Elindultunk. Mindig is kifejezetten
gyűlöltem a temetőket, mert szerintem még nappal is nagyon ijesztőek. Ami pedig
minden alkalommal megtörtént, az az volt, hogy a szél mindig felerősödött. Ez
most sem történt másként. Alig négy lépést tettünk meg a kapun túl, már fújt is
a szél. Aron tévedett, amikor azt mondta én vagyok az egyedüli szellem.
Szerintem ő sem gondolta komolyan. Holtan sokkal élesebben láttam az ilyeneket.
Nem egy lelket láttam már egy-egy ház előtt nézelődni, vagy éppen a parkban
gubbasztani. Többen is itt maradtunk, de kommunikálni nem tudunk egymással.
Legalábbis még nem találkoztam olyan szellemmel a pár nap alatt, aki értelmes
lett volna. A legtöbb már teljesen megfeledkezett önmagáról.
- Minden rendben, Jongin? – szólt Taemin.
Hirtelen megijedtem kicsit, de gyorsan odalegyintettem. –Akkor jó, csak már
sokszor szóltunk – váltott aggódó hangra, de én megsimogattam.
- Utálom az ilyen helyeket –
borzongott meg Minho, pedig nem is látta azt, amit én. Lehet, hogy jobb is
volt.
- Ember, légy férfi - Jungkook nagyon
poénos kisgyereknek tartotta magát, de sajnos a humorát se én, se Minho nem
tudtuk értékelni. Szerény személyem bámulta a rengeteg lelket. Van ez a
Purgatórium dolog... nem lehet, hogy erre gondoltak? Mert ez egy olyan hely,
ahol szenvednek az emberek, a Menny és a Pokol közötti állapot.
- Neked csend - gyilkos pillantás
level Colos Minho. Még ezt is szexin csinálta... basszus! Kezdek elpulisodni?!
- Minho, viselkedj - az emlegetett
szamár még csak meg sem fordult, mégis vaskézzel tudta irányítani a titkos
szerelmét, aki csak fújtatott.
- Elnézést, hogy megzavarom, Kwak Aron
nyomozó vagyok - Csirke odasétált egy sírásóhoz, aki félénken kiegyenesedett -
egy sorozatgyilkosság ügyében nyomozok. Nem találtak itt valamikor kettő
megkínzott holttestet?
- Nem, nem találtunk - felelt röviden,
de azért kissé félénken is. - Azt a gyilkost keresik, aki felgyújtja az
áldozatait, vagy betűt nyom rájuk? - kérdezte kíváncsian.
- Igen, őt - bólintott Aron. A beszélgetés többi részét nem értettem, mert
sokkal jobban lefoglalt az, hogy az éppen félig betakart sírból, emelkedni
kezdett a szellem. Nem ijedtem meg volna tőle, ha nem egyenesen engem kezdett
el volna bámulni, majd közeledni felém. Idegességemben ütni-vágni kezdtem
Minhot és Taemint.
- Mentünk - kerekedtek el Colos
szemei, és olyan gyorsan futottunk kifelé, amennyire csak lehetett. Még a
kocsinál sem álltunk meg, hanem kétutcányival arrébb, egy bolt előtt. - Itt van
még? - lihegte Coloska, letörölve az izzadságcseppeket a homlokáról. Gyorsan
körbenéztem, de nem láttam sehol senkit. Kettőt csaptam a vállára.
- Szerencsénk van. Jól vagy? – kissé
kiegyenesedett, majd a jelzésemre megnyugodott. Lemertem volna fogadni, hogy
egész éjszakán azon rágta magát, hogy megszokjon engem, elvégre a legjobb
barátjához tartoztam. Kíváncsi voltam, hogy mit gondol rólam, vagy Taeminről,
de nem tudtam megkérdezni, így csendben unatkoztunk. Colos tényleg semmit nem
csinált, csak leült egy fa tövébe, és bágyadtan bámult ki a fejéből. Most én mit
tudtam volna tenni? Egy darabig sétálgattam a közelében, nézegettem.
- Unatkozom – nyafogtam, de csak úgy
magamnak. Úgysem hallotta azt, amit mondtam. Ekkor valami érdekes zene csapta
meg a fülem, és azonnal odapillantottam. Colos éppen a telefont emelte ki a
zsebéből, majd valakivel beszélni kezdett. Nem akartam őt zavarni, úgyhogy
kóvályogtam tovább, mikor azonban visszafordultam, Colos felszívódott. Egy
pillanatra lefagytam, utána eszeveszetten kezdtem mindenfele szaladgálni. Hova
tűnhetett?
Nem tudtam, mit csináljak. Féltem,
hogy ha elmegyek, akkor egyáltalán nem találnak meg. Tehetetlenségemben leültem
Minho helyére, és vártam. Közben reménykedtem, hogy a másik szellem nem jelenik
meg mellettem. Ijesztő volt nagyon.
