- Legfeljebb mindenki párosával fürdik –
mosolygott Kulcs, mire kitört belőlem a nevetés. Jó, elképzeltem mindenkit
együtt zuhanyozni, mert oké, Jonghyun meg Key biztos csinálták, de a többiekről
ezt valahogy nem tudnám elképzelni. Még Colosról, és Puliról sem.
-
Nagyon vicces – gúnyolódott Csirke. Egyébként így átgondolva szerintem Kookból
tényleg remek nyomozó lesz, de tapasztalatlan még.
-
Miért, a kis Puli biztos örülne neki, Kyoungjae már kevésbé szerintem. Jongin,
amúgy ő a fiúkat vagy a lányokat szereti? - fordult felém a második kérdésnél.
-
Fogalmam sincs. Egyikkel sem láttam még - pislogtam nagyokat, és jobban
belegondolva nem is hazudtam. Eli egyik nem felé sem mutatott semmiféle
vonzódást.
-
Értem, akkor majd megtudakolom tőle is - fordult vissza Csirke felé, hogy
elvegye tőle az utolsó tányért is. - Köszönöm, Aron - vigyorgott rá kedvesen.
-
Máskor is - engedte le a vizet, és visszasétált a nappaliba.
A
következő pillanatban már felment ő is fürdeni.
-
Nagyon kedvelitek egymást Aronnal – mosolyodott el Kibum, mire bólintottam.
Naná! Aron volt a kedvencem a csapatból! Jó, a többieket is imádtam, de Csirke
volt a legjobb barátom.
-
Igen, bár az elején Puli volt a szimpatikusabb. Csirke túl szigorúnak,
okoskodónak, és munkamániásnak tűnt. Közben meg fordult a kocka, mert kiderült,
hogy Aron is jó fej, csak el kell engednie magát – magyaráztam.
-
Igen, nekem is furcsa volt első benyomásra, azért nem is bíztam benne. De be
kell látnom, hogy nagyon jó fej, és hogy szeret téged - mondta el ő is a
véleményét. Azt én is észrevettem, hogy nem bízott meg benne. - Itt maradsz
lent? - kérdezte félig az emeletről.
-
Aha, tévézek kicsit, utána lehet, felmászom Aronhoz - ismertettem az esti
terveimről, persze az kimaradt, hogy felfedezőkörútra megyek. Nem tehetek róla,
szeretek az új házakban nézelődni.
-
Rendben, akkor jó éjt, Jongin - integetett, aztán eltűnt.
Egy
darabig néztem a tévét, közben hallgatóztam, hogy mikor csukódnak már be az
ajtók. Tegnap nem igazán volt lehetőségem megnézni az épületet, mert akkor még
én is tartottam Kulcs haragjától. Szóval, amikor minden ajtó bezárult, útnak
eredtem, és megnéztem, hogy ki hogyan csicsinkol. Kezdetnek Eli és Kook
szobájába tévedtem. Mind a ketten külön ágyban aludtak. Kook a takarót
szorongatva, Eli pedig elnyúlva. Az ő takarója már a földön hevert. Biztos
melege volt. A szoba egyébként egészen kellemes lett. A fal azt hiszem,
világoskék volt, a két ágy előtt hevert két báránybőr. Az ágyak pedig újak
voltak, szinte most jöttek ki a bútorboltból, és fekete színük tökéletesen
passzolt a fekete bútorhoz, ami szintén baromira jól nézett ki. Csak gratulálni
tudtam ehhez a tervezéshez. A következő célnak Puli és Colos szobáját szemeltem
ki, ahonnan hangok is kijöttek. Biztosan beszélgettek még, így inkább láthatatlanná
váltam. Majd vissza láthatóvá. Ez nagyon király, hogy így tudok váltakozni!
Olyan, mintha szupererőm lett volna. Még egy párszor eljátszottam magammal,
végül láthatatlanul besétáltam. Kár volt. Ha tehettem volna, és tudtam volna,
hogy ide nem szabad bejönni, akkor nem tettem volna. Tényleg, ezerszer
meggondoltam volna a dolgot. Mondom, hogy mi tárult elém. Egy vajszínűnek tűnő
szoba. Nem tudom, mert nem látok sötétben, de szerintem vajszínű volt. A
bútorok sötétebbek voltak, lehet, hogy itt is feketék, de nem biztos, lehet,
hogy csak barna. A padló is világosnak festett, és szintén szőnyeg díszítette.
