikoljon be, és fusson el ijedtében - szólt közbe Aron is.
- Én is összeszartam magam, sőt, még most is néha - vallotta be Eli.
- Drága, senki nem hiszi el, csak te. Mi tudjuk, hogy csak én csinálom, mert bűvész vagyok - magyarázta Minho, mire Puli szerintem elsüllyedt ott, ahol volt.
- Ez azért gonosz...
- Figyelj, Taemin. Minho dolga az, hogy mindent kiszedjen Yuriból, és lehet, hogy a lány hazudik. Azért marad még itt. Az, hogy Colos mivel eteti, az ő dolga.
- Velük megyek.
- Nem.
- De! - szinte már harapott.
- Mondom, nem.
- De kell egy nyomozó is a csapatukba.
- De TE akkor sem mész velük, mert ma csak veszekszel Minhoval - Aron megvakarta a fejét. - Akkor Eli, nem baj, ha Taeminnel és Kookkal mész?
- És Jonginnal, ugye? - kérdezte, de kicsit megremegett a hangja. Nem értettem, hogy miért fél tőlem, hiszen sosem bántottam, és nem is terveztem.
- Jongin a haverod volt, most is kezeld úgy. Mert ha megtudom, hogy megbántottad, én foglak megölni. És akkor azt fogod kívánni, bárcsak a gyilkos tette volna meg - sziszegte halkan Aron, már korántsem olyan kedvesen, mint ahogy elkezdte.
- Oookés - nyújtotta meg a szót Eli.
- Remek, akkor menjünk - varázsolt vigyort az arcára Csirke, és kifelé indultunk.
- Hihetetlen, hogy mennyire kedvel téged - mosolyodott el Colos, mire megveregettem a vállát.
- Engem mindenki szeret - kopogtam neki lassan, hogy érthesse. Mintha már ezt ő mondta volna..
- Kivéve az, aki nem - kacsintott. El sem akartam hinni, hogy ilyen hamar megbékélt. Még megvártuk Yurit, utána szétszéledt a csapat. Puli szinte berobbant a kocsiba, mellé Eli, mi meg hátra.
- Megfojtom. Elegem van belőle - mormogott.
- Biztosan szeret, csak nagyon koncentrál a munkára - Minisüti igyekezett megnyugtatni őt.
- Choi Minho csak a....
- Tudjuk. Ne káromkodj - Eli oda se pillantott, de legalább megúsztunk egy sor káromkodást.
- Persze, nem káromkodom - pufogott a volán mögött Taemin.
- Helyet cserélünk! - szólt rá Eli Pulira, aki értetlen fejjel bámult vissza - Nem akarok meghalni. Te ideges vagy, és ha így folytatod, akkor neki fogunk menni egy fának - magyarázta el neki, hogy miért akar helyet cserélni.
- Nem vagyok béna, tudok vezetni - fújt Elira, és elindította a kocsit. Utána sebességbe tette az autót, és már indult volna, de Galamb a váltóhoz nyúlt.
- Látom mennyire. Hármasban elindulni nem a legegészségesebb dolog az autónak - húzta fel a szemöldökét.
- Bassza meg - ütött a kormányra Kopó. - Gyere! - csatolta ki az övét, és kiszállt az autóból, majd egyből rágyújtott egy szál cigire.
- Adj nekem is egyet - mutatott a dobozra Galamb.
Puli odanyújtotta, Eli pedig kivett egyet, majd meggyújtotta - Kösz.
- Nincs mit.
- Hogyhogy nem Rómeóval mentél? - Galamb nem pillantott a nyomozóra.
- Mert mostanában marjuk egymást. Még soha nem volt ilyen kapcsolata. Minho egy ribanc, és a legtovább tartó kapcsolata tíz éves korában volt, és hat nap terjedelemmel. Most meg Yuri minden számításomat elrontotta.
- Vallj neki szerelmet. Szerintem ő is kedvel. Ha viszont szeret, akkor szerencséd van, ha csak barátként tekint rád, akkor finoman elutasít, ha meg leráz, és nagyon bunkó lesz, akkor sosem kedvelt. De inkább az első kettőre tippelek. Ő mindenkivel rendes - Galamb megvonta a vállát. Még ilyen beszédet se nyomott le soha...
- Kösz, ez bíztatóan hangzik. Máris jobb a kedvem - mondta közömbösen Puli.
