Miért dobtok el?

Ez egy palota volt. Csak bámultam a kastélyt, közben Eli bebandukolt. Simán elhagyott volna, de mindegy. Száguldottam utána. Egyébként érdekelt, hogy mi a lótüdőt keresett mindenki ennyire, de elvileg holnap este meglesz a dolog.

- Jó estét, uram! Hogyan telt a napja? - érdeklődött egy férfi, mire Eli csak legyintett.

- Eltelt. A párocskával voltam. Egészen addig aranyosak voltak, amíg meg nem jelent a magas srác csaja.

- Őszinte részvétem, uram - odamentem hozzá, és a bajszával szórakoztam. Nagyon vicces egy ember volt. Mint a mesékben ezek a komornyikok. Csak állt, mint a cövek, és segített Elinak átöltözni.

- Ma este bekapcsolva hagyom a tévét. Ne kapcsolja ki, kérem - mondta monoton Eli, közben levágódott a hatalmas asztalhoz. Szerintem húszan is simán elfértek körülötte, ha nem többen.

- Rendben, uram - hajolt meg a komornyik.

- Köszönöm - látott neki a vacsorájának Galamb. Hát igen, tudtam, hogy gazdag, de azt nem, hogy ennyire normális. Velem mindig kedvesen beszélt, de a többi emberrel elég lenézően és bunkón. A kaja közben meg sem szólalt, csak bambult maga elé. Fogalmam sem volt, hogy mi járhat a fejében.

 - Kai? - kérdezte, mikor egy pillanatra egyedül maradt.

- Igen? - legyintettem meg a szalvétáját. Nem mertem hozzáérni a múltkori incidens után.

- Menjünk fel, gyere - krákogta köhögést színlelve, mert megjelent a komornyik. Csendben követtem felfelé, alaposan megnézve minden képet a falon. Cuki kiskölyök volt. A hosszú folyosó közepénél álltunk meg, és mentünk be az a szobájába. Egyből beleszerettem a nem túl kicsi helyiségbe. A falak gyönyörű kékek voltak. Majdnem olyan volt a szobája, mint az enyém, és ezt ő is tudta.

- Nem tehetek róla, azon az alkalmon nagyon megszerettem - magyarázkodott, de nem volt rá oka. Tudom, hogy az én szobám fenomenálisan jó volt. - Figyelj, nem tudom, a srácoknál hogy szokott lenni, de csinálj, amit szeretnél.

Amint megláttam a forgószéket, megörültem. Vidáman száguldottam bele, majd forogni kezdtem körbe-körbe, mint egy idióta. Szerintem Eli is ezen a véleményen volt, bár nem láttam az arcát.

- Víííííí – vinnyogtam boldogan. Annyira örültem, hogy sikerült forgatnom ezt a vackot, hogy azt nem lehetett elképzelni.

- Lökött vagy – hallottam Eli hangját, majd bekapcsolta a tévét – ha meguntad a forgást, akkor nyugodtan nézd - mondta, és bement a fürdőbe, gondolom. Én elvoltam, mint a tejbe tök. Egészen addig forogtam, míg újra ki nem jött. Azt hittem, hogy majd lefekszik és alszik, ehelyett leült az ágy szélére, és engem nézett, vagy legalábbis a félig forgó székét, amiben ültem.

- Kai, tudom, hogy nem vagyunk a legjobb spanok, de azért remélem nem haragszol a múltkori miatt. Nem szoktalak még meg akkor, de már nem zavar, ha meglegyintesz - próbálta feloldani a kettőnk között szerinte kialakult űrt. Jelzem, részemről nem volt ilyen, mivel megértettem. Odamentem mellé, és nagyon óvatosan csaptam kettőt. - Ennek örülök - kezdett el vigyorogni. - Ha nem baj, akkor tied a kanapé, de ha szeretnél, akkor maradhatsz az ágyam ezen oldalán is. Nem foglak agyon nyomni, ígérem - mászott át a másik oldalra.

- Jó éjt - köszönt végül el, majd kifordult és nyakig betakarózott.

- Jó éjt - mondtam én is, és rákattantam a tv-re. Valami akció film ment, amit még régen elkezdtem nézni, de mindig bealudtam a végét. Neten meg nem néztem meg soha.

Miután végignéztem az akciófilmet, komédia következett. Na, azt is imádtam, olyan zseniális trükkök voltak benne, hogy ezeket ki akartam próbálni Nyanyán. Mondjuk, ahhoz kellett volna fognom dolgokat, vagy ez megnehezítette a dolgom. Az éjjel maradék részében azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan fogom ezeket kivitelezni, és arra jutottam, hogy Kookie vagy Puli segíthetnének benne. Már csak kommunikálni kellene meg tanulni valahogy, mert Minho vagy direkt, vagy véletlenül félrefordítana…

 Észre sem vettem, és már reggel volt. Vagyis, még csak hat óra, de Eli telefonján megszólalt az egyik Apink szám. Gondolom, ez volt beállítva ébresztő hangnak neki, mert csukott szemmel lenyomta a telóját. Azt hittem, vissza alszik, de nem így történt. Nyújtózott egy nagyot, majd még egyet, kiropogtatta a csontjait, ezután olyan lendülettel kelt ki az ágyból, hogy senki nem mondta volna meg, hogy fél perce ébredt fel.

- Jó reggelt, Kai - köszönt a fürdő felé menet. Feltápászkodtam én is az ágyából, és a forgószékébe ültem forogni. Ez lett a kedvenc elfoglaltságom. Közben hallgattam, ahogy a fogát mossa, meg elintézi a dolgát. - Jó neked, hogy nincs hányingered - mondta, közben átöltözött. - Jössz le velem? - kérdezte, és miután igeneltem neki egyet, elindultunk lefelé.

Amíg Eli megreggelizett, körbenéztem. Szép kastélyuk volt, nagyjából akkora, mint a miénk, csak más fazonú. A medencéjük viszont zseniálisan nézett ki, nekünk nem volt ilyen puccos. Viszont a mi házunknál emeletes garázs volt, ami nagyon jól nézett ki. Sőt, túl jól.

- Nem rossz – biccentettem a szép medencéjükre.

