Nem akarok vallani!!!!!!!

Az este nagyon jól sikerült, ez meg is látszott reggel, amikor az emberek elkezdtek szállingózni a konyhába, és magukba döntöttek egy liter kávét. Nekem szerencsém volt, mert ugye én nem tudok elfáradni. Irigyelték is a többiek, amikor ők már éjfélkor elindultak elvégezni az esti teendőket, hogy le tudjanak feküdni, aludni. Aron, Taemin, Minho, Jonghyun és Eli elég szép mennyiségű Sojut megittak, emiatt a „részegen énekeljünk” egy kicsit sem maradhatott el. Ha lehetséges lett volna, akkor videóra veszem őket, és beküldöm egy idol válogatóba, mert biztos bekerültek volna.

- Én még mindig nagyon álmos vagyok - nyöszörögte Jonghyun Aronnak, aki egyik kezével a fejét tartotta, a másikkal a bögre kávét kevergette. Szerintem nyitott szemmel aludt.

- Én is - morogta az orra alatt - és a gyomrocskám is fáj - simított végig a hasán, megerősítve az előző állítását.

- Gyomrocska? Tényleg, Aron? Ne röhögtess, ez egy olyan nyomozótól, mint te, nagyon hülyén hangzik – nevetett fel Key, közben kiszolgálta a szokásosan félmeztelen Minhot, valamint a rá szó szerint nyáladzó Pulit.

- Jó, másnapos vagyok – mormogta bajsza alatt.

- Pedig még Jungkookot is haza kell vinned - Key megsimogatta a kicsi fiú fejecskéjét, aki rámosolyogott. Hát, igen, Kook Aronra volt bízva, ha Key viszi haza, akkor többet nem engedik el.

- Remek. Ahhoz képest, hogy arról volt szó itt sem alszik, még is itt ül velem szemben. Csoda, hogy az apja nem hívogatott percenként - mondta nagyokat nyújtózva, és én végighallgathattam, ahogy kiropognak a csontjai.

- Egyszer felhívott, akkor azt mondtad neki, hogy éppen leitatod kólával, hogy jobban bírja az éjszakai műszakot. Meg valami olyasmit is mondtál, hogy éppen egy veszélyes bűnözőt fogtok el, ami a macska volt - meséltem neki visszaidézve az estét, amikor már tényleg nem volt józan. Kookie, Key és én az egészen csak jót röhögtünk. Még szerencse volt, hogy Kulcs előbb elkapta a ravasz, csúnya bűnözőt, mint Aron. A végén még kihallgatta volna a saját macskáját.

- Hogy mit csináltam? – pislogott döbbenten.

- Mondom, üldözni kezdted Jojo-t, mint veszélyes bűnözőt – nevetve megismételtem magam.

- Végül én mondtam apának, hogy te már olyan fáradt vagy, hogy kicsit össze-vissza beszélsz, ne aggódjon. Aztán követelte, hogy hadd beszéljen Taeminnel, de inkább azt mondtam, hogy ő beteg, ugyanis felmászott a fára, és nyávogott, majd kijelentette, hogy a macsikusz fajjal elfoglalja a Földet – magyarázta Kook nevetgélve – de szerencsénk van, mert csak azokat öli meg, akik közelében nincs macska. Nekünk meg itt van Jojo, akit kinevezett fő tanácsadójává.

- Jézusom, de gáz vagy! - röhögött hangosan Jonghyun, még az asztalt is csapkodta nevettében. Igen, tényleg nagyon vicces volt, de leszedni a fáról már kissé nehezebben ment.

- Te csak ne röhögj Rexi. Te elloptál Taemintől egy szál cigit, úgy, hogy mind láttuk, aztán arrébb mentél két métert, és megmagyaráztad magadnak, hogy senki nem lát, mert Jongin láthatatlanná tett. aztán rájöttél vagy tíz perc után, hogy meg kéne gyújtani, ezért láthatóvá tetetted magad, és kértél Keytől tüzet, aki adott is, mert meg akarta nézni, hogyan fogsz megfulladni - mesélte nevetve Kookie. Kulcs mondjuk megfogadta, hogy ezért nem fogja lecseszni, mert mindig is ki akarta próbálni a párja a dohányzást, de mikor az első szívás után elkezdett köhögni, egyből el is dobta, és közölte, hogy ez szar.

