Valaki beszéltesse már meg!

- Teljesen megnémult - sóhajtott a végén Taemin. Arcán látszott a csalódottság, ezért gyengéden megveregettem a vállát.

- Ebből is tanultunk. Jonginról egy szót se szólhatunk senkinek, egészen addig, amíg valaki láthatóvá nem varázsolja nekünk - magyarázta Aron. Süti szomorúan felsóhajtott, de még mindig nem mukkant meg, csakúgy, mint szegény Eli. Csendben néztem őt. Még mindig ugyanolyan izomtömeg volt, mint akkor, amikor utoljára láttam.

A biztonság kedvéért, azért beküldtük Elit a kórházba, hogy ellássák a két sebet rajta. Egyik sem volt túl komoly, de mindkettő nyomot fog hagyni rajta, egy életen át. Puli a telefonszámát is odaadta, hogy, ha bármi eszébe jut, akkor hívja fel.

Amikor a legtöbb ember elment már, leültünk és gondolkoztunk. Kiderült, hogy a Betűs-Gyilkos a tűzlépcsőn lógott meg, köszönhetően a rendőröknek a szirénáért.

- Jongin... nekem van egy érzésem, hogy ti, akárhányan is, de elkövettetek valamit, valahol, valamikor, valaki ellen - meredt maga elé Aron. Nem bírtam ki, hogy ne tapsoljam meg hangosan, ugyanis ezt már eddig is tudtuk. - Ezzel arra akartam utalni, hogy valahogy beszélned kellene, hogy elmondd mi történt - folytatta.

Inkább csendben maradtam. Nem tudtam kommunikálni, és ez tényleg zavaró volt, de tehetetlen voltam ez ügyben.

- Eli meg néma lett - Puli felsóhajtott, de inkább csak magában morgott, mintsem nekünk. Csendben várakoztunk, hogy valamit kitaláljunk, ami segíthet.

- Kellene valami szellemidéző, meg valami lélekbelátó - szólalt meg Kookie, mire mindenki odakapta a fejét.

- Ismersz egyet? - Aron egyből izgatottá vált... magához képest.

- Nem – rázta meg a fejét Süti.

- Ilyet én se, de van egy barátom, aki elég jól kiszedi az emberekből azt, amit akar. És vannak kapcsolatai is...

- Rendben van, Kopó. Akkor holnap elmegyünk a pajtáskádhoz, most azonban valahogy kiszedünk Eliból mindent. A legapróbb részletre is szükségünk van.

Kicsit még bóklásztunk a színházban, de ismét nem találtunk semmit. A gyilkos túl profin végzi a dolgát. Minden apró részletre figyel, nehogy, akárcsak egy apró jelet is hagyjon maga után.

Amikor meguntuk a keresgélést visszamentünk az autóhoz, és a kórház felé vettük az irányt. Aron megint kedvesen megkérdezte, hogy ott vagyok-e. Egy apró suhintással jeleztem, hogy megvagyok.

- Szerintem, most csapkodj egy kicsit engem. Taemint hagyjuk pihenni - mosolygott a tükörbe. Újabb legyintéssel adtam tudtára az egyetértésem.

***

Eli aludt, amikor bementünk a kórtermébe.

- Nincs komoly sérülése, még időben odaértek. Viszont sokkot kapott. Egyszerűen nem akar megszólalni. Nem is csodálom, nagy trauma érhette szerencsétlent. Nem minden nap akarnak megölni valakit. Egy óra és felébred, most még hat a nyugtató - magyarázta el a doki, amíg kint várakoztunk a folyosón.

- Remélem, elmúlik a sokk majd, különben vele sem kezdünk sokat az ügyben. Azzal meg nagyon nem megyünk semmire - morgott Aron, de csak úgy a semmibe. Csendben figyeltem őket. Puli telefonnal játszott, Minisüti is a mobilján szórakozott valamivel, de Mr. Kwak Aron nem. Ő csak bámult a semmibe, ami elég hátborzongató volt számomra. Tényleg az a nyomozó volt Aron, aki képes volt szoborrá változni a várakozás érdekében. Az idő viszont nagyon lassan telt, így inkább csendben néztem Puli játékát.

- Felébredt, bemehet hozzá egy ember - lépett ki a nővér, mire Mr. Kwak Aron azonnal felpattant.

- Majd én. Nem akarom, hogy Kopó megint a szívbajt hozzá rá - szigorú hangjára mindenki bólintott, csak én mentem közelebb, és gyengéden megpöcköltem a vállát. Eli is egy sorstárs volt, régebben sokat beszélgettünk, éppen ezért akartam hozzá bemenni.