- Jongin? – Eli halkan suttogva lépegetett körbe a házban. Odasétáltam hozzá, és megcsaptam a vállát. - Basszus, ne tünedezz el nekem, nem ordíthatom végig a házat, hogy hol vagy, mivel nem egyedül lakom - sziszegte halkan, de nem mérgesen. Igaza volt, rajta kívül még vagy tízen éltek ott. Ha Minho lett volna, akkor lekopogtam volna egy bocsánatot, de Elinál felesleges volt. Inkább csak mentem vele a garázsba. Szép autóik voltak, ezt nem lehetett tagadni. Jó, a mieink azért jobbak voltak, de elfogadtam volna ezeket is. - Na, csüccs be, aztán menjünk - ugrott be Galamb, majd miután megcsaptam, indultunk is. Imádtam, ahogy vezetett. Míg Aron és Taemin nyugodt tempóban haladtak mindig, addig Eli száguldozott a városban. Én is így vezettem mindig, mert akkor még úgy voltam vele, hogy megtehetem. Rengetegszer kaptak el a rendőrök, de csak egyszer büntettek meg. A többi esetben mindig elengedtek figyelmeztetéssel, és azzal a szöveggel, hogy ők is voltak fiatalok. Nem is értettem a másik kettőt. Fiatalabbak voltak Elinál, mégis úgy vezettek, mint egy családapa, vagy egy nagypapi. Miért nem élvezik ezek az életet? Csak a munkának élnek. Huszonkét évesen. Mit fognak ezek mesélni az unokáiknak?

Jó, a krimi is egy szuper dolog, de akkor is... majd mesélhetik, hogy volt egy saját szellemük. Mert mégis mi más lenne velem? Ha ezt befejezzük, akkor valószínűleg eltűnök, vagy egy idő után megunnak, és én is olyan szellem leszek, mint ezek a földiek. Újabban ez volt a legrosszabb rémálmom.

- Megjöttünk - nyújtózott egyet Galamb, közben minden egyes testrésze roppant egyet. Olyan volt, mint egy hetvenéves, akinek már ízületi problémái voltak. Kikászálódtunk az autóból, és bementünk az épületbe.

Még csak Aron volt bent, amin meg se lepődtem.

- Jó reggelt - köszönt Eli illedelmesen.

- Nektek is - szakadt el Csirke a laptopjától. - Helyzet? - kérdezte Elit.

- Minden rendben volt. Most éppen szerelmes a forgószékekbe - mondta mosolyogva.

- Igen, örül neki, hogy már meg tudja mozdítani, de ma este már jobb lesz mindenkinek. Végre Jongin is megnyugodhat majd - pillantott felém egy kis ideig, majd újra Elira. Mi az, hogy megnyugodhatok? El akarnak küldeni? Vagy megoldódott az ügy? Miről beszélnek ezek itt?

- Aron, nekem ma be kell mennem az egyetemre. Tudom, hogy a rendőrség igazolja a napjaimat, de vizsgám lesz, és szeretném megírni. Három óra, és jövök is vissza - magyarázta Galamb.  Aron csak biccentett egyet, mire Eli intett és elment.

Csak bambultam magam elé. Most ezek mit akartak velem?

Csirke felpillantott.

- Téged ugye két utcasarokra a gyilkossági helyszínedtől rabolt el a pasi? - érdeklődött. Odamentem hozzá, és megcsaptam egyszer.

- Miért? - a lapra pillantottam. "Jongin, I, kettő. Eli, Z, egy. Megoldva"

Elkerekedtek a szemeim. Aron rájött a gyilkosra?!

Kedvtelenül ültem le az egyik fotelbe, és ha lettek volna körmeim, akkor lerágtam volna őket idegességemben. A csapattal töltött időm meg volt számolva. Nem akartam elhagyni őket, túl fontosak lettek nekem, már majdnem annyira, mint a szüleim. Hiányoztak ők is nagyon, és minden nap vissza kellett fognom magam, hogy ne látogassak vissza hozzájuk. De csak a saját érdekemben tettem, mert tuti összeomlottan volna lelkileg.

Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, amikor a többiek is megérkeztek.

- Jó, akkor mi elmegyünk a pasiért, este találkozunk Jongin sírjánál. Őt is hozzátok - mondta Taemin.

- Rendben. Biztos jó ötlet ez? - kérdezte kételkedve Csirke.

- Így lesz a legjobb. Neki is, és nekünk is. Jongin még hálás lesz nekünk ezért - sóhajtotta Minho. Ő is elárult engem? Tudott velem kommunikálni, akkor miért nem mondta egyszer sem, hogy mit terveznek?

- Miben mesterkedtek? - kérdeztem meg a "haveromat".

- Semmit nem festünk, Kai - sóhajtott. Megölöm! Hogy lehet mindent félrefordítani?! Ennyire hülye nem lehet!

- Minho, minden rendben? - Aron felvonta a szemöldökét, társam pedig biccentett.

- Persze. Elgondolkoztam.

- Furcsa egy ember vagy - sóhajtott Csirke.

- Csak szoktam magamban beszélni, mert szeretek értelmes emberekkel is társalogni...

Taemin felnevetett, Aron biccentett, én pedig sírtam a röhögéstől.

- Hülye - kacagott még mindig Pulika.

- Te pedig élvezd ki az utolsó ilyen napodat - Colos megveregette Csirke vállát, és karon öltve a nyáladzó Pulit, elsétált. Csak bambultam utánuk nagy szemekkel. Ez most mi volt?!

- Kai akarsz forogni? - Aron felállt, hogy átadja a helyét, de nem mentem oda. - Itt vagy egyáltalán? - Komótosan felpattantam, és odabaktattam hozzá. Megcsaptam a vállát.

- Igen - fújtattam. Aron, miért akarsz eldobni?

- Akkor jó. Nem forogsz? - kérdezte. Nem mondtam semmit, csak visszahuppantam a helyemre. Meguntak engem...

- Jongin, olyan csendes vagy ma, valami baj van? Rosszul vagy megint? - kérdezte aggódva Kook. Aranyos volt, hogy aggódott értem, ezért kétszer megcsaptam, hogy megnyugodjon, nincs semmi komoly bajom, azon kívül, hogy el akarnak dobni engem. Ő volt a másik, aki semmiről nem tudott, mert mindig ott volt, ahol én. Vagy lehet, hogy tudott róla, csak ő nem foglalkozott a dologgal.