- Szóval, nem ízlett? – kérdezte Jonghyun.

- Nem. Azt mondtad, hogy szar – Key kicsit megkönnyebbülten felsóhajtott, de Taemin megdöbbent.

- Ami ilyen drága, az nem szar! – kiakadva csapott az asztalra, mire a mellette ülő szerelme megugrott.

- Ne hangoskodj már, te eszetlen – mormogott – én is csináltam valamit?

- Hát… odamentél egy fához, akit Minnienek hívtál, és udvarolgattál neki – Kook a luxusribancra pillantott.

- Na, az nem is olyan vészes… - vigyorodott el.

- Akkor majd mondom én. Először csak simogattad, majd átölelted a derekát, és olyan erotikus táncot kezdtél el nyomni neki, hogy csoda nem gyulladt ki zavarában. Aztán elkezdtél vetkőzni, és egy száll bokszerben folytattad. Akkor állítottunk le, amikor meg akartad csókolni - részleteztem a történteket, és esküszöm, Minho olyan vörös lett zavarában, hogy Taemin eltűnne mellette. 

- Szerintem szegény fához pszichológust kell hívnom, mert megrontottad. Még csak három éves szegényke, lehet azt is elfelejtette, hogyan kell gyümölcsöt teremtenie - szomorodott el Key, de csak megjátszotta. Minhon is ugyanúgy röhögtünk, mint az összes többi marhán.

- De legalább nem Yurinak hívtad, vagy valami fantázianéven, hanem Taeminnek – mosolygott Aron.

- Ifjabbik Taemin szerencsés, hogy nem vetted le az alsónadrágodat – sóhajtott Key – de választanod kell a kettő Taemin között.

- Ja, ez evidens. A fácskát választom. Etet, itat, és csendben van – Minho kihúzta magát, miközben belekortyolt az innivalójába.

- Akkor este alszol vele - dünnyögte Taemin, Minho meg rémülten ránézett.

- Te kidobsz a közös ágyunkból? - kérdezte elvékonyított hangon.

- Minho, ha még egyszer ilyen hangot adsz ki, lenyomom a bögrét a torkodon - pillantott rá gyilkos tekintettel Eli, mire Colos befogta.

- Tényleg, ő mit csinált? Ő is ivott - mutatott Galambra Taemin.

- Ő volt a legnormálisabb azon kívül, hogy a létező összes nevet felhívta a telefonjában, és mindegyikkel beszélt minimum öt percet. Életemben nem hallottam annyit beszélni embert, mint őt akkor. Igaz, egyiknek sem mondott semmi értelmeset, és még hadart is, de azért jó volt - nevetett Key, Eli pedig már is a telefonját vette elő a zsebéből.

- Huszonnyolc sms-t kaptam - nézett körbe riadtan, mi meg csak röhögtünk rajta.

- Szerintem a telefonszámlád is az egekben lesz - veregette meg a vállát Minho.

- Hát, remélem, nem – Eli megnézte az üzeneteit – tizenhat jött ugyanattól a csajtól. Még középiskolában jártunk, és nem tudta feldolgozni, hogy szakítottunk…

- Huh, részvétem.

- Nekem is – biccentett Puli.

- Ugye nem vallottam senkinek szerelmet részegen? Mert minden második üzenetem az, hogy megbocsájt nekem, és az, hogy találkozzunk.

- Izééé… hát olyan gyorsan beszéltél, hogy nem nagyon értettük - vakartuk a tarkónkat. Már előre sajnálom szegény Elit, hogy mi is lesz vele. 

- Jaj nekem. ma ugye nem megyünk sehova? - kérdezte Arontól, aki egyből rám nézett.

- Nem, ma itt maradunk, és elbeszélgetünk veletek. Mindketten, sőt mindhárman tudtok valamit, és ma ti ketten elmondotok nekünk mindent. Sajnos tényleg be kell fejezzük ezt az ügyet, mert tönkreteszi a karrierünket - horgasztotta le a fejét.

- Rendben - biccentett Galamb.

