Másnap reggel azt vettem észre, hogy
Minho nyitott szájjal horkolt a kanapén ülve. A tévé természetesen be volt
kapcsolva, és éppen valami helyi vacak ment benne, amire soha senki nem
kíváncsi. Hogy én hol voltam? Nos, Minho egy sztriptíz bár felett lakik, így az
éjszaka közepén leszöktem a leánykákhoz leskelődni. Mikor visszajöttem, a tulaj
már bóbiskolt. Ennyit a zseniális filmmaratonjáról...
- Ébredj – elkezdtem őt csapkodni, de
Minho olyan volt, mint egy halott. Komolyan. Csak aludt és aludt, és
hortyogott. - Kelj már fel! - folytattam az ébresztést, de esélytelennek tűnt,
hogy valaha is felébred. Tehetetlenül leültem mellé, és csak néztem, ahogy a
mellkasa egyenletesen mozog.
Negyed óra múlva, mikor végre, egy
kicsit megmozdult, hatalmasat csaptam a fejére.
- Nem alszom! - kiáltott fel.
Szerintem szerencsétlen azt sem tudta, merre van. - Jongin? - kérdezte, közben
körbenézett. Újra megcsaptam. Elővette a telefonját, és elhúzta a száját. - Még
csak hét óra - motyogta, és már készült visszafeküdni, amikor sorozatban
ütlegelni kezdtem, amíg fel nem kelt.
- Kelj fel, mert Aron kinyír! -
mondogattam neki, mire felsóhajtott.
- Visszük a morze-abc-t? - kérdezte Én
ismertem már a betűket, mivel tanultam még régen, de Minho nem tudta fejből. -
Visszük - kopogtam le neki.
- Nem, nem vagyok hívő - Minho
megrázta a fejét. Mi van? Ez már megint sikeresen félrefordított. Csak
felsóhajtottam, és lassabban próbáltam meg lekopogni azt a bizonyos szót.
- Na? - kíváncsian vártam a csodára,
mikor Minho hirtelen bólintott.
- Rendben, akkor berakom a táskába -
levette a falról a papírt, feltekerte, és eltette. Még lehúzott egy bögrényi
kávét, aztán indultunk is a buszra. Útközben nem beszéltünk, de nem mondanám,
hogy Colos álmos lett volna. Szerintem eléggé kipihente magát. Nem úgy, mint a
csapat másik három tagja.
Amikor bementünk az irodába, Aron
karikás szemekkel szürcsölte a kávéját, Taemin a szemben lévő széken rágcsált
egy szendvicset, Süti meg keresztben feküdt a fotelben, és úgy aludt.
- Sziasztok - köszönt Coloska, mire
mindenki, nyugdíjas tempóban felénk fordult. - Veletek meg mi történt? -
kérdezte kicsit ijedten.
- Nos, Taemin csak szimplán nem tudott
aludni, Kook apja nagyon horkolt, én meg egész éjjel nyomoztam - sorolgatta
Aron, állát az asztalon támasztva.
- Apropó... Yuri mit mondott? - Puli
oda sem pillantott, csak ült maga elé meredve. Szegény, nagyon rosszul esett
neki, hogy Colos és Mrs. Colos együtt voltak, de nem lehetett mit tenni.
- Azt, hogy szerinte szexi vagyok -
csábos mosoly, ami senkit nem hatott meg jelenleg.
- És a gyilkossal kapcsolatban?
- Huppsz...
- Huppsz? Mi az, hogy huppsz? -
kérdezte Taemin értetlenül.
- Arról, nem beszéltünk - húzta el a
száját. Aronon kívül mind nagyokat pislogtunk.
- Akkor mégis mi a fészkes fenét
csináltál tegnap órákon keresztül vele? - emelte fel a hangját Puli.
- Ettünk, beszélgettünk… elvonta a
figyelmem, nagyon csinos csaj - vallotta be Colos.
- Azért hoztalak ide, hogy segíts
nekünk, nem pedig, hogy becsajozz! - kiabált Taemin, amire a félkómás Kookie is
felugrott. Gyorsan odamentem Csirkéhez, és megcsaptam, hogy csináljon valamit,
mielőtt kitör a harmadik világháború is.
- Elég lesz - mondta teljesen nyugodt
hangon, mégis mindenki egy pillanat alatt befogta a száját.
- Minho, ma is elhívod Yurit, de Kai
megy veletek, mi addig kifaggatjuk Kyoungjae-t, mert már kezdek mérges lenni -
azonnal kiosztotta az utasításokat. Csodás lesz ez a randi, már előre éreztem.
Colos majd fog kapni rendesen a fejére, ha nem végzi rendesen a munkáját.
- Azt nem lehet. Ha három napon belül
hívom, akkor azt hiszi, hogy könnyűvérű kurva vagyok - magyarázta Rómeó, mire
felröhögtem mellette.