Délutánig nem csináltam semmit, csak ültem a fotelban, és forogtak az agytekervényeim, hogy mit rontottam el, amiért elegük lett belőlem. Az is eszembe jutott, hogy talán Yuri és Eli az ok. Yurival nem volt semmilyen kapcsolatom, hiszen azt hitte nem is létezem. Elial pedig megbeszéltünk már mindent, szóval időközben őt is kilőttem. Aront, Minhot és Taemint viszont nem tudtam megérteni. Elvileg ők szerettek engem, aggódtak is értem mindig. Még az is megfordult az okos kis buksimban, hogy azt hiszik, szenvedek itt, ezért jobb lenne nekem, ha oda kerülhetnék, ahova tartozom. De hol is van ez a hely? A mennyország, vagy a pokol? Jó, mondjuk olyan dolgot nem tettem, amiért az utóbbi helyre kéne kerülnöm, de elég sok rosszat is tettem ahhoz, hogy a mennybe se kerüljek. Például hazudtam Aronéknak, mivel ha elmondanám nekik azt a dolgot, amit nem mondok, akkor már lehet, hogy rég vége lenne a nyomozásnak. Nem biztos, de előfordulhat. Önzőség a részemről, hogy hallgatok, de megérthetik, hogy nem szeretnék nélkülük lenni. Mondjuk, nem tudhatják. Maximum Minho jelezhette volna nekik, de lehet, hogy útban vagyok már neki. Aron pakolgatott, Kook pedig segített neki. Teljesen lefoglalták magukat, el is felejtettek rendesen. Pedig azt hittem, hogy legalább Aron foglalkozik egy picit velem, de semmi. Ő se szeret már...

- Kook, add oda légy szíves a Johnson-mappát - szólalt meg, mire az ifjabbik engedelmeskedett.

- Komolyan most raksz rendet?

- Igen. Jobb dolgom nem nagyon van - Aron csak biccentett. Ja, végülis, lehet, hogy már megoldotta a rejtélyt, sőt, szerintem biztos. Simán unatkozhat, amíg lekoppint mindenkit, hogy lelépjen a pénzzel.

Megint csend volt, én meg csak bambultam kifele a fejemből. Unalmamban már elképzeltem, hogy pár év múlva Süti is olyan jó nyomozó lesz, mint Lee Taemin és Mr. Kwak Aron. Igen, lehet, hogy fura, de annyira haragszom mindenkire, hogy még a becenevüket sincs kedvem használni. Sőt, még viccelődni sincs, ami nálam már nagy bajt jelent. Mindig is szerettem elviccelni a dolgokat, mert úgy nem tűntek olyan súlyosnak, és a legtöbb vita elkerülhető volt vele. Lehet, hogy hülyeség, de én így gondoltam mindig is. Amúgy, tudjátok mit nem értek? Hogy miért nem fogtam meg magam, és hagytam ott őket a francba, hogy aztán pár nap múlva visszamenjek. Akkor nem tudtak volna mit tenni velem. Mondjuk így sem sokat, mivel ha meg sem mukkanok, akkor azt sem tudják, hogy ott vagyok velük. Mégsem mentem el, talán azért mert beletörődtem a sorsomba, vagy, mert az utolsó perceimet is azokkal akartam tölteni, akik szerettek. Elég aranyosak voltak velem, szóval tényleg megkedveltem őket.

- Kai? - pillantott fel Kook. Egy darabig csak csendben ültem, mire Aron mozdulatai is lassultak. Lusta voltam felállni, hát na!

- Jongin? - kiegyenesedett. Lassan a fotel felé kezdett jönni. Lomhán megcsaptam a vállát. - Ez nem vicces! Azt hittem, megint eltűntél!

Most valahogy meg sem hatott a leszidása... Nem mindegy neki, hogy ott vagyok-e egyáltalán? Ő csak foglalkozzon a hülye karrierjével, meg az amerikai életével. Úgysem volt neki semmi sem fontos ezenkívül, csak megjátszotta a fejét, hogy gyorsabban teljen el a közös idő. Ugyanígy a többiek is, talán Kook nem, meg Minho sem. De ő is átvert, csalódtam benne, és az össze többiben is. Ha tudtam volna sírni, akkor biztos órákig zokogtam volna a fotelban.

A gondolkodásomat Aron telefonja szakította félbe. Nem mondott semmit, csak hallgatott egy ideig. Kíváncsian figyeltem, hátha megtudok valamit, de semmit sem hallottam.

- Rendben, akkor két óra múlva indulunk. De én még mindig nem vagyok biztos magamban. Fura lesz majd, annyira megszoktam már… rendben… szia Taemin - köszönt el, és letette a telefont. Én egyből az órára pillantottam, ami már kilenc órát mutatott. Nagyokat pislogva néztem a kis ketyerét, és nem hittem el, hogy ilyen gyorsan elrepült az idő. Egész nap meg sem mozdultam majdnem, és mégis villámsebességgel haladtunk előre.

- Elég hamar eltelt ez a nap - jegyezte meg Kook, Aron pedig biccentett.

- Ja.

- Ennyire zavar?

- Furcsa módon igen. Gyerekkorom óta nem kedveltem az ilyen spirituális dolgokat, erre megjelent Jongin. Valahogy egyből elfogadtatta magát velem. És ez nekem olyan furcsa...

- A szellemes szellemek mindig nyernek - Jungkook kacsintott egyet, és pakolt tovább.

- Jogos. Tudod, félek, hogy baja lesz, vagy, hogy rosszat teszünk neki...

Na, eddig bírtam. Odasétáltam Aronhoz, beleültem a székébe, és forogni kezdtem, hogy ne hallgassam a sírásukat.

- Víííííííí! - kiabáltam.

- Hülye vagy, Jongin - Aron hirtelen felnevetett, ezzel pedig én is megkönnyebbültem egy picit. Legyen akármennyire is önző, én nem szeretem, ha szomorú.

Igaza volt Elinak, amikor azt mondta, szerencsém, hogy nem hányok, ugyanis vagy másfél órát pörögtem a székben. Talán azért, hogy Aronéknak jobb kedve legyen, talán azért, hogy kiéljem magam a maradék időmben. Nem tudom melyik volt az igaz, de legalább élveztem.

- Jongin, gyere. Elmegyünk a többiekért, aztán ha akarod, megnézhetünk egy késői mozit is - próbált lelkesen beszélni Aron, de a hangján lehetett érezni, hogy nehezen megy neki.

- Nem lesz már semmilyen film, Aron - sóhajtottam, majd abbahagytam a forgást. Finoman végighúztam a kezem a karján, amibe beleborzongott.

- Ezt ne csináld többet, ijesztő - dörzsölgette a végtagját. Ezen elmosolyodtam. Tudtam nagyon jól, hogy nem szerette, ha így jelzek neki, de ennyit megérdemelt.

A srácok felhúzták a kabátjukat, majd Aron bezárta az irodáját, és a kocsihoz mentünk.

- Gyere, Jongin, ülj előre - ajánlotta fel Jungkook, én pedig elfogadtam, és behuppantam Aron mellé. Hát, akkor menjünk… valahova.

Igazából nagyon féltem, de tudtam, hogy ez a sorsom. Nem tehettem ellene semmit, így belementem. Csendben bámultam ki az ablakon.

- Remélem, tetszik itt elől. Különleges nap ez a mai - motyogta a hivatásos nyomozó. Teljesen elment megint az életkedvem.