- Te is jönni akarsz, Jongin? - kérdezte Csirke, mire helyeslően csapkodtam - rendben, de mozdulatlan leszel. Nem szerezhet rólad tudomást.

- Oki- haptákba vágtam magam, majd igent jeleztem neki.

 Eli kómás fejjel bámult Aronra. Szerencsétlen úgy nézett ki, mint aki egy évezrede nem aludt. A szemei karikásak voltak, és holt sápadt volt. Vajon én is sápadt vagyok? Ja, nem, én átlátszó vagyok.

- Joo… jongin is… - kezdett bele akadozva, de látszott rajta, hogy megszólalni sincs kedve.

- Nem, ő nincs itt – rázta Kwak egyből a fejét. -  Elmeséled, hogy mi történt? Mit láttál, hogy néz ki a gyilkos, mi köze lehet hozzád? – sorolt fel hirtelen pár kérdést, de én finom vállon csaptam. Megremegett kicsit, de tartotta magát, nehogy lebukjunk.

- Én… én nem… nem akarok… - kezdett el egész testében remegni. Megsajnáltam, és abban a pillanatban még örültem is, hogy nem éltem túl. Szerintem, én idegileg roncs lettem volna, ha belőle ezt váltotta ki. Eli sokkal magabiztosabb, keményebb srác volt, mint én. Semmi nem tudta megijeszteni, most mégis rettegett.

- Kyoungjae, muszáj lesz beszélned róla. El kell kapnunk a …

- Nem akarok! – kiabált rá Csirkére. – Nem akarok, még csak rágondolni sem. Érti? – akadt ki teljesen. Óvatosan meglegyintettem Csirke vállát.

- Rendben, semmi baj – emelte fel megadóan a kezét.

- Jongin… ő meghalt, ő tudja milyen rossz volt. Most meg egy… egy testetlen lélek, aki magukkal bolyong – vágott bele másba Eli, csak nem értettem, ehhez mi köze van.

- Ő segített megtalálni. Nem tudunk vele beszélni, mert nem halljuk, és nem is látjuk. Csapkodással kommunikál – felelt nyugodt hangszínnel.

Kyoungjae megremegett, én pedig egyetértően bólogattam Aron mellett. Elhiszem, hogy nehéz volt feldolgozni a haveromnak ezt a fájdalmat.

- Nem tudok segíteni - jelentette ki, mire Aron kihúzta magát.

- Muszáj lesz. Maga még mindig a reménybeli áldozatok listáján van. Ha nem kapjuk el a gyilkost, akkor bajban leszünk. Jongin segít nekünk, de a maga segítsége is fontos. Kell a csapatba még valaki - magyarázta lelkesen. Az olyan király lenne, ha Eli velünk tarthatna!

- Csapat? Két nyomozó, egy gyakornok és egy szellem? Érdekes csapatuk van, nem gondolja? – kérdezte fintorogva. Ebben egyetértettem, nekem is ez volt az első benyomásom, de ez már változott az óta.

- Hát, ez az érdekes csapat mentette meg az életét – felelt gúnyos hangon Csirke. De ha szeretné, akkor megvárjuk, míg önt is megöli a gyilkos, és akkor legalább nem lesz magányos szellem Jongin – vont vállat nemtörődöm stílusban a nyomozó.

- Nem akarok beszélni róla, még nem tudok – rázta hevesen a fejét.

- Akkor pihenjen, és szedje össze magát, Kyoungjae – erőltetett mosolyt az arcára Kwak.

- Nem lehetne, hogy tegez. Még csak huszonegy vagyok – húzta fel kérdően a szemöldökét. Én jót röhögtem.

- De, persze, hogy lehet – vigyorgott tovább Csirke.

- Köszönöm. Öhm... hogyan szólíthatom? - Kyoungjae egy pillanatra elbizonytalanodott, de szerencsénkre ott volt Aron.

- Mr. Kwak - jelentette ki amaz, mire felnevettem. Koreában senki nem hívta így, de talán Eli majd fogja... legyen meg neki is a boldogsága.

- Akkor magát is tegezhetem? - érdeklődött Eli. Aron bólintott.

- Kérlek, siess a feldolgozással. Tudom, hogy szívtelenül hangzik, de a munka az érzelmek felett áll...

