Nem értettem mi van
velem. Legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól, ami eleve nagy szó, mivel
a szellemek nem éreznek fizikai fájdalmat. Minden erőmet össze kellett szednem,
hogy eljussak Minhoig. Csakhogy minden lépés egy évezrednek tűnt.
- Jongin? - fordult
hátra Taemin. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megálltak. Minho is
egyre közelebb jött hozzám, ami még jobban megkönnyítette a helyzetem. Mikor
elég közel kerültünk egymáshoz, egy csapással jeleztem, hogy ott vagyok. Utána
összeszedtem magam, hogy tudjak neki kopogni is.
- Újabb áldozat, fáj -
ennyit bírtam lekopogni neki.
- Taemin, Jongin
rosszul van. Szerintem megint baj van - közvetítette a helyzetet Coloska.
Nagyon büszke voltam
rá, hogy értette a dolgot. Komolyan.
- Rendben. Hívom Aront,
te addig valahogy nyomozd ki, hogy merre kell mennünk. Szólok Minisütinek is –
darálta az ifjabbik, és már arrébb is viharzott telefonálni.
- Jongin, merre kell
mennünk? – kérdezte aggódva. Tekintve, hogy éppen megint haldokoltam a
fájdalomtól, csak nehezen tudtam megmondani. Ugyanolyan volt, mintha megint átélném azt, amit a Betűs-Gyilkos
tett velem. Szinte éreztem a sebeim fájását. Ugyanott, ahol voltak.
- Víz – kopogtam le
neki.
- Váz? Micsoda? –
ráncolta a homlokát, mire kopogni kezdtem azt a tetves i betűt… mondhatni, a
jelemet. – Víz?
- Igen.
- Strand?
- Nem.
- Medence?
- Nem.
- Folyó?
- Nem.
- Tenger?
- Igen. Közel –kopogtam
neki, de ismét furcsán nézett rám. Mit nem értett már megint???
- Hogy jön ide a sör? A
parton valami európai söröző? Mert bírom a Kozelt, csak nem értem a logikádat…
- Ha nem haldokoltam volna, akkor tuti agyoncsaptam volna abban a szent
pillanatban.
- Közel - jeleztem a
maradék erőmmel.
- Értettem. El tudsz
jönni a kocsiig? Itt lesz… vagyis ott, ahol Taemin - mutatott a telefonálóra.
Taemin cseszett messze volt tőlünk, a szar sem érti, hogy miért ment ilyen
messze.
- Talán - kopogtam, bár
szerintem inkább simogatás volt már.
- Gyere - állt
mellettem, és nagyon lassan ment. Hát szerintem amikor velem csinálta, akkor
nem fájt annyira. Mondjuk, ott néha elvesztettem a fonalat, mert már nem bírtam
a fájdalmat. Szellemként viszont nem tudok elájulni meg ilyenek, szóval
átélhettem újra az egész retkes folyamatot. Visszaemlékezve rá, úgy voltam,
hogy már eléggé a sűrűjében jár a gyilkos, ha ennyi helyen zsibbadok és égek.
- Gyertek! - Puli már
be is pattant a kocsiba, Minho pedig valahogy bekísért. Ekkor jelent meg egy
újabb seb, én pedig már kezdtem megint haldokolni. Ha Colos meg Puli
felügyelete alatt szívódom fel, akkor Aron megöli őket. Ez annyira biztos, mint
az, hogy fáj mindenem.
- A tengerpartra legyen
szíves, amilyen gyorsan csak lehet - intézkedett Minho, a pasas pedig
végignézett rajta.
- Maga tudja, hogy
nincs magán felső? - vonta fel a szemöldökét. Megölöm!
- Tudom. Most pedig
siessen, amennyire tud.
- Mondjuk a
barátnőjének sincsenek nagy mellei - azzal elindult. Minden erőmmel röhögni
kezdtem, főleg a nem várt reakción. Puli persze sokkot kapott, de Minho vitt
mindent...
- Maga csak ne stírölje
a barátnőmet! Inkább vezessen!
- Rendben van, ahogy
óhajtja - vont vállat a sofőr, és végre elindultunk.
- Minden rendben? -
fordult felém.
- Szar - kopogtam le
neki. Nem tudom, hogy értette-e vagy nem, de ha nem, akkor sem mutatta. Közben
Pulira sandítottam, aki még mindig rákvörösen bámult maga elé. Elképzelni sem
tudtam, hogy mi zajlódhatott a fejében, de nem is akartam. Nem nagyon tudom
megérteni a melegeket, de erőteljesen igyekszem. Taemin miatt legalábbis
próbálkozom vele.