Vörös, pontosan olyan árnyalatban, mint amilyenek a függönyök voltak. Eddig még
semmi probléma, ugye? Nos, mondom, hol kezdődött. Az ágyon. Azon a
franciaágyon, amelyen Puli térdepelt textil nélkül, könyökével pedig
támasztotta magát. A beszélgetés, amit hallottam, az a folytonos sóhajai, és
visszafogott ordításai különös kombinációját jelképezte, ugyanis Colos mögötte
térdelt, szintén meztelenül. Háta ki volt húzva, kezei Taemin fenekén pihentek,
mintha kapaszkodott volna. Ő is sóhajtozott rendesen. Azt hiszem, teljesen
sokkot kaptam a melegpornó láttán, főleg, hogy Minho nem kis fegyvere már elég
mélyen volt…
-
Gyorsabban, Min…hooo - nyögte elég erotikus hangon Puli. Na, nálam ez tette be
véglegesen a kaput, és fejvesztve menekültem ki szobából. Sőt még az emeletről
is lefutottam, hogy a háztól is megmenekülhessek. Az udvarban megálltam, és
mikor megláttam a kényelmesnek tűnő hintaágyat, inkább oda telepedtem le.
Annyira beleégett az elmémbe az a kép, hogy szerintem egy hétig nem leszek
képes visszamenni abba a házba. Esküszöm, az égadta világon semmi problémám
nincs a melegekkel egészen addig, amíg ilyen dolgokat nem csinálnak előttem.
Még a csókot valahogy elnézem, meg el is viselem, de könyörgöm, ezek… ezek
szexeltek. Ráadásul úgy, hogy nem is szeretik egymást. Vagyis Puli szereti
Colost, de fordított esetben nem hiszem, hogy így lenne. Legalábbis nem tudok
róla, hogy Minho bármiféle olyan utalást tett volna, hogy szerelmes lenne a
barátjába. És még tartsam is a szám, mert nem hiszem, hogy el akarják mondani a
többieknek, hogy mit is csináltak Kulcsék házában. Szerintem, ha a díva
megtudja, hogy mik történtek azon az ágyon, fél pillanat alatt gyújtja fel a
bútordarabot. Vagy az egész házat. Amúgy lehet, hogy Colos meg Puli jártak már
egy ideje, csak jól titkolták. Mindegy, ez az egész sok volt nekem. Nekiálltam
nézegetni az előttem levő tavacskát, benne a halakkal. Hogy fogok ezek után
Colosra vagy Taeminre nézni? Miért történt mindez? Egyáltalán hogyan? Minho még
csak nem is meleg. Jó, mondjuk Puli egy lány, de akkor is...
Nem
tudom, hogy történt, de mire észbe kaptam, már reggel volt. A nap is feljött, a
madarak is csicseregtek és a házban is meghallottam az élet első jeleit.
-
Jongin! - Na, pont ezt. Ugyanis senkinek sem szóltam, hogy hol leszek, pluszban
még láthatatlan is voltam. - Jongin, gyere már elő! - szólt újra Aron. Hát én
be nem teszem a lábam abba a házba.
-
Itt vagyok kint! - kiabáltam vissza, és láthatóvá tettem magam, hogy tudja,
merre vagyok. Nem telt bele két perc, és már ott is volt mellettem.
-
Hát te mit csinálsz idekint? - kérdezte kíváncsian, közben lepakolta magát
mellém.
-
Én csak vagyok, nem bírtam bent lenni - válaszoltam neki, közben pedig
mindenáron el akartam neki mondani, mi is nyomja a már nem dobogó szívemet.
Benne bíztam a legjobban, és tudtam, ha megkérem arra, hogy ne mondja el, akkor
nem is fogja.
-
És ennek van valami oka is? – Aron leült mellém, és nézte velem a halakat.
Tényleg szerettem őt, és hálás voltam neki, amiért ilyen rendes volt velem, és
viszonozta a szeretetem.
-
Van, de titok.
-
Ja, értem – biccentett.
-
Majd figyeld Pulit és minden megvilágosodik – adtam neki egy tippet. Aron
összeráncolta a homlokát.
-
Megoldotta az ügyet? – kérdezte rémülten. Nem is Aron lett volna…
-
Nem. Szerintem nem is foglalkozik vele, hanem élvezi, hogy velünk van. Csak
figyeld, és meglátod. Na, én tanúja voltam annak – magyaráztam. Szerintem össze
is rakta fejben a dolgokat, elvégre nem volt hülye.