- Jongin, ha nem akarsz mindenki előtt beszélni, akkor kiülünk az udvarra, és elmondod csak nekem, meg Pulinak, rendben? - kérdezte Aron.

- Persze, legyen úgy - sóhajtottam, és nem akartam mondani semmit. Még nem akartam, hogy lezárják az ügyet.

- Csak hadd keljünk fel, én még rosszul vagyok – Puli ivott egy korty kávét, majd visszament a szobájukba felöltözni. Aron megkereste a cicát, akinek jutalomfalatokat adott a tegnap esti üldözés miatt.

- Nem akarok vallani – nyafogtam, Eli bólintott, szemmel láthatóan ő se.

- Én se – szomorkodott mellettünk Minho.

- Miért, neked mit kell vallani? – Jonghyun döbbenten nézett a magas srácra.

- El kell mondanom Kicsi Taeminnek, hogy a nagyot választom, mert neki van ágya – búslakodott tovább, persze, biztos viccelt… remélem…

- Te nem vagy normális - csóválta a fejét Eli, és nyöszörögve elpakolt az asztalról. Minho meg tényleg kiment az udvarra, és megállt a fánál. Dilinyós.

- Jongin, ugye tudod, hogy mindent el kell mondjunk, nem csak egy két részletet? És emlékszel még arra a kis egyezségre, amit a tagokkal kötöttél. Csakis akkor vallhatunk, ha te teszed meg elsőnek. Én, ha ez nem lett volna, már rég elmondtam volna mindent, de ismersz, és tudod, hogy mindent betartok - emlékeztetett Eli. Hogyan is tudtam volna elfelejteni? Azok a percek, és a gyilkosságom percei egyfolytában kísértenek engem. Nem tudom, hogy lesz-e alkalmam valaha is elfelejteni őket.

- Persze, emlékszem mindenre, ne aggódj, én majd elmondok nekik mindent - nyugtattam meg, bár nem szívesen tettem.

Meg úgy eleve… ez volt a szellemlétem legborzalmasabb napja.

- Kösz, haver – biccentett egy halvány mosollyal kísérvén cselekedetét. Visszamosolyogtam rá, és éppen indulni készültem, mikor Jojo beszáguldott a konyhába, majd Eli lábához bújva el is bújt. Már meg sem mertem mukkanni, ugyanis hirtelen felbukkant Key is.

- Nem láttátok a cicust?

- Nem – ráztuk meg a fejünket, sőt, Eli minden tőle telhetőt megtett, hogy mindenét eltakarja Aron macskájának a biztonság kedvéért.

- Pedig esküszöm, hogy ide futott be – gyanakodva végigmért minket – mindegy. Nem tudjátok, hogy Minho mit csinál a fámmal?

- Kiugrott… ott, mármint a macska - mutatott kis hatásszünet után a szerencsére nyitott ablak felé. Mázlista.

- Akkor megkeresem - futott ki Key a konyhából, Eli meg felkapta a macskát.

- Őt most lepasszolom a gazdájának, mielőtt olyan lesz, mint te vagy - kacsintott egyet, és lopakodó üzemmódba kapcsolva kisietett a konyhából, és felviharzott az emeletre. Én kisétáltam az udvarra, és végignéztem, ahogy Minho érzelmesen megölelte a kicsi fát, majd integetve elindult felém. Reméltem, hogy csak viccből csinálta az egészet, mert különben elkönyvelem idiótának.

- Annyira utálok szakítani – lépett hozzám lehajtott fejjel. Idióta.

- Legalább sírt? – igyekeztem a lehető legkevésbé bunkónak tűnni, de mivel még mindig nem volt szent a béke, ezért kicsit nehéz volt.

- Jongin, ez egy fa. Csak azért csináltam, hogy Taemin megnyugodjon – forgatta a szemeit, de látszott rajta, hogy jól szórakozott ezen a szakításon.

- Pedig cukik lettetek volna kicsi Taeminnel. Legalább nem beszél annyit – biccentettem vigyorogva, mire felnevetett.

- A kontra viszont az, hogy egy fát fura lenne megtömni…

- Erre inkább nem vagyok kíváncsi - emeltem magam elé védekezően a kezem. - Megyek, megnézem Aront - intettem neki, és felmentem a Csirkéhez, aki Jojoval játszott az ágyon. Olyan kis cukik együtt.