- Nem hiszem el - kiabálta Aron, mire
felkaptam a fejem.
- Szellem, nem láttam, hogy nincs
velem - Védekezett Colos.
- Mi sem látjuk, mégsem hagyjuk el.
Főleg, hogy megijedt valamitől. Biztos fél, te pedig szó nélkül leléceltél -
kiabált még mindig. - Jongiiin - szólított, én pedig boldogan futottam oda
hozzá, és levegőölelésben részesítettem. - Jaj de jó, hogy megvagy - engedett
ki magából, egy meg könnyebbülést jelző sóhajt. - Nagyon megijedtem, hogy nem leszel meg-
mosolyodott el halványan. Hát, én majdnem elsírtam magam, úgy meghatódtam.
Aront kedveltem a legjobban a srácok közül.
- Sajnálom, hogy itt hagytalak -
nézett szomorúan Coloska, ezért megveregettem a vállát, hogy jobb kedve legyen.
Nem haragudtam rá, előfordul az ilyen, meg nekem sem kellett volna elkóricálni.
- Ő nem haragszik, de még egy ilyen,
és letépem a drága gombóckáidat, és azt fogod enni egy hétig – Aron szemei
dühösen villogtak Colos felé, aki ijedtében hátrált egy lépést.
- Megvan? – bukkant fel Puli is
Kookkal az oldalán. Colos nem mert moccanni sem, amit valahogy nem is
csodáltam. Aron szinte gyilkolt a tekintetével.
- Meg – csak mordult egyet, utána
elindult – Jongin, gyere!
Azonnal futottam utána, meg Kook is,
ezzel magára hagyva Pulikát a szerelmetesével. Szerintem az egész csapat a
fejébe vette, hogy összehozza őket, vagy legalábbis én biztosan.
Szerintem nagyon kis cukik lennének
együtt. Minhonak pedig nem csaj kell, hanem Puli. Puli hűséges házőrző... ja,
nem, az a kutya. Pulikopó szeretni való pasas.
- Aron, ne ijeszd halálra legközelebb
Minhot, kérlek - szólt előre Puli. Csirke megállt, és feléjük fordult.
- Akkor legközelebb ne veszítse el Jongint-
felelte indulatosan.
- Aron, Jongin egy szellem, mi baja
lehetne? - tárta szét a karjait. Bunkó.
- Sok minden. És fejezd be ezt a bunkó
megnyilvánulást. Szerintem ezer százalék, hogy megbántottad ezzel a mondatoddal
- indult el újra, én pedig mellé siettem. - Csak Colos miatt csinálja, ne
szontyolodj el - morogta az orra alatt. - Most komolyan azt mondtam, hogy
Colos? - tette fel magának a kérdést, válaszként megsimogattam a karját. -
Találó név, igazad van - kacsintott egyet.
Tisztában voltam vele, hogy Taemin,
csak a Colos miatt mondta amit, de azért kicsit bántott.
Egyébként nem volt feltűnő… dehogyis…
néha vissza-visszapillantottam, mikor pedig megláttam őket, elmosolyodtam.
Sétálás közben gyengéden lökdösték egymást, mint két rosszcsont, vagy mint egy
kezdetleges szerelmespár. Persze, ezt már biztosan csinálták egy párszor, de meg
kellett hagyni, hogy Colos nagyon hülye. Tényleg egyértelműek voltak Taemin
érzései.
- Én ülök elöl – pattant a kocsihoz
Kook, de Puli elküldte onnan.
- Francokat. Én vezetek, Minho meg
mellettem ül, mert hátul nem férne el a háromszáz méterével. Meg amúgy sem
hagynám most Aron közelében. Még a végén kinyiffan…
- Nem vagyok háromszáz méter –Minho
gyengéden tarkón vágta Taemint.
- Hagyd, hadd üljenek egymás mellett.
Elvégre ismerik egymást, és így van egy kis privát szférájuk – Aron behuppant
hátulra, én pedig átmásztam rajta. Kookie még egy darabig nyafogott, végül ő is
beült.
- Még nem indulunk, előbb rágyújtok –
Puli elő is vette a cigijét, és meggyújtotta. A következő pillanatban már ki is
pattant a kezéből, és a földön kötött ki.
- Tudod, hogy utálom – Minho beült a
kocsiba, nem is foglalkozva a készülődő dühkitöréssel.
- Choi Minho! - visította el magát, és
beült. - Attól, hogy utálod, még nem kéne kiverni a kezemből. Ember, tudod
milyen drága a cigi. Nem szeretem pazarolni. És mielőtt megszólalsz, nem, nem
fogom abbahagyni! - hadarta idegesen Colosnak, aki kicsit megszeppent az
elején, de a végét már türelmesen hallgatta.