-
Remélem, hogy rosszra gondolok, mert ha nem, akkor azt hiszem, letekerem a fiúk
fejét - mondta suttogva, de láttam rajta, hogy azért mérges is volt.
-
He? - kérdeztem értetlenül.
-
Látszik rajtad, hogy mennyire nem tetszett neked ez a dolog. Mondjuk a te hibád
is, mert nem kéne éjjelente mások szobájában mászkálnod - rótt meg kicsit engem
is, de nem rám haragudott jobban.
-
Igazad van - hajtottam le bűnbánóan a fejem.
-
Jó, nem ez a lényeg. Kíváncsi vagyok Taemin milyen hazugságot talál majd ki,
hogy miért húzza a seggét - gondolkozott el, nekem meg a szőr is felállt a
hátamon, mert megint beugrott a kép.
-
Gusztustalan volt. Mármint, ne értsd félre, mert semmi bajom velük, de ezt még
hetero változatban sem akartam látni – magyaráztam. Közben erőteljesen
igyekeztem kiverni a képet a fejemből.
-
Valahogy megértem. Viszont akkor most együtt vannak? – pillantott rám Csirke.
Megvontam a vállam.
-
Nem tudom. Én azt hittem, hogy Colos a lányokat szereti, bár ez még mindig
jobban tetszett, mint amikor előttem akarta Nyanyát is meg… izélni… ezt a
kettőt legalább szeretem együtt.
-
Aron, reggeli – kukkantott ki Kulcs, ellentmondást nem tűrő hangon.
-
Megyek – Csirke felállt – bejössz?
-
Pfuj, nem – rázkódtam meg.
-
Nem vagy kíváncsi Puli meséjére? – kicsit elmosolyodott, és a szemeivel
sugallta, hogy egyedül nem bírná ki. Most mit tegyek? Egy fájdalmas sóhaj
kíséretében besétáltam mögötte. Kook, Eli, Jjong és Key már az asztalnál ültek,
Rómeó és Júlia még biztos kipihenték az éjszakát. Pfuj…
-
Taemin és Minho úgy alszanak, mint akiket kinyírtak – magyarázta Jonghyun.
-
Biztos sokat beszélgettek. Az nagyon rossz dolog, ha szinte sosem tudsz
kettesben lenni a legjobb barátoddal – Kulcs kipakolta a kaját.
-
Ja, beszélgettek – morogta Aron az orra alatt, és próbált nem tudomást venni a
rá szegeződő szempárokról.
-
Jó étvágyat - tért először észhez Kulcs, és nekiláttak enni.
-
Jó reggelt - hallottuk Minho hangját a lépcső felől.
-
Neked is. Ilyen korán kell felkelni? - nézett rá szigorúan Key, de Minhot nem
nagyon hatotta meg a dolog. - Taemin? - kérdezte, miután nem kapott választ a
kérdésére.
-
Itt vagyok - jött ő is. Elmondani nem tudom, milyen szélsebes tempóban
közelítette meg a konyhát. Esküszöm, egy párducot simán lehagyott volna.
-
Veled mi történt? - kíváncsiskodott Eli.
-
Ez az állat éjjel derékon rúgott, marhára fáj - nézett bosszúsan Colosra, aki
próbálta visszafojtani a nevetést.
-
Szerintem mást rúgott meg - nézett felvont szemöldökkel Pulira Aron.
-
Marha vicces vagy, Csirke - pufogott Taemin.
-
Csüccs le enni - mutatott a mellette levő székre Jonghyun. Na, azt az arcot
érdemes lett volna látni. Olyan rémült tekintettel kapta a fejét Minhora,
mintha azt kérték volna tőle, hogy egyen meg egy élő szöcskét.
-
Nem… nem vagyok éhes - dadogta, és megállt a szexpartnere mögött.
-
Nekem viszont majd kilyukad a gyomrom – Colos szemei szinte csillogtak az étel
láttán, és azonnal helyet foglalt Jonghyun mellett. Drágalátos partnere
kikívánta a tányérról az ételt. Legalább tudta, hogy nekem ez milyen érzés
volt.
-
Attól függetlenül leülhetsz mellénk. Így olyan kívülállónak tűnsz – Csirke
bájosan mosolygott Pulira. A kis szemét! Ki hitte volna, hogy ennyire szeret
szívózni a társával?
-
Nem, inkább állok, köszi – válaszolt Puli zavartan. Ekkorra már Kulcs, mint
speciális, tapasztalt szakértő is felfigyelt a beszélgetésre, sőt, Eli arcán
láttam, hogy neki is leesett a dolog.