- Így nem sok értelme van. A plátói szerelem csak elrontja az embert. Mert mindig azután epekedik, aki fel sem figyel rá, és nem arra, aki érez iránta valamit - vont vállat Eli.
- Igaz - értett egyet Taemin is. Kookieval mi csak hallgattuk a szívbemarkoló beszélgetést. Igazat adtam Elinak, de azért nem akartam, hogy Minho összetörje Puli szívét. Akkor tuti meggyilkoltam volna, valahogyan biztos.
- Induljunk, mert sosem végzünk, ha itt beszélgetünk - dobta el a cigit Galamb, és beszállt a volán mögé, Taemin pedig mellé. Meglepődtem, hogy Kyoungjae milyen szépen vezet. Minden szabályt betartott.
- Egyébként hova megyünk? - Eli csendben vezetett. Remek. Én se tudtam, meg ők se... ez így jó lesz.
- A nem Jongines csapat az elmegy megkeresni valakit, amibe én nem lettem beavatva. Elvileg nagyon el van dugva, úgyhogy el fog tartani egy ideig. A Jongines csapat pedig visszamegy Kai halálának helyszínére, és kinyomozza, hogy mi alapján válogatja a helyszíneket a pasi, meg mi az az I C I Z.
- Az egy kód lesz - sóhajtott Eli, én pedig eszeveszettül kezdtem csapkodni Pulit. Inkább Aronnal akarok menni!
- Bocs Jongin, de ők most temetőkbe mennek. Azért jössz velünk.
- Honnan tudod, mit akar? - kérdezte Eli.
- Nem tudom, mit akar, csak sejtem. Ha nem találom el, akkor találgatok. Bár érdekes módon, Minhoval elég szépen megértik egymást - fordult kissé hátra felém. Ha látott volna, akkor le kellett volna csúsznom az ülésben, vagy alvást kellett volna tettetnem, hogy ne bukjunk le Colossal.
- Azt én is észrevettem. Minho mintha megértené, amit Jongin csapkod - lelkesedett fel mellettem Jungkook. Le akartam csapni, már viszketett a tenyerem, de akkor ezer százalék, hogy lebuktatom magunkat. Inkább nem csináltam semmit.
- Minho minden, csak nem normális - sóhajtott fel Puli kissé elkenődve.
- Valahogy nem csodálom, hogy észre sem vesz. Hívd el valahova, menjetek sétálni, legyetek kettesben. Kísérd haza, vagy csak szimplán lelkizz vele. Hidd el, hasznos. Eddig egyedül dolgoztál, nem? - Eli odapillantott, Puli meg bólintott.
- Igen. Ő meg segített nekem. Mint Sherlock és Watson.
- Nos, Sherlock úr... most, hogy csapatban vagy, csak lepasszolod Minhot. Állj ki magadért, és férkőzz Watson közelébe, ne a csapat rugdosson oda.
- Nem kellenek a szerelmi tanácsadásaid... csak annyit akartam mondani, hogy ő tényleg mindenkivel szót ért - Puli mormogott az orra alatt egy sort, Eli pedig megállt. Ismét ott voltunk.
- Jó, akkor majd mi fogunk odarugdosni - vont vállat, és kiszállt az autóból.
- Te is jössz, Jongin? - kérdezte Puli.
- Persze - csaptam meg egyszer. Igazából tök mindegy volt. Lassan ott tartottunk, hogy játsszuk el mi történt aznap, Jongin pedig helyeseljen. Még el is képzeltem Aront, ahogy ezt mondja.
- Ha nem szeretnél, akkor maradhatsz a kocsiban is, vagy sétálhatsz egyet - ajánlotta fel Eli. Kedves volt tőle, de nem éltem a helyzettel. A halálom után is egyből visszajöttem velük, igaz, akkor még a szellemeskedéssel voltam elfoglalva. Annyira izgalmasnak tartottam, hogy kívülről látom magam, hogy senki sem lát engem, hogy el is feledkeztem arról, hogy nem éltem. Aztán napról-napra jöttem rá, hogy valójában egy rakás szar az egész.