- A dohányzás káros. Nem szeretnék
tüdőrákban meghalni - reagált nyugodtan.
- Attól, hogy én kint elszívok egy
szálat, neked nem lesz bajod - fortyogott tovább, közben kiszállt, és akkor is
rágyújtott. - Legalább tudni fogom, miben halok meg - zárta le részéről a
vitát.
- Én meg majd szívesen viszem majd a
koporsód - forgatta a szemeit Coloska is. Amúgy, belegondolva nem tudom miért
lett Colos, hiszen egy-két centi van csak köztünk.
Talán mert első ránézésre nagyon
magasnak tűnt...
- Ezt hagyd abba - Puli azonnal
rámordult Colosra. Talán a cigi nagyobb szerelme volt, mint ő?
- Nem, nem hagyom. Büdös,
egészségtelen, és nem csak magadat mérgezed vele, hanem másokat is, nem úgy,
mint mondjuk az alkoholizmussal.
- Vicces, hogy pont ezt hozod fel -
röhögött Pulika, majd eltaposta a csikket.
- Nem vagyok alkoholista - Colos
szúrós pillantást vetett a nyomozó felé, aki csak megvonta a vállát.
- De az voltál.
- Igen, de én javuló tendenciát
mutatok a hosszú, és boldog élet felé. Meg amúgy is. Ilyen büdös szájjal
maximum egy láncdohányos fog megcsókolni. Eskü, a gyárkémény nem ilyen
füstszagú, mint te. Nesze, itt van szájvíz meg dezodor. Kezdj magaddal valamit,
mert mérgezed a többieket is - azzal Colos kiemelte a cuccost a táskájából, és
Puli kezébe nyomta, aki csak nézegette egy darabig. Az biztos rosszul esett
neki, hogy Minho finoman utalt arra, hogy nem fogja megcsókolni, de akkor is
tartotta magát az elvéhez. Visszaadta a holmit, és elindult.
- Előre letisztázom, hogy ma este
nagytakarítást csinálok, úgyhogy Jongin nem tud jönni. Még a végén felszívom a
porszívóval - törte meg Aron a már tíz perce tartó csendet. Colos nem reagált,
Puli meg szerintem oda se figyelt.
- Aludhat nálam? - Minisüti szemei
hirtelen felcsillantak, és kissé előredőlt, hogy láthassa a rangidős nyomozót.
- Öhm… hát tudsz vigyázni egy
szellemre? – kérdezte Aron kételkedve.
- Már nem azért, de mégis mit kéne rá
vigyázni? Bekapcsoljuk neki a Tv- t, és ő elvan magában – közölte Taemin vele.
Végülis teljesen igaza volt ebben. Simán elfoglalom magam, ha új helyen vagyok.
Főleg most, hogy szellem lettem. Minden további nélkül járom végig a ház összes
helyiségét, és elemzek ki mindent. Mindig is kíváncsi ember voltam, és legalább
most kiélhetem magam.
- Nem nehéz. Velem még amúgy sem volt
Jongin – nyafogott Süti. Igazából én is szívesen lettem volna vele is. Mondjuk,
a rendőr apukától kiráz a hideg, mert ijesztő egy alak, de azért biztos jó
lesz.
- Nem is tudom Kookie, én féltem
Jongint. Ma már egyszer eltűnt, nem szeretném, ha holnap sem lenne meg reggel
–aggodalmaskodott Mr. Kwak Aron.
- Kérleeeek. Jongin is akarja, ugye? –
nézett reménykedve felém. Habozás nélkül csapkodtam meg Aront.
- Rendben, legyen – adta meg magát a
végén. Minisüti szemei azonnal felcsillantak, de komolyan. Pontosan úgy, mint a
mesékben.
- Éljen! - szerintem ugrált volna
örömében, csak az ülőhelyzete ezt megakadályozta.
- Akkor Taemin hazaviszi Minhot, hátha
nem hagyják el egymást, én pedig elugrom Kyoungjaehez - sorolta a dolgokat. Minho hátrapillantott.
Szemében égett a gyűlölet, és a harag.
- Egyszer hagytam el őt. Egyszer! Nem
kell folyton az orrom alá dörgölni - morogta. Taemin helyeslően bólogatott,
viszont Aron képes volt felvenni a szemkontaktust Colossal, ami nagydolognak
számított. Esküszöm, a srácnak olyan szemei voltak, mint valami szuperhősnek,
vagy hasonlónak. Egyszerűen manipulálni tudta az embereket, mint valami mágus, vagy
kígyó. Igen, gyönyörű hasonlatok... szóval, Minho veszélyes volt. Azonban Aron
lett a másik fele. Nem félt, sőt! Szinte harcba szállt vele, mint két hím
farkas az alfacímért. Életveszélyes helyzetbe kerültünk a másik kettővel.
Harmadik Világháború kitörése: három... kettő... egy...