Ha életben lettem volna, akkor tuti a gyomrom is remegett volna, ahogy az egész testem, de ilyet szerencsére nem éreztem. Cseppet sem lepődtem meg, amikor a temető előtt parkoltunk le. Már kezdtem érteni, hogy miért jártak ide a többiek annyit. Keresték azt a személyt, aki át tud segíteni a túlvilágra. Oda, ahova tartozom, ahol már rég lennem kellett volna, mégis itt maradhattam egy kis ideig, hogy megtudjam, milyenek is a rendes barátok.

- Gyertek - szállt ki Aron, és szokásához híven, kinyitotta nekem az ajtót. Most utoljára.

A többiek a kapuban vártak, mindenki mosolygott, mintha valami jó dolog történne. Jó, lehet nekik így sokkal jobb lesz, de rám miért nem gondolnak, miért nem kérdeztek meg engem is? Ennyire nem számította a véleményem, vagy mi?

- Tíz perc, és telihold, siessünk, a srác bent vár Jongin sírjánál - ismertette a helyzetet Taemin. - Reméljük, nem haragszol ránk, Jongin. Mi csak neked akarunk jót - komolyodott el az arca. Nem, nem haragudtam, inkább csalódott voltam csak.

Persze, nekem akarnak jót... viccnek is pocsék volt.

- Jaj, haver, már alig várom - Minho izgatottan ácsorgott a két csaja között. Furán néztem rá. Nem vagyok a haverja, főleg nem ezek után. Elárult, és bár imádtam őt, most nagyon nem akartam látni.

- Még mindig nem értem a dolgot - Yuri csak megrázta a fejét. Őt mondjuk nem hiányoltam volna, ha nincs itt.

- Gyertek már, mindjárt kezdenünk kell! - sóhajtotta idegesen Aron. Talán ő volt az egyetlen, aki nem volt biztos abban, amit tesz. Ő vívódott a legjobban, és ezért sajnáltam is őt.

Egyre beljebb haladtunk a temetőben. A síromhoz vezető utat akár csukott szemmel is megtehettem volna. Nem azért mert ismertem a járást, hanem mert volt egy kapocs a testem, és a szellemem között. Nem tudom elmagyarázni, hogy mi is ez valójában. Csak éreztem, hogy hol vannak a földi maradványaim, és kész. Közben elég sokszor az eget bámultam, figyelve, ahogy a hold egyre kerekebb formát ölt. Szép volt, ezt nem lehetett tagadni, de nekem semmi jót nem jelentett.

- Ott van - mutatott Taemin előre. Elkerekedett a szemem, amikor megláttam a sok gyertyát a síromon és körülötte. Tudom, nem illik ilyet mondani, de tetszett. Mintha egy varázslatos világba keveredtem volna. Középen ott ült egy férfi, vagy fiú… igazából nem tudom, mert messze volt. Ő lesz az, aki átsegít a kapun.

- Meghoztuk - jelentette ki Taemin, mire az illető felkapta a fejét.

- Igen, látom. Sziasztok - intett. Inkább fiú volt, és elég esetlennek tűnt. - Jongin, kérlek, állj a sírod közepére, hogy tested egyesüljön a lelkeddel, és megkezdhesse végső rothadását. Ha a tested megérzi lelked elszakadását, akkor megkezdődhet az életed jobbá tétele.

- Ez ijesztő - Yuri Minhohoz bújt. Én is! Nagyon féltem...

- Kérlek, Jongin. Nem lesz olyan rossz. Utána már sokkal jobban fogod magad érezni - mosolygott bátorítóan a fiú. Na, én idegenekkel nem állok le.

- Ki vagy te, és mi folyik itt? - kérdeztem tőle, és biztos voltam benne, hogy hall, ha lát is.

- Jonghyun vagyok. Érzékelem a szellemeket. Tudok velük kommunikálni, mint látod, és segítek nekik, hogy jobban érezzék magukat. Figyelj, a barátaid csak jót akarnak neked - próbált győzködni, nem tudom, mekkora sikerrel.

- Figyelj, Jongin. Bízz bennünk, kérlek - lépett közelebb Aron is. Odamentem mellé, és megpróbáltam megölelni. - Mi is szeretünk - hunyta le a szemét. Ha elkezd sírni, akkor megverem.

- Rendben - biccentettem, és azt tettem, amit az előbb a srác kért. Ráálltam a sírom közepére. Egy darabig csend volt, majd ez a Jonghyun elkezdett mormogni valamit, valami ismeretlen nyelven.

- Milyen nyelven beszél? - Yuri Minhora pillantott.

- Arámi.

Remek. Arámiul küldenek a másvilágra.

- Kim Jongin lelke szabad akar lenni - kiáltotta el magát, mire valami iszonyatos fájdalom járta át a testem. Jonghyun pedig folytatta: - tested és lelked összefonódott, hogy most elválhassék. A fájdalom, mely átjárja a lelked, csupán a szabadságod előtt lévő utolsó megpróbáltatás. De vigyázok rád, Jongin. Csak adj bizalmat.

Aronra pillantottam, utána Kookra, Pulira, Elire, Colosra, meg Nyanyára. Ők voltak a barátaim. Értük megtettem.

- Bízz benne, Jongin - suttogta Eli.

- Ezennel, Kim Jongin, lelked a testemhez fonódik, hogy nyugodtabb, és tisztább életet élhess. A barátaid segítenek neked, ők javasolták. Szeretnek.

- Tudom - sóhajtottam. Minho szája tátva maradt, Aron pedig elmosolyodott. Még egy utolsót felordítottam, aztán összeestem, és elvesztettem az eszméletemet.

Rendőrségen

Reggel hét óra volt, és drága Colos barátunk még boldogan horkolt az ágyában. A takaró a földön, a párna a dereka alatt hevert. Hogy lehet így aludni?

Fel kellett őt keltenem, még akkor is, ha fájt ez a cselekedetem, így lassan odasétáltam hozzá, és csapkodni kezdtem a fejét. Egyre erősebben, és erősebben, de nem hatott. Már kezdtem megijedni, hogy meghalt, de a folytonos hortyogása miatt elvetettem ezt az ügyet. Aztán megcsörrent a mobilja, és szinte azonnal felpattant, a készüléket pedig a füléhez emelte.

- Igen?... szia… nem… igen… még nem… otthon… azonnal… szia – azzal le is tette a mobilt, majd visszafeküdt aludni. Valaki hívta őt, és a harmadik szó utáni dühkitörésből ítélve Csirke volt az, hogy hol voltunk… Colos tényleg halott lesz.

