Rendőrségen

Reggel hét óra volt, és drága Colos barátunk még boldogan horkolt az ágyában. A takaró a földön, a párna a dereka alatt hevert. Hogy lehet így aludni?

Fel kellett őt keltenem, még akkor is, ha fájt ez a cselekedetem, így lassan odasétáltam hozzá, és csapkodni kezdtem a fejét. Egyre erősebben, és erősebben, de nem hatott. Már kezdtem megijedni, hogy meghalt, de a folytonos hortyogása miatt elvetettem ezt az ügyet. Aztán megcsörrent a mobilja, és szinte azonnal felpattant, a készüléket pedig a füléhez emelte.

- Igen?... szia… nem… igen… még nem… otthon… azonnal… szia – azzal le is tette a mobilt, majd visszafeküdt aludni. Valaki hívta őt, és a harmadik szó utáni dühkitörésből ítélve Csirke volt az, hogy hol voltunk… Colos tényleg halott lesz.

- Kelj fel, meg fogunk halni - kopogtam le neki, de megint semmi, megint csapkodtam, közben már a fejemet is fogtam, mert rég elmúlt nyolc óra. Igazából engem nem bánt majd, mivel szeret… ő is. Én voltam a csapat kis kedvence, aki bármit megtehetett. Imádtam ezt a helyzetet.

- Veszély - kopogtam le neki tetetett izgatottsággal, hátha felébred.

- Igen, tudom, hogy ma szeszélyes vagy, de hagyj még tíz percig - nyafogott a párnájába. Szerettem, hogy mindig félre tudott fordítani.

- Veszély - kopogtam erősebben, mire felült.

- Mi a baj, hol? - kérdezte egyből. - Ez megint nem volt szép - mondta nekem, majd a telefonjához nyúlt. - Fehér rózsát kérek a temetésemre - ennyit mondott, és ment is a fürdőbe. Kevesebb, mint tíz perc alatt elkészült, amivel rekordot állított fel.

Ezek után száguldott a buszra. Szerencse, hogy át tudtam menni a falakon, és az, hogy n figyeltem rá, mert megint elhagyott volna az a zseni. Így rohantam utána, majd bevágódtam az éppen indulni készülő buszba. Dühösen mentem oda ahhoz a paraszthoz, és akkorát vágtam a hátára, hogy megugrott.

- Bocsi, teljesen elfelejtettelek – rázta meg a fejét. Egyre furcsábban néztek rá, de szerintem már nem zavarta, csak oda akart érni az irodához. Igazából picit sajnáltam szegényt, így kopogtam neki egy mentőötletet. Elővette a telefonját.

- Nem fogom azt mondani, hogy dugtam. Az nem mentség.

- Dugó volt – kopogtam le lassabban.

- Jó, ezt talán beveszi - mondta a telefonba. Az út további részén nem beszéltünk. Minho idegesen dobolt a combján, és várta, hogy beérjünk. Őszintén? Én is nagyon vártam, mert hiányzott Aron, és az, ahogy lekiabálja a többiek fejét. De a legjobb akkor is az, hogy annyira haladni akart az üggyel, hogy azt sem vette észre, ami orra előtt volt. Sőt, még le is szedi mások fejét, ha beleszólnak a munkájába, még akkor is, ha az illető jót mond. Egyszer, ha majd tudok velük is kommunikálni, akkor majd közlöm vele, hogy ha nem kapkodna, akkor talán többet látna.  - Gyere - suttogta Minho, amikor megállt a busz.

Az irodáig futva tettük meg az utat, de már így is egy órás késében voltunk.

- Sajnálom, dugó volt - esett be az ajtón, mindenféle köszönés nélkül. Taeminék felénk fordultak, Aron viszont fel sem nézett. Rossz előjel, ebből cirkusz lesz.

- Érdekes, én is abból az irányból jöttem - motyogta nyugodt hangon. Ez már még gyanúsabbá tette a dolgot.