- Rendben, megteszek mindent - meredt az ablakra. Már délután volt, Mr. Kwak Aron pedig éhes. Nem mutatta ki, de a gyomra folyamatosan küldte a jeleket. Finoman megveregettem a vállát, hogy mára elég lesz.

- Lee nyomozó megadta a számát. Bármi eszébe jut, akkor hívja, akár éjjel is - mondta Csirke, Eli bólintott. – Akkor viszlát, Kyoungjae - zárta le a beszélgetést a nyomozó.

- Viszlát, Mr. Kwak. Üdvözlöm szellem Kait - mondta fáradt hangon. Biztos voltam benne, hogy amint kilépünk, aludni fog. Aron felállt, és kisietett, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót.

- Na, mi volt? Mondott valamit? - lelkesedett be Sütike.

- Nem, még nem dolgozta fel. Mondtam, hogy hívjon, ha kell. Menjünk enni valamit, kilyukad a gyomrom - simogatta meg a hasát. Remek nyomozó. Folyton csak zabál… a fiúk ezek után egy japán kifőzdébe mentek. Természetesen velem együtt. Aron és Taemin rament majszoltak, Jungkook pedig szusit. Végig csendben voltak, ami már kezdett zavarni. Nem hiszem el, hogy Eli nem lelkesítette be őket. Pedig végre valamin elindulhatnánk...

- Én ezt nem értem - sóhajtott fel Puli, mire Csirke és Süti odapillantottak.

- Mit?

- Volt már dolgom gyilkossal, de az nem volt ilyen - morgott, inkább magának, mint nekünk.

- Ez egy pszichopata. Valahogy tudta, hogy mi is jövünk, de a rendőrség végleg elijesztette. Ami logikátlan, az a jelölési módszere, meg a helyszínek - kezdett bele Mr. Kwak Aron a szövegébe.

- A betűkből biztos ki fog jönni valami. A baj csak az, hogy eddig I C I volt. A többi holttestes fel is gyújtotta, legalábbis apu szerint - magyarázta Kook, mire a két nyomozó rémülten összenézett. Ez még nekem is új volt.

- Tehát azt mondod, hogy az utolsó három ember testét valamilyen oknál fogva nem gyújtotta fel? - pislogott Taemin. Megtapsoltam a zseniális logikájáért.

- Vagy a rendőrség miatt, vagy őket már nem gyűlölte annyira. Mondhatni, szerencsés vagy, Jongin - Aron logikája nem volt rossz, csak egyértelmű. Inkább nem mondtam vagy tettem semmit. Még mindig Eli állapotán jártak a gondolataim. A lelkem könnyebben dolgozta fel az esetet, mint a testem.

 - Tényleg, neked az elején rakta oda az "I"-t? - érdeklődött Puli kettő falat között, mire Kookival jeleztem neki a választ.

- Igen - a kicsi megborzongott tőlem, amit megérdemelt. Még haragudtam rá a háziállatos beszólása miatt.

- Szerintem mára ennyi volt. Többet nem tudunk kezdeni az üggyel. Taemin, holnap elviszel a haverodhoz. – Aron intézkedésére Kopó biccentett egyet. - Jongin, ma velem jössz - nézet felém, de nem volt kedvem válaszolni. - Jongin, itt vagy? - kérdezett, én meg lomhán megcsaptam.

- Szerintem most vegetál - vigyorgott Puli.

- Holnap nyolckor - állt fel Csirke, én pedig mentem utána.

Mr. Kwak Aron hazáig meg sem szólalt. Egy elég elit negyedben parkolt le, egy csinos kis panel előtt.

A háza egyszerűen elképesztő volt. Sokkal tágasabb, és modernebb volt Puliénál. A nappali egyik fala üvegből volt. A kilátás meg csodás.

- Érezd otthon magad - akasztotta fel a kabátját. Nem lepődtem meg azon sem, hogy hatalmas rend uralkodott nála. Még egy porszem sem volt sehol. - Jojora figyelj, kérlek, elég bújós - lépett be a nappaliba. Ki az a Jojo? Na, mindegy, majd megismerem biztos. - Benyomom a TV-t, nézd nyugodtan. Én lezuhanyozom gyorsan - tette le a távirányított mellém a kanapéra. Bűnügyi sorozat ment, és nagyon tetszett. Végigizgultam az egészet, hogy megtalálják a gyilkost, bár szerintem nagyon egyértelmű volt. Teljesen beleéltem magam a filmbe, de valami kezdett zavarni. Valaki figyelt. Óvatosan fordultam jobbra, és majdnem kiugrottam az ablakon. Egy szürke, nagyra nőtt macska ült mellettem, zöld szemeivel engem fürkészve. Nem hiszem, hogy látott, de lehet, hogy érezte a jelenlétem. Finoman arrébb csúsztam, de jött velem. Felálltam, elmentem, de megint ott volt, és nyávogott. Elkezdtem futkosni, ő pedig követte a példám. Akkor lepődtem meg igazán, amikor véletlenül átfutottam Aronon.