- Az is vagy, te, Colos - sóhajtott
Csirke.
- Nem mellesleg az a dolgod, hogy
kifaggasd - Taemin csak mormogott maga előtt, egyedül Süti maradt csendben.
- Nem vagyok az - Coloska gyilkos
pillantást vetett a rangidős nyomozó felé, aki felnevetett.
- Egy sztriptíz bárban dolgozol! Az
vagy, csak nemesebbik verzióban!
- Ez nem igaz, attól, mert… inkább
hagyjuk ezt a témát. Gyere Kai! - szólt, és már kint is volt az ajtón.
Sajnáltam szegényt, pedig részben igazuk volt a srácoknak. De én így szerettem őt.
- Szia Yuri, találkozhatnánk megint? - szünet - Igen, akkor egy óra múlva.
Puszi - Nyomta ki a telefonját. - most
elmegyek reggelizni, te pedig jössz velem - nézett jobbra, ezért megcsaptam
balról. - Egyezzünk meg valamiben. Mindig, a jobb oldalamon gyere, akkor tudni
fogom hol vagy - morogta, már kevésbé kedves hangon. Persze, azzal a bigével
nyájas hangon beszélt.
Inkább nem mondtam semmit. Minho
biztosan elkeseredett a legjobb barátja viselkedésétől, de valahol mindkettőt
megértettem. Először is, Colos nem tudhatta h Puli szerelmes volt belé, ezért nem
is akar meleg lenni. De persze, az is lehet, hogy sejti, vagy ő is meleg, csak
nem akar lebukni Pulika előtt. Szóval Coli összehozása rám hárul. Csodás meccs
lesz, de nekiállok.
- Mennyire kedveled Taemint? -
kopogtam le neki.
- Nincs Taeil nevű ismerősöm, szóval
nem tudom, hogy mennyire temetem... mondjuk ennek a kérdésnek nem sok értelme
van... - dünnyögte saját magának, a lapot fürkészve.
- Taemint, mennyire kedveled? -
kopogtam neki le újra .
- Nagyon szeretem. Régóta barátok
vagyunk, őszinte barátok. Mindig számíthatunk a másikra, nem koppintjuk le
egymást. Egyszer… - és mesélt. Egy parkban vártunk Yurira, így nem kellett a
telefont a füléhez tartania. Csak egyszerűen mondta, hogy milyen jó barátok,
hogy mindent megtenne neki. Én ebből kicsivel többet vettem ki, mint puszta
barátságot, de tévedhettem is. És be kell vallanom valamit. Őrülten irigykedtem
erre a barátságra. Én is azt hittem, hogy ilyen haverjaim voltak, vagy legalább
egy, de nem voltak azok. Egyikük sem volt őszinte, csak érdekből lógtak velem.
Még Sehun is, akiről azért nem gondoltam volna. - Szóval ennyit róla - fejezte
be a magyarázást Colos. Fogalmam sincs, mit mesélt.
- Értem - kopogtam le neki. Még a
végén Minho és én rendesen fogunk kommunikálni, ha egy picit jobban koncentrál.
Inkább nem kérdeztem meg megint, hogy miről beszélt, nem volt hozzá se erőm, se
kedvem.
- Minho! - egy ismerős hang csapta meg
a fülem, azaz, egy ismerős női hang. Azonnal elfintorodtam, ugyanis Yuri szinte
belerepült Colos nyakába. Csak bambultam, ahogy a pasas visszaölelte a lányt.
Nos, őszinte leszek. Engem nagyon zavart a barátságuk. Inkább legyen Colos
meleg, mint ennek a csajnak a pasija.
- Minho... ez a csaj egy katasztrófa -
sóhajtottam.
- Annyira örülök, hogy felhívtál! Azt
hittem, hogy csak egyéjszakás kaland voltam neked - mosolyogott Yuri. Hoppá!
Ezek lefeküdtek?! Colos, szabad ilyet csinálni???
- Héj, ez így nem igaz. Először is,
nem éjszaka feküdtünk le. Másodjára, én úriember vagyok - vágott sértődött
arcot Colos, amin én jót derültem. Úgy hazudott, mintha könyvből olvasta volna.
Még én is megmondhattam volna, hogy Yuri igenis egyalkalmas kaland volt
számára.
- Akkor megnyugodtam. Bár nem tudom,
hogy olyan munka mellet, amit végzel, hogyan nevezheted magam úriembernek -
nevetett a lány. Szegény Minho, szerintem párszor égnek fog állni tőle még a
haja.
- Ez nem volt szép - lökött egy kicsit
Yurin, aki viszonozta a gesztust. Kész, óvodába kerültem, ráadásul még a bébi csősz
is én voltam.
Ezek után elindultak, én pedig siettem
utánuk.