A csapat pedig újabban nem is figyelt rám annyira. Az elején még jó volt, mert milyen király egy szellem, meg minden. Meg biztos tud segíteni... most meg kezdenek elfelejteni. A fejem felett hoznak döntéseket, mindenki el van foglalva magával, és szerintem annyira nem is zavarná őket, ha eltűnnék, mondjuk örökre. Taemin csak Minho után epekedik, aki egy nála sokkal öregebb nővel kavar. Eli fél tőlem, Kook hol kedvel, hol nem is figyel. Maximum Aron hiányolna, aztán ennyi. Ő meg túléli nélkülem. Lehet, hogy nem is keresnének. Úgy döntöttem, hogy nem kommunikálok velük, és végignézem azt, hogy mit csinálnak, ha eltűnök. Maximum Minhonak jelzek este, hogy kapcsolja be a tv-t. Vele szeretek lenni, amikor nem dug éppen. Meg Aronnal, de érdekel, hogy ő mit tesz nélkülem.
Hogy mit csináltunk? Én ültem egy betonoszlopon, és néztem, ahogy a másik három ki-be járkál az épületben. Megnéztek minden egyes négyzetcentimétert, de nem sokra jutottak. Leültek egy körbe, és nekiálltak találgatni, hogy miért ezt a helyet választhatta.
- Szerintem, mert itt nincs forgalom - kezdte a tippelgetést Taemin.
- Ez hülyeség, engem egy színház padlására vitt - vetette is el egyből Eli. Igaza volt, ez nem stimmelt.
- Akkor ez volt a kedvenc helye - próbálkozott Sütike is.
- Elég sok kedvenc helye kellett legyen, ha ezt a szempontot nézzük - csóválta a fejét újra Eli.
- Ha szerinted egyik sem jó, akkor te mire tippelsz? - kérdezte türelmetlenül Puli.
- Az is lehet, hogy az áldozatok, és a helyszínek között volt valami kapcsolat. Sokat jártak erre, én például mindennap elmentem a színház előtt.
- Igen, ez egy elég elképzelhető dolog - értett vele egyet Pulika.
- Aron azt mondta, hogy minden hely kihalt volt. Tehát... e között is lehet logika - Kook felpattant.
- Igaz. Viszont későre jár. Menjünk vissza - Puli szintén, meg Eli is. Lassan elindultak a kocsi felé, mindenféle dologról beszélgetve, én pedig mentem utánuk. Sőt, még el is indultak nélkülem, ugyanis hirtelenjében nagy vitatéma lett az, hogy mi lesz, ha elkapják a gyilkost.
- Egyébként, Jongin, ma is Minhoval alszol? - fordult hátra Taemin. Semmi válasz. Inkább átcsúsztam a csomagtartóba a biztonság kedvéért, hogy ne érezzenek.
- Jongin? - szólított Kookie is, de úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna. Mérges voltam rájuk, hogy csak öt órával később jutottam eszükbe.
- A rohadt életbe, hol lehet? - taposott bele a fékbe Eli.
- Menjünk vissza, lehet, ottfelejtettük - mondta Puli, a Galamb pedig egyből tolatni kezdett visszafelé.
- Aron és Minho le fogja tépni a tökeinket, ha nem visszük haza - aggodalmaskodott Süti. Na, szép, most sem azért keresnek, mert hiányzom nekik, hanem azért mert félnek a másik kettőtől.
- Jongin, Jongin gyere elő, ez nem vicces már - jajveszékelte majdnem egy órán keresztül Taemin. Dehogyis nem volt vicces. Én jót röhögtem a motorháztetőn ülve.
- Melyikünk mondja el Aronnak? - tette fel a kérdést Eli. - Én biztos nem fogom, mert engem alapból nem bír - húzta ki magát a felelősség alól.
- Majd Süti, őt annyira nem fogja leosztani - nyomta a kezébe a telefont Puli. A pici félénken tárcsázni kezdett. Kabaré megkezdése… három... kettő… egy…
- Szia Aron… igen, haladtunk valamennyit… Jongin?... Elveszett… - hirtelen eltartotta a készüléket a fülétől, és még így is lehetett hallani, ahogy Aron ordibálva szitkozódik, hogy mennyire bénák, és hogy felelőtlen szemétládák, aztán letette. - Mindjárt itt vannak - közölte Süti a többieknek.