-
Mi a baj az üléssel? Ha a derekadat rúgták meg, akkor tudsz ülni – magyarázta a
házigazda. Kook is igyekezett magyarázatot találni, de neki nem ment, Jonghyun
pedig szerintem vagy nem tudta, vagy nem akarta megérteni, hogy miről is szólt
a beszélgetés.
-
Nagyon fáj, minden lépésnél erősen belém nyilall a fájdalom. Lehet, ha leülök,
akkor nem kelek fel egyhamar - hadarta el, de közben olyan piros lett
zavarában, hogy szerintem mindenki levágta, hogy hazudik.
-
Remélem, rendet hagytatok magatok után - sóhajtotta Key, és folytatta az evést.
Hát, aki eddig nem értette a csapatból, hogy mi is volt, az most bár biztos
tudta.
-
Ez annyira gáz - hajtotta le a fejét mindkét fél.
-
Nem gáz, de egy nyomozónak nem tudtok hazudni – Aron diadalittasan
elmosolyodott.
-
Akkor ti most jártok? – kérdezte Key a mindenkiben megfogalmazódott kérdést.
Minho rezzenéstelen arccal evett tovább, Puli viszont lehajtotta a fejét, és
elpillantott.
-
Nem, ez egyszeri alkalom volt – jelentette ki az idősebb, miközben megkent egy
újabb kenyeret – csak úgy jött a dolog.
Na,
most haragudtam rá, ráadásul nagyon. Ez azért bunkó dolog volt tőle.
-
Hogy lehetsz ekkora szemétláda, és ha mondjuk Taeminnek jelentett valamit az
este, akkor most mekkora taplónak képzel téged szerinted? Egyes pasik annyira
undorítóak tudnak lenni - kezdtem el osztani Minhot, akinek szó szerint megállt
a kés a kezében. Taeminék meg úgy néztek rám, mintha valami sorozatgyilkos
lettem volna.
-
Miért jelentett volna? - meredt rám idióta fejjel Minho. Agyon fogom verni, amint
tudom.
-
Megkérdezted tőle egyáltalán, miután jól megtömted? Attól, mert te egy
hímribanc vagy, attól ő még nem az. Érzéketlen tuskó - fújtam rá egyre
mérgesebben, és esküszöm szerencséje volt, hogy nem tudtam tárgyat mozgatni,
mert biztos a fejéhez vágtam volna a serpenyőt.
-
Taemin, neked jelentett valamit? – Minho unott képpel felnézett, és egyszerűen
szuggerálta Pulit a tekintetével, hogy nehogy igent merjen mondani. És Choi
Minhonak ki tud ellenállni? Hát, Puli biztos nem. Látszott rajta a fájdalom, és
még az is, hogy már majdnem sírva fakadt, de kimondta azt, amit Minho hallani
akart.
-
Nem.
-
Látod, Jongin? Nem kell ekkora hiszti… - forgatta a szemeit Colos, és elvett
egy paradicsomot is. Aron lenézően nézett a nyomozó társára. Szerintem már
helyette szégyellte magát. Mondjuk, nem csodálom. Lehet, hogy élete nagy
lehetőségét rontotta el. Mindenesetre a hímribanc most nagyon gonosz volt,
ráadásul Taeminnek nevezte Pulit, amit ő sosem szokott. Neki Puli az Minnie, és
kész.
-
Mikor megyünk? - fordultam fintorogva Aronhoz.
-
Egy óra szerintem - nézett végig az asztalnál lévőkön, akik bólintottak.
-
Remek, akkor én visszamegyek a helyemre, nem bírom ezt a levegőt - álltam fel
az asztaltól, és legszívesebben felrúgtam volna a széket, de csak átmentem
rajta.
-
Nem is tudsz lélegezni, honnan tudod milyen a levegő? - szólt utánam Jonghyun.
-
Szellemi megérzés, nem mindegy? - hurrogtam rá is, és mentem tovább. Komolyan,
olyan voltam, mint egy menstruáló lány. Igen, tudom milyenek, mert volt egy pár
barátnőm, akik olyankor olyanok voltak. Ez is értelmes mondat lett, sebaj.
-
Mérges vagy? - ült le mellém Rexi.
-
Nem - változtam duzzogva láthatatlanná.
-
Ugye tudod, hogy én így is látlak? - kezdett el nevetni.
-
Elfelejtettem.
-
Látom – biccentett – a fiúk a baj?