- Tudod, egyébként sem bírtam volna
nélküled, szóval, örülök, hogy felhívtál - mosolygott Yuri. Le mertem volna
fogadni, hogy tetszett neki ez a szoknyavadász... de csak mert nem látott
engem. Akkor biztosan belém lenne szerelmes, és nem ebbe itt előttem.
- Ennek örülök. Valamiért fontos vagy
nekem. Érzem - ezért a kétértelmű mondatért Minho egy díjat érdemelt volna.
Komolyan. Nem tudom, hogy mennyit gyakorolt, de zseniálisra sikeredett.
- Olyan cuki vagy - Yuri teljesen
elpirult - tudod, mindig is Párizsba akartam menni. Az a szerelem fővárosa, azt
hittem, ott megtalálom azt, aki szeretni fog.
- Ma chérie! On peut être l'amoures
sans la ville. Paris est dans ton coeur.
- He? - vontam fel a szemöldököm.
- Ebből egy szót sem értettem, de
mégis olyan romantikus volt - ezzel a kisasszony hozzábújt Rómeóhoz.
Végül megint Minhonál kötöttünk ki.
Csak szerencsémre nem vetették egyből egymásra magukat. Nem szívesen néztem
volna végig élőben, ahogy Colos ezt a libát tömi alulról.
- Kérsz valamit inni, vagy enni? - kérdezte
Colos, illemtudó vendéglátónak megfelelően. Le a kalappal előtte.
- Igen, egy pohár gyümölcslevet
elfogadok - válaszolt Yuri, közben levette a pulcsiját, és a karfára hajította.
A felső, ami rajta volt, éppen csak annyira volt kivágva, hogy a melle negyedét
takarja. Akaratlanul is lepergett pár perverz kép a szemeim előtt. Nem mintha
kéne a csaj, de pasi vagyok, ez mindenkivel előfordul.
- Meleged van? - kérdezte Minho, akin
egy nem éppen vékony pulóver volt. Yuri elég hülyén érezhette magát abban a
pólóféleségben.
-Izé… kicsit kimelegedtem - pirult el
zavarában.
- Mindent értek - Colos odanyújtotta a
poharat a csajának, aki mosolyogva vette el.
- El sem hiszem, hogy tényleg
visszahívtál. Azt hittem, elriasztottalak a korommal... - belekortyolt az
innivalóba. Értetlenül bámultam hol az egyikre, hol a másikra. Colos pedofil?!
- Az semmiség. A kor nem számít -
kacsintott a pasas, mire Yuri elmosolyodott. Letette a poharat, és odasétált a
szerelméhez. Beleült az ölébe.
- Nagyon aranyos vagy. Nem sok srác
járna egy nála majdnem négy évvel idősebb csajjal - ezek után mélyen
megcsókolta őt. Csak álltam ott tátott szájjal, és közben meg is jött az ihlet.
Tudni kell, hogy nem kedvelem őt, így a Nyanya tökéletesen illett rá. Conya...
csodás shipnév... komolyan...
- Nagyon bújós vagy ma - mormogott
Colos kedveskedve, mire odapillantottam. Ezt most ugye nem gondolták komolyan?!
Egy retkes percre nem néztem oda, ezek meg már meztelenkednek az ágyon! Odarohantam,
és fejbe vágtam Colost. Hogy meri ezt tenni Pulival?! Megérdemelte azt az Au-t.
- Minden rendben? - Nyanya szomorúan
pillantott rá.
- Persze. Folytathatjuk, csak közben
játsszunk valamit... mondjuk mesélj a gyilkosról, én pedig beszélek a kiskutyámról.
Ez hülye...
- Fura, de tetszik - Yuri végigsimított
Minho fegyverén, aki felnyögött... de jó lesz nekem...
Kimentem. Szó szerint kimentem a lakásból,
sőt, még az épületből is. Semmi kedvem nem volt hallgatni, ahogy Nyanya
nyögéssekkel teli vallomást tesz Colosnak. Gusztustalan volt. Minhot ezért még
biztos megölöm.
Egy órán keresztül bolyongtam az
utcán. Nem volt semmi ötletem, hogy mit csináljak, ezért csak mentem,
egyenesen. Tetszett, hogy bármin át tudtam menni, mert így nem kellett
megállnom, vagy kikerülnöm senkit. Teljesen a gondolataimmal foglalkozhattam.
És, hogy min gondolkoztam? Ez a legviccesebb, ugyanis fogalmam sincs. Rengeteg
dolog futott át a fejemen kezdve a gyilkostól, egészen Taeminig. Mindenkép
össze akartam boronálni Minhoval, de ez a liba pont rosszkor jelent meg. Mért
nem láthatta inkább egy pasi az elrablásom? Ez az én szerencsém…Puli meg
miattam szenved. Ha pont nem ott halok meg, ahol, akkor lehet, hogy most
boldogan szerelmeskedhetne Colossal. Ehelyett csak szenved, és nyeli a mamlasz
hülyeségeit.