7 megjegyzés:

  1. Wááh és megint itt befejezni O.O
    Uhh, most nem írok semmit, mert beteg vagyok és még ezt is nehezemre esik leírni :/
    Imádooooom~
    Nagyon jól írtok,alig van benne gépelési(helyesírási) hiba :D
    Siessetek a kövivel ><

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, hogy írtál ^^
      Örülünk, hogy tetszik. A hibák miatt engem kell okolni, mert én vagyok a lektor, és néha csak átsuhanok egyes részeken ^^" sietünk, amennyire csak tudunk, és te pedig jobbulj (azt hiszem, a múltkor is beteg voltál, amikor írtál ^^")

      Törlés
    2. Áh azok a hibák nem olyan vészesek :D ^^
      Igen, majdnem minden második héten beteg vagyok... túl gyenge az immunrendszerem :/

      Törlés
    3. Ebben az esetben akkor tényleg jobbulj ^^

      Törlés
  2. Sziasztok^^
    Nagyon jó ez a fejezet is. Nagyon ügyesek vagytok. ♥♥♥

    Még mindig olyan vicces amikor azok ketten "beszélgetnek". Olyan aranyos Kai ahogy mindig mondja hogy ő szerti Colost úgy ahogy van! Nagyon menő volt reggel Kai ahogy fel keltette MinHo-t. Habár én MinHo helyébe nem vigyorogtam volna azo hogy arcon csap JongIn. Hahaha, és igen MinHo el felejtete a Nyanyát! Ez azzzz!!!! Kíváncsi vagyok hogy Eli mikor fog jó kedvel beszélni Kai-ról/-al? Aron még mindig olyan aranyos hogy félti JongIn-t. *-* Szerintem ő és Kai lesznek a kedvenceim az egész történet allatt. (Pedig edig nem nagyon foglalkoztam Aron-nal, de hála nektek ez meg változot.) Mi volt az a lelkis jelenet a kocsiban? Azta Eli tud aztán komoly is leni. Nem hittem volna hogy igy fog ahoz a tényhez viszonyulni hogy Taemin meleg. Sőt, még tanácsot is ad neki. Hát én meghaltam.+-+ Tényleg furi volt hogy alig szoltak hozzá Kai-hoz. Olyan kíváncsi vagyok hogy miért akar el tünni Kai? Hát tuti hogy meg fognak halni, főleg Aron keze által.

    Nagyon ügyesek vagytok és ez a rész is fantasztikus volt. A hibákért bocs csak telorol írtqm és így nehezebb. ^^ Már nagyon várom a kövit. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi, hogy írtál ^^
      Minho meg Kai beszélgetéseit igyekszünk minél viccesebbre alkotni, és örülünk, hogy tetszik :)
      Nekem Aron a kedvencem ebben a sztoriban (meg Minho, mert ő az UB-m)
      Kait mostanában elhanyagolják a többiek, és arra kíváncsi, h nélküle hogy bírnák, mert egyszer úgyis el kell mennie...
      Elinek nem volt sok választása, és már annyi sokk érte, hogy Taemin melegsége már a legtermészetesebb volt.

      Sietünk az új résszel ^^

      Törlés
  3. Na hát akkor kezdjük az elején... Minho és Jongin milyen jól elbeszélgettek. Az a pasi tényleg mindig tudja mit kell mondani :D Aranyos volt tőle nagyon amit Kai-nak mondott. :) Ez a Yuri, percről percre egyre jobban idegesít. Igazán eltűnhetne a képből, akkor legalább Taemin nem egésznap a szerelmi bánatával lenne elfoglalva. Szegény, Minho minden helyzetet úgy magyaráz ki hogy Puli jön ki belőle cikisen XDD Jongin-t meg úgy sajnálom. Hogy tudták így elfelejteni ? Elhiszem hogy nagyon rosszul esett neki. :( Remélem Aron tényleg letépi a töküket, igazán megérdemelnék.

    VálaszTörlés