- Kelj fel, meg fogunk halni - kopogtam le neki, de megint semmi, megint csapkodtam, közben már a fejemet is fogtam, mert rég elmúlt nyolc óra. Igazából engem nem bánt majd, mivel szeret… ő is. Én voltam a csapat kis kedvence, aki bármit megtehetett. Imádtam ezt a helyzetet.

- Veszély - kopogtam le neki tetetett izgatottsággal, hátha felébred.

- Igen, tudom, hogy ma szeszélyes vagy, de hagyj még tíz percig - nyafogott a párnájába. Szerettem, hogy mindig félre tudott fordítani.

- Veszély - kopogtam erősebben, mire felült.

- Mi a baj, hol? - kérdezte egyből. - Ez megint nem volt szép - mondta nekem, majd a telefonjához nyúlt. - Fehér rózsát kérek a temetésemre - ennyit mondott, és ment is a fürdőbe. Kevesebb, mint tíz perc alatt elkészült, amivel rekordot állított fel.

Ezek után száguldott a buszra. Szerencse, hogy át tudtam menni a falakon, és az, hogy n figyeltem rá, mert megint elhagyott volna az a zseni. Így rohantam utána, majd bevágódtam az éppen indulni készülő buszba. Dühösen mentem oda ahhoz a paraszthoz, és akkorát vágtam a hátára, hogy megugrott.

- Bocsi, teljesen elfelejtettelek – rázta meg a fejét. Egyre furcsábban néztek rá, de szerintem már nem zavarta, csak oda akart érni az irodához. Igazából picit sajnáltam szegényt, így kopogtam neki egy mentőötletet. Elővette a telefonját.

- Nem fogom azt mondani, hogy dugtam. Az nem mentség.

- Dugó volt – kopogtam le lassabban.

- Jó, ezt talán beveszi - mondta a telefonba. Az út további részén nem beszéltünk. Minho idegesen dobolt a combján, és várta, hogy beérjünk. Őszintén? Én is nagyon vártam, mert hiányzott Aron, és az, ahogy lekiabálja a többiek fejét. De a legjobb akkor is az, hogy annyira haladni akart az üggyel, hogy azt sem vette észre, ami orra előtt volt. Sőt, még le is szedi mások fejét, ha beleszólnak a munkájába, még akkor is, ha az illető jót mond. Egyszer, ha majd tudok velük is kommunikálni, akkor majd közlöm vele, hogy ha nem kapkodna, akkor talán többet látna.  - Gyere - suttogta Minho, amikor megállt a busz.

Az irodáig futva tettük meg az utat, de már így is egy órás késében voltunk.

- Sajnálom, dugó volt - esett be az ajtón, mindenféle köszönés nélkül. Taeminék felénk fordultak, Aron viszont fel sem nézett. Rossz előjel, ebből cirkusz lesz.

- Érdekes, én is abból az irányból jöttem - motyogta nyugodt hangon. Ez már még gyanúsabbá tette a dolgot.

- Nem is erre laksz – vonta fel a szemöldökét Colos. Vulkánkitörés három… kettő… egy…- Jongin hibája volt! Azt hittem, hogy megint elhagytam, mert megsértődött, és nem szólt hozzám – fakadt ki mellettem, valami zseniális színészi tehetséget produkálva. Csak meglepetten pislogtam nagyokat. Nem én aludtam vissza, drága Colos!

- Ha nem lennék nyomozó, elhinném. Biztosan visszaaludtál – Csirke felállt – még egy ilyen, és nem csak téged penderítelek ki, de Taemint is, remélem, világos voltam.

Minho nyelt egyet.

- P… persze…

- Előre szólok, ha kirúgnak miattad, akkor szétveretem a cuki kis pofikádat - pislogott rá ártatlanul Puli. Colos erre felszisszent, mintha forró vasat nyomtak volna a bőrébe. Márpedig az tud fájni, én már csak tudom.

- Nem lesz több ilyen - mentegetőzött Minho. Reméltem, hogy komolyan is gondolja, mert nem lehetek mindig ott…

- Nem is, és Jongin sem lesz veled. Ma Kyoungjae-nél fog aludni - fordult az említett felé, aki egyből felkapta a fejét a könyvéből.

- Nálam? - mutatott nagy kerek szemekkel magára.

- Igen, elvileg haverok voltatok, vagy mik. Csak kapcsold be neki a televíziót, és ellesz, hidd el - adta tudtára a használati útmutatásom. Imádtam Aront.

- Na neeeem! Jongint nem adom! – tiltakozott hirtelen Colos, amin elmosolyodtam. Örültem, hogy ennyire a szívéhez nőttem, de komolyan. Én is szerettem vele lenni, mert ő legalább megértett valamennyire. Még szerencse, hogy egyszer hobbiból Morze-abc-t tanultam, mert akkor most bajban lennék.

- Mert? – vonta fel a szemöldökét gyanakvóan Puli.

- Jaj, még a vak is látja, hogy megértik egymást. Biztos valahogy tudnak kommunikálni – fújtatott dühösen Kook, mire mindenki odanézett. Lehet, hogy tényleg egy zseni ez a kis Süti?

- Neked elment az eszed. Ha tudnánk kommunikálni, akkor már elmesélte volna a fél életét. De én semmit nem tudok, csak szeretem, ha velem van. Nagyon megkedveltem - terelte el magáról a gyanút. Legalábbis, szerintem sikerült neki.

- Akkor miért válaszolgatsz neki mindig? - folytatta Kookie a faggatózást.

- Mert próbálkozom. Még ha nem is ugyanarról beszélek, azért még nem kell csendben ülnünk. Sőt, sokat szoktunk barkochbázni is - füllentette, de azért jó ötlet volt tőle.

- Mindegy. Jongin maradhat nálad, de nem ma éjjel. Ma Kyoungjae - nél alszik, utána lehet veled - zárta le a vitát Csirke. Kookieval vigyáznunk kell, mert ő le fog buktatni minket.

- Legyen, de nem adom őt szívesen – mormogott Minho, Puli pedig megforgatta a szemeit.

- Egyébként Kris állapota stabilabb lett, úgyhogy talán a segítségünkre lesz – Aron visszaült a helyére, és megint papírokat rendezgetett. Annyi lapja volt, mint egy papírgyárnak. Egyébként már vele is szívesen lettem volna. Hiányzott a cicus. Oda is mentem hozzá, és megsimogattam a hátát. - Tudom, Jongin. Én is téged - húzta halvány mosolyra a száját. Minhoék értetlenül pislogtak.

- Te is tudsz vele beszélni? - akadt ki Kookie.

- Nem, de mivel idejött megsimogatni a hátam, gondolom, hogy kedveskedni próbál - rázta a fejét Aron, de már megint majdnem elnevette magát. Imádtam ezt a hapsit. Olyan volt, mintha a bátyám lett volna. De a többiekkel is így voltam.