Lassan elkezdtem visszafelé sétálgatni,
mikor megláttam Colost az utcán. Még félig öltözködött, pontosan úgy, mint
Nyanya.
- Hogy mi van?! Te meghibbantál? -
nyafogott a csaj, de Coloska nem is foglalkozott vele.
- Csak csináld.
- Jongin? - Nyanya tölcsért formált a
kezeiből - így?
- Igen. Ügyes vagy. Jongin?! -
kiabálta. Cuki volt, hogy eszébe jutottam. Egy kicsit még hallgattam, ahogy
kiabálják a nevem, aztán megcsaptam Colos vállát, aki megremegett.
- Csak megjátszottad - horkant fel
Nyanya.
- Nem. Ha azt ordítod, hogy Jongin,
akkor megcsap a szél. Kiabáld te is, és
a szél megcsap - nézett felém.
- Jongiiin - kiabálta újra. A fél utca
idiótának nézte őket, de én teljesítve a feladatom, őt is megcsaptam egy
kicsit. - Hjaaa - sikított fel, és beugrott Colos mögé.
- Na, elhiszed, hogy igazam van? -
vonta fel kérdően a szemöldökét Minho. Nagyot sóhajtva fejbe csaptam magam.
Egyre hülyébbnek néztem őket. Mondjuk Colos elég szépen kitalálta, hogy szél
vagyok, bár elég nagy marhaság volt.
- Elhiszem. De miért Jongin? – Nyanya
kibújt a pasija mögül, mire amaz elmosolyodott.
- Nem tudom. Mert olyan Jonginos.
Taps.
Lassú, komótos, elismerő taps.
Ez nagyon szép magyarázat volt.
- Értem. Figyelj, hamarosan mennem
kell, mert dolgom van, de majd megismételhetjük a dolgot –azzal Yuri
megpuszilta Colos arcát, és már el is rohant. Lekopogtam Colosnak azt, amire
gondoltam.
- Kaka… mi? – ráncolta a homlokát,
mire felsóhajtottam. Ennyire hülye nem lehet! Lassabban… megint…
- Megvagy, zseni? – mormogtam. Mintha
meghallotta volna, vigyorogva felkiáltott, arcára kiült a gyermeki mosoly.
- Ja, hogy nyanya! Igen, egy kicsit –
kuncogott. - De amúgy legközelebb szólj, ha elmész - nézett rám komolyan. Most
erre mit kellett volna mondanom? Kopogtam volna le neki, hogy leléptem, mikor ő
épp a csajt tömte? - Menjünk, keressük meg a srácokat, hogy megbeszélhessük a
dolgokat - zipzárazta össze a kabátját. Újabb buszozás következett, közben
felhívta Aront, hogy találkozzunk a méregdrága étterem előtt. Milyen jó
egyeseknek, hogy napi szinten ehet ilyen helyeken úgy, hogy közben még másokat
is meghív. Jó, én is megtehettem, de most irigykedek rá, mert én nem ehetek.
Az út csendben telt, Minho bambult kifelé az
ablakon. Gondoltam, megkérdezek tőle valamit, ezért kopogni kezdtem. Colos
elővette a telefont, kicsit bevezetőzött, majd válaszolt.
- Még kicsit fiatal vagyok ahhoz, hogy
kicsim legyen - mondta. Ha nem lettem volna halott, fejbe lőném magam.
- Kocsi baszd meg - kopogtam le újra.
- Ja, hogy kocsi! Bocsi. Felesleges.
Busszal is eljutok mindenhova.
Ez egy idióta.
- Kösz - válaszoltam.
A többiek már az étteremnél vártak.
Kivéve Elit, mert őt sehol sem láttam.
- Sziasztok, mehetünk? - tért egyből a
lényegre Colos, az ajtó felé mutatva.
- Sziasztok. Nem, még várjuk
Kyoungjaet - felelte közömbösen Aron.
- Értem - állt meg Minho is Puli
mellett.
- Miért van ilyen nő szagod? - kezdett
el szimatolni Kopó.
- Csak a cél érdekében - mentegetőzött
Colos. Taemin csak fintorgott egyet, és két lépést tett hátrafelé.
- Nem bírom ezt a szagot - zárta le a
témát, mielőtt Minho megszólalhatott volna.
- Pedig finom. Mézes mandula némi
izzadsággal, és erotikával - ezzel Colos megszagolta a pólóját - nekem tetszik.
- Idefigyelj, te Colos! Nem azért
tarunk, hogy dugj! - háborodott fel hirtelen Aron, mire Puli elszomorodott.