- Mi a helyzet? - kérdezte, mikor észrevett.

- Semmi sok, mászkálok össze-vissza, mert nem tudok mit csinálni - vontam vállat, közben ő is felült.

 - Akkor keresd meg Pulit, kiülünk a kertbe, és beszélgetünk. Már el kellett volna kezdeni – válaszolt, majd folytatta a játékot. Jojo nagyon rákoncentrált a dologra, amin azért Aron is nagyokat kacagott. Felsóhajtottam, és kimentem a szobából. Utam egyből Puliék lakhelyére vezetett ráadásul tudván, hogy Minhomentes volt a terület, átsétáltam a falon. Taemin a bőröndjében kotorászott, így inkább láthatóvá váltam.

- Mit csinálsz? – kérdeztem, mire megugrott.

- Basszus, Kai, ne ijesztgess! Amúgy a zoknimat keresem – azzal folytatta a kutakodást. Remek kis nyomozó, ha mindent elhagy, meg ijedezik.

- Csak egy párat hoztál?

- Nem, csak Minho hülye volt, és az egyiket valahova eltűntette – mormogott. Érdekes…

- És honnan veszed, hogy ő volt? – kérdeztem.

- Mert reggel felemelte, hogy az enyém-e, majd mikor bólintottam, visszatette a bőröndbe. Ami rajtam van, az az ágyam alatt volt.

- Miért nem tudsz te rendet tartani? Otthon is olyan rendetlenség van nálad, hogy az már cikis - fontam össze a karom a mellkasom előtt, és úgy figyeltem, ahogy kutakodik a cuccai között. Simán elmondhattam volna neki, hogy rajta ül azon az egy pár zoknin, de olyan jó volt nézni, ahogy szenvedett, hogy inkább még néztem, jókat röhögve magamban.

- Prédikálás helyett inkább segíts. Na, meg megnéztem volna a te szobádat is - pillantott hátra a válla felett.

- Hiszed vagy nem, de nálam mindig rend volt. A szobalánynak sosem kellett oda bemennie - feleltem büszkén, és nem hazudtam. Szerettem, ha rend volt körülöttem, mert ha csajt vittem haza, akkor nem kellett azon aggódjak, hogy kupi lesz - Aron mondta, hogy menjünk ki beszélgetni - sóhajtottam lehangoltan.

- Rendben, amint megtalálom, mehetünk is - nyöszörögte kétségbeesetten.

- Rajta ülsz - mondtam neki, aztán kilebegtem a falon.

- Megvagytok? – kérdezte Aron, immáron macska nélkül, kezében a papírjaival. Éppen bólintani akartam, mikor mögöttem felbukkant Puli is, immáron teljesen felöltözve, a hóna alatt pedig egy tabletet szorongatott.

- Mehetünk – biccentett. Aron úgy nézett rá, mint egy idiótára.

- Minek neked az a szar? – ujjával a tabletre bökött. Hát, igen. Aron jobban szeretett jegyzetelni, visszakeresgélni, meg mocorogni közben, míg Puli egyszerűen tabletet használt.

 - Felveszem a beszélgetést, és visszahallgatom, nehogy valami fontos dolgot hagyjak ki. Nem vagyok Minho, hogy mindent megjegyezzek.

- Az lehet, csakhogy… Jongin halott! - emelte ki az utolsó két szót, de Taemin olyan idiótán nézett rá, hogy azt hittem visítani fogok a röhögéstől.

- Nem értem mi a baj - rázta a fejét, közben Csirkét nézte.

- Az te okos, hogy ha meghallják Jongin hangját a felvételen, akkor szerintem hülyét kapnak. Ezért az övét jegyzeteljük, Eliét pedig felveheted. Nem akarom, hogy feltegyenek egy halom ostoba kérdést, hogy honnan szereztünk vallomást egy halottól - hadarta el türelmetlenül Aron.

- Hjaaa - esett le Pulinak a dolog, és azonnal vissza is vitte a ketyerét a szobába. - Mehetünk - indult el előttem. El kell futnom, el kell futnom.