- Tarts ki, pár perc,
és ott vagyunk - nyugtatott Minho, de szerintem tudta, hogy ez nekem nem nagy
segítség.
- Szülni fog a
barátnője, vagy mi, hogy ennyire aggódik érte? - pillantott hátra a sofőr.
Kipukkadt belőlem a röhögés, és Colos is alig bírta tartani magát. Taemin csak
elkerekedett szemekkel nézett hol ránk, hol a sofőrre.
- Csak rosszul érzi
magát a drágám - mondta Minho, majdnem teljesen komolyan.
- Értem, annyira nem is
látszott terhesnek - biccentett a sofőr - de tervbe van véve egy lurkó, ugye?
- Én tizenegyet
szeretnék, hogy lehessen egy magán focicsapatom. De ezt még vitatjuk
Taeyeonnal, mert ő maximum kettőt akar - magyarázta Minho olyan lelkesen,
mintha tényleg igaz lenne. Taeminyeon pedig már tényleg kezdett rosszul
lenni... végülis bele kell húznia, száztíz hónap nem megy csak úgy el. Erre fel
kell készülni.
- Nők... - nevetett fel
a sofőr, Minho pedig csatlakozott.
- De mindenekelőtt meg
kell kérnem a kezét, mert szeretném, ha
mindig velem lenne - hangsúlyozta ki az utolsó három szót, és közben
Taeminyeonra nézett. Puli nyelt egyet, de nem szólalt meg. Akkor mindent
elrontott volna, és a sofőr is hülyén nézett volna ránk.
- Akkor sok sikert
fiatalúr. Vigyázzon erre a szép hölgyre - magyarázott tovább a hapsi elől.
Szerintem Taemin legszívesebben a képébe nyomta volna a személyijét, vagy a
jogsiját, hogy leakadjon róla.
- Így lesz uram, emiatt
nem kell félnie - biztosította Minho, és a kezét a barátnője kezére tette. Puli
kifolyt a kipufogón.
A taxi megállt, Colos pedig
Puli kezét fogva kiszállt a kocsiból, valamint megvártak engem is. Már mindenem
nagyon fájt, és szinte visítottam, persze, nem hallották. Csapatunk
"férfi" tagja fizetett, és addig el sem engedte a bájos barátnője
kezét, amíg a sofőr el nem tűnt. Ezek után zsebre vágta a sajátját.
- Te paraszt! Nem
vagyok nő! - Puli azonnal csapkodni kezdte a szerelmét, aki röhögött.
- Mégis mit mondtam
volna, azt hittem rájön, de hát nem így történt - védekezett közben Minho, de
Taemin csak folytatta. Szívesen röhögtem volna tovább is, ha egy éles fájdalom
a mellkasomnál nem akadályozott volna meg. Reflexszerűen csaptam rá Pulira, aki
abbahagyta a pasija bántalmazását.
- Menjünk, Jonginnak ez
elég szar lehet, mi meg itt idétlenkedünk - Váltott komolyra Puli. Minhoékkal
szép lassú tempóban haladtunk a megbeszélt hely felé. Még oda sem értünk,
amikor megint visítva fékezz le mellettünk Aron.
- Hol van Jongin?
Minden rendben vele? Nem lett nagy baja? Sokat szenved? Mi van vele? - hadarta
el egyhuzamban a kérdéseit Aron. Taeminék nagyokat pislogva néztek az aggódó
nyomozó felé. - Mondjatok már valamit! - üvöltött rájuk, mire mindketten
ugrottak egyet. Igaza van Elinak, ezek kész beszarik.
- Szenved. Szerintem az
áldozat minden fájdalmát átélheti újra, úgy mint Eli-nál - szólalt meg végül
Taemin.
- Akkor induljunk
megkeresni. Jongin, merre menjünk? Bocsi, de csak te tudod megmondani - nézett
szomorúan rám Mr. Kwak Aron. Próbáltam arra koncentrálni, hogy merre kéne
indulnunk, de a folyamatos fájdalmak nehezítették a helyzetet. Végül lekopogtam
Minhonak, hogy kelet.
- Keletre - vágta rá
azonnal.
- Ezt honnan veszed? -
Puli lassan végigmérte őt, de Colos kimagyarázta magát. Megint.
- Azt az oldalamat
csapja meg.
- Akkor irány kelet -
azzal Aron el is indult arra. Nekem még felocsúdni sem volt időm, ugyanis
valaki átszáguldott rajtam, és Colos nyakába vetette magát. Ez volt Nyanya.