Lassan odasétáltam hozzá, és megsimogattam őt. Szegény olyan kis elesett volt,
hogy már nagyon sajnáltam.
- Vannak információim is, de ha így
folytatod, akkor megmaradnak magamnak - Colos oda sem figyelt. Hihetetlen, de
még Csirkét is tudta vezetni - és mi az, hogy Colos?!
- Jongin - vágta rá mind a három
nyomozó. Ekkor odaléptem hozzá, és lekopogtam valamit.
- Conya? Mi? - ráncolta a homlokát.
Legalább most értette, de inkább elkussoltattam őt. Rájöttem, hogy ha a többiek
megtudják a morze-abc-s titkunkat, akkor hamarabb végzünk. Aron visszamegy
Amerikába, Kookie a suliba, Puli a kicsi irodájába, Colos a kurvákhoz, Eli meg
haza. Még Nyanya is hiányozna. Ezt is lekopogtam Colosnak, de inkább nem
mondott semmit. Fix, hogy a felét nem értette.
- Majd este megbeszéljük - csak ennyit
reagált rá.
- Mit akarsz megbeszélni vele, ha nem
is tud kommunikálni? - kérdezte értetlen arckifejezéssel Kookie. Szerencsére a
válaszadástól Eli mentette meg, aki nem piskóta autóval parkolt le az étterem
előtt. A piros autó csak úgy rikított a többi között. Hát igen, ő is egyike a
gazdag kölyköknek a suliból. Talán ezért nem voltunk sosem legeslegjobb
barátok.
- Honnan szereztél ilyen autót? -
kérdezte gyanúsan Taemin, alaposan megnézve a járművet, és Elit.
- Szülinapi ajándék - vont vállat
közömbösen. - Ma én fizetek - És ezzel el is indult befelé.
Mindenki sietett utána. Ugyanaz a
pincérnő fogadott minket, és ismét levívott egy csatát Coloskával, mert neki
hat személyes asztal kellett.
- Minek kell, mindig egyel több
személyes asztal, mint amennyien vannak, ha szabad érdeklődnöm? - Boomie
megterített öt főre, mi meg helyet foglaltunk. Aron, Puli, Colos, Eli, Kook,
én. Csirke meg Kyoungjae ültek az asztalfőhöz.
- A mellettem levő srácnak van egy
képzeletbeli barátja, és neki is le kell ülnie - válaszolta Colos, és
kinyitotta az étlapot.
- Öhm… rendben - erőltetett vigyort a
képére, de azért alaposan végigmért minket. Szerintem sík hülyének tartotta a
csapatot, de hát ezt már lassan megszoktuk.
- Muszáj volt ilyet mondanod? -
kérdezte morogva Puli. Érezni lehetett, hogy ha tehetné, akkor meggyilkolná
vagy Minhot, vagy Yurit.
- Mégis mit mondtam volna? Bocs, van
egy szellem velünk, aki segít nyomozni? Szerintem egyből ránk hívta volna a
dili dokikat - válaszolta unottan Colos.
- Szerintem meg hagyjátok abba ezt a
féltékenykedési cirkuszt, és együnk. Van jobb dolgom is, mint veletek
szórakozni - förmedt a két vitatkozóra Eli.
- Ez a kettő olyan, mint egy idős
házaspár. Ne foglalkozz velük - vont vállat Minisüti, de Kyoungjae továbbra is
fortyogott magában.
- Felvehetem a rendelést? - jött oda a
pincérnő hamarosan. Még jó, hogy ismerte Colost, így legalább őt normálisnak
hitte.
- Legyen gyöngytyúkmell camambertes
sajtfondüvel és köretnek mondjuk krumplipüré - ezzel Eli becsukta az étlapot.
Na, ez is ilyen ínyenc, mint Coloska.
- Én pedig vad tálat kérek. Mondjuk
vadon párolt vaddisznó, egy sült nyúlcomb, és legyen szarvas is. Az mindegy,
hogy hogyan. Köretnek vadrizs. És legyen valami mártás is... mondjuk áfonya -
sorolgatta amaz. Nekem már csorgott a nyálam, de mindenki tátott szájjal
figyelt.
- Az áfonya nem illik a vaddisznóhoz -
Eli megrázta a fejét - ha rám hallgatsz, akkor vad- és vadgyümölcsmártást kérsz
hozzá, ezt meg majd összekevered. A vadmártás véres-boros, az pont illik
mindegyikhez - magyarázta.
- Azt mondod? Akkor legyen úgy - Colos
boldogan csapta be a könyvet, majd barátiasan egymásra mosolyogtak Elivel. Mi
pedig csak ültünk ott tátott szájjal. A többiek megint valami olcsóbbat
rendeltek.
- Hogy vagy képes megenni azt a
szerencsétlen nyuszit? Elképzelted már valaha is, ahogy
a mezőn ugrabugrál a többi kisnyuszival?