- Az bőven elég volt. Ha egyszer
megtetted, megfogod máskor is. Később egy fontos tanút vesztesz majd el, aztán
a munkahelyeden az ügyfeleid, és így tovább – kontrázott rá Aron.
- Véletlenek mindig vannak – folytatta
Colos.
- Szerintem pedig be lehet fogni! –
emelte fel a hangját Puli, mire mindkettő abbahagyta. – Végre – sóhajtotta.
Nem sokkal később Kookie rezidenciáján
kötöttünk ki. Hát én azt hittem, hogy Aron lakása a fényűző, de tévednem kellett.
Kookie háza hatalmas volt.
- Akkor reggel találkozunk majd.
Sziasztok – integetett boldogan. Én még megsimiztem Aront, majd mentem utána.
Amikor elment az autó, akkor elindultunk a kapuhoz. Tetszett, hogy már ide is
be kellett írnia a kódot, hogy bemehessünk.
- Anyám - nyekeregtem, mikor beléptünk
az automata kapun. Kookie házban lakott, ami eleve érdekes volt.
- Ne aggódj, nem vagyunk ilyen puccos
csapat. Anyám közjegyző, de csalódni fogsz - nevetett. Lassan ballagtunk a
házhoz, majd Minisüti kinyitotta az ajtót. Igaza volt. A lakás belül olyan
volt, mint Pulié, még kicsit rozogább, de a berendezés egész szép volt.
- Szia, fiam - lépett ki egy nő a
konyhából, és megölelte a kisfiút. Nagyon aranyosak voltak, és nem is akartam
zavarni.
- Éhes vagyok - hallatszott Kook
hangja. Az anyuka azonnal be is vitte az étkezőbe, és teríteni kezdett. Inkább
lehuppantam Kook mellé, és bambultam ki a fejemből.
- Soojung, Sooyeon! Vacsora!
Abban a pillanatban két lány jött le
az emeletről, egyik szebb volt, mint a másik.
- Ők a nővéreim. Az idősebb Sooyeon,
de csak Jessica, a fiatalabb pedig Krystal - Kookie alig érthetően suttogott.
Biztos nem akarta, hogy hülyének nézzék őt, amit valahogy megértettem.
- Mizujs öcsi? - az egyik azonnal
odapattant hozzá, hogy megborzolhassa a haját.
- Hogy megy a nyomozás Mr. Szexivel?-
ez volt a másik. Azonnal felkaptam a fejem. Ki az a Mr. Szexi?
- Nem, Krys. Nem hozlak össze vele.
Kicsit túl felkapott ahhoz, hogy veled legyen. Meg hamarosan úgyis visszamegy
Amerikába - Jungkook csak mormogott az orra alatt, Jessica pedig felnevetett a
középső lány hirtelen eltorzult arcától.
- Ez nem fair. Olyan kis helyes, főleg a tarajos hajával –
kezdett el áradozni Süti nővére. A mostani csajok csak azt nézik, hogy mennyire
helyes a pasi, a belső nem is érdekli őket.
- Ez a halacska elúszott, húgi –
nevetett tovább a legidősebb. Kook csak tömte magába a kaját, és próbált nem
reagálni a lányokra.
- Haladtok is valamit az ügy óta?
Jongin után volt még egy áldozat, nem? – tudakolta Jessica.
- Igen, Kyoungjae, de ő életben van.
Még időben odaértünk – mondta teli szájjal.
A vacsora hátralévő részét, már
csendben töltötték el. Olyan jó lett volna, beszélgetni a két lánnyal. Már
hiányzott a rendes kommunikáció.
Csak csendben ültem a helyemen, amíg a
gyerekek ettek. Eközben megérkezett apuka is. Érdekes, hogy azonnal kapott
enni. Ezek után mindenki sorban lezuhanyozott, míg anyuka evett, és nyugovóra
tért a csapat.
- Bekapcsolom neked a tévémet, ok? -
Kookie benyomta a tévét. - Mit szeretnél nézni? Van krimi, szappanopera,
dorama, BBC, Talkshow, meg ilyen izé, ahol szellemeket látnak, meg keresnek.
Valami ID...
Az jó lesz. Azonnal rácsaptam a
vállára, ő pedig odakapcsolt. Az ágyába beburkolódzva nézte a sok zagyvaságot,
amit az amerikaiak kitaláltak, végül elaludt.
Addig is én átballagtam Jessica szobájába.
Pompomlány... akkor innen a becenév. Egy darabig nézegettem az érméket, utána
jött Krystal. Ő pedig Amerikában tanult. Már értem, hogy honnan ismerte Aront.
A szülők szobája sem maradt ki. Bár ott
semmi érdekes nem volt. Csak apuka eget rengető horkolása. Esküszöm, hogy egy
traktor halkabb,mint ő.