- Tényleg nálam fog éjszakázni? - kérdezte még mindig döbbenten Eli. Hát igen, ő lemaradt.

- Nem fog megenni - sóhajtotta unottan Csirke.

- Nem félek Kaitól. Jobban ismerem, mint ti. Csak félek, hogy szétunja a fejét - húzta el a száját. Megint meglepett. Azt hittem, hogy nem akarja, hogy menjek, erre csak azon vacillál, hogy ne unjam magam halálra.

- Akkor megint kettéválunk – ismertette Puli a tervet – Yuri jön?

- Nem. Ma fellépése van – Minho csak megrázta a fejét, utána lehuppant Minisüti mellé. Igen, Colos, arra a kemény öt percre megérte leülni… agyas…

- Remek – egyből vidámabb lett a mi kis Pulink –akkor Aron, Eli és Jongin mennek jelenteni, mi pedig hárman keressük tovább azt a fazont. Ennyire nem tűnhetett el. Így megfelel mindenkinek?

- Én inkábba a kapitányságra mennék - szólalt meg Kookie.

- Akkor Eli megy veletek, én pedig viszem őket – Aron csak biccentett, én pedig örültem a fejemnek, hogy végre vele is lehettem.

A kocsiban egyből befoglaltam az Aron melletti helyet, így Kookie hátra kényszerült. Bár őt nem is zavarta, nem úgy, mint Coloskát, aki elkezdett hisztizni.

- Taemin szépen kihúzta magát a feladat alól - morogta Aron. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen hangulatában volt, mert percenként változott.

- Legalább nem kell temetőkben mászkálnunk - mondta Kookie, én meg csak pislogtam egyikre, másikra. Fogalmam sem volt, hogy kit keresnek, pedig lehet, hogy ismertem.

- Ez is igaz - helyeselt Aron. - Na de sebaj, majd elmondjuk, mi történt eddig, mást nem tudunk tenni - vont vállat. Utána csendben utazgattunk. Sütike többször is megkérdezte, hogy nem kapcsol-e Aron rádiót, de mindig ugyanazt a választ kapta.

- Jongin zavarja a vételt. - Erre már a kölyök is rájöhetett volna, hiszen mindig ezt mondják neki. Csendben ültünk a kocsiban, amíg meg nem érkeztünk. Aron kipattant a helyéről, majd nekem is kinyitotta az ajtót, és őfelsége, Kim Jongin herceg is kilépett.

- Megvagyunk? - Aron bezárta az autót, majd elindult Minisütivel a nyomában.

- Taemin biztos oda- meg vissza van, hogy Minho most vele lehet - az ifjonc felnevetett, és bement a kapitányságra.

- Szerencséje, hogy itt az apja, különben a fülénél húznám vissza - mormolta halkan Aron, de azért a kis mosoly még mindig az arcán volt.

Bent Kookie mindenkinek hangosan, illedelmesen köszönt. Aron ugyanígy tett, én meg csak sétáltam utánuk, és néztem a sok rendőrt, ahogy kávéztak, ettek, vagy a papírjaikat rendezgették. Hát nem sokat kellett csalódnom, mert mindig is így képzeltem el a helyet.

- Szia, apa - indult volna meg Süti, de Aron ösztönösen kapta el a kabátját, és húzta vissza maga mellé.

- Jungkook, attól, hogy apád itt van, nem rohangálhatsz az épületben. Főleg, hogy éppen mással beszél. Elmegyünk jelenteni, és utána beszélgethettek, rendben? - kérdezte türelmes hangon. Kookie lehajtotta a fejét, és csak bólintott egyet. - Nem vagy már óvodás, tudsz te rendesen is viselkedni - borzolta össze kicsit a haját.

- Rendben - húzta mosolyra a száját. Én is megborzoltam a haját, mire felnevetett.

- Csikizel, Kai!

Én esküszöm, ennél boldogabb nem is lehettem volna. Végre tartoztam valahova, ahol szerettek, és nem csak a pénzemért. Aron úgy vigyázott rám, mint a szeme fényére, Kookie pedig a barátjának tekintett, vagy a cicájának, vagy nem tudom. Apropó macskák! Érdekelt, hogy Jojo még él-e, vagy mi van vele, de nem tudtam megkérdezni…

- Jó napot, főnök - hajoltak meg hirtelen. Nekem ismét felesleges volt, mivel nem látott.

- Sziasztok, fiúk - köszönt ő is. - Alakultok az üggyel? - tért egyből a lényegre, közben elindult az irodája felé.

- Hát, haladunk, de nagyon lassan. Ez a pasi profi - válaszolt Aron. Igaza volt, ő igenis az volt.

- Hm… akkor húzzatok bele, nem szeretném, ha még többen meghalnának - állt meg az asztal mellet. Én beleültem a székébe, és mint egy ovis elkezdtem körbe-körbe forogni. És a szék forgott is. Egy újabb előrelépés, juhééé.

- Ez meg mi a franc? - kérdezte a főnök. Aronék ijedten meredtek felém.

- Biztos, csak szellemek, uram - felelte tettetett higgadtsággal Csirke. Én gyorsan kipattantam a székből, és visszamentem Aron mellé.

- Igen, ez előfordulhat - nevetett a főnök.

- Igazából csak a huzat - Aron behajtotta az ajtót, hogy a nyitva lévő ablak ne forgassa a széket. Cseles.

- Kár, hogy szellemek nem léteznek. Biztosan sokra mennénk az áldozatok lelkével.

- Főleg, ha a kurvánk elhagyja – mormogott Csirke. Hihetetlen, hogy még mindig nem tette túl magát azon a dolgon. Ez neki olyan lehetett, mint egy gyerekkori trauma. Olyan cuki volt, hogy ennyire szeretett engem. Odamentem hozzá, és megsimogattam. Már alig vártam, hogy láthasson. Kíváncsi voltam, mit gondol majd rólam.

- Tessék? - kérdezte a főnök. Aron felkapta a fejét.

- Semmi, csak nem szeretem az őszt. Olyan szeszélyes évszak - mentette ki magát. - Szóval, két áldozatot megmentettünk, az egyik velünk van, a másik kórházban, de már stabil. A doktorok szerint, két-három nap, és magához tér. Meg van még egy tanúnk is, ő is nekünk dolgozik jelenleg - ismertette a helyzetet a nyomozónk. Ezt a pasit, csak isteníteni tudom, mást nem. Ja, meg tisztelni.

- Értem. Hát, nem tudok mit mondani most. Maximum sok sikert kívánhatok a továbbiakhoz - nevetett megint. Szerintem ez a pasas beszívott, vagy tudja a fene, de többet röhög, mint lélegzik.