- Gyertek ki a kertbe – intett Aron mosolyogva, és ki is vonult. Hihetetlen, hogy csak három napja ismerjük Jonghyunt és Keyt, mégis ilyen jó barátok lettünk.

- Nos, Kai, kezdd az elejétől, és szépen, lassan mondj el mindent. A mondataid nagyjából függjenek össze, hogy tudjuk követni – magyarázta Puli.

- A legfontosabb, hogy simán visszakérdezhetünk bármikor, ezért nem igazán éri meg hazudni, mert részletekbe is belemegyünk – Aron felsóhajtott – hajrá, nagyfiú…

- Most komolyan Aron? Ezzel a mondattal csak még jobban megijeszted, és el fog tűnni nekünk a végén. Hagyjuk, hadd mondja el, amit tud, aztán a másik kettő is vall, és máris kiderül, ki mit nem mondott el - oktatta ki Puli Csirkét, aki csak felvont szemöldökkel hallgatta. Mondjuk igaza volt Taeminnek, mert tényleg még jobban betojtam az egésztől. Nekem semmi kedvem nem volt ehhez, és kicsit bántam is, hogy szerződést csináltunk akkor, mert Eli mindent elmondott volna.

- Rendben, akkor hallgatunk, Jongin, mondj bármit, amit akarsz - tette keresztbe a lábait Aron, és rátette a kis füzetét.

- Hát… tízen voltunk, barátok. Fiúk-lányok vegyesen. Persze ezt nem úgy kell érteni, hogy puszipajtások, csak egy csoportba tartoztunk. Voltak olyanok, akiket például egyáltalán nem is kedveltem belőle – magyaráztam zavartan. Ez a vallatás rosszabb volt mindennél.

- Értem, és ebből a tízből, csak ketten maradtak életben, Kris és Eli. Miért akar megölni mindenkit? - nézett rám Aron kérdően, de én csak zavartan forgolódtam, játszottam az ujjaimmal. Nem akartam vallani, pedig muszáj volt.

- Taewoon miatt. Nem tudjuk a srác rendes nevét, pedig egy ideig beszélgettem is vele néha, de csak ilyen átlagos dolgokról. Fura gyerek volt, de egy ideig nem tudtam miért, aztán pont Elial, Krissel és Naeunnel beszélgettem a folyosón, amikor odajött hozzánk - próbáltam minél részletesebben felidézni a dolgokat, ami nem is ment olyan nehezen, mert alig pár hete történt.

- Mi volt vele? - kérdezte izgatottan Taemin, és még kicsit előre is dőlt, mint amikor a filmeknél is izgul.

- Be volt lőve. Mikor odajött nekünk is kínálta, azt mondta nagyon menő cucc, és mivel bír minket, fél áron adja. Természetesen mi egyből elutasítottuk, ezért kicsit kiakadt, és lökdösődni kezdett, de Eli elhajtotta - Amikor így visszaemlékeztem, kicsit bűnösnek éreztem magam, hogy nem próbáltam meg valahogy máshogy megoldani a dolgot, mint ahogy tettem.

- És a többi áldozat? - faggatott tovább Aron.

- Két takarítónő, két tanár és három diák még, ők voltak ott velünk a folyosón. Láttak mindent, és érdekelte őket a dolog, hogy mi történt. Amikor elmondtuk nekik, akkor egyből azzal az ötlettel jöttek, hogy szólni kell a rendőrségnek. Én ezt nem akartam, ezért inkább az igazgatót javasoltam, így egyből odamentünk - sóhajtottam egy mélyet, és a két nyomozóra néztem, akik figyelmesen hallgattak, Aron keze pedig egyfolytában írt.

- Pedig a rendőrségnek is kellett volna szólni - mondta Taemin, de intett is, hogy folytassam.

- A dirinek is elmondtunk mindent, aki azt mondta, Taewoont ki fogja rúgni az egyetemről, de erről senkinek nem szólhatunk, mert rossz fényt vet az egyetemre. Így jött az, hogy írunk egy szerződést, és csak akkor vallhatnak a többiek, ha én vallok.

- Ezért haltál meg, mert elmondtad a dirinek? Taewoon a gyilkos? - meredt rám Taemin. Bárcsak ő lett volna, akkor nem lenne félig bűntudatom.

