Ég legyen veled, Jongin szellem!

 - Amennyire nem hittem a szellemek létezésében, annyira kedveltelek meg - mesélte Aron, mikor mind letelepedtünk az egyetlen ép padra a tó mellett. Még az ég is felhős volt, pedig sokkal jobban örültem volna a csillagosnak.

- Hát emlékszem mindenki arckifejezésére, és esküszöm, nagyon jót nevettem rajtatok, ezért is maradtam veletek. De nektek - mutattam a két nyomozóra - Kookie is nagyon jót tett, mert egyfolytában versenyeztetek, meg öltétek egymást az elején - nevettem, amikor visszaemlékeztem az elejére.

- Na, igen, de most tök jóban lettünk. De te is egy mocsok vagy, hogy tudtál kommunikálni Minhóval, és nem mondtátok - háborodott fel Taemin.

- Igaz, de Colos sosem tudott rendesen fordítani - röhögtem még mindig, és az említett is ugyanezt tette.

- Te kopogtál hülyeségeket - rázta a fejét a létra. Persze, egyéb hülyeség?

- Hát, aki az ügyvédet hátvédnek fordítja