- Köszönjük, uram. Jungkook szeretne beszélni az édesapjával, lehetséges ez? - kérdezte Csirke. A pasas a fiúra nézett, majd megborzolta a haját.

- Még szép. Imádom ezt a kölyköt - igazította meg gondosan Kookie haját.

- Köszönjük, viszont látásra - hajoltak meg, és kimentünk.

Kook azon nyomban elindult az iroda felé. Őszintén, nekem nem sok kedvem volt találkozni azzal a pasassal, és nagyon örültem, hogy erről Aron barátunk is emígyen vélekedett.

- Megvárunk a büfében – jelentette ki. Azzal sarkon fordult, mint aki jól végezte a dolgát – Jongin? Te velem jössz?

Megcsaptam őt. Szerettem vele lenni még mindig, annak ellenére, hogy nem is tudtunk kommunikálni. Egyébként megértettük egymást úgy-ahogy.

- Éhes vagy? – kérdeztem tőle. Már annyi mindenre képes voltam, hogy azon sem lepődtem volna meg, ha hallja a szavaimat. Csendben lebaktatott a lépcsőn. Nem hallotta, ez pedig kissé elkeserített.

- Egy tonhalas szendvicset kérek, és narancslevet – adta le a rendelést a büfésnek, felmutatva az igazolványát. Még a végén nem szolgálják ki…

- Rostosat?

- Igen – válaszolta, én pedig furán kezdtem rá nézni. Rostos szendvics? Most vagy nem figyeltem, vagy Colos megfertőzött…

Aron csendben fogyasztotta a szendvicsét, és szürcsölgette a rostos narancslevét. Lassan én is profi nyomozó leszek, mert sikerült kiderítenem, hogy nem a szendvics a rostos. Na, ki a király?

- Remélem nem haragszol, hogy Kyoungjae-nél kell aludnod - motyogta evés közben. Miért kellett volna haragudnom? Nem voltam rosszban vele, csak éppen nehezen fogadta el, hogy szellemként élek tovább.

- Nem - csaptam meg kétszer.

- Ennek örülök - mosolyodott el. Szerintem megnyugodott kicsit - ma hogy sikerült, megmozdítanod a széket? - kérdezte kíváncsian. Na, erre még én sem tudtam válaszolni. Erőteljesen próbálkozom az unott időmben azzal, hogy tárgyakat tudjak mozdítani. Most éppen arra gyúrok, hogy újságok szavaival tudjak jelezni valamilyen formában. Meg ne kérdezze senki, hogy hogyan. Még csak gyakorlok.

- Nem – ütögettem le neki.

- Én sem – rázta meg a fejét – de Minho meg te tényleg nagyon kijöttök. Mintha egy hullámhosszon lennétek, persze, lehet, hogy teljesen mást kérdezel, mint amit ő válaszol, de azért rendes, hogy így próbálkozik. Bár Yuri lekophatna róla. Kopó barátunk elég pocsék nyomozó lett miatta. Ezt el ne mondd nekik, mert leszedik a fejemet, de sokat voltam vele, és napról-napra depressziósabb.

Szegény Pulika. Teljes mértékben megsajnáltam őt. Lehet, hogy egyszer már nála is kellene aludnom. Meg Aronnál… meg Kookot sem hanyagolhatom el. De Minho nem szívesen enged el magától, mert megszokta, hogy ott vagyok. Már most is előre aggódom, hogy holnap hogyan fog tudni felkelni. Igaza volt a tengerpartnál, hogy mindenkit meghallgatok. Lehet, mégsem ügyvédnek kellett volna tanulnom, és ha újra élhetnék, lehet, hogy a pszichológiát választanám . Amíg éltem, addig nem foglalkoztattak az emberek bajai, még a haverjaimé sem. Ha pénz kellett nekik, akkor a kezükbe nyomtam a kért összeget, plusz még egy kis költőpénzt is, hogy tudjanak cigit, vagy akármit venni. Aronék viszont érdekelnek, és nem szeretem, ha szar kedvük van, mert egy kis liba elcsesz mindent. Beszélnem kell Minhoval erről az egészről, és akkor talán helyre áll a béke a srácok között. Maximum Yuri fog hisztizni, de az öt fiú közül valamelyik csak lecsapja egyszer.

- Itt vagy még, Jongin? - itta ki a maradék narancslevet Csirke.

- Igen - csaptam meg egyszer.

- Akkor jó, csak nagyon… szóval… na mindegy - próbálta elmagyarázni mire gondol. Arra, hogy túl csendben vagyok, de ezt nem mondhatta, mivel amúgy sem hall engem.

- Itt vagyok – bukkant fel Kookie – Nekem nem vettél semmit?

- Nem a dadád vagyok, Jungkook. Azt hittem, apád vesz – Aron felsóhajtott, és kivett a zsebéből egy kevés aprót – nesze, költsd el.

- Imádlak – a csillogó szemű Minisüti olyan lendülettel ölelte meg a nyomozót, hogy majdnem felborultak székestül. Így is rengetegen megnézték őket.

- Tudom, engem imádni is kell - nevetett Aron.

- Te vagy a jó fej nagybácsi - kuncogott Süti. Aranyos kis kölyök volt.

- Köszi, de azért az nem vagyok - ült vissza a helyére Kwak. Már el is felejtettem, mennyit röhögtem ezen az első alkalommal.

- Hova megyünk utána? - kérdezte Kookie, mielőtt a büféhez ment volna.

- A kórházba, megkérdezem, hogy van Kris - válaszolta egyből. Szerintem már azt sem tudták, mit csináljanak.

- Okés - fordult meg, és ment is a büféhez. Csirke úgy nézett utána, mintha a saját fia, vagy kisöccse lenne. El tudtam volna képzelni apaszerepben, ahogy együtt mennek mecset nézni, vagy fagyizni. Sőt, még a kisbaba is remekül állna a kezében. Dögös apuka lenne. Mégis, nem vagyok benne biztos, hogy ő akarna családot. Aron túlzottan beleéli magát a munkájába, szinte már rajong érte. Nem is foglalkozik a nőkkel, ugyanúgy kezeli őket, mint a fiúkat. Azaz sehogy.

Kook hamarosan visszateleportált, kezében egy csokis sütivel. Milyen találó nevet adtam neki! Tényleg zseniális nyomozó lenne belőlem.

„ Mr. Kim Jongin, mi a véleménye a tettesről?”