Később visszamentem Sütihez, aki még
mindig ugyanolyan békésen aludt. Meg kellett zabálni a kissrácot.
***
- Kelj fel, kelj fel, kelj fel! - csapkodtam
korán reggel, mert már megint késésben voltunk.
- Hagyd abba, fenn vagyok - nyöszörögte, de én
addig folytattam, amíg ki nem kelt az ágyból. Utána még elment reggelizni,amit
csigalassusággal, félig aludva tett meg,aztán végre öltözött is.
- Na, ma milyen gyorsan kész vagy -
veregette meg büszkén a hátát az apja, és mentünk is az autóhoz.
- Hét ötvenöt. Látszik, hogy Jongin
nálad volt - mondta elismerően Csirke. - Jongin?- futtatta végig a szemét az
irodán. Szorosan megölelgettem, amiből ő nem sokat érzett, de legalább tudta, hogy
ott vagyok.
- Látod, megvan-, dicsekedett Süti.
- Szerencséd - mondta monoton hangon
Csirke.
- Ma kiengedik Kyoungjaet. Végigjárjuk
a helyeket, ahol aznap volt, mikor történt a dolog, hátha van tanú - avatott be
Aron a történtekbe.
- Ma is nálad alszik, meg azt hiszem,
mindig - Taemin még csak ránk se figyelt. Az asztalt bámulta, azon is a semmit.
Szerintem még félig aludt, látszott, hogy nem én keltettem. Hát, igen. Ez a
Jongin-hatás.
- Viszont Minhot kicsinálom. Nem
hiszem el, hogy megint késik...
Odapillantottam a mormogó Aronra, aki
nagyon figyelt valamit. Egy papír volt az, pontosabban valami szórólap.
Csendben odabaktattam hozzá.
- Na? - kérdezte hirtelen Puli, mintha
csak a fejemben olvasott volna.
- Tényleg volt ott egy fellépés.
Felhívtam a céget, de semmit nem tudtak. A lányok nem láttak egy árva jelenetet
sem, bár az egyik állítólag végig rosszul volt, és késett egy dugó miatt. Nevet
és címet nem adtak. Meg a fellépő tánccsapatét sem. Azt hiszem, valamit tudnak.
Kiszedek belőlük mindent, úgyhogy kettéválunk. Minho jön velem, ti meg mentek
Kyoungjaeért. Jongin majd eldönti, hogy veletek tart-e. Nyugi, Taemin, nem
fogom felszedni a pasid - Csirke felállt, és zsebre vágta a szórólapot.
- Miért nem mehetek én vele, te pedig Jonginnal
és Kookieval? – nézett kétségbeesetten Aronra.
- Mert én találtam a szórólapot, én
jöttem rá a dolgokra, ezért én megyek. Minho pedig kell hozzá – vont vállat
Csirke.
- Mihez kellek? – kérdezte az
emlegetett szamár az ajtóban. Taemin egyből felébredt. Komolyan, fittebb lett
hirtelen, mint mi hárman együttvéve.
- Aron el akar vinni téged egy lány
tánccsapathoz, hogy kihallgasd őket – vezette fel neki a dolgot Puli.
- Oh, akkor mégsem haragszol rám
annyira, ha nőkhöz viszel – vigyorgott Coloska, Taemin pedig nyolcvan centit
ment össze hirtelen. Szerintem nem ezt a választ szerette volna hallani.
- Nem tagadhatom, hogy jól csinálod a
dolgod, de ne bízd el magad – állt fel Aron a székéből. – Jongin, csapd meg
akivel mész – kért meg, én pedig álltam tovább. Nem akartam senkit sem
megbántani, de egyértelmű volt, hogy Aronhoz húzok jobban. – Jongin? – kezdett
el megint aggódni. Odamentem mellé, és meglegyintettem a vállát. – Velem jön –
közölte helyettem a döntést.
- Ez egyértelmű volt. Ti ketten úgy összenőttetek,
mint … - kezdte el Puli, de Aron olyan arccal nézett rá, hogy szó szerint
beléfagyott a szó.
- Neked csend, asszony - igyekezett
persze viccesre venni a formát, de már késő volt. Viszont én egyáltalán nem
értettem, hogy most miről volt szó.
- Ma valószínűleg külön dolgozunk.
Kai, akkor ma Aronnal alszol? - Puli fel sem pillantott a papírok közül, csak
pakolászott, rendezgetett, meg miegyebek. Ment a válasz.
- Nem - Aron egy picit
elbizonytalanodott - akkor hol?
Odasétáltam a potenciális áldozatomhoz,
és gyengéden meglegyintettem a vállát. Egy darabig csak dermedten állt, mintha
nem akarta volna elhinni a döntésemet, de a végén elmosolyodott.
- Akkor azt hiszem, velem lesz -
jelentette ki boldogan. A másik három összenézett. Értem, hogy féltékenyek
voltak, de ennyire? Persze, megértettem őket. Én is szerettem volna magammal
lenni.