- Nem is erre laksz – vonta fel a szemöldökét Colos. Vulkánkitörés három… kettő… egy…- Jongin hibája volt! Azt hittem, hogy megint elhagytam, mert megsértődött, és nem szólt hozzám – fakadt ki mellettem, valami zseniális színészi tehetséget produkálva. Csak meglepetten pislogtam nagyokat. Nem én aludtam vissza, drága Colos!

- Ha nem lennék nyomozó, elhinném. Biztosan visszaaludtál – Csirke felállt – még egy ilyen, és nem csak téged penderítelek ki, de Taemint is, remélem, világos voltam.

Minho nyelt egyet.

- P… persze…

- Előre szólok, ha kirúgnak miattad, akkor szétveretem a cuki kis pofikádat - pislogott rá ártatlanul Puli. Colos erre felszisszent, mintha forró vasat nyomtak volna a bőrébe. Márpedig az tud fájni, én már csak tudom.

- Nem lesz több ilyen - mentegetőzött Minho. Reméltem, hogy komolyan is gondolja, mert nem lehetek mindig ott…

- Nem is, és Jongin sem lesz veled. Ma Kyoungjae-nél fog aludni - fordult az említett felé, aki egyből felkapta a fejét a könyvéből.

- Nálam? - mutatott nagy kerek szemekkel magára.

- Igen, elvileg haverok voltatok, vagy mik. Csak kapcsold be neki a televíziót, és ellesz, hidd el - adta tudtára a használati útmutatásom. Imádtam Aront.

- Na neeeem! Jongint nem adom! – tiltakozott hirtelen Colos, amin elmosolyodtam. Örültem, hogy ennyire a szívéhez nőttem, de komolyan. Én is szerettem vele lenni, mert ő legalább megértett valamennyire. Még szerencse, hogy egyszer hobbiból Morze-abc-t tanultam, mert akkor most bajban lennék.

- Mert? – vonta fel a szemöldökét gyanakvóan Puli.

- Jaj, még a vak is látja, hogy megértik egymást. Biztos valahogy tudnak kommunikálni – fújtatott dühösen Kook, mire mindenki odanézett. Lehet, hogy tényleg egy zseni ez a kis Süti?

- Neked elment az eszed. Ha tudnánk kommunikálni, akkor már elmesélte volna a fél életét. De én semmit nem tudok, csak szeretem, ha velem van. Nagyon megkedveltem - terelte el magáról a gyanút. Legalábbis, szerintem sikerült neki.

- Akkor miért válaszolgatsz neki mindig? - folytatta Kookie a faggatózást.

- Mert próbálkozom. Még ha nem is ugyanarról beszélek, azért még nem kell csendben ülnünk. Sőt, sokat szoktunk barkochbázni is - füllentette, de azért jó ötlet volt tőle.

- Mindegy. Jongin maradhat nálad, de nem ma éjjel. Ma Kyoungjae - nél alszik, utána lehet veled - zárta le a vitát Csirke. Kookieval vigyáznunk kell, mert ő le fog buktatni minket.

- Legyen, de nem adom őt szívesen – mormogott Minho, Puli pedig megforgatta a szemeit.

- Egyébként Kris állapota stabilabb lett, úgyhogy talán a segítségünkre lesz – Aron visszaült a helyére, és megint papírokat rendezgetett. Annyi lapja volt, mint egy papírgyárnak. Egyébként már vele is szívesen lettem volna. Hiányzott a cicus. Oda is mentem hozzá, és megsimogattam a hátát. - Tudom, Jongin. Én is téged - húzta halvány mosolyra a száját. Minhoék értetlenül pislogtak.

- Te is tudsz vele beszélni? - akadt ki Kookie.

- Nem, de mivel idejött megsimogatni a hátam, gondolom, hogy kedveskedni próbál - rázta a fejét Aron, de már megint majdnem elnevette magát. Imádtam ezt a hapsit. Olyan volt, mintha a bátyám lett volna. De a többiekkel is így voltam.

- Tényleg nálam fog éjszakázni? - kérdezte még mindig döbbenten Eli. Hát igen, ő lemaradt.