Mozgatja a nóziját, meg ilyenek? - kérdezte mindezt szomorú arckifejezéssel
Kookie. Egyetértettem vele. Én sem szerettem ezeket az állatokat megenni. Ennyi
erővel megehetném Minhot is, ugyanolyan lenne számomra.
- Kookie, ez a sorsuk. Amúgy meg, ezek
nem mezei nyuszik, hanem tenyésztettek, pont azért, hogy megegyem őket -
válaszolt ridegen Minho. Pillanatok alatt kapott egy hatalmasat a tarkójára, és
nem tőlem.
- Ne mondj ilyeneket neki. Néha inkább
maradnál kussban - szólt rá Taemin. Minho segítségkérően nézett körbe, de senki
nem szólt semmit.
- Most nem hazudhatok neki... -
dadogta Colos.
- Igaza van. Ezeket a nyulakat
tenyészetekben növesztik, mozgási lehetőségük nincs, és tápokkal etetik őket.
Nekik az megkönnyebbülés, hogy meghalhatnak. Bár az éttermet elnézve, ezek
lehet, hogy házi nyulak - magyarázta Kyoungjae, Minho meg hevesen bólogatott
mellette.
- Meg amúgy is finom. Meg akkor minek
eszel csirkét? Az is olyan cuki - gúnyolódott. Eli nem mondott semmit, inkább
helyet cserélt Colossal.
- Most mit csináltok? - kérdezte
kétségbeesetten Puli.
- Nem akarjuk, hogy megüsd - jött a
rideg válasz Elitől.
- Chhh, téged is megütlek ha kell -
fujtatott Taemin.
- Ezt szerintem gondold át - szólalt
meg Aron. - Eli kétszer akkor, mint te - mérte végig az említett személyt.
- És vissza is csapok - erősítette meg
Mr. Kwak Aron megjegyzését Galamb. Igen, Eli egy galamb. Már régen is ez volt a
beceneve, mert rettentő jól tudja utánozni őket, ráadásul ha felhúzza magát,
akkor úgy néz ki, mint egy töltött egyed.
- Hagyjuk ezt abba, és térünk a
lényegre. Mit tudtál meg Yuritól? - terelte a témát Csirke.
- Kiderült, hogy az apukája tanár egy
középiskolában. Azt hiszem, biológia, de nem biztos - a végén elhúzta a száját,
mire Aron kezdett felrobbanni. Nem
csoda, én is. Komolyan ennyit sikerült megtudnia?! Én megölöm!
- Tovább - érdeklődött Aron.
- Nos... a magasság itt is stimmel.
Kapucni volt rajta, így nem látszott az arca. Meg Ray Ban napszemüveget viselt.
Az is biztos, hogy koreai, mert akcentus nélkül beszélt. Volt egy
táskaszerűség, és már előre felforrasztotta a vasat, azt égette Jongin hátába.
Szőke a haja, és volt egy listája, hogy kinek milyen betűt szánt. Yuri szerint
egy kód. Aztán nem hallottam, mert... tejszökőkút volt... - harapta el a mondat
végét. Aron szerintem képzeletben átrángatta Minhot az asztalon, és megtépte.
Taemin teljesen magába fordult, és szerintem ő Yurit tépázta. Eli
kifejezéstelen arccal evett tovább.
- Milyen az a tejszökőkút? - kérdezte
Kookie nagyra nyílt szemekkel.
- Az… az olyan, mint a csoki szökőkút,
csak tejjel - magyarázta Aron. Végülis, ez is egyfajta igazság, ha nem a
perverz jelentésére gondol az ember. Ügyesen megmentette Minhot, mert ha Süti
apja megtudja, hogy mit hall a fia, akkor Minho darabokra lesz tépve.
- Értem, az biztos finom - csillantak
fel a szemei.
- Biztosan - fintorgott Eli.
- Majd egyszer én is kaphatok, Minho?
- fordult hozzá. Colos egy darabig tátogott.
- Majd ha nagy leszel. Szülinapodra
veszek neked.
- És Yuri miért kapott? - Minisüti
teljesen kiakadt, hogy ő nem kaphat tejszökőkutat.
- Mert Yuri a csaja - Taemin ezt a pár
szót olyan undorodva mondta ki, hogy szörnyű volt. Süti szomorúan bólintott,
közben meg hozták a kajákat.
- Nem a csajom - jelentette ki Minho,
és hatalmasat harapott a combba. Csak úgy csurgott a szájából a zsír.
- Disznó - mormogott Taemin.
- Az is van, kell? - Colos azonnal a
jövendőbeli pasijához fordult. Mindenképpen össze kell őket hoznunk...