-
Szerinted? – fújtattam – Taemin teljesen odavan ezért a tulokért, az meg úgy
táncoltatja, ahogy őfelsége fütyül. Eddig imádtam Minhot, mert rendes embernek
tűnt, de csak a szexre megy. Meg amúgy is… tegnap láttam őket, amikor
bekukkantottam, hogy mindenki alszik-e. Azt hittem, hogy legalább járnak, de
nem. Minho kihasználja Taemint, és ez nem tetszik. Most még a becenevektől is
elvette a kedvem.
-
Igen azt vettem észre. De próbálj megnyugodni jó? Egész nap velük kell lennünk,
szóval ki kell, bírd - küldött felém egy bíztató mosolyt.
-
Jó, de én sosem tettem volna ilyet… senkivel - dörmögtem még mindig. - Olyan
rossz, hogy én már nem lehetek szerelmes.., meg hogy nem lehet párom sem -
szontyolodtam el teljesen. Gratulálok, Kim Jongin, sikerült még jobban elrontsd
a saját kedved.
-
Jongin, elmondok neked valamit. Aronnak volt egy olyan pillanata mielőtt
láthatóvá tettünk, hogy jobban járnál, ha elengednénk téged, mert így csak
szenvedni fogsz. Senki, még én sem adtam neki igazat, mert azt gondoltam, egy
szellem miért szenvedne? De te tudsz, és ez nem jó - szomorodott el ő is
kicsit.
-
Szerinted jobb lenne, ha elmennék? - kérdeztem őszintén.
-
Nem tudom, én nem voltam még a másvilágon. De mi nagyon szeretünk, szóval ne
menj, jó?- szuggerált a nagy kiskutya szemeivel.
-
Nem akarok elmenni - mosolyogtam - de Minhot meg akarom ölni - kacsintottam
egyet.
-
Komolyan? - sápadt el hirtelen.
-
Dehogy is - álltam fel mellőle és bementem Aronhoz.
-
Na, lenyugodtál? – kérdezte mosolyogva Kook, amint éppen Aronnal játszottak a
kisfiú telefonján.
-
Igen. Ti mit csináltok? – odatelepedtem közéjük.
-
Nem tudtam megcsinálni egy szintet, és Csirke azt hiszi, hogy neki menni fog,
de még bénább, mint én – kacagott fel, mire elmosolyodtam.
-
Nem is, már elértem hat pontot.
-
Én huszonhármat – fújt Kook – negyven kell a szintlépéshez…
-
Aham, hát akkor húzz bele, Csirke - mosolyogtam rájuk, és figyeltem, ahogy Süti
grimaszolgatott Aronra. Tiszta kis cuki ez a srác. Nem is értem, hogy mit keres
ő velünk. Sokkal jobb lenne neki egy suliban, vagy a haverjaival lógni az
utcán, mint a vele egyidősek. Ehelyett elvetemült sorozatgyilkosokat keres
velünk. Tiszta marhaság az egész. Aron vállat vont, aztán folytatta a
tevékenységét.
-
Megértem, hogy itt kell lenned. Olyan, mint egy kis fogyatékos - mosolyodtam el
kedvesen.
-
Ki a fogyatékos? - huppant le Minho mellénk.
-
Te - morogtam.
-
Jaj, Jongin, akadj már le erről az egészről, nem haragudhatsz folyton azért,
mert lefeküdtem Taeminnel – nézett rám szúrós szemekkel Minho, de engem nem izgatott.
Szellem vagyok, rám nem hat a bűvereje.
-
Nem érdekelsz – morogtam még neki, utána visszafordultam Aronékhoz – Hogy állsz?
– kérdeztem Csirkét, aki vagy nem hallotta meg, vagy nem akarta.
-
Még szenved – felelt helyette Süti.
-
Az jó – dőltem vissza a fotelba, és tudomást sem vettem Minhoról.
-
Na jó, mondjátok már el, hogy mi van – mormogott Minho, de nem is foglalkoztam
vele. Aron pedig játszott tovább. Minho egy darabig várakozott, aztán inkább
kiment az udvarra. Szerintem Csirke fel sem fogta a dolgot, mert ugyanolyan
rezzenéstelen arccal játszott tovább.
-
Neki tényleg nem esett még le, hogy Taemin teljesen belé van zúgva? – kérdezte
Kook.
-
Nem hiszem, mert akkor nem lenne ekkora tapló, de az is lehet, hogy már rég
lelépett volna, mert nem akarja elkötelezni magát – hallottuk meg végre Aron
hangját is. Már kezdtem azt hinni, hogy megnémult, vagy elfelejtette, hogyan
kell kommunikálni.