- Nem fog megenni - sóhajtotta unottan Csirke.

- Nem félek Kaitól. Jobban ismerem, mint ti. Csak félek, hogy szétunja a fejét - húzta el a száját. Megint meglepett. Azt hittem, hogy nem akarja, hogy menjek, erre csak azon vacillál, hogy ne unjam magam halálra.

- Akkor megint kettéválunk – ismertette Puli a tervet – Yuri jön?

- Nem. Ma fellépése van – Minho csak megrázta a fejét, utána lehuppant Minisüti mellé. Igen, Colos, arra a kemény öt percre megérte leülni… agyas…

- Remek – egyből vidámabb lett a mi kis Pulink –akkor Aron, Eli és Jongin mennek jelenteni, mi pedig hárman keressük tovább azt a fazont. Ennyire nem tűnhetett el. Így megfelel mindenkinek?

- Én inkábba a kapitányságra mennék - szólalt meg Kookie.

- Akkor Eli megy veletek, én pedig viszem őket – Aron csak biccentett, én pedig örültem a fejemnek, hogy végre vele is lehettem.

A kocsiban egyből befoglaltam az Aron melletti helyet, így Kookie hátra kényszerült. Bár őt nem is zavarta, nem úgy, mint Coloskát, aki elkezdett hisztizni.

- Taemin szépen kihúzta magát a feladat alól - morogta Aron. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen hangulatában volt, mert percenként változott.

- Legalább nem kell temetőkben mászkálnunk - mondta Kookie, én meg csak pislogtam egyikre, másikra. Fogalmam sem volt, hogy kit keresnek, pedig lehet, hogy ismertem.

- Ez is igaz - helyeselt Aron. - Na de sebaj, majd elmondjuk, mi történt eddig, mást nem tudunk tenni - vont vállat. Utána csendben utazgattunk. Sütike többször is megkérdezte, hogy nem kapcsol-e Aron rádiót, de mindig ugyanazt a választ kapta.

- Jongin zavarja a vételt. - Erre már a kölyök is rájöhetett volna, hiszen mindig ezt mondják neki. Csendben ültünk a kocsiban, amíg meg nem érkeztünk. Aron kipattant a helyéről, majd nekem is kinyitotta az ajtót, és őfelsége, Kim Jongin herceg is kilépett.

- Megvagyunk? - Aron bezárta az autót, majd elindult Minisütivel a nyomában.

- Taemin biztos oda- meg vissza van, hogy Minho most vele lehet - az ifjonc felnevetett, és bement a kapitányságra.

- Szerencséje, hogy itt az apja, különben a fülénél húznám vissza - mormolta halkan Aron, de azért a kis mosoly még mindig az arcán volt.

Bent Kookie mindenkinek hangosan, illedelmesen köszönt. Aron ugyanígy tett, én meg csak sétáltam utánuk, és néztem a sok rendőrt, ahogy kávéztak, ettek, vagy a papírjaikat rendezgették. Hát nem sokat kellett csalódnom, mert mindig is így képzeltem el a helyet.

- Szia, apa - indult volna meg Süti, de Aron ösztönösen kapta el a kabátját, és húzta vissza maga mellé.

- Jungkook, attól, hogy apád itt van, nem rohangálhatsz az épületben. Főleg, hogy éppen mással beszél. Elmegyünk jelenteni, és utána beszélgethettek, rendben? - kérdezte türelmes hangon. Kookie lehajtotta a fejét, és csak bólintott egyet. - Nem vagy már óvodás, tudsz te rendesen is viselkedni - borzolta össze kicsit a haját.

- Rendben - húzta mosolyra a száját. Én is megborzoltam a haját, mire felnevetett.

- Csikizel, Kai!