- Jongin, kinél alszol ma? - kérdezte
Aron. Kinél aludjak? Elinál még nem aludhatok, ő nem békült még teljesen meg a
helyzettel, hogy szellem vagyok. Taemin hisztijét nincs kedvem hallgatni, Aron
elég pipa jelenleg, Kookie pedig… ő meg duzzog. Minho meg egy tirpák jelenleg.
- Nálam - emelte fel a kezét Colos.
Igen, őt kellett választanom, mert vele valamilyen szinten tudtam már
kommunikálni.
- Rendben, de tudod…
- Nem hagyom el - vágott bele Aron
mondatába Minho. Még mindig boldogsággal töltött el a tudat, hogy a csapat
azért aggódik értem.
- Ennyire megkedvelted Jongint? –
érdeklődött Puli még mindig hisztizve.
- Igen. Egészen jól megvagyunk –
hallatszott a válasz – Finom ez a nyúl. Olyan szaftos.
- Fuj – Kookie kicsit arrébb csúszott
a széken.
- Mondtam – vont vállat Kyoungjae,
mire Colos bólintott. Puli viszont nagyon kedvtelenül evett. Ide-oda taszigálta
a mennyeinek tűnő ételt. Nagyon sajnáltam őt, de nem tudtam mit tenni. Azaz…
de! Odasétáltam Coloshoz, és lekopogtam neki, hogy aggódom a haverja miatt.
- Minnie… most a nyúl miatt vagy így
felháborodva? – kérdezte. Egyébként láttam, rajta hogy őt is zavarta ez a
viselkedés, csak jobban lefoglalta a nyuszi.
- Ja, a nyúl miatt - dörmögte szem
forgatva.
- Értem - sóhajtotta Colos, de nem
hitte el. Még a vak is látta, hogy Puli hazudik. Minho pedig nem tudott mit
tenni. Az egyetlen megoldás az lett volna, ha megtudja, hogy Kopó belé van zúgva.
De ha elmondom neki, akkor lehet, csak rontok a helyzetén. Néha annyira nehéz
helyesen dönteni. Pont, mint az ügyünkben. Ott sem mondhatok el mindent, pedig
talán az segítene a helyzeten. Viszont megígértük egymásnak, hogy befogjuk a
szánkat
- Jongin, itt vagy? - kérdezte Kookie.
Ösztönösen csaptam egyet, de véletlenül Elit találtam el.
- Baszus - ugrott meg hirtelen és kis
híján a kaja is az ölébe borult. - Elment az eszed? Ne érj hozzám. Te egy hulla
vagy, kerülj el - sziszegte dühösen. Megbántott. Marhára megbántott.
- Hé! Nyugodj le! Baleset volt – Aron
olyan eréllyel szólt Kyounjaere, hogy még ő is megszeppent egy pillanatra.
- Hogy mi? – összeráncolta a homlokát,
és már kezdtem érezni, hogy az ő agya is kezd elborulni. Egyre feszültebb lett
a levegő az asztalnál, főleg, ahogy Csirke szemezett Galambbal. Madárharc… a
viccet félretéve pedig láttam Eli karját megfeszülni, azonban valaki megragadta
a csuklóját.
- Ülj le. Az erőszak nem megoldás.
Baleset volt, sajnálja – Colos szemei szinte beleégtek Kyoungjae tudatába, aki
azonnal megnyugodott, és kényelmesen elhelyezkedett. Ezek után mind a ketten
folytatták az evést.
- Köszönöm - kopogtam le Minhonak, aki
csak elmosolyodott.
Mire mindent kibeszéltek, összegeztek,
addigra már késő délután volt. Érdekes, hogy senki nem szólt be nekünk azért,
mert majdnem három órát ültünk az asztalunknál. Más helyen már rég kivágtak
volna.
- Menjünk haza, kezdünk fáradni, és
nem szeretném, hogy a nap végére ki idegeljük egymást - törölte meg a száját
Mr. Kwak Aron.
- Ez jó ötlet, kell is egy kis pihenés
- értett egyet Taemin.
- Holnap mindenki akkor jön, amikor
beér. Persze ez nem azt jelenti, hogy délután négykor - nézett szigorúan a
csapatra.
- Ez rám is vonatkozik? - kérdezte
Kyoungjae.
- Igen, ha nem akarsz végleg kinyiffanni, mint Jongin - válaszolt ellenséges hangon. Szerintem Eli sikeresen
megutáltatta magát Aronnal.
Galamb felhorkant, de nem mondott
semmit.
- Yurit is hozzam? – érdeklődött
Colos. Na, megint elrontotta a hangulatot, pedig biztosan nem direkt tette.
- Persze, Choi, hozd csak be a
kurvádat. Dugjatok ott is – mormogott Puli, de szerencsére csak én hallottam,
meg talán Csirke.