- Jongin - csóválta a fejét. - Megismerkedtél Jojoval? - kérdezte, és felkapta a szőrpamacsot, de az izgatottan kiugrott a kezéből, és mellém telepedett. - Látom megkedvelt. - Röhögött, és én erre felé fordultam teljesen. Ekkor tűnt csak fel, hogy összvissz egy szürke melegítő nadrág volt rajta. Akaratlanul is megbámultam a kidolgozott felsőtestét. Mindig is akartam olyan kockákat, amilyenek neki voltak. Szerencsém, hogy nem látott, mert szerintem ezer százalék, hogy zavarba jöttem volna.

Nem is hittem volna, hogy fapofa ilyen izmos...

- Hé! - ugrottam fel hirtelen, mikor a cica lefeküdt a lábamhoz. Nem volt bajom vele, csak ijesztően nézett ki. Egyébként én azt hittem, hogy Mr. Kwak Aron egy hotelban lakik, ami mondjuk ötcsillagos, de lehet, hogy csak négy. A fene hitte volna, hogy saját lakást is kapott a macskájával együtt.

- Jó ez a csatorna, vagy váltsak át valami másra? - kérdezte, de csak megcsapkodtam a vállát, jelezve, hogy tökéletesen megfelel. Ezek után együtt ettek vacsorát Jojoval. Egy tányérból, amit undorodva néztem. Szerettem az állatokat, nekem is volt kutyám, de soha nem ettem volna vele így.

- Azt hiszem, lefekszem. Ha kell valami, nyugodtan kelts fel. Jó éjt - azzal bevánszorgott a szobájába. Még gyorsan megsimogattam a vállát, meg a cica hátát elköszönésképpen.

***

Reggel fél hat.

Ekkor lépett ki Aron a szobájából. A lábánál máris egy éhes cica nyújtózkodott, ő pedig határozott léptekkel vonult be a menő konyhájába. Egy tálba öntött tejet, tett bele fitt müzlit, és öntött magának narancslevet. Ezek után jött a macskakaja, amit letett a földre, majd kiment. Hamarosan felbukkant a mai újsággal, és azt olvasgatta, miközben néha kanalazott egyet.

Én is leültem vele szembe, és csorgattam a nyálam. Hiányzott, hogy nem tudtam már megtömni a hasam, finomabbnál finomabb ételekkel.

- Na, tessék. Már benne is van az újságban a tegnapi eset – sóhajtotta, de közben mosolyra húzta a száját. Esküszöm, nem láttam ennyit mosolyogni Csirkét, mint most. Szerintem csak a munka közben olyan rideg, és érzelemmentes. - Jongin, mehetünk? – kérdezte, miután elmosta a tányérját, és a cipőjét húzta. Ránéztem az órára, és nehezen konstatáltam, hogy még csak hét óra volt. A srácokkal nyolcat beszéltünk meg.  –Jongin? – kérdezte újra. Kapott egy igent, és már mentünk is az autóhoz. Újabb meglepetés következett, mert bekapcsolta a rádiót. Hát, nem szólt a legjobban, mert recsegett, meg ugrált, de azért két perc után biztos felismertem volna a számot. – Kai, zavarod a csatornát – röhögte el magát, és kinyomta. 

Ezek után csend volt. Aron csak vezetett, én pedig ültem mellette. Sokkal másabb volt nála az élet, mint Pulinál. Nem tudtam összehasonlítani, mert az oké, hogy rendet tart, de a macskája nagyon idegesítő, meg vannak furcsa szokásai. Puli pedig átlagos volt, némi trehánysággal párosítva. A találkozóhely előtt letette a kocsit, utána elsétált a közeli boltba.