- Annyira hiányoztál -
majdnem megfojtotta szerencsétlent, ráadásul Puli is felszívódott.
- Siess - kopogtam le
Colosnak, aki kézen ragadta Yurit.
- D'accord - azzal
Nyanyához fordult - Kein Problem mein Schatz, ich bin immer da, weil ich in
dein Herz lebe.
- Jaj, Minho. Olyan
cuki vagy - olvadozott - még jó, hogy értek németül egy picit.
- Tudom, egy kis cuki,
zseni isten vagyok - mosolygott elbűvölően a csajra.
- Minden rendben
Jongin? - kérdezte Aron. Válaszként csak egy nagyot szerettem volna ütni, hogy
igen, de azért mellé tettem még egy enyhe másodikat is, hogy mégsem annyira. -
Tarts ki egy kicsit, kérlek - sóhajtotta. Válaszoltam neki egy igen, és közben
szidtam az egész helyzetet, hogy nem tudtam beszélni velük.
- Jongin, itt csak víz
van, meg homok - szólt Kookie. Felelet: ötös. Gondoltam magamban. Szerintem
minden hülye tudta, hogy a tengernél víz van, meg homok.
- Biztos erre kell menni?
- kérdezett rá Minho is.
- Igen - üvöltöttem el
magam mérgesen, és egy rohadt nagyot csaptam a lapockáira.
- Jóóó, nem kell
leszedni a fejem - lépett gyorsan kettőt előrébb.
- Csak fáj neki, Minho
- kelt a védelmemre Eli. Na, ilyen sem volt még.
- Nézzétek, sirály! -
mutatott az égre Kookie.
- Egy mi???? - Aron
nyolc oktávval az eredeti hangja felett visított fel hirtelen, majd
beszáguldott Colos és Galamb közé, leguggolt, fejét pedig védelmezően átfogta.
Most tudom, hogy köcsögségnek tűnt, de kinevettem. Minden fájdalmam ellenére
röhögtem.
- Mi a bajod? -
kérdezte Yuri. Lassan már olyan okos lesz, mint Kook.
- Ahogy elnézem, fóbia
- Eli csak bambulta a remegő nyomozót.
- Biztos kiskorában
megerőszakolta egy sirály - Puli lassan odalépkedett. Újabb dologgal tudta
heccelni a srácot... szépen vagyunk...
- A világító torony!
Én pillantottam elsőnek
a hang irányába, majd Yuri. Kook már száguldott is az említett hely felé, de a
csaj gyorsabb volt. Szinte rávetette magát szegényre. Mindezt pedig hangtalanul.
Kezdem úgy érezni, hogy Coloska meg Nyanya rokonok. Mindkettő szereti az ilyen
helyzeteket.
- Ha ordítasz,
elijeszted a gyilkost - azzal a csaj leszállt, és megigazította magán a
felcsúszott miniszoknyát. Erre Colos varázsütésszerűen abbahagyta a nyáladzást.
- Ez igaz - nyöszörögte
Aron, még mindig a fedezékéből.
- Aron, kellj már fel!
Ígérem, ha idejönnek egy méteres körzetbe, akkor letépem a rokonaim fejét, de
az áldozat meg fog halni, Jongin meg… akár el is tűnhet, vagy tudja a fene. De
ha a fájdalmat érzi, akkor előfordulhat - magyarázta meg neki Eli. Másodszor
esett le az állam a sráctól. Egyre normálisabb lesz. - És most akkor váljunk
ketté. Puli, Colos és Yuri megy együtt előröl. Csirke, Süti, Kai és én hátul -
osztotta szét az embereket.
- Mióta te… - kezdte el
Taemin, de Minho megragadta a karját, és elindultak. Igen, én is meglepődtem,
hogy Eli vette át a vezető szerepet, de mindennek eljön a maga ideje.
- Asszony egy és
asszony kettő akcióba lép az urukkal - csivitelte az a nagy tulok.
- És én vagyok az
asszony egy? - Yuri bájologva belekarolt Coloskánkba, aki felnevetett.
- Ha szeretnéd...
- Csúcs - mosolygott a
kisasszony, Puli meg ott akart felrobbanni. Szerintem Galamb már százszor meg
lett gyilkolva a pici buksijában. Mindenesetre megsimogattam Aront, aki
hirtelen jobban lett. Már fel is pattant, hogy elinduljunk. Madaras csapat a...
háromszög csapat ellen? Vagy a romantikus csapat? Majd még kitalálom. Mi is a
közelükbe mentünk.