- Igen. Mától fogva ő is a csapatunk
része. Csak annyi kérésem van, hogy az érzelmeit mindenki hagyja otthon, mert
ez a nyomozás rovására megy. Pozitívokat és negatívakat egyaránt – ezzel Aron
befejezte a szövegelését. Eli megkapta a számlát, fizetett, majd felállt.
- Akkor holnap találkozunk. Szia Minho
– intett, és elment. Mindenki hatalmasakat pislogott utána.
- Úgy látszik, téged szeret –
mosolyodott el Kook.
- Engem mindenki szeret.
Sziasztok^^
VálaszTörlésNagyon tetszet!!!! :) (mily meglepő XD)
Olyan vicces azok a részek amikor a Colos és JongIn kommunikálnak. Mindig szakadok rajta. :P Olyan kíváncsi vagyok arra hogy mit titkol Kai! De olyan aranyos hogy nem akarja az új barátjait elveszíteni. *-* Aron olyan aranyos hogy mindig keresi JongIn-t, meg hogy figyel is rá meg hasonló. Nem is értem Kai miért nem akar nála aludni!!!!! Na jó mégis megértem hisz én sem vagyok oda a macskákért!! :) A Colos és a Nyanya jelenetéről csak annyit nyilatkozok hogy: szegény Kai!! 0_0 De az megin olyan vicces volt amikor Kai nevét kiabálták. Nem hiszem el hogy Minho-nak ekkora lenne a vonz ereje hogy be meséli a csajnak hogy JongIn egy szél!!!!!!!!! Amikor az éteremnél megjelent Eli a kocsijával, nagyon előttem volt az a jelenet amikor nyál csorgatva nézik a piros kocsit. Ha jól értelmeztem Taemin azt hitte hogy lopta? Eli mennyire le baszta már Kai-t, azért mert véletlenül őt csapta meg!! :c Én megértem hogy ezen túl nem fogja Aron csipázni Eli-t. Szerintem én se fogom, de majd kiderül. Főleg ha megtudnám a közös kis titkukat. :) Mi az hogy Kai már megin Colosnál akar aludni? Végül is vele tudd "beszélni". Kooki nagyon aranyos volt, hogy ő is akar tejszökőkutat, meg amikor a nyulat tárgyalták ki. *-* Taemin-t nagyon sajnálom. Milyen szar lehet már hogy a szerelme mással van és nem vele? Aish, szegénykém!!!!
Nagyon ügyesek vagytok. Már várom a kövit!!!!! <3 <3 <3
Szia!
TörlésÖrülünk, hogy tetszett ^^
Colos és Jongin még egy darabig fognak szenvedni a beszélgetéssel, hogy egyem meg őket :) Kai egyébként imádja Aront, de nem igazán szeret unatkozni, ezért elsősorban Minhoval szenved. A macska csak a ráadás. Colos mindent elintéz, mert, mint Taemin is mondta, mindenkinek megvan a gyenge pontja.
Igen, jól értelmezted, Taeminnek tényleg gyanús volt Kyoungjae.Hát, Eli is majd szimpatikus lesz (legalábbis Yurinál biztos jobb) ;)
Taemint mi is sajnáljuk :(
Köszi, hogy írtál, mindig sietünk, csak kicsit zsúfoltak néha a napjaink ^^"
Bocsánat hogy eddig nem kommenteltem, de valami mindig közbejött amikor neki akartam állni olvasni a folytatásokat :/ Nagyon tetszett ez a rész is, rengeteget nevettem rajta. Egyszerűen imádom a humorotokat :D
VálaszTörlésMinho meg a morse abc nem valami jó barátok ahogy észrevettem xD Azért kíváncsi lennék hogy mi lesz ha a többiek megtudját hogy ez a kettő tud egymással kommunikálni nekik meg nem szóltak... Ja és Minho drágám... Hogy vagy képes beadni a banyának hogy Jongin a szél ?? xD Komolyan ez a gyerek... Nem hogy inkább szegény Taeminie-t próbálná meghódítani. A Conya helyett lehetnél a 2Min tagja, jobban hangzik nem ? :D De azért aranyos volt tőle hogy aggódott amikor leesett neki hogy Jongin eltűnt :) Eli meg... hát nem is tudom. Miért akadt ki annyira azon hogy Kai hozzáért ? Ez azért elég csúnya volt... Megértem hogy Aron nem szimpatizál vele.Elégé ingerlékeny volt Taemin meg Minho miatt, erre még a galamb is rádobott egy lapáttal... Hát nem szívesen lennék a helyében :D
Kooki meg olyan kis cuki :3 Mondjuk lehet hogy ha tudta volna hogy Minho mit ért tejszökökút alatt akkor inkább nem kért volna xDD Kiváncsi vagyok hogy mit alkotnak ezek másnap, főleg hogy Yuri is ott lesz :D Ígyhogy már megyek is olvasni tovább, és megpróbálom behozni a lemaradásomat. ^^