- Jongin, el ne szedd Taemin pasiját!
- Minisüti hirtelen felkacagott. Puli egyből beleolvadt egy téli tájképbe, Aron
csak meredt Minhora, aki pedig felnevetett.
- Majd ügyelek arra, hogy ne
erőszakoljon meg - két nevetés között nagyon elhaló hangon beszélt, de aranyos
volt.
- Jongin, azért most ne hagyasd el
magad vele, kérlek – dörmögte az orra alatt Csirke. Minho csak unottan
sóhajtott egyet.
- Vigyázni fogok rá – ígérte meg, én
pedig hittem neki. Múltkor sem teljesen az ő hibája volt, hanem az enyém is.
- Akkor induljunk! Jongin, te kivel is
mész? – kérdezte újra Aron, én pedig már nem tudtam, hogy kit is mondtam.
- Azt mondta, hogy veled megy, Csirke
– dünnyögte Puli.
- Ne csirkézz, Puli! – mordult rá
Taeminre. Kookie, Colos és én meg csak röhögtünk.
- Nem hiszem el, hogy Jongin ilyen
idióta beceneveket talált ki – fintorgott Kopó.
- Mivel megverni nem tudjuk, ezért így
jártunk – vont vállat Csirke. Én csak feküdtem a röhögéstől a kanapén. Kész
barmokkal voltam körülvéve.
- Akkor Kai, gyere! – intett Coloska,
és elindultunk az autókhoz. Én bevágódtam előre Aron mellé, aminek az lett a
következménye, hogy Coloska kis híján lapos szellem lepényt csinált belőlem.
Ijedtemben elkezdtem csapkodni Aront.
- Foglalt – röhögött hangosan.
- Na neeem, nehogy már egy szellem
üljön elől! – hisztizett Minho, Taeminék meg az ő kocsijánál röhögtek.
- Sajnálom, már csak hátul van hely –
mutatott hátra, Colos pedig pufogva vágódott be mögém.
Aron elindult, mi pedig csendben
ücsörögtünk a kocsiban.
- Amúgy te kedveled Taemint? - Aron
még csak fel sem pillantott, az utat bámulva tette fel a kérdést.
- A legjobb barátom - szóval semmi
több...
- Ennyi?
- Miért? Mit mondjak? Azt, hogy szerelmes
vagyok belé? Nem szoktam hazudni - felröhögött, azonban nekünk ez nem volt
vicces.
- Csak csajok?
- Persze.
Mikor odanéztem, Minho az ablakon
bámult kifele. Nem nézett a szemünkbe, úgyhogy lehet, hogy hazudott. Vagy,
rosszabb esetben tényleg nem érdeklik a fiúk, mert ugyanolyan hetero, mint
Aron, Kookie és én. Ez márpedig nem jó, mert Taemin bele van zúgva a
langalétába. Méghozzá nagyon. Szegénynek meghasad a kicsi szíve, ha megtudja,
hogy a kiszemeltje nem a srácokat szereti.
- Amúgy… ti ketten, szóval… értitek –
dadogott összevissza.
- Nem, és ezt Jongin részéről is
mondhatom – vágta rá azonnal a választ Aron.
- Jonginról honnan tudod? – kérdezte
gyanúsan nézve felém.
- Onnan, hogy a suliban is mindenki
azt mondta, hogy mekkora nőcsábász – védett meg Csirke. Teljesen igaza volt, én
a lányokat szerettem. Csakis.
- Akkor jó. Bár nekem nincs bajom a
melegekkel sem. Egy csomó ismerősöm van, aki az – vont vállat, és visszatért a
táj bámulásához.
- Helyes - mosolygott Aron, utána
leparkolt egy épület előtt. Érdeklődve kukucskáltam kifele a helyemről, amikor
hirtelen lefagytam. Ismerős volt a környék, nagyon is. Pontosan a szemben lévő
járdánál rabolt el a gyilkos. Ha lett volna szívem, akkor egyre jobban dobogott
volna, vagy megáll, a fene tudja.
- Jongin? - hallottam meg Aron
hangját, és azonnal felpattantam. Odasiettem hozzá, megcsapkodtam a vállát.
- Akkor mehetünk? - Minho kicsit
stírölte az ajtót, biztos a táncos lányok után kutatva.
Remegő lábakkal követtem Mr.Kwak
Aront, és Minhot az épület felé. Féltem, hogy újra előjön a gyilkosom, és olyat
látok, amit nem akarok. A végén még megöli Csikét, vagy Coloskát. Akkor végkép
befellegezne a nyomozásnak. Taemin egyedül semmire sem menne.
- Jongin, biztos jönni akarsz? –
kérdezte Aron, miután másodjára mentem félig át rajta. Megcsapkodtam egyszer,
de legszívesebben messzire futottam volna. Még a szellemszőröm is felállt a
hátamon.