- Nem, nem ő. Taewoon halott. Miután az igazgató kirúgta, pár nappal később jött a hír, hogy öngyilkos lett, túladagolta magát, az eltanácsolás miatt. Miattam halt meg - hajtottam le a fejem, és nagyon rosszul éreztem magam. Először mondtam el bárkinek is az egész sztorit, és nagyon szemétnek tartottam magam.

- Akkor valami rokona, vagy ismerőse lehet a gyilkos - csapta össze a tenyerét Aron, Taemin meg közelebb ült hozzám, és simogatni próbált. Nem sokat ért, de legalább tudatta velem, hogy megérti.

- Aron, hagyd - hurrogta le megint a társát. Taewoon tényleg miattam halt meg.

- Emiatt ne magadat hibáztasd, Jongin. Előbb-utóbb megtörtént volna a túladagolás, már vannak esetek, amelyekről hallottam, és így történtek. A legfontosabb, hogy te segíteni próbáltál rajta, csak nem egészen úgy sült el, ahogy gondoltad. A történet pedig egyszerű, és összeállítható. A bizonyos Taewoon egyik legközelebbi ismerőse a gyilkos, mint egy bosszúálló. A kérdés már csak az, hogy kije lehet neki – az idősebbik nyomozó igyekezett belém lelket lehelni, de nem igazán sikerült. Először is, mert én csak egy lélek vagyok, másodszorra meg azért, mert megint a munkát helyezte az érzelmek elé. A tipikus Aron…

- Ez mondjuk igaz. Ne okold magad emiatt. Gondolj bele, hogy mennyivel másképp alakult volna.

- Talán igazatok van. Ha én nem tettem volna ezt, akkor lenne két öntelt, magányos nyomozó. Az egyik Amerikában, a másik Koreában. Egy kis tanonc, akinek van két elérhetetlen példaképe, egy rendes, egészséges baráti társaság, egy nemibetegség-hordozó, egy törött szívű kiskutya, és egy Jongkey párunk – minden erőmmel igyekeztem mosolyogni.

- Ez így igaz. Ehelyett összebarátkoztunk, és mindenkinek van barátja, olyanok lettünk, mint egy nagycsalád. Nekem nem törött a szívem, Aron nem zabál egész nap hamburgert, Kookie-nak egy normális napja sincs a barátaival, mert inkább velünk ökörködik, Minho meg nem fog hordozni semmit, maximum engem. Jongkey meg Jongkey marad. Szóval te nem tettél semmi olyat, amiért bárki is elítélhetne - mosolygott ő is, Csirke meg felfújt fejjel nézett Pulira. - Most mi van? - kérdezte értetlenül.

- Mi az, hogy hamburgert zabálok? - akadt ki egy kicsit, ami vicces volt tőle.

- Hát, hogy fánkot nem eszel az oké, de azt ne akard beetetni velünk, hogy hamburgert sem - vonta fel mindkét szemöldökét Taemin. Én is igazat adtam neki.

- Jó, mindegy. Jongin, beszélsz még arról a napról, amikor a gyilkosságod volt? - tért vissza az eredeti témához Aron.

- Muszáj lesz, ugye? - nyafogtam, mire két bólintást kaptam válaszként. Imádom őket, komolyan mondom.

- Nem akarok – ráztam meg a fejem. Úgyis fogok vallani, de akkor is…

- Jongin, ez nem akarás kérdése. Minden részletet tudni akarunk, hátha meglesz a megfejtés. Lehet, hogy valamivel elárulta magát, érted? A legkisebb jel is fontos – sóhajtotta Aron.

- Én sem vettem észre, ti miből jönnétek rá? – döbbenten néztem rájuk. Puli elmosolyodott.

- Tudod, nyomozók vagyunk. Ez a dolgunk.

- És ha minden igaz, akkor lassan összeáll a teljes kép – Aron büszkén kihúzta magát. Puli szemei elkerekedtek, de ő is bólogatni kezdett.

- Igen, pontosan – dadogott. Nem baj, Pulika, mi tudjuk, hogy a híres Kopó most jobban el volt foglalva a pasijával, mint a munkával…

- Ti ezt nem értitek. Nekem egyszer is elég volt átélni, nem akarok még egyszer - nyöszörögtem.