-
Akkor mondjuk el neki – csillantak fel Kookie szemei.
-
Na, ezt most elejtsd el. Ennél jobban már nem árthatjuk bele magunkat – finoman
tarkón csaptam Sütit. Mondjuk én beszéltem…
-
Jó, bocsi, csak segíteni akartam nekik – emelte egyből védekező állásba a
kezeit.
-
Helyes – biccentettem, mikor megláttam szegény Pulit kisántikálni hozzánk.
Egyszerűen megszakadt a nem létező szívem tőle. Olyan keserves látványt
nyújtott, ahogy még mindig pizsamában volt, és szerintem otthon még a
plüssmaciját is ölelgette volna. Minho kegyetlen volt vele.
-
Aron, úgy játszol, mint akinek van valami baja – pillantott a másik nyomozóra,
de elég egykedvű arccal.
-
Taemin, attól, mert neked szar kedved van a szerelmi életed miatt, nem kellene
beszólogatnod – pillantott fel egy percre a telefonról Csirke, de azonnal
folytatta.
-
Nincs szerelmi életem, ez csak egy egyéjszakás kaland volt, semmi több – sóhajtotta,
és leült a kanapéra.
-
Puli, ezt csak ő vette be, mi nem – lépett be Eli is.
-
Hagyjatok már, nem tudok mit tenni, ő ezt csak egy kalandnak fogta fel, és kész
– háborodott fel Taemin.
-
Jó, higgadj le, és egyél valamit – forgatta a szemeit Aron. Való igaz, Puli nem
igazán evett sokat, és tényleg félő volt, hogy rosszul lesz.
-
Jó. Egyébként hol van az a paraszt? – kérdezte körbenézve, miközben kivett a
kávézóasztalról egy almát.
-
Gondolom, sétál – vont vállat Aron – egy idő után fogta magát, és lelépett.
-
Értem. Nézhetlek? – Puli leült Csirke másik oldalára, és bambulta a játékot,
miközben majszolta a gyümölcsöt. Soha nem rajongtam az egészséges kajákért, de
most még az almát is kikívántam Puli szájából. A csapat egészen jól elvolt. Eli
olvasott, Aron játszott, Jonghyun a konyhában téblábolt, pont úgy, mint Key,
Taemin pedig nézte a játékot. És nem, valahogy most egyáltalán nem hiányzott
innen Minho.
Aztán
hallottunk egy köhintést. Majd még egyet. Aztán ez rohamosabb lett. Mindenki
Pulira pillantott. Szerencsétlennek már fakult a bőre, és igyekezett minden
módon levegőhöz jutni. Biztos félrenyelt. Aron azonnal veregetni kezdte a
hátát, de nem hatott. Puli a megfulladás szélére került.
Hát Minho nem hiszem el xd
VálaszTörlésMondjatok hogy Kai megtanul emberekhez vágni dolgokat xd
Egyem is meg Pulit :(
És a vége az úristen 😲
Heeeheee, igen Minho egy ilyen...hát egy ilyen fura figura itt :D Kai még nem tudjuk mit fog tudni, mi is elmélkedünk rajta, hogyan legyen majd :) Nemsokára hozzuk az új részt, köszönjük, hogy írtál :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésNe Minho hogy lehet ilyen szemét? Meg mi az hogy csak úgy jött? Egy ilyen alkalom hogy tud csak úgy magától jönni? Aish, én ezt nem értem. Kai olyan aranyos volt hogy igy kiakadt. :3 Ohhhh vajon mit titkolhat Aron? Mondjátok hogy az is ki fog derülni. ;) Anyám és ez itt a végén. Remélem nem lesz semmi baja Taemin-nek. Oho és remélem JongIn nem fog egyhamar megbocsátani Minho-nak. <3
Nagyon jó rész lett már várom a kövit. ;)
Szia ^^
TörlésMinho számára ez természetesnek tűnt, és éppen ezért volt kicsit másabb a dolog. Kai szerintem is cuki :3 de valószínűleg nem fog haragudni sokáig Minhora. Aron titkát azt hiszem, valahova már beleírtuk, sőt, ha elég szemfüles vagy, te is megoldhatod a rejtélyt ;) reméljük, Tae túléli a gyilkos alma támadását ^^
köszönjük, hogy írtál, tényleg jól esett nekünk, és most újult erővel csapunk az új részbe ^^