- Be akarsz jönni? - kérdezte az ajtóban, mire helyeslően megcsapkodtam. Már régen voltam ilyen helyen, és hiányzott. Aron bement, vett egy kosárkát, és megtömködte csupa egészséges dologgal. Meg vagy tíz liter tejjel. Ezek után még vett rágót, utána fizetett. Én végig a nyomában lépkedtem, és epekedtem minden után. Nagy kitolás volt, hogy semmit nem tudtam enni, bár még így is örülnöm kellett volna, hogy egyáltalán még itt voltam. Lassan battyogtunk vissza a kocsihoz, mindenféle beszélgetés nélkül. Aron bepakolt mindent, kivéve a romlandókat.

- Azokkal mi lesz? - kérdeztem, de nem válaszolt. Csak bementünk az irodába, és bepakolt a dugi hűtőjébe. Háromnegyed nyolc volt. Nem rossz teljesítmény.

- Foglald el magad, átnézem az információkat - mondta, és előpakolt mindent a Betűs-gyilkosról.

Foglaljam el magam. De mivel? Még egy könyvet sem tudok elolvasni, mivel nem tudom megfogni a tárgyakat. Elvileg vannak szellemek, akik tudnak tárgyakat mozgatni valahogy, de ez lehet, hogy csak a filmekben, meg a könyvekben van így. Csirkénél próbálkoztam vele, és minden erőmet beleadtam, de nem történt semmi. Szóval, maradt az unalom.

- Hallod, elképzelni nem tudom, hogy mennyire halálra unod magad – nézett mereven a fotelre az ajtó mellet. Meglegyintve a haját, jeleztem, hogy ott állok szorosan mellette. – Bocsánat, de ez a láthatatlan dolog esélytelenné teszi, hogy tudjam, hol vagy – nézett rám sajnálkozva. Remek, még sajnálnak is. Ennél rosszabb már nem jöhet mára – Ha most élnél, elküldenélek kávéért, meg fánkért. Futkoshatnál a leveleim után a folyosón, és még sok ilyen. Tök jó segéd lennél – mondta komoly arccal.

- Magyarul kihasználnál mi, seggfej? – dörmögtem magamnak, és püfölni kezdtem. Mi volt a reakciója? Röhögött. Hangosan, és jóízűen röhögött.

- Tudod Jongin, te jó hatással vagy rám. Meg a másik két srác is. Tíz éve nem volt ilyen jó kedvem, mint tegnap óta – mosolygott hálásan - De ez titok. Ne mondd el senkinek - kacsintott a végén. Jeleztem neki, hogy nem fogom, egy igennel, utána leültem a fotelba, és bambultam ki a fejemből. Nem igazán volt jobb programom, mert Aron lakásán legalább a macska lefoglalt, mert fogócskáztunk, de itt halálra untam magam. Komolyan. Aron unalmas ember volt, még akkor is, ha kedveltem őt. Puli azért kitalált volna valamit, hogy elüthessem az időt.

- Nagyon unatkozol? - kérdezte hirtelen Mr. Kwak Aron. Azonnal felpattantam, odasiettem hozzá, és jeleztem neki, hogy igen. - Van nálam egy Sherlock Holmes könyv. Ha gondolod, olvashatod, amíg nem jönnek a srácok. Majd jelezz, és lapozok - kacsintott. A fiókjából pedig kiemelte az említett könyvet, mire ugrálni kezdtem.

Aztán nekiálltam. Olvastam, olvastam, olvastam, aztán egy suhintás, és Csirke lapozott. Megint olvastam, és csaptam. Tizenkét oldalt sikerült kivégeznünk, de fogadni merek, hogy Aron is olvasta.

- Jó reggelt – ugrált be az ajtón Puli. Csirke döbbenten kapta fel a fejét.

- Neked meg mi bajod? – kérdezte ijedten.

- Csak kipihentem magam – vágódott le elénk a székre.

- Jrglt – hallottunk valami morgást, és az ajtó felé néztünk. Süti kóválygott be rajta, de körülbelül úgy, mint egy hulla. Ijesztő látvány volt.

- Mit mondtál? – koncentrált a fél hullára.

- Jó… reggelt – nyögte ki, fél órás szünettel a két szó között.

- Neked is – szívta be mélyen a levegőt Mr. Kwak Aron. - Taemin, indulhatunk a haverodhoz? – csukta be a könyvet, de nem a fiókjába tette, hanem a táskájába.

- Igen. De minek kell neked könyv? – kérdezte a tárgyra mutatva.

- Jongin olvasott, én meg lapoztam neki – válaszolta egyszerűen.

- Mindent értek – bólintott Kopó.

- Akkor menjünk – kapta el Süti karját, és a parkolóba mentünk, hogy elindulhassunk Puli, titokzatos haverjához.