- Kérlek, Jongin - sóhajtott Aron.

- Sehuntól mentem hazafelé este, egyedül. Már sötétedett, ezért úgy döntöttem, hogy a gyorsabbik utat választom, mint mindig, amikor késésben voltam. Nem gondoltam volna, hogy egy pszichopata késsel fog kapálózni előttem, és fenyegetőzni, hogy megöl. Megpróbáltam elfutni, de gyorsabb volt nálam, pillanatok alatt utolért, és kigáncsolt. Aztán párszor belém rúgott a földön, hogy ne tudjak menekülni. Körülbelül két-háromutcányit rángatott magával, egészen addig a helyig, ahol megtaláltatok - hadartam el gyorsan az elejét, de már minden porcikám remegett. - Kikötözött ahhoz a székhez, és azt mondta, meg kell fizessek Tae haláláért, mert minden az én hibám. Utána egy forró vasat nyomott a bőrömhöz, amivel belém égette a betűt. Iszonyatosan fájt, de ő ezzel nem fejezte be. Majdnem huszonnégy órán át kínzott, vagdosott, szúrkodott, vert és mindezt élvezte. Végig röhögött, és hagyott szenvedni. Azt a napot sosem fogom elfelejteni, még így sem.

- Elmebeteg ez az ember – sóhajtott Taemin. Igaz, az volt.

- És a többiek, akiket kikérdeztünk? Ők elvileg a barátaid voltak, nem? – Aron fürkészően nézett a szemembe. Ijesztő pasas…

- Igen, azoknak hittem őket – kissé elszomorodtam – ennek ellenére nem tudtak a dologról. Nekik nem mondtunk semmit, és azt hiszem, jól is tettük – válaszoltam.

- Rendben, ennyi elég is lesz. Ma még kihallgatjuk a két fiút is, holnap pedig meglátogatjuk az igazgatódat, hogy elmondja ki is ez a gyerek, aki meghalt - csukta össze a füzetét Aron.

- Remek - álltam fel pillanatok alatt, és elspuriztam a közelükből. Nekem bőven elég volt ebből a két munkamániás nyomozóból, kérem vissza Csirkét és Pulit!

- Na, mi volt? - kérdezte Eli a konyhában.

- Rémesek, lyukat képesek égetni a testedbe. Én elmondtam mindent, most már te is megteheted - dörmögtem neki, és indultam is.

- Hova mész? - szólt utánam Galamb.

- Tőlük minél távolabb - mutattam a két személyre, akik éppen akkor léptek be.

- Jongin, nyugodj már meg - kért meg nyugodt hangon Taemin.

- Majd ha már ti is megtettétek. Teljesen beleéltétek magatokat ebbe, én addig biztonságba helyezem magam - siettem fel a lépcsőn, otthagyva a két értetlen nyomozót.

- Mi a baj, Kai? - Minho azonnal felém fordult, mikor berohantam a hálójukba. Mivel Puli lent volt, ezért nagyon reméltem, hogy nem éppen galambtöltés közben látom.

- Megijesztettek a nyomozók. Most sokkal diplomatikusabban voltak, mint amúgy - magyaráztam neki.

- Elvégre ez a munkájuk. Jonghyun halálra unja magát, és azt beszéltük, hogy kellene csinálni valamit. Jönnél velünk valahova? Mondjuk kocogni? Vagy mozi?

- Inkább kocogjunk... - sóhajtottam.

- Persze, mert így legalább nézheted, ahogy halálra fárasztjuk magunkat - röhögött fel Minho. Igazából, ez eszembe sem jutott, de így, hogy felhozta…

- Ez sem egy kizáró ok, de inkább csak nyugodt helyen szeretnék lenni - túrtam bele a hajamba, és lehuppantam a franciaágyra, ahonnan egyből fel is pattantam, mikor eszembe jutott az az este. Egy újabb felejthetetlen élmény a szelleméletemben.

- Jó, akkor szólok Rexinek, hogy tíz perc és indulunk - vigyorgott még mindig, aztán otthagyott egyedül.