Én esküszöm, ennél boldogabb nem is lehettem volna. Végre tartoztam valahova, ahol szerettek, és nem csak a pénzemért. Aron úgy vigyázott rám, mint a szeme fényére, Kookie pedig a barátjának tekintett, vagy a cicájának, vagy nem tudom. Apropó macskák! Érdekelt, hogy Jojo még él-e, vagy mi van vele, de nem tudtam megkérdezni…

- Jó napot, főnök - hajoltak meg hirtelen. Nekem ismét felesleges volt, mivel nem látott.

- Sziasztok, fiúk - köszönt ő is. - Alakultok az üggyel? - tért egyből a lényegre, közben elindult az irodája felé.

- Hát, haladunk, de nagyon lassan. Ez a pasi profi - válaszolt Aron. Igaza volt, ő igenis az volt.

- Hm… akkor húzzatok bele, nem szeretném, ha még többen meghalnának - állt meg az asztal mellet. Én beleültem a székébe, és mint egy ovis elkezdtem körbe-körbe forogni. És a szék forgott is. Egy újabb előrelépés, juhééé.

- Ez meg mi a franc? - kérdezte a főnök. Aronék ijedten meredtek felém.

- Biztos, csak szellemek, uram - felelte tettetett higgadtsággal Csirke. Én gyorsan kipattantam a székből, és visszamentem Aron mellé.

- Igen, ez előfordulhat - nevetett a főnök.

- Igazából csak a huzat - Aron behajtotta az ajtót, hogy a nyitva lévő ablak ne forgassa a széket. Cseles.

- Kár, hogy szellemek nem léteznek. Biztosan sokra mennénk az áldozatok lelkével.

- Főleg, ha a kurvánk elhagyja – mormogott Csirke. Hihetetlen, hogy még mindig nem tette túl magát azon a dolgon. Ez neki olyan lehetett, mint egy gyerekkori trauma. Olyan cuki volt, hogy ennyire szeretett engem. Odamentem hozzá, és megsimogattam. Már alig vártam, hogy láthasson. Kíváncsi voltam, mit gondol majd rólam.

- Tessék? - kérdezte a főnök. Aron felkapta a fejét.

- Semmi, csak nem szeretem az őszt. Olyan szeszélyes évszak - mentette ki magát. - Szóval, két áldozatot megmentettünk, az egyik velünk van, a másik kórházban, de már stabil. A doktorok szerint, két-három nap, és magához tér. Meg van még egy tanúnk is, ő is nekünk dolgozik jelenleg - ismertette a helyzetet a nyomozónk. Ezt a pasit, csak isteníteni tudom, mást nem. Ja, meg tisztelni.

- Értem. Hát, nem tudok mit mondani most. Maximum sok sikert kívánhatok a továbbiakhoz - nevetett megint. Szerintem ez a pasas beszívott, vagy tudja a fene, de többet röhög, mint lélegzik.

- Köszönjük, uram. Jungkook szeretne beszélni az édesapjával, lehetséges ez? - kérdezte Csirke. A pasas a fiúra nézett, majd megborzolta a haját.

- Még szép. Imádom ezt a kölyköt - igazította meg gondosan Kookie haját.

- Köszönjük, viszont látásra - hajoltak meg, és kimentünk.

Kook azon nyomban elindult az iroda felé. Őszintén, nekem nem sok kedvem volt találkozni azzal a pasassal, és nagyon örültem, hogy erről Aron barátunk is emígyen vélekedett.

- Megvárunk a büfében – jelentette ki. Azzal sarkon fordult, mint aki jól végezte a dolgát – Jongin? Te velem jössz?

Megcsaptam őt. Szerettem vele lenni még mindig, annak ellenére, hogy nem is tudtunk kommunikálni. Egyébként megértettük egymást úgy-ahogy.

- Éhes vagy? – kérdeztem tőle. Már annyi mindenre képes voltam, hogy azon sem lepődtem volna meg, ha hallja a szavaimat. Csendben lebaktatott a lépcsőn. Nem hallotta, ez pedig kissé elkeserített.

- Egy tonhalas szendvicset kérek, és narancslevet – adta le a rendelést a büfésnek, felmutatva az igazolványát. Még a végén nem szolgálják ki…

- Rostosat?