„ Azt mondom, hogy a süteménymorzsák egyértelműen jelzik, hogy az illető szereti az amerikai csokis kekszet. Ami Cookie. Tehát, a tettes nem más, mint Jungkook”

Csodálatos lenne ez a verzió, de sajnos már kivitelezhetetlen. Elsősorban, mert halott voltam… tényleg kellene valaki, aki lát is, és tudok neki pofázni a hülyeségeimről. Egy olyasvalaki, aki érti is azt, amit mondok…

- Akkor indulhatunk is a kórházba - Pattant fel Csirke is. Gyorsan utánuk siettem, mert nem szerettem volna elveszni. - Jongin? - állt meg három lépés után Aron. Na, ő nem tudna elveszíteni engem.

- Vagyok, jelen, meg minden ilyesmi - mondtam, közben csapkodtam.

- Remek - haladt is tovább a kijárat felé.

A kocsinál udvarias voltam, és engedtem Sütinek, hogy előre ülhessen Aron mellé. Én kényelmesen kifeküdtem a hátul. Anyáéknál is sokszor kihasználtam, hogy enyémek voltak a kocsi hátsó ülései. A hosszabb utakat fekve tettem meg, fülhallgatóval a fülemben. Mennyire is szerettem azokat az időket!

- Apa azt mondta, hogy múltkor megdicsértél neki - szólalt meg hosszas szünet után Jungkook. Aron egy pillanatra ránézett, majd vissza az útra.

- Igen, mert az esetek nyolcvan százalékában normális és cuki vagy. Elmeséltem nekik a rosszabb dolgaidat is, csak, hogy tisztában legyél vele - mondta monoton hangon. Egyetértettem vele, hogy a rosszakat is elmondta. Így legalább nem fog elszállni magától a srác, hanem tanulni fog a hibáiból. Legalábbis anya nekem mindig ezt mondta, amikor apa megszidott valamiért. Elvégre, csak akkor lesz jó nyomozó, ha van egy kis önértékelése, nem? Bár Pulinak sincs sok…

- És mit mondott? – kétségbeesett hangnem Kookie szájából.

- Semmit. Természetes, elvégre kamasz vagy – megsimogatta a gyerek buksiját, és csendben vezetett tovább. Egyébként le mertem volna fogadni, hogy amikor nem voltam a közelben, akkor mindenki maximális hangerővel hallgatta a tonnányi zenét.

A kórháznál Aron egyből a recepcióra ment, hogy megtudja, merre találhatjuk Krist. Ezután beszálltunk a liftbe, és a második emeletre mentünk. A szobáját nem volt nehéz megtalálni, mivel állandó rendőri felügyelet mellett volt. Csirke szerint jobb volt biztosra menni. Szerintem meg egy rendőr nem tud megállítani egy sorozatgyilkost, ha azt sem tudja, hogyan néz ki. Nyomozónk beszélt a rendőrrel, majd leültünk.

Nemsokára megjelent a doktor is. Az elején átestünk, mindenféle formalitáson arról, hogy ki kicsoda, és mit keresünk ott.

- Hogy van a fiú? - tért Mr.Kwak Aron egyből a lényegre.

- Életben fog maradni, bár nem kellett neki sok, hogy úgy járjon, mint az a gazdag srác, amelyik meghalt. Elég sok kisebb szúrást találtunk rajta, és kettő komolyabbat is. Az O betű is megtalálható a felsőtestén - ismertette a doktor a sebeket. - Szerencséje, hogy maguk időben odaértek - mondta a mondókája végén.

- Ebben egyetértünk - bólogatott Aron is. - Maga szerint mennyi idő múlva lesz képes vallomást tenni? - tette fel az újabb kérdést.

- Nem tudhatom. Talán pár nap múlva - válaszolt készségesen az öreg.

- Értem - Aron biccentett - ha bármi van, értesítsenek, kérem.

- Ez természetes - az orvos meghajolt. Csirke barátunk viszonozta a gesztust, ezek után kibattyogtunk a kórházból. Nagyon megérte ide bejönni, komolyan...

- Minho írt egy sms-t, hogy Yuri a kórháznál van, vegyük fel - mormogott magában. Zseniális. Nem csak én utálom Nyanyát...

- És azon belül? - Kook nagy szemekkel pislogott, de Aron csak megvonta a vállát.

- Kérdezd meg. Nekem nincs meg a száma...

- Nekem sincs - vágta rá egyből a kisebbik. Aron tehetetlenül vette elő újra a telefonját, és pötyögni kezdett. Pofátlanul odahajoltam fölé, és belelestem az üzenetbe. Csak annyit kérdezett, hogy merre van Colos barátnője. Nemsokára újra pityegett a telefonja,egy újabb sms miatt. Minho válaszolt neki.

- Na? - kérdezte Süti.

- Mindjárt hozom. Ülj hátra Jongin mellé, kérlek - szállt ki kelletlenül az autóból, és elindult valamerre.

- Nem bírom ezt a nőt - rázkódott meg Kookie.

- Én sem - csaptam meg kétszer.

- Akkor ebben is egyetértünk - nevetett, és közben hátramászott a két ülés között. Na igen, ez is egyfajta kényelmes megoldás.

Kezdtem úgy érezni, hogy Yurit Minho kivételével senki nem kedvelte, csak azért volt, hogy legyen. De komolyan, mindenki megvan nélküle.

- Bosszantó egy nőszemély - fújtattam, és abban a pillanatban megjelent Aron, mellette a csajszi.

- Sziasztok! - köszönt - Mi a helyzet?

- Semmi - duzzogott Kook, Aron pedig elindult. Érdekes... Yuri egész végig csendben volt.

- Na, találtatok valamit? - kérdezte kíváncsian Sütike Taemintől. Yuri egyből Minhohoz ment, hogy forró csókkal köszönthesse. Felfordult a gyomrom.

- Haladunk. Már csak meg kell várnunk a holnap estét, hogy találkozhassunk is vele. A sírásó szerint minden este teliholdnál megy a temetőbe - mesélte Puli. Már messze nem volt olyan jókedve, mint reggel. Vajon miért is lehetett ez?

- Akkor jó, de még ne örüljünk előre - ásította Aron.

- Nálatok? - kérdezte meg Puli is.

- Semmi sok. A kapitányságon minden rendben, Kris pár nap múlva már faggatható lesz, szóval minden rendben - motyogta erőtlenül Csirke.

- Fáradt vagy, menjünk haza - ajánlotta fel Taemin, és csodák csodájára egyből bólintást kapott válasznak.

- Kyoungjae, vigyázz Jonginra, rendben? - nézett még Galambra Aron.

- Nem kell félj, nem fogom elhagyni - felelte Eli. - Menjünk, Kai - indult meg a gyönyörű autója felé. Elköszöntem a srácoktól, és már mentem is. Vigyorogva vágódtam be az anyósülésre.