2015. április 23., csütörtök

Mit talált Csirke?



Elindultunk. Mindig is kifejezetten gyűlöltem a temetőket, mert szerintem még nappal is nagyon ijesztőek. Ami pedig minden alkalommal megtörtént, az az volt, hogy a szél mindig felerősödött. Ez most sem történt másként. Alig négy lépést tettünk meg a kapun túl, már fújt is a szél. Aron tévedett, amikor azt mondta én vagyok az egyedüli szellem. Szerintem ő sem gondolta komolyan. Holtan sokkal élesebben láttam az ilyeneket. Nem egy lelket láttam már egy-egy ház előtt nézelődni, vagy éppen a parkban gubbasztani. Többen is itt maradtunk, de kommunikálni nem tudunk egymással. Legalábbis még nem találkoztam olyan szellemmel a pár nap alatt, aki értelmes lett volna. A legtöbb már teljesen megfeledkezett önmagáról.
- Minden rendben, Jongin? – szólt Taemin. Hirtelen megijedtem kicsit, de gyorsan odalegyintettem. –Akkor jó, csak már sokszor szóltunk – váltott aggódó hangra, de én megsimogattam.
- Utálom az ilyen helyeket – borzongott meg Minho, pedig nem is látta azt, amit én. Lehet, hogy jobb is volt.
- Ember, légy férfi - Jungkook nagyon poénos kisgyereknek tartotta magát, de sajnos a humorát se én, se Minho nem tudtuk értékelni. Szerény személyem bámulta a rengeteg lelket. Van ez a Purgatórium dolog... nem lehet, hogy erre gondoltak? Mert ez egy olyan hely, ahol szenvednek az emberek, a Menny és a Pokol közötti állapot.
- Neked csend - gyilkos pillantás level Colos Minho. Még ezt is szexin csinálta... basszus! Kezdek elpulisodni?!
- Minho, viselkedj - az emlegetett szamár még csak meg sem fordult, mégis vaskézzel tudta irányítani a titkos szerelmét, aki csak fújtatott.
- Elnézést, hogy megzavarom, Kwak Aron nyomozó vagyok - Csirke odasétált egy sírásóhoz, aki félénken kiegyenesedett - egy sorozatgyilkosság ügyében nyomozok. Nem találtak itt valamikor kettő megkínzott holttestet?
- Nem, nem találtunk - felelt röviden, de azért kissé félénken is. - Azt a gyilkost keresik, aki felgyújtja az áldozatait, vagy betűt nyom rájuk? - kérdezte kíváncsian.
- Igen, őt - bólintott Aron.  A beszélgetés többi részét nem értettem, mert sokkal jobban lefoglalt az, hogy az éppen félig betakart sírból, emelkedni kezdett a szellem. Nem ijedtem meg volna tőle, ha nem egyenesen engem kezdett el volna bámulni, majd közeledni felém. Idegességemben ütni-vágni kezdtem Minhot és Taemint.
- Mentünk - kerekedtek el Colos szemei, és olyan gyorsan futottunk kifelé, amennyire csak lehetett. Még a kocsinál sem álltunk meg, hanem kétutcányival arrébb, egy bolt előtt. - Itt van még? - lihegte Coloska, letörölve az izzadságcseppeket a homlokáról. Gyorsan körbenéztem, de nem láttam sehol senkit. Kettőt csaptam a vállára.
- Szerencsénk van. Jól vagy? – kissé kiegyenesedett, majd a jelzésemre megnyugodott. Lemertem volna fogadni, hogy egész éjszakán azon rágta magát, hogy megszokjon engem, elvégre a legjobb barátjához tartoztam. Kíváncsi voltam, hogy mit gondol rólam, vagy Taeminről, de nem tudtam megkérdezni, így csendben unatkoztunk. Colos tényleg semmit nem csinált, csak leült egy fa tövébe, és bágyadtan bámult ki a fejéből. Most én mit tudtam volna tenni? Egy darabig sétálgattam a közelében, nézegettem.
- Unatkozom – nyafogtam, de csak úgy magamnak. Úgysem hallotta azt, amit mondtam. Ekkor valami érdekes zene csapta meg a fülem, és azonnal odapillantottam. Colos éppen a telefont emelte ki a zsebéből, majd valakivel beszélni kezdett. Nem akartam őt zavarni, úgyhogy kóvályogtam tovább, mikor azonban visszafordultam, Colos felszívódott. Egy pillanatra lefagytam, utána eszeveszetten kezdtem mindenfele szaladgálni. Hova tűnhetett?
Nem tudtam, mit csináljak. Féltem, hogy ha elmegyek, akkor egyáltalán nem találnak meg. Tehetetlenségemben leültem Minho helyére, és vártam. Közben reménykedtem, hogy a másik szellem nem jelenik meg mellettem. Ijesztő volt nagyon.
- Nem hiszem el - kiabálta Aron, mire felkaptam a fejem.
- Szellem, nem láttam, hogy nincs velem - Védekezett Colos.
- Mi sem látjuk, mégsem hagyjuk el. Főleg, hogy megijedt valamitől. Biztos fél, te pedig szó nélkül leléceltél - kiabált még mindig. - Jongiiin - szólított, én pedig boldogan futottam oda hozzá, és levegőölelésben részesítettem. - Jaj de jó, hogy megvagy - engedett ki magából, egy meg könnyebbülést jelző sóhajt.  - Nagyon megijedtem, hogy nem leszel meg- mosolyodott el halványan. Hát, én majdnem elsírtam magam, úgy meghatódtam. Aront kedveltem a legjobban a srácok közül.
- Sajnálom, hogy itt hagytalak - nézett szomorúan Coloska, ezért megveregettem a vállát, hogy jobb kedve legyen. Nem haragudtam rá, előfordul az ilyen, meg nekem sem kellett volna elkóricálni.
- Ő nem haragszik, de még egy ilyen, és letépem a drága gombóckáidat, és azt fogod enni egy hétig – Aron szemei dühösen villogtak Colos felé, aki ijedtében hátrált egy lépést.
- Megvan? – bukkant fel Puli is Kookkal az oldalán. Colos nem mert moccanni sem, amit valahogy nem is csodáltam. Aron szinte gyilkolt a tekintetével.
- Meg – csak mordult egyet, utána elindult – Jongin, gyere!
Azonnal futottam utána, meg Kook is, ezzel magára hagyva Pulikát a szerelmetesével. Szerintem az egész csapat a fejébe vette, hogy összehozza őket, vagy legalábbis én biztosan.
Szerintem nagyon kis cukik lennének együtt. Minhonak pedig nem csaj kell, hanem Puli. Puli hűséges házőrző... ja, nem, az a kutya. Pulikopó szeretni való pasas.
- Aron, ne ijeszd halálra legközelebb Minhot, kérlek - szólt előre Puli. Csirke megállt, és feléjük fordult.
- Akkor legközelebb ne veszítse el Jongint- felelte indulatosan.
- Aron, Jongin egy szellem, mi baja lehetne? - tárta szét a karjait. Bunkó.
- Sok minden. És fejezd be ezt a bunkó megnyilvánulást. Szerintem ezer százalék, hogy megbántottad ezzel a mondatoddal - indult el újra, én pedig mellé siettem. - Csak Colos miatt csinálja, ne szontyolodj el - morogta az orra alatt. - Most komolyan azt mondtam, hogy Colos? - tette fel magának a kérdést, válaszként megsimogattam a karját. - Találó név, igazad van - kacsintott egyet.
Tisztában voltam vele, hogy Taemin, csak a Colos miatt mondta amit, de azért kicsit bántott.
Egyébként nem volt feltűnő… dehogyis… néha vissza-visszapillantottam, mikor pedig megláttam őket, elmosolyodtam. Sétálás közben gyengéden lökdösték egymást, mint két rosszcsont, vagy mint egy kezdetleges szerelmespár. Persze, ezt már biztosan csinálták egy párszor, de meg kellett hagyni, hogy Colos nagyon hülye. Tényleg egyértelműek voltak Taemin érzései.
- Én ülök elöl – pattant a kocsihoz Kook, de Puli elküldte onnan.
- Francokat. Én vezetek, Minho meg mellettem ül, mert hátul nem férne el a háromszáz méterével. Meg amúgy sem hagynám most Aron közelében. Még a végén kinyiffan…
- Nem vagyok háromszáz méter –Minho gyengéden tarkón vágta Taemint.
- Hagyd, hadd üljenek egymás mellett. Elvégre ismerik egymást, és így van egy kis privát szférájuk – Aron behuppant hátulra, én pedig átmásztam rajta. Kookie még egy darabig nyafogott, végül ő is beült.
- Még nem indulunk, előbb rágyújtok – Puli elő is vette a cigijét, és meggyújtotta. A következő pillanatban már ki is pattant a kezéből, és a földön kötött ki.
- Tudod, hogy utálom – Minho beült a kocsiba, nem is foglalkozva a készülődő dühkitöréssel.
- Choi Minho! - visította el magát, és beült. - Attól, hogy utálod, még nem kéne kiverni a kezemből. Ember, tudod milyen drága a cigi. Nem szeretem pazarolni. És mielőtt megszólalsz, nem, nem fogom abbahagyni! - hadarta idegesen Colosnak, aki kicsit megszeppent az elején, de a végét már türelmesen hallgatta.
- A dohányzás káros. Nem szeretnék tüdőrákban meghalni - reagált nyugodtan.
- Attól, hogy én kint elszívok egy szálat, neked nem lesz bajod - fortyogott tovább, közben kiszállt, és akkor is rágyújtott. - Legalább tudni fogom, miben halok meg - zárta le részéről a vitát.
- Én meg majd szívesen viszem majd a koporsód - forgatta a szemeit Coloska is. Amúgy, belegondolva nem tudom miért lett Colos, hiszen egy-két centi van csak köztünk.
Talán mert első ránézésre nagyon magasnak tűnt...
- Ezt hagyd abba - Puli azonnal rámordult Colosra. Talán a cigi nagyobb szerelme volt, mint ő?
- Nem, nem hagyom. Büdös, egészségtelen, és nem csak magadat mérgezed vele, hanem másokat is, nem úgy, mint mondjuk az alkoholizmussal.
- Vicces, hogy pont ezt hozod fel - röhögött Pulika, majd eltaposta a csikket.
- Nem vagyok alkoholista - Colos szúrós pillantást vetett a nyomozó felé, aki csak megvonta a vállát.
- De az voltál.
- Igen, de én javuló tendenciát mutatok a hosszú, és boldog élet felé. Meg amúgy is. Ilyen büdös szájjal maximum egy láncdohányos fog megcsókolni. Eskü, a gyárkémény nem ilyen füstszagú, mint te. Nesze, itt van szájvíz meg dezodor. Kezdj magaddal valamit, mert mérgezed a többieket is - azzal Colos kiemelte a cuccost a táskájából, és Puli kezébe nyomta, aki csak nézegette egy darabig. Az biztos rosszul esett neki, hogy Minho finoman utalt arra, hogy nem fogja megcsókolni, de akkor is tartotta magát az elvéhez. Visszaadta a holmit, és elindult.
- Előre letisztázom, hogy ma este nagytakarítást csinálok, úgyhogy Jongin nem tud jönni. Még a végén felszívom a porszívóval - törte meg Aron a már tíz perce tartó csendet. Colos nem reagált, Puli meg szerintem oda se figyelt.
- Aludhat nálam? - Minisüti szemei hirtelen felcsillantak, és kissé előredőlt, hogy láthassa a rangidős nyomozót.
- Öhm… hát tudsz vigyázni egy szellemre? – kérdezte Aron kételkedve.
- Már nem azért, de mégis mit kéne rá vigyázni? Bekapcsoljuk neki a Tv- t, és ő elvan magában – közölte Taemin vele. Végülis teljesen igaza volt ebben. Simán elfoglalom magam, ha új helyen vagyok. Főleg most, hogy szellem lettem. Minden további nélkül járom végig a ház összes helyiségét, és elemzek ki mindent. Mindig is kíváncsi ember voltam, és legalább most kiélhetem magam.
- Nem nehéz. Velem még amúgy sem volt Jongin – nyafogott Süti. Igazából én is szívesen lettem volna vele is. Mondjuk, a rendőr apukától kiráz a hideg, mert ijesztő egy alak, de azért biztos jó lesz.
- Nem is tudom Kookie, én féltem Jongint. Ma már egyszer eltűnt, nem szeretném, ha holnap sem lenne meg reggel –aggodalmaskodott Mr. Kwak Aron.
- Kérleeeek. Jongin is akarja, ugye? – nézett reménykedve felém. Habozás nélkül csapkodtam meg Aront.
- Rendben, legyen – adta meg magát a végén. Minisüti szemei azonnal felcsillantak, de komolyan. Pontosan úgy, mint a mesékben.
- Éljen! - szerintem ugrált volna örömében, csak az ülőhelyzete ezt megakadályozta.
- Akkor Taemin hazaviszi Minhot, hátha nem hagyják el egymást, én pedig elugrom Kyoungjaehez  - sorolta a dolgokat. Minho hátrapillantott. Szemében égett a gyűlölet, és a harag.
- Egyszer hagytam el őt. Egyszer! Nem kell folyton az orrom alá dörgölni - morogta. Taemin helyeslően bólogatott, viszont Aron képes volt felvenni a szemkontaktust Colossal, ami nagydolognak számított. Esküszöm, a srácnak olyan szemei voltak, mint valami szuperhősnek, vagy hasonlónak. Egyszerűen manipulálni tudta az embereket, mint valami mágus, vagy kígyó. Igen, gyönyörű hasonlatok... szóval, Minho veszélyes volt. Azonban Aron lett a másik fele. Nem félt, sőt! Szinte harcba szállt vele, mint két hím farkas az alfacímért. Életveszélyes helyzetbe kerültünk a másik kettővel. Harmadik Világháború kitörése: három... kettő... egy...
- Az bőven elég volt. Ha egyszer megtetted, megfogod máskor is. Később egy fontos tanút vesztesz majd el, aztán a munkahelyeden az ügyfeleid, és így tovább – kontrázott rá Aron.
- Véletlenek mindig vannak – folytatta Colos.
- Szerintem pedig be lehet fogni! – emelte fel a hangját Puli, mire mindkettő abbahagyta. – Végre – sóhajtotta.
Nem sokkal később Kookie rezidenciáján kötöttünk ki. Hát én azt hittem, hogy Aron lakása a fényűző, de tévednem kellett. Kookie háza hatalmas volt.
- Akkor reggel találkozunk majd. Sziasztok – integetett boldogan. Én még megsimiztem Aront, majd mentem utána. Amikor elment az autó, akkor elindultunk a kapuhoz. Tetszett, hogy már ide is be kellett írnia a kódot, hogy bemehessünk.
- Anyám - nyekeregtem, mikor beléptünk az automata kapun. Kookie házban lakott, ami eleve érdekes volt.
- Ne aggódj, nem vagyunk ilyen puccos csapat. Anyám közjegyző, de csalódni fogsz - nevetett. Lassan ballagtunk a házhoz, majd Minisüti kinyitotta az ajtót. Igaza volt. A lakás belül olyan volt, mint Pulié, még kicsit rozogább, de a berendezés egész szép volt.
- Szia, fiam - lépett ki egy nő a konyhából, és megölelte a kisfiút. Nagyon aranyosak voltak, és nem is akartam zavarni.
- Éhes vagyok - hallatszott Kook hangja. Az anyuka azonnal be is vitte az étkezőbe, és teríteni kezdett. Inkább lehuppantam Kook mellé, és bambultam ki a fejemből.
- Soojung, Sooyeon! Vacsora!
Abban a pillanatban két lány jött le az emeletről, egyik szebb volt, mint a másik.
- Ők a nővéreim. Az idősebb Sooyeon, de csak Jessica, a fiatalabb pedig Krystal - Kookie alig érthetően suttogott. Biztos nem akarta, hogy hülyének nézzék őt, amit valahogy megértettem.
- Mizujs öcsi? - az egyik azonnal odapattant hozzá, hogy megborzolhassa a haját.
- Hogy megy a nyomozás Mr. Szexivel?- ez volt a másik. Azonnal felkaptam a fejem. Ki az a Mr. Szexi?
- Nem, Krys. Nem hozlak össze vele. Kicsit túl felkapott ahhoz, hogy veled legyen. Meg hamarosan úgyis visszamegy Amerikába - Jungkook csak mormogott az orra alatt, Jessica pedig felnevetett a középső lány hirtelen eltorzult arcától.
- Ez nem fair.  Olyan kis helyes, főleg a tarajos hajával – kezdett el áradozni Süti nővére. A mostani csajok csak azt nézik, hogy mennyire helyes a pasi, a belső nem is érdekli őket.
- Ez a halacska elúszott, húgi – nevetett tovább a legidősebb. Kook csak tömte magába a kaját, és próbált nem reagálni a lányokra.
- Haladtok is valamit az ügy óta? Jongin után volt még egy áldozat, nem? – tudakolta Jessica.
- Igen, Kyoungjae, de ő életben van. Még időben odaértünk – mondta teli szájjal.
A vacsora hátralévő részét, már csendben töltötték el. Olyan jó lett volna, beszélgetni a két lánnyal. Már hiányzott a rendes kommunikáció.
Csak csendben ültem a helyemen, amíg a gyerekek ettek. Eközben megérkezett apuka is. Érdekes, hogy azonnal kapott enni. Ezek után mindenki sorban lezuhanyozott, míg anyuka evett, és nyugovóra tért a csapat.
- Bekapcsolom neked a tévémet, ok? - Kookie benyomta a tévét. - Mit szeretnél nézni? Van krimi, szappanopera, dorama, BBC, Talkshow, meg ilyen izé, ahol szellemeket látnak, meg keresnek. Valami ID...
Az jó lesz. Azonnal rácsaptam a vállára, ő pedig odakapcsolt. Az ágyába beburkolódzva nézte a sok zagyvaságot, amit az amerikaiak kitaláltak, végül elaludt.
Addig is én átballagtam Jessica szobájába. Pompomlány... akkor innen a becenév. Egy darabig nézegettem az érméket, utána jött Krystal. Ő pedig Amerikában tanult. Már értem, hogy honnan ismerte Aront.
A szülők szobája sem maradt ki. Bár ott semmi érdekes nem volt. Csak apuka eget rengető horkolása. Esküszöm, hogy egy traktor halkabb,mint ő.
Később visszamentem Sütihez, aki még mindig ugyanolyan békésen aludt. Meg kellett zabálni a kissrácot.
***
- Kelj fel, kelj fel, kelj fel! - csapkodtam korán reggel, mert már megint késésben voltunk.
 - Hagyd abba, fenn vagyok - nyöszörögte, de én addig folytattam, amíg ki nem kelt az ágyból. Utána még elment reggelizni,amit csigalassusággal, félig aludva tett meg,aztán végre öltözött is.
- Na, ma milyen gyorsan kész vagy - veregette meg büszkén a hátát az apja, és mentünk is az autóhoz.
- Hét ötvenöt. Látszik, hogy Jongin nálad volt - mondta elismerően Csirke. - Jongin?- futtatta végig a szemét az irodán. Szorosan megölelgettem, amiből ő nem sokat érzett, de legalább tudta, hogy ott vagyok.
- Látod, megvan-, dicsekedett Süti.
- Szerencséd - mondta monoton hangon Csirke.
- Ma kiengedik Kyoungjaet. Végigjárjuk a helyeket, ahol aznap volt, mikor történt a dolog, hátha van tanú - avatott be Aron a történtekbe.
- Ma is nálad alszik, meg azt hiszem, mindig - Taemin még csak ránk se figyelt. Az asztalt bámulta, azon is a semmit. Szerintem még félig aludt, látszott, hogy nem én keltettem. Hát, igen. Ez a Jongin-hatás.
- Viszont Minhot kicsinálom. Nem hiszem el, hogy megint késik...
Odapillantottam a mormogó Aronra, aki nagyon figyelt valamit. Egy papír volt az, pontosabban valami szórólap. Csendben odabaktattam hozzá.
- Na? - kérdezte hirtelen Puli, mintha csak a fejemben olvasott volna.
- Tényleg volt ott egy fellépés. Felhívtam a céget, de semmit nem tudtak. A lányok nem láttak egy árva jelenetet sem, bár az egyik állítólag végig rosszul volt, és késett egy dugó miatt. Nevet és címet nem adtak. Meg a fellépő tánccsapatét sem. Azt hiszem, valamit tudnak. Kiszedek belőlük mindent, úgyhogy kettéválunk. Minho jön velem, ti meg mentek Kyoungjaeért. Jongin majd eldönti, hogy veletek tart-e. Nyugi, Taemin, nem fogom felszedni a pasid - Csirke felállt, és zsebre vágta a szórólapot.
- Miért nem mehetek én vele, te pedig Jonginnal és Kookieval? – nézett kétségbeesetten Aronra.
- Mert én találtam a szórólapot, én jöttem rá a dolgokra, ezért én megyek. Minho pedig kell hozzá – vont vállat Csirke.
- Mihez kellek? – kérdezte az emlegetett szamár az ajtóban. Taemin egyből felébredt. Komolyan, fittebb lett hirtelen, mint mi hárman együttvéve.
- Aron el akar vinni téged egy lány tánccsapathoz, hogy kihallgasd őket – vezette fel neki a dolgot Puli.
- Oh, akkor mégsem haragszol rám annyira, ha nőkhöz viszel – vigyorgott Coloska, Taemin pedig nyolcvan centit ment össze hirtelen. Szerintem nem ezt a választ szerette volna hallani.
- Nem tagadhatom, hogy jól csinálod a dolgod, de ne bízd el magad – állt fel Aron a székéből. – Jongin, csapd meg akivel mész – kért meg, én pedig álltam tovább. Nem akartam senkit sem megbántani, de egyértelmű volt, hogy Aronhoz húzok jobban. – Jongin? – kezdett el megint aggódni. Odamentem mellé, és meglegyintettem a vállát. – Velem jön – közölte helyettem a döntést.
- Ez egyértelmű volt. Ti ketten úgy összenőttetek, mint … - kezdte el Puli, de Aron olyan arccal nézett rá, hogy szó szerint beléfagyott a szó.
- Neked csend, asszony - igyekezett persze viccesre venni a formát, de már késő volt. Viszont én egyáltalán nem értettem, hogy most miről volt szó.
- Ma valószínűleg külön dolgozunk. Kai, akkor ma Aronnal alszol? - Puli fel sem pillantott a papírok közül, csak pakolászott, rendezgetett, meg miegyebek. Ment a válasz.
- Nem - Aron egy picit elbizonytalanodott - akkor hol?
Odasétáltam a potenciális áldozatomhoz, és gyengéden meglegyintettem a vállát. Egy darabig csak dermedten állt, mintha nem akarta volna elhinni a döntésemet, de a végén elmosolyodott.
- Akkor azt hiszem, velem lesz - jelentette ki boldogan. A másik három összenézett. Értem, hogy féltékenyek voltak, de ennyire? Persze, megértettem őket. Én is szerettem volna magammal lenni.
- Jongin, el ne szedd Taemin pasiját! - Minisüti hirtelen felkacagott. Puli egyből beleolvadt egy téli tájképbe, Aron csak meredt Minhora, aki pedig felnevetett.
- Majd ügyelek arra, hogy ne erőszakoljon meg - két nevetés között nagyon elhaló hangon beszélt, de aranyos volt.
- Jongin, azért most ne hagyasd el magad vele, kérlek – dörmögte az orra alatt Csirke. Minho csak unottan sóhajtott egyet.
- Vigyázni fogok rá – ígérte meg, én pedig hittem neki. Múltkor sem teljesen az ő hibája volt, hanem az enyém is.
- Akkor induljunk! Jongin, te kivel is mész? – kérdezte újra Aron, én pedig már nem tudtam, hogy kit is mondtam.
- Azt mondta, hogy veled megy, Csirke – dünnyögte Puli.
- Ne csirkézz, Puli! – mordult rá Taeminre. Kookie, Colos és én meg csak röhögtünk.
- Nem hiszem el, hogy Jongin ilyen idióta beceneveket talált ki – fintorgott Kopó.
- Mivel megverni nem tudjuk, ezért így jártunk – vont vállat Csirke. Én csak feküdtem a röhögéstől a kanapén. Kész barmokkal voltam körülvéve.
- Akkor Kai, gyere! – intett Coloska, és elindultunk az autókhoz. Én bevágódtam előre Aron mellé, aminek az lett a következménye, hogy Coloska kis híján lapos szellem lepényt csinált belőlem. Ijedtemben elkezdtem csapkodni Aront.
- Foglalt – röhögött hangosan.
- Na neeem, nehogy már egy szellem üljön elől! – hisztizett Minho, Taeminék meg az ő kocsijánál röhögtek.
- Sajnálom, már csak hátul van hely – mutatott hátra, Colos pedig pufogva vágódott be mögém.
Aron elindult, mi pedig csendben ücsörögtünk a kocsiban.
- Amúgy te kedveled Taemint? - Aron még csak fel sem pillantott, az utat bámulva tette fel a kérdést.
- A legjobb barátom - szóval semmi több...
- Ennyi?
- Miért? Mit mondjak? Azt, hogy szerelmes vagyok belé? Nem szoktam hazudni - felröhögött, azonban nekünk ez nem volt vicces.
- Csak csajok?
- Persze.
Mikor odanéztem, Minho az ablakon bámult kifele. Nem nézett a szemünkbe, úgyhogy lehet, hogy hazudott. Vagy, rosszabb esetben tényleg nem érdeklik a fiúk, mert ugyanolyan hetero, mint Aron, Kookie és én. Ez márpedig nem jó, mert Taemin bele van zúgva a langalétába. Méghozzá nagyon. Szegénynek meghasad a kicsi szíve, ha megtudja, hogy a kiszemeltje nem a srácokat szereti.
- Amúgy… ti ketten, szóval… értitek – dadogott összevissza.
- Nem, és ezt Jongin részéről is mondhatom – vágta rá azonnal a választ Aron.
- Jonginról honnan tudod? – kérdezte gyanúsan nézve felém.
- Onnan, hogy a suliban is mindenki azt mondta, hogy mekkora nőcsábász – védett meg Csirke. Teljesen igaza volt, én a lányokat szerettem. Csakis.
- Akkor jó. Bár nekem nincs bajom a melegekkel sem. Egy csomó ismerősöm van, aki az – vont vállat, és visszatért a táj bámulásához.
- Helyes - mosolygott Aron, utána leparkolt egy épület előtt. Érdeklődve kukucskáltam kifele a helyemről, amikor hirtelen lefagytam. Ismerős volt a környék, nagyon is. Pontosan a szemben lévő járdánál rabolt el a gyilkos. Ha lett volna szívem, akkor egyre jobban dobogott volna, vagy megáll, a fene tudja.
- Jongin? - hallottam meg Aron hangját, és azonnal felpattantam. Odasiettem hozzá, megcsapkodtam a vállát.
- Akkor mehetünk? - Minho kicsit stírölte az ajtót, biztos a táncos lányok után kutatva.
Remegő lábakkal követtem Mr.Kwak Aront, és Minhot az épület felé. Féltem, hogy újra előjön a gyilkosom, és olyat látok, amit nem akarok. A végén még megöli Csikét, vagy Coloskát. Akkor végkép befellegezne a nyomozásnak. Taemin egyedül semmire sem menne.
- Jongin, biztos jönni akarsz? – kérdezte Aron, miután másodjára mentem félig át rajta. Megcsapkodtam egyszer, de legszívesebben messzire futottam volna. Még a szellemszőröm is felállt a hátamon.
- Biztos csak fél, itt rabolták el – érzett együtt velem Coloska. – De nyugi, téged már nem bánthat még egyszer – mosolygott hátra felém. Bunkó.
- Ez nem volt szép tőled – csóválta kifejezéstelen arccal Csirke.
- Elnézést – szegte le a tekintetét.
- Semmi baj - veregettem meg a hátát, mire kissé elmosolyodott. Aron eközben elindult, így mi is kénytelenek voltunk követni őt.
- Elnézést, Kwak Aron nyomozó vagyok, egy gyilkosság ügyében vagyok itt. Már betelefonáltam párszor az irodába, de nem kaptam megfelelő választ. Esetleg tudna segíteni? Egy női tánccsapat tagjait keressük. Az egyik lány állítólag késve érkezett a gyilkosság napján, illetve frusztrált volt - Aron higgadtan beszélt a recepcióshoz, azonban a hölgy nem igazán akart segíteni.
- Sajnálom, de nem adhatok ki információkat - mondta. Aron már majdnem kétségbeesett, mikor Minho megmentette a helyzetet. Félrelökte a nyomozót, és felült a pultra.
- Kisasszony, itt nagyon izzik a levegő, vagy ez csak maga miatt van? - kigombolta a felsőjének első gombját, közben szexi mozdulatokat tett. Hát, még pasi szemmel is megakadt a lélegzetem, nem kellet nőnek lennem. Ha életben lettem volna, akkor tuti a kisebbik énem is egyből életre kelt volna. Fúj, de gusztustalan vagyok. 
- Én… nem… csak a fűtés – dadogott összevissza a nő, egyre vörösebb árnyalatot felvéve. Elmehetett volna a Spongebob – ba Rákúrnak.
- Még nincs itt fűtés – kacsintott rá a hölgyre, aki kis híján lefordult a székről. Végülis, ez is egyfajta megoldás. Csak azt nem értettem, hogyan volt gusztusa így beszélni azzal a nővel. Rondább volt, mint az összes Disney mese boszorkánya. Nekem felfordult volna a gyomrom.
És még ezzel dicsértem őt... persze, lehet, hogy magasra tettem a lécet magammal, de akkor is...
- Baromi ügyes - Aron csak dermedten állt, és figyelte Colost.
- Tudja, kisasszony, egy lányt keresek. Semmit nem tudok róla, csak azt, hogy kicsit le volt sokkolva, és, hogy táncos - Minho végigsimított a kockáin, mire a banya szó szerint nyáladzani kezdett.
- A lány nevét nem mondhatom el, de a banda neve SNSD - motyogta, mire Colos beleült a "hölgy" ölébe, majd megfogva a női kezeket, a hasához érintette azt.
- Biztos? - a szemébe nézett, ezzel teljesen megtörve a nő ellenállását.

- Yuri... így hívták a lányok. Nyolcan vannak a csapatban... - a banyesz csak dadogott... oké, elismerem, hogy Minho már 10%-ban olyan szexi, mint én...

8 megjegyzés:

  1. Woaaaaah~ ez egyre izgibb lesz....
    Rettentően imádom ezt a történetet mindig szakadok rajta és végig izgulom a részt XD
    Uhhh, ha SNSD akkor Kookie nővére is szerepet fog játszani? Mert, hogy a valóéletben ő is tagja a csapatnak O.O
    Az előző részhez azt hiszem nem írtam, amit sajnálok is, de elárulom , hogy nagyon tetszett az is, főleg az éttermes rész xD
    Visszatérve ide... Szegény Jongin halálrarémült(na jó ez lehetetlen,mivel szellem, de akkor is ><), nem csodálom, hogy fejvesztve menekült onnan...
    Na igen az tényleg az ő hibája volt, hogy Munho elhagyta... Ó, és ha már a Colosnál járunk... istenem de sexyyyy~ ember én kajak szívrohamot kapnék, ha egy ilyen pasi mint Choi Minho így akarna kivallatni, esküszöm meg se mukkannék nyugodtan csinálja tovább xD *-*
    Hát drága Puli féltékeny lehetsz, egy ilyen banyára, mert Minho hamarabb rámászott, mint rád(most nem említeném, hogy csak kötelesség volt... hupsz mégis megtettem na mindegy) -.o
    Most kijelentem, hogy együttérzek veled Kai, én is imádom Aront, ő lett a második kedvenc karakterem, utánad...
    Khmm... hát Kim Jongin én nem vagyok biztos benne, hogy te 100%-ig heteró vagy, így gondolkodni Minhoról, nem hiszem, hogy egy ízig-vérig heteró srácra vall xD
    Valamit biztosan akartam még, csak már fogalmam sincs, hogy micsodát ><
    Nagyoon jó rész volt ez is meg az előző is, ügyesek vagytok, mind ketten ^^
    Várom a kövit :D
    Kamsahamnida~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de szeretem ezeket a hosszú komikat *-*
      Nos, Jessica már nem tag, és egyébként se terveztünk Yurin kívül semmilyen női személyt belerakni, a Jung tesók is csak úgy véletlenül jöttek.
      Minho és Kai kapcsolata is egy érdekes szál lesz a sztoriban. És igen, Choi Szexisten még fog itt nekünk dolgokat csinálni ;) Köszi, hogy írtál. Sietünk az új résszel ^^

      Törlés
  2. Már annyiszor de annyiszor elhatároztam hogy írni fogok de mire a végére értem belustultam mert mindig alvás előtt olvasok úgyhogy bocsánat hogy csak most csatlakozok nyilvánosan !!
    Huuu nem is tudom hol kezdjem *-* talán Jonginnél *q* még szellemként is levesz a lábamról *-* hihetetlenül tetszik ez a történet :DDDD Már maga az alapötlet hogy egy szellem szemszögéből a gyilkosság....fantasztikusak vagytok :DD mindig feldobja a napomat mikor meglátom hogy van új rész és nagyon köszönöm hogy ilyen gyorsak és ügyesek vagytok ^^
    Én főleg a SHINee-ban és az EXO-ban vagyok otthon de a többi szereplőt is nagyon megimádtam *-* Minisüti hát ezen behaltam :'D eszméletlen cuki :33

    Nagyon nagyon érdekel hogy hogy találják meg a gyilkost *-* de remélem még soká lesz ;)
    Nálam telitalálat ez a fic mert a krimi és a humor az amivel teljes mértékben le lehet nyűgözni ^^
    Nagyon nagyon fantáziadús úgyhogy részemről csillagos ötös :DD
    várom a további izgalmakat ^^ ~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülünk, hogy írtál, hidd el, jobb későn, mint soha ;)
      A szellem szemszög nekünk is tetszett, azért is vágtunk bele a dologba ^^
      Igyekszünk minél hamarabb hozni részeket, csak sajnos mindig van valami dolgunk :/
      igazából még nekünk is rejtély egy-egy dolog, de igyekszünk mindent kitalálni ^^
      Köszi, hogy írtál, sietünk az új résszel ^^

      Törlés
  3. Hát ez kész xDD Minho hatalmas arc :D Mondjuk elég érdekes meggyőzési módszerei vannak :D Remélem azért nem töri majd össze szegény Taeminie szívét <3 :) Szegény Jongin nem elég hogy unatkozott és megijedt,még el is veszett xDD Nagyon jó lett ez a rész is,csak így tovább lányok ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Minho egy elég érdekes szerepet kapott, hiszen most ő a "kurva". Annyit azt hiszem, nyugodtan elmondhatok, hogy Jongin és Minho egészen jól ki fognak jönni egymással ^^
      igyekszünk az új résszel :)

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Hát ez a rész is fantaztikus volt. Még mindig imádom azt ahogy fogalmaztok. ♡

    Kooki milyen aranyos volt hogy azt akarta hogy nála aludjon JongIn. Hát én meg zabálom ezeket. Szegény JongIn hogy meg ijedt, persze Minho még el is veszitette. Már annyíra kíváncsi vagyok hogy Kai miért lett szellem? Mit kell ahoz csinálnia hogy be juson a fénybe( bocsánat tul sok szelemekel sutogott nézek)? Vajon a többiek mikor fogják látni? Most erre a kérdésemre itt van lelki szemeim előt Kai ahogy azt mondja: "Hát igen igy nem látják az elképesztően dögös külsőmet." És vajon a többi szellemel miért nem tud komunikálni? Hisz látja őket. Anyíra érdekel mi lesz majd Taemin-nel hogy ha Minho el mondja neki hogy nem szereti. Minho-nak pedig nem semmi vonz ereje van. Le a kalapal előte. Na de JongIn-nak is milyen gondolatai támadtak. Kíváncsi vagyok Kai meg-e lesz más napra mivel Minho-nál lesz.


    Már nagyon várom az új részt. Nagyon ügyesek vagytok és sajnálom hogy az elöző részhez nem írtam. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ^^

      Kookie alapjáraton egy kis cukorborsó, és nagyon megkedvelte Jongint. Hogy miért lett szellem, azt még egyelőre mi sem tudjuk teljesen ^^"
      Azt viszont leírtuk, hogy a többi szellem megzazult, és már szinte őrültek. Jongin viszont emberi társaságba keveredett, így mondhatni, nem érzi magát annyira halottnak.
      Reméljük, Minho nem hagyja el Kait ;)
      Köszönjük a hosszú komit, amint tudjuk, hozzuk az új részt ^^

      Törlés