- Igen – válaszolta, én pedig furán kezdtem rá nézni. Rostos szendvics? Most vagy nem figyeltem, vagy Colos megfertőzött…

Aron csendben fogyasztotta a szendvicsét, és szürcsölgette a rostos narancslevét. Lassan én is profi nyomozó leszek, mert sikerült kiderítenem, hogy nem a szendvics a rostos. Na, ki a király?

- Remélem nem haragszol, hogy Kyoungjae-nél kell aludnod - motyogta evés közben. Miért kellett volna haragudnom? Nem voltam rosszban vele, csak éppen nehezen fogadta el, hogy szellemként élek tovább.

- Nem - csaptam meg kétszer.

- Ennek örülök - mosolyodott el. Szerintem megnyugodott kicsit - ma hogy sikerült, megmozdítanod a széket? - kérdezte kíváncsian. Na, erre még én sem tudtam válaszolni. Erőteljesen próbálkozom az unott időmben azzal, hogy tárgyakat tudjak mozdítani. Most éppen arra gyúrok, hogy újságok szavaival tudjak jelezni valamilyen formában. Meg ne kérdezze senki, hogy hogyan. Még csak gyakorlok.

- Nem – ütögettem le neki.

- Én sem – rázta meg a fejét – de Minho meg te tényleg nagyon kijöttök. Mintha egy hullámhosszon lennétek, persze, lehet, hogy teljesen mást kérdezel, mint amit ő válaszol, de azért rendes, hogy így próbálkozik. Bár Yuri lekophatna róla. Kopó barátunk elég pocsék nyomozó lett miatta. Ezt el ne mondd nekik, mert leszedik a fejemet, de sokat voltam vele, és napról-napra depressziósabb.

Szegény Pulika. Teljes mértékben megsajnáltam őt. Lehet, hogy egyszer már nála is kellene aludnom. Meg Aronnál… meg Kookot sem hanyagolhatom el. De Minho nem szívesen enged el magától, mert megszokta, hogy ott vagyok. Már most is előre aggódom, hogy holnap hogyan fog tudni felkelni. Igaza volt a tengerpartnál, hogy mindenkit meghallgatok. Lehet, mégsem ügyvédnek kellett volna tanulnom, és ha újra élhetnék, lehet, hogy a pszichológiát választanám . Amíg éltem, addig nem foglalkoztattak az emberek bajai, még a haverjaimé sem. Ha pénz kellett nekik, akkor a kezükbe nyomtam a kért összeget, plusz még egy kis költőpénzt is, hogy tudjanak cigit, vagy akármit venni. Aronék viszont érdekelnek, és nem szeretem, ha szar kedvük van, mert egy kis liba elcsesz mindent. Beszélnem kell Minhoval erről az egészről, és akkor talán helyre áll a béke a srácok között. Maximum Yuri fog hisztizni, de az öt fiú közül valamelyik csak lecsapja egyszer.

- Itt vagy még, Jongin? - itta ki a maradék narancslevet Csirke.

- Igen - csaptam meg egyszer.

- Akkor jó, csak nagyon… szóval… na mindegy - próbálta elmagyarázni mire gondol. Arra, hogy túl csendben vagyok, de ezt nem mondhatta, mivel amúgy sem hall engem.

- Itt vagyok – bukkant fel Kookie – Nekem nem vettél semmit?

- Nem a dadád vagyok, Jungkook. Azt hittem, apád vesz – Aron felsóhajtott, és kivett a zsebéből egy kevés aprót – nesze, költsd el.

- Imádlak – a csillogó szemű Minisüti olyan lendülettel ölelte meg a nyomozót, hogy majdnem felborultak székestül. Így is rengetegen megnézték őket.

- Tudom, engem imádni is kell - nevetett Aron.

- Te vagy a jó fej nagybácsi - kuncogott Süti. Aranyos kis kölyök volt.

- Köszi, de azért az nem vagyok - ült vissza a helyére Kwak. Már el is felejtettem, mennyit röhögtem ezen az első alkalommal.