- Biztos csak fél, itt rabolták el –
érzett együtt velem Coloska. – De nyugi, téged már nem bánthat még egyszer –
mosolygott hátra felém. Bunkó.
- Ez nem volt szép tőled – csóválta
kifejezéstelen arccal Csirke.
- Elnézést – szegte le a tekintetét.
- Semmi baj - veregettem meg a hátát,
mire kissé elmosolyodott. Aron eközben elindult, így mi is kénytelenek voltunk
követni őt.
- Elnézést, Kwak Aron nyomozó vagyok,
egy gyilkosság ügyében vagyok itt. Már betelefonáltam párszor az irodába, de
nem kaptam megfelelő választ. Esetleg tudna segíteni? Egy női tánccsapat
tagjait keressük. Az egyik lány állítólag késve érkezett a gyilkosság napján,
illetve frusztrált volt - Aron higgadtan beszélt a recepcióshoz, azonban a
hölgy nem igazán akart segíteni.
- Sajnálom, de nem adhatok ki
információkat - mondta. Aron már majdnem kétségbeesett, mikor Minho megmentette
a helyzetet. Félrelökte a nyomozót, és felült a pultra.
- Kisasszony, itt nagyon izzik a
levegő, vagy ez csak maga miatt van? - kigombolta a felsőjének első gombját,
közben szexi mozdulatokat tett. Hát, még pasi szemmel is megakadt a lélegzetem,
nem kellet nőnek lennem. Ha életben lettem volna, akkor tuti a kisebbik énem is
egyből életre kelt volna. Fúj, de gusztustalan vagyok.
- Én… nem… csak a fűtés – dadogott
összevissza a nő, egyre vörösebb árnyalatot felvéve. Elmehetett volna a
Spongebob – ba Rákúrnak.
- Még nincs itt fűtés – kacsintott rá
a hölgyre, aki kis híján lefordult a székről. Végülis, ez is egyfajta megoldás.
Csak azt nem értettem, hogyan volt gusztusa így beszélni azzal a nővel. Rondább
volt, mint az összes Disney mese boszorkánya. Nekem felfordult volna a gyomrom.
És még ezzel dicsértem őt... persze,
lehet, hogy magasra tettem a lécet magammal, de akkor is...
- Baromi ügyes - Aron csak dermedten
állt, és figyelte Colost.
- Tudja, kisasszony, egy lányt
keresek. Semmit nem tudok róla, csak azt, hogy kicsit le volt sokkolva, és,
hogy táncos - Minho végigsimított a kockáin, mire a banya szó szerint
nyáladzani kezdett.
- A lány nevét nem mondhatom el, de a
banda neve SNSD - motyogta, mire Colos beleült a "hölgy" ölébe, majd
megfogva a női kezeket, a hasához érintette azt.
- Biztos? - a szemébe nézett, ezzel
teljesen megtörve a nő ellenállását.
- Yuri... így hívták a lányok. Nyolcan
vannak a csapatban... - a banyesz csak dadogott... oké, elismerem, hogy Minho
már 10%-ban olyan szexi, mint én...
Woaaaaah~ ez egyre izgibb lesz....
VálaszTörlésRettentően imádom ezt a történetet mindig szakadok rajta és végig izgulom a részt XD
Uhhh, ha SNSD akkor Kookie nővére is szerepet fog játszani? Mert, hogy a valóéletben ő is tagja a csapatnak O.O
Az előző részhez azt hiszem nem írtam, amit sajnálok is, de elárulom , hogy nagyon tetszett az is, főleg az éttermes rész xD
Visszatérve ide... Szegény Jongin halálrarémült(na jó ez lehetetlen,mivel szellem, de akkor is ><), nem csodálom, hogy fejvesztve menekült onnan...
Na igen az tényleg az ő hibája volt, hogy Munho elhagyta... Ó, és ha már a Colosnál járunk... istenem de sexyyyy~ ember én kajak szívrohamot kapnék, ha egy ilyen pasi mint Choi Minho így akarna kivallatni, esküszöm meg se mukkannék nyugodtan csinálja tovább xD *-*
Hát drága Puli féltékeny lehetsz, egy ilyen banyára, mert Minho hamarabb rámászott, mint rád(most nem említeném, hogy csak kötelesség volt... hupsz mégis megtettem na mindegy) -.o
Most kijelentem, hogy együttérzek veled Kai, én is imádom Aront, ő lett a második kedvenc karakterem, utánad...