- Yuri, nyiss ajtót,
kérlek - mosolygott Taemin.
- Miért én? - a lány
inkább Coloshoz bújt... lány... szóval vénasszony.
- Mert ha valami támad,
vagy leszedi a fejemet, akkor vége a nyomozásnak, Minhot meg nem akarom
elveszíteni - válaszolt. Mielőtt azonban Nyanya reagált volna, Colos kinyitotta
az ajtót.
Mi is megkerültük a
hatalmas tornyot, és a hátsó ajtót vettük igénybe. Már előre meg lehetett mondani,
hogy a gyilkosom is ezt az ajtót használta, mivel nyitva volt.
- Itt szerencsére csak
felfelé lehet menni, szóval menjünk - indult el Aron, utána Eli és én. Rettegtem
minden porcikámban, és ami a legkülönösebb volt, hogy egy ideje nem éreztem
fájdalmat. A gyilkos már tuti elmenekült. Egy ablakhoz érve ki is néztem, és
egyből elkezdtem csapkodni Aront. Nem tudom honnan, de tudta, hogy mit akarok
jelezni, mert ő is odajött, és kinézett.
- Remek, a gyilkosunk
elmotorcsónakozott. Megint észrevett minket a szemétláda, és még a rendőrség
sem ért ide - mondta csalódottan, de nem volt mérges. Én már nem is tudtam
eldönteni, hogy ki milyen személyiség ebben a csapatban, mert napról napra
változtunk. Kookiera is azt mondták, hogy milyen ügyes nyomozó, erre átment
hisztis kisgyerekbe. Tiszta vicc volt az
egész.
Talán Puli volt az, aki
a legkevesebbet változott.
- Nem baj, valami
nyomot biztos hagyott. Mondjuk egy áldozatot - azzal a szuperzseni
felszáguldott. Aron meg Puli mentek utána, Conya pedig bambultak ki az ablakon.
Én is felsiettem, Elival a nyomomban. A látvány pedig szörnyű volt. Egy test
feküdt hason a földön, vérben ázva. Ismerős hajkoronával. Drága búzakenyér! Ez
ő volt!
- Meghalt?
- Még van pulzusa -
Aron lekapta a felsőjét, darabokra tépkedte, és igyekezett elszorítani a
rengeteg vérzést. Galamb ugyanígy cselekedett. Nem rossz taktika, de ő már
félig halott. Ha nem teljesen.
- Puli, hívd a
mentőket! Minho jöjjön lélegeztetni, Yuri, és Kook! Ti menjetek, várjátok a rohammentőt.
Két irányból. Én elszaladok az arcszeszemért, itt van a kocsiban. Eli, te
maradj itt, Jongin, te vagy maradsz, vagy futsz velem - Aron felpattant. Még
mindig szépek voltak a kockái, úgyhogy most ott csaptam őt meg kétszer. - Eli
gyere! - utasította, és már kint is voltak az ajtón.
Yuri és Kook is
lementek, így hármasban maradtunk, vagyis addig még négyesben, mivel az áldozat
elvileg még élt.
- Én nem fogom
megcsókolni - állt még mindig a mozdulatlan test mellet Minho, és hisztizett.
- Ember, ne szórakozz
már. Az a srác mindjárt meghal - rivallt rá Taemin Colosra.
- De belegondoltál már,
hogy mit ehetett előtte? Vagy, hogy milyen betegségei lehetnek? - nézett
undorodó arccal Minho.
- Minho… állj neki,
mert ha meghall, akkor te is a dutyiban kötsz ki.
- Nem fogom megtenni.
Lehet, hogy herpesze volt, vagy valami más. Meg ott az a sok kosz is rajta, és
a vér is a szája szélén. Nem akarok elkapni semmit - ellenkezett tovább
hisztizve Colos. Istenem, legszívesebben agyonütöttem volna. Egy ember haldoklik
előtte, és neki fontosabb volt minden más.
- Choi Minho! -
kiáltotta el magát Taemin.
- Ez nem higiénikus, és
undorító is - kezdett el már toporzékolni is.
Szívesen hallgattam volna tovább is a vitát, ha nem láttam volna meg,
egy nagyon halvány szellem fejet kirajzolódni a srác mellkasánál. Meghal…
másodperceken belül halott lesz a srác.
-
Kai - suttogta a
szellemfej, mikor észrevett. Ijedtemben Taeminhez ugrottam, és ütöttem, vertem,
csaptam, hogy tegyen végre valamit. És meghallgatta az imáimat, ugyanis
letérdelt mellé, és nagy levegővételekkel-, és fújásokkal igyekezett minden
magától telhetőt megtenni. Valamint masszírozta a srác mellkasát, hogy
beindítsa a vérkeringést. Mondjuk biztosan szívesebben csókolgatta volna
Colost, de ez járt neki.
- Lélegzik - jelentette
ki megkönnyebbülten.
- Büszke vagyok rád -
Colos elmosolyodott, mire egy akkorát kapott tőlem, hogy majdnem lerepült a
feje. Fel is kiáltott rendesen.
- Igaza van. Szemét
voltál - Taemin oda sem nézett, csak figyelte a lélegzést. Nagyon hamar
jöjjenek ki a mentők, mert hamarosan meghal...
Nemsokára Aron és Eli
is megjelentek. Mindketten lihegtek, de nem álltak meg pihenni, hanem egyből
Krishez léptek, és elkezdték fertőtleníteni a sebeket. Én magamban motyogva
mászkáltam körülöttük, és reménykedtem, hogy a srác kitart, és nem dobja fel a
talpát pont előttem.
- Jönnek a mentők -
szólalt meg Taemin, visszazökkentve a valóságba. Én is hallottam a sziréna
hangját. Percekkel később meg már fent is volt a négy mentős velünk. Óvatosan
hordágyra tették Krist, és mentek is vele a kórházba.
-Yuri, Eli menjetek
utánuk, és tudjátok meg, mekkora a baj. Mi pedig körülnézünk, hátha találunk
valami nyomot - mondta Aron.
- Nem jöhet Minho is? -
kérdezte Yuri. Csirke az említettre nézett, majd vissza a lányra.
- Nem, rá most itt lesz
szükség - válaszolta, és hátat fordított a lánynak.
- Rendben - dünnyögött
Yuri, és Elival elmentek.
- És most mit
csinálunk? - érdeklődött Colos.
- Tudsz úszni? Be
kellene saccolni, hogy merre ment a gyilkos, és elindulni arra - Aron rá se
hederített, csak nézegette a padlót.
- Nem fogok utána
úszni! És ha megöl?! - Coloska azonnal kiakadt, a hangja is szép magasra
sikeredett.
- Ebben ez esetben
kipróbáljuk, hogy hogyan szökhetett el. A kérdés az, hogy mikor hallott meg
minket.
- Szerintem, amikor
Kookie felkiáltott - Puli ismét vérlenyomatokat gyűjtött. Egyébként mostanában
kezdtem abbahagyni a zseniális becenév-rendszerem működését. Egyszerűen nincs
rá időm, mert túlságosan sokat mozognak, meg minden egyszerre történik...
- Lemászott egy kötélen
- szólalt meg Süti. Aronék értetlen fejjel néztek rá.
- Jungkook, ez
marhaság. Senki nem olyan hülye, hogy tizenöt méter magasból, mindenféle
rögzítő cucc nélkül lemásszon innen - rázta a fejét Csirke, és vissza is
fordult a többiekhez. Én odasétáltam Kookie mellé, aki még mindig az ablak
mellett állt, és megveregettem a vállát.
- Igazat mondok -
hajolt ki megint az ablakon. Követtem a példáját, és én is kinéztem. Igaza
volt. Egy régi, rozsdás kampón még ott volt a kötél maradványa. - Látod? -
kérdezte nyöszörögve.
- Igen - jeleztem neki
finoman, majd odamentem Aronhoz, és megcsapkodtam.
- Később, Jongin -
szólt rám, még csak felém sem nézve. Újra megcsapkodtam. - Mondtam, később -
váltott szigorúbb hangnemre. Duzzogva átsétáltam Coloshoz, és lekopogtam neki,
hogy menjen Kookiehoz.
- Jongin, ne legyél
perverz. Nem mutogatom - sziszegte a foga között, de közben leesett neki, hogy
megint marha volt.
- Jungkook - csapkodtam
le a nevét. Válaszként biccentett egyet, és odament a sráchoz.
- Ott a kötél - mutatta
meg neki is.
- Aron, Kookienak igaza
volt - mondta, de Aron csak intett egyet. - Told már ide a tarajos formádat,
Csirke! - üvöltött a nyomozóra, aki felállt.
- Te csak ne hívj engem
így, Colos! - Csirke már jött is. Mikor odaért, arrébb tolta a magasabbikat,
fejét pedig kidugta az ablakon.
- Rafinált. A
motorcsónak hangját pedig azért nem hallottuk, mert...
- Valószínűleg olyat
vett, ami nagyon halk, és csak akkor ment el, amikor itt már ordítozni kezdtünk
- Süti összegezte a dolgokat. Nem is volt olyan butus, mint hittem, sőt, még
talán igaz is volt az, hogy egy zseni. Csirke is elgondolkozott a dolgon, végül
biccentett.
- Van benne valami.
Ezek után elvágta, hogy megmenekülhessen. Logikus - elemelte az álláról a
kezét, és nagyot sóhajtott. Csendben bámulta a tengert, amikor is odarepült egy
sirály az ablakhoz. Nyomozónk hanyatt esett, egy hatalmas csattanással és
ordítással társítva.
- Vigyétek innen! -
ordított kétségbeesetten.
- Nyugodj már meg. Ez
csak egy madár. Hess - legyintett egyet Colos, és a madár elrepült. - Látod,
ennyi volt - mutatott az ablak felé Minho, de egyből le is engedte a kezét.
- Látom, már ketten
vannak - húzódott a másik oldalra Csirke. Hát én ezt nem tudtam elhinni.
Komolyan beszart a madaraktól.
- Izé… biztos éhesek,
vagy csak szeretnének haverkodni veled - vont vállat tehetetlenül Colos.
- Menjenek mással
pacsizni, én nem leszek a játszópajtásuk - rázta hevesen a fejét Aron. Colos
ezen a mondatán elröhögte magát, még Puli is elmosolyodott.
- Ne legyél gyerekes, Mr.
Kwak Aron - mondta.
- Nem vagyok gyerekes,
csak nem szeretem őket, ennyi - duzzogott tovább, de még mindig nem mozdult.
- Mi a fene bajod van,
most komolyan? - Puli felsegítette őt a földről, bár Aron még meg volt
dermedve.
- Ahogy elnézem, fél a
sirályoktól - Colos elzavarta a madarakat, és odasétált a társaihoz. Puli
gúnyos tapsolására azonban kicsit megtorpant.
- Nem is tudom, miért
nem lettél nyomozó, Choi Minho - kacagott. Oké, ez tényleg egy nagyon pocsék
állítás volt, de neki adtam igazat.
- Nagyon vicces -
fújtatott szerencsétlen. A nyomozók persze jót kacagtak a dolgon.
- Mondjuk, rád
allergiásak a pipik, Minho. Már egy sincs itt a háromból - Kook csapkodni
kezdte a falat a nagy nevetésben, ha Minho idegesebb típus lett volna, akkor
azt hiszem, Kookot jelenleg a vízből kellene kiszedni.
- Testa colla colona
vertebrale e teccie frusto - mormogott Colos valami furcsa nyelven, és inkább
lement. Megcsapkodtam Aront, és utána siettem. Nem akartam egyedül hagyni,
amikor ilyen rossz kedvében volt.
- Minden rendben? -
kérdeztem tőle.
- Persze, csak nem
tetszik, ha Taemin kinevet, meg úgy mindenki - fújtatott mérgesen, egy darab
valamit rugdosva a lábával. Én is mindig ezt csináltam, amikor egyedül voltam,
vagy csak szomorú. Éppen ezért nem is szóltam hozzá. Hagytam, hogy
megnyugodjon, és ha beszélni akar, úgyis szólni fog. Másik esetben pedig fázni
fog, ugyanis már négy óra is múlhatott, és még messze nem volt nyár. A tenger
mellett pedig alapból hidegebb szokott lenni, mint a városban. Itt a szél, kénye
kedvére fújhat, mindenféle akadály nélkül.
- Te még nem unod, hogy
mindenki hisztijét hallgatnod kell? - törte meg a hosszúra nyúlt csendet.
- Nem - válaszoltam
röviden, és reméltem, hogy be is fogja érni ennyivel.
- Hát, én szerintem már
a pszichológián kötöttem volna ki, ha mindenki baját meg kellett volna
hallgatnom - vigyorodott el. Én sosem éreztem ilyet, szívesen hallgattam meg
mások problémáit, még ha segíteni nem is tudtam. - Véletlenül nem pszichiáter
akartál volna lenni? Nekik megy ez olyan jól... csak ülnek, és mindenki
nyavalyog nekik - egy kicsit felpillantott az égre, majd vissza. Talán
hiányzott neki valaki, talán csak fel kellett néznie.
- Minden ok? -
kérdeztem. Egy darabig hallgatott.
- Igen, csak
elgondolkoztam - elmosolyodott - szóval, mi is akartál lenni?
- Ügyvéd - kopogtam le
neki. Persze, a komolytalanságom megnehezítette a dolgom, de ez volt az álmom.
- Hátvéd? Nem is
tudtam, hogy fociztál. Apám edző. Tudod, ha még élnél, és mondjuk találkoztunk
volna, akkor ajánlanálak neki. Biztos felvenne - teljesen fellelkesült a
témától. Cuki volt, hogy szerzett volna nekem munkát, de utáltam a focit, és
soha nem akartam hátvéd lenni. Éppen mondtam volna valamit, de megelőzött: -
ezért nem szeretsz focit nézni? Mert fáj? - Erre a kérdésre nem szívesen
akartam válaszolni, mert lehet, hogy megbántottam volna. Viszont én utálok
hazudni.
- Ügyvédnek tanultam.
Nem szeretem a focit, nem tud lekötni - vallottam be neki az igazat. Minho egy
ideig szünetet tartott, gondolom próbálta helyretenni a szavakat. Amikor kicsit
elszomorodott, tudtam, hogy megértette.
- Értem. Azért, vicces,
hogy megint félrefordítottam, de már azért elég szépen haladok az ABC- vel -
nevette el magát, de nem volt az a vidám nevetés, amit mindig előad. Érezni
lehetett benne, hogy még mindig bántja valami.
- Te miért nem focizol
akkor? - kérdeztem tőle lassan kopogva.
- Nem tudom. Erre most
nem tudom megadni a választ, de amint lehet, elmesélem, rendben? - fordult
felém.
- Rendben. Amúgy nem
fázol póló nélkül? - néztem végig rajta, és eszembe jutott, hogy így futott le
Taemin után, hogy beszélhessenek.
- De, igazából majd
megfagyok - fonta a karjait a mellkasa köré, bizonyítva, hogy igazat mond. -
Meg a te közeledben amúgy is mindig hűvösebb van. Nem gondoltam volna, hogy ez
igaz. Sok könyvben olvastam, hogy a szellemek jelenlétében hidegebb a levegő,
de amíg nem jöttél hozzám, addig észre sem vettem - mesélte, közben megállt.
- Sajnálom - mondtam.
Én nem éreztem sem hideget, sem meleget. Nekem minden hőmérséklet megfelelő
volt.
- Ne nevettess, nem
tehetsz erről - kissé elmosolyodott, és fix, hogy belebokszolt volna a
vállamba.
- Hazamegyünk? -
kopogtam le neki. Egy picit elgondolkozott, de végül biccentett.
- Nem tudom, ez hogyan
jött ide, - rosszul kezdődött - de igen, ehetünk halat.
Fejbe csaptam. Persze,
büszke voltam rá, hogy ilyen ügyesen megtanulta a dolgokat, de akkor is nagyon
hülye volt néha.
- Hazamegyünk? -
ismételtem meg magam. Igen, Aronnal kellett volna lennem, de Colos más volt.
Vele tudtam beszélgetni.
- Menjünk. Nem baj, ha
gyalogolunk? Eltaxiztam a pénzem - azzal Colos el is indult a cél felé, azaz
hozzá.
Minho szerintem nagyon
megbánta a sétát, miután az utcán több lány, és fiú is megbámulta. Mondjuk, ki
nem bámult volna meg október végén egy srácot, aki egy rövidgatyában mászkál.
Az elején még tetszett neki, de egy idő után, már kezdett kínosan kijönni a
dolog, amikor pár öregebb beszólt neki, hogy legközelebb öltözzön fel, mert
senki nem kíváncsi a testére. Volt olyan is, aki láthatóan megrázkódott, Colos
hiányos öltözete láttán. Ezen sem csodálkozom, mivel már ősz volt, és a
hőmérséklet sem verte az eget.
Amikor felértünk a
lakásához, megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
- Azt hittem nem érünk
haza - ment egyből a szobájába, hogy átöltözzön. - Így már sokkal jobb - ült le
a kanapéra, már hosszúnadrágban és pulcsiban. Én is helyet foglaltam mellette.
- Nem eszel? -
kérdeztem, mivel már régen tömte meg a bendőjét.
- Rendelek egy pizzát -
vette elő a telefonját. - Két nem fogadott hívás Arontól - mondta nyugodtan. - Bassza
meg, engem megöl! - kiáltott fel, és gyorsan írt egy üzenetet neki, hogy vele
vagyok, és hazajöttünk. Nemsokára jött az SMS, hogy rendben, de ezért még
számolnak holnap. Hát, legalább volt egy érdekes napunk, és megmentettük Krist
a haláltól.
Először is mi ez az időugrás? Azt hittem már lemaradtam egy részről. Miért vesztek össze Taeminék?
VálaszTörlésEz a fejezet is nagyon jó volt. Minho nagyon szemét, hogy előtte haldoklik valaki és ő nem hajlandó lélegeztetni. Egy újabb fekete pont neki. Taemin még mindig a kedvenc. A taxis jelenet volt a legjobb. Aront meg a sirályok miatt kezdem megkedvelni. De csak ha a sirályok a közelben vannak :D.
Kris vajon emlékezni fog, hogy ő látta Kait?
Minho végre nyilatkozik az ügyben, hogy talán többet érez Taemin iránt ("szeretném, ha mindig velem lenne - hangsúlyozta ki az utolsó három szót", "nem tetszik, ha Taemin kinevet")
Szia!
TörlésKöszönjük, hogy írtál, és bocsi, hogy csak most válaszolok, de beszippantott a kedvenc játékom ^^"
Az időugrás direkt van benne, hogy Kai humora ismét létezhessen egy picit, ha nagyon zavaró, akkor ne haragudjatok ^^"
Minho inkább finnyás, és nagyon gyakran ezt használja elsődleges tulajdonságként.
A Taxis nekem is a kedvencem xD
Minho és Taemin barátsága magyon szoros, ezért Minho érzékenyebb a barátjára, mint másokra, de nem tudni... lehet, hogy lesz itt valami ^^"
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSziasztok^^
VálaszTörlésAz ídő ugrás miatt azt hittem le maradtam egy részről. Pedig annyíra érdekel hogy mit csináltak volna. Vajon Taemin és Minho min vesztek össze?
Nagyon jó lett ez a rész is. Már nagyon váron a kövit. <3
Hát én a taxis jeleneten szakadtam. Nem volt semmi! Szegény JongIn pedig ott szenvedett. :( Szerintem Minho kezd valamit érezni Tae íránt, csak még magának sem akarja be ismerni. Oh Aron fél a sirályoktol, nagyon aranyos ahogy elbújt. *-* Nekem Yuri még mindig nem szimpi. Miaz hogy rá ugrik sütire??? +-+ Hát én menten ki szaladoka világból! Hogy merészeli. Na jó le nyugodtam!! :c Arontól hihetetlenül aranyos hogy igy agodik JongIn miatt :) Na és ezek a félre hallások még mindig nagyon jók... :D Már amikor fel mentek a toronyba és Kai elemezte a holtest ki lététt már akkor sejtettem hogy Kris lesz az. Ah én is nagyon meg ijedtem volna Kai helyében azért még is csak ismerte. Kíváncsi vagyok Kris emlékezni fog-e Kaira?? Az tényleg szemétség volt Minhotól hogy nem akarta újra éleszteni Krist. Elsőnek nem értettem miért akar Aron le menni az arcszeszért de aztán rá jötem Hmmm....én is meg bámulnám az utcán Choi Minhot félmeztelenül. ;)
Szia!
TörlésKöszi, hogy írtál, és bocsi, hogy csak most válaszolok ^^".
A rész direkt maradt ki, de pótolva is lett, így minden kiderül.
A taxis jelenet nekem is a kedvencem (meg Kook beszólása, hogy itt csak víz van, meg homok)
Aron és a sirályok egy remek ponthoz vezetnek el mindenkit, örülünk, hogy kezditek megszeretni őt is ^^
Kris még maradjon titok ;)
Köszi, hogy olvasod, sietünk az új résszel ^^
Hát ezen a taxis jeleneten sírtam a röhögéstől xDD "Értem, annyira nem is látszott terhesnek - biccentett a sofőr - de tervbe van véve egy lurkó, ugye?
VálaszTörlés- Én tizenegyet szeretnék, hogy lehessen egy magán focicsapatom. " Szép tervek Minho, sok sikert hozzá :D Remélem tényleg Pulival akarod valóraváltani :D
Szegény Aron xD Kíváncsi vagyok hogy miért fél ennyire a sirályoktól :'D Annyira aranyos :3 Eddig is imádtam, de ez minden egyes résszel egyre csak fokozódik :3
Szegény Kris :/ Még szerencse hogy Időben odaértek a többiek, egy hajszálon múlt hogy meghaljon. Mondjuk ha Minhon múlik akkor meg is halt volna... Még jó hogy Taeminie ott volt :)
Ez a Yuri meg tényleg egyre jobban idegesít. Hogy képzeli hogy gorombáskodik Pulival ?? Egyetértek Jonginnal: Coli forever :D