- Hova megyünk utána? - kérdezte Kookie, mielőtt a büféhez ment volna.

- A kórházba, megkérdezem, hogy van Kris - válaszolta egyből. Szerintem már azt sem tudták, mit csináljanak.

- Okés - fordult meg, és ment is a büféhez. Csirke úgy nézett utána, mintha a saját fia, vagy kisöccse lenne. El tudtam volna képzelni apaszerepben, ahogy együtt mennek mecset nézni, vagy fagyizni. Sőt, még a kisbaba is remekül állna a kezében. Dögös apuka lenne. Mégis, nem vagyok benne biztos, hogy ő akarna családot. Aron túlzottan beleéli magát a munkájába, szinte már rajong érte. Nem is foglalkozik a nőkkel, ugyanúgy kezeli őket, mint a fiúkat. Azaz sehogy.

Kook hamarosan visszateleportált, kezében egy csokis sütivel. Milyen találó nevet adtam neki! Tényleg zseniális nyomozó lenne belőlem.

„ Mr. Kim Jongin, mi a véleménye a tettesről?”

„ Azt mondom, hogy a süteménymorzsák egyértelműen jelzik, hogy az illető szereti az amerikai csokis kekszet. Ami Cookie. Tehát, a tettes nem más, mint Jungkook”

Csodálatos lenne ez a verzió, de sajnos már kivitelezhetetlen. Elsősorban, mert halott voltam… tényleg kellene valaki, aki lát is, és tudok neki pofázni a hülyeségeimről. Egy olyasvalaki, aki érti is azt, amit mondok…

- Akkor indulhatunk is a kórházba - Pattant fel Csirke is. Gyorsan utánuk siettem, mert nem szerettem volna elveszni. - Jongin? - állt meg három lépés után Aron. Na, ő nem tudna elveszíteni engem.

- Vagyok, jelen, meg minden ilyesmi - mondtam, közben csapkodtam.

- Remek - haladt is tovább a kijárat felé.

A kocsinál udvarias voltam, és engedtem Sütinek, hogy előre ülhessen Aron mellé. Én kényelmesen kifeküdtem a hátul. Anyáéknál is sokszor kihasználtam, hogy enyémek voltak a kocsi hátsó ülései. A hosszabb utakat fekve tettem meg, fülhallgatóval a fülemben. Mennyire is szerettem azokat az időket!

- Apa azt mondta, hogy múltkor megdicsértél neki - szólalt meg hosszas szünet után Jungkook. Aron egy pillanatra ránézett, majd vissza az útra.

- Igen, mert az esetek nyolcvan százalékában normális és cuki vagy. Elmeséltem nekik a rosszabb dolgaidat is, csak, hogy tisztában legyél vele - mondta monoton hangon. Egyetértettem vele, hogy a rosszakat is elmondta. Így legalább nem fog elszállni magától a srác, hanem tanulni fog a hibáiból. Legalábbis anya nekem mindig ezt mondta, amikor apa megszidott valamiért. Elvégre, csak akkor lesz jó nyomozó, ha van egy kis önértékelése, nem? Bár Pulinak sincs sok…

- És mit mondott? – kétségbeesett hangnem Kookie szájából.

- Semmit. Természetes, elvégre kamasz vagy – megsimogatta a gyerek buksiját, és csendben vezetett tovább. Egyébként le mertem volna fogadni, hogy amikor nem voltam a közelben, akkor mindenki maximális hangerővel hallgatta a tonnányi zenét.

A kórháznál Aron egyből a recepcióra ment, hogy megtudja, merre találhatjuk Krist. Ezután beszálltunk a liftbe, és a második emeletre mentünk. A szobáját nem volt nehéz megtalálni, mivel állandó rendőri felügyelet mellett volt. Csirke szerint jobb volt biztosra menni. Szerintem meg egy rendőr nem tud megállítani egy sorozatgyilkost, ha azt sem tudja, hogyan néz ki. Nyomozónk beszélt a rendőrrel, majd leültünk.