Khmm... hát Kim Jongin én nem vagyok biztos benne, hogy te 100%-ig heteró vagy, így gondolkodni Minhoról, nem hiszem, hogy egy ízig-vérig heteró srácra vall xD
Valamit biztosan akartam még, csak már fogalmam sincs, hogy micsodát ><
Nagyoon jó rész volt ez is meg az előző is, ügyesek vagytok, mind ketten ^^
Várom a kövit :D
Kamsahamnida~
Jaj de szeretem ezeket a hosszú komikat *-*
TörlésNos, Jessica már nem tag, és egyébként se terveztünk Yurin kívül semmilyen női személyt belerakni, a Jung tesók is csak úgy véletlenül jöttek.
Minho és Kai kapcsolata is egy érdekes szál lesz a sztoriban. És igen, Choi Szexisten még fog itt nekünk dolgokat csinálni ;) Köszi, hogy írtál. Sietünk az új résszel ^^
Már annyiszor de annyiszor elhatároztam hogy írni fogok de mire a végére értem belustultam mert mindig alvás előtt olvasok úgyhogy bocsánat hogy csak most csatlakozok nyilvánosan !!
VálaszTörlésHuuu nem is tudom hol kezdjem *-* talán Jonginnél *q* még szellemként is levesz a lábamról *-* hihetetlenül tetszik ez a történet :DDDD Már maga az alapötlet hogy egy szellem szemszögéből a gyilkosság....fantasztikusak vagytok :DD mindig feldobja a napomat mikor meglátom hogy van új rész és nagyon köszönöm hogy ilyen gyorsak és ügyesek vagytok ^^
Én főleg a SHINee-ban és az EXO-ban vagyok otthon de a többi szereplőt is nagyon megimádtam *-* Minisüti hát ezen behaltam :'D eszméletlen cuki :33
Nagyon nagyon érdekel hogy hogy találják meg a gyilkost *-* de remélem még soká lesz ;)
Nálam telitalálat ez a fic mert a krimi és a humor az amivel teljes mértékben le lehet nyűgözni ^^
Nagyon nagyon fantáziadús úgyhogy részemről csillagos ötös :DD
várom a további izgalmakat ^^ ~
Örülünk, hogy írtál, hidd el, jobb későn, mint soha ;)
TörlésA szellem szemszög nekünk is tetszett, azért is vágtunk bele a dologba ^^
Igyekszünk minél hamarabb hozni részeket, csak sajnos mindig van valami dolgunk :/
igazából még nekünk is rejtély egy-egy dolog, de igyekszünk mindent kitalálni ^^
Köszi, hogy írtál, sietünk az új résszel ^^
Hát ez kész xDD Minho hatalmas arc :D Mondjuk elég érdekes meggyőzési módszerei vannak :D Remélem azért nem töri majd össze szegény Taeminie szívét <3 :) Szegény Jongin nem elég hogy unatkozott és megijedt,még el is veszett xDD Nagyon jó lett ez a rész is,csak így tovább lányok ^^
VálaszTörlésIgen, Minho egy elég érdekes szerepet kapott, hiszen most ő a "kurva". Annyit azt hiszem, nyugodtan elmondhatok, hogy Jongin és Minho egészen jól ki fognak jönni egymással ^^
Törlésigyekszünk az új résszel :)
Sziasztok!
VálaszTörlésHát ez a rész is fantaztikus volt. Még mindig imádom azt ahogy fogalmaztok. ♡
Kooki milyen aranyos volt hogy azt akarta hogy nála aludjon JongIn. Hát én meg zabálom ezeket. Szegény JongIn hogy meg ijedt, persze Minho még el is veszitette. Már annyíra kíváncsi vagyok hogy Kai miért lett szellem? Mit kell ahoz csinálnia hogy be juson a fénybe( bocsánat tul sok szelemekel sutogott nézek)? Vajon a többiek mikor fogják látni? Most erre a kérdésemre itt van lelki szemeim előt Kai ahogy azt mondja: "Hát igen igy nem látják az elképesztően dögös külsőmet." És vajon a többi szellemel miért nem tud komunikálni? Hisz látja őket. Anyíra érdekel mi lesz majd Taemin-nel hogy ha Minho el mondja neki hogy nem szereti. Minho-nak pedig nem semmi vonz ereje van. Le a kalapal előte. Na de JongIn-nak is milyen gondolatai támadtak. Kíváncsi vagyok Kai meg-e lesz más napra mivel Minho-nál lesz.
Már nagyon várom az új részt. Nagyon ügyesek vagytok és sajnálom hogy az elöző részhez nem írtam. ♥
Szia ^^
TörlésKookie alapjáraton egy kis cukorborsó, és nagyon megkedvelte Jongint. Hogy miért lett szellem, azt még egyelőre mi sem tudjuk teljesen ^^"
Azt viszont leírtuk, hogy a többi szellem megzazult, és már szinte őrültek. Jongin viszont emberi társaságba keveredett, így mondhatni, nem érzi magát annyira halottnak.
Reméljük, Minho nem hagyja el Kait ;)
Köszönjük a hosszú komit, amint tudjuk, hozzuk az új részt ^^