Nemsokára megjelent a doktor is. Az elején átestünk, mindenféle formalitáson arról, hogy ki kicsoda, és mit keresünk ott.

- Hogy van a fiú? - tért Mr.Kwak Aron egyből a lényegre.

- Életben fog maradni, bár nem kellett neki sok, hogy úgy járjon, mint az a gazdag srác, amelyik meghalt. Elég sok kisebb szúrást találtunk rajta, és kettő komolyabbat is. Az O betű is megtalálható a felsőtestén - ismertette a doktor a sebeket. - Szerencséje, hogy maguk időben odaértek - mondta a mondókája végén.

- Ebben egyetértünk - bólogatott Aron is. - Maga szerint mennyi idő múlva lesz képes vallomást tenni? - tette fel az újabb kérdést.

- Nem tudhatom. Talán pár nap múlva - válaszolt készségesen az öreg.

- Értem - Aron biccentett - ha bármi van, értesítsenek, kérem.

- Ez természetes - az orvos meghajolt. Csirke barátunk viszonozta a gesztust, ezek után kibattyogtunk a kórházból. Nagyon megérte ide bejönni, komolyan...

- Minho írt egy sms-t, hogy Yuri a kórháznál van, vegyük fel - mormogott magában. Zseniális. Nem csak én utálom Nyanyát...

- És azon belül? - Kook nagy szemekkel pislogott, de Aron csak megvonta a vállát.

- Kérdezd meg. Nekem nincs meg a száma...

- Nekem sincs - vágta rá egyből a kisebbik. Aron tehetetlenül vette elő újra a telefonját, és pötyögni kezdett. Pofátlanul odahajoltam fölé, és belelestem az üzenetbe. Csak annyit kérdezett, hogy merre van Colos barátnője. Nemsokára újra pityegett a telefonja,egy újabb sms miatt. Minho válaszolt neki.

- Na? - kérdezte Süti.

- Mindjárt hozom. Ülj hátra Jongin mellé, kérlek - szállt ki kelletlenül az autóból, és elindult valamerre.

- Nem bírom ezt a nőt - rázkódott meg Kookie.

- Én sem - csaptam meg kétszer.

- Akkor ebben is egyetértünk - nevetett, és közben hátramászott a két ülés között. Na igen, ez is egyfajta kényelmes megoldás.

Kezdtem úgy érezni, hogy Yurit Minho kivételével senki nem kedvelte, csak azért volt, hogy legyen. De komolyan, mindenki megvan nélküle.

- Bosszantó egy nőszemély - fújtattam, és abban a pillanatban megjelent Aron, mellette a csajszi.

- Sziasztok! - köszönt - Mi a helyzet?

- Semmi - duzzogott Kook, Aron pedig elindult. Érdekes... Yuri egész végig csendben volt.

- Na, találtatok valamit? - kérdezte kíváncsian Sütike Taemintől. Yuri egyből Minhohoz ment, hogy forró csókkal köszönthesse. Felfordult a gyomrom.

- Haladunk. Már csak meg kell várnunk a holnap estét, hogy találkozhassunk is vele. A sírásó szerint minden este teliholdnál megy a temetőbe - mesélte Puli. Már messze nem volt olyan jókedve, mint reggel. Vajon miért is lehetett ez?

- Akkor jó, de még ne örüljünk előre - ásította Aron.

- Nálatok? - kérdezte meg Puli is.

- Semmi sok. A kapitányságon minden rendben, Kris pár nap múlva már faggatható lesz, szóval minden rendben - motyogta erőtlenül Csirke.

- Fáradt vagy, menjünk haza - ajánlotta fel Taemin, és csodák csodájára egyből bólintást kapott válasznak.

- Kyoungjae, vigyázz Jonginra, rendben? - nézett még Galambra Aron.

- Nem kell félj, nem fogom elhagyni - felelte Eli. - Menjünk, Kai - indult meg a gyönyörű autója felé. Elköszöntem a srácoktól, és már mentem is. Vigyorogva vágódtam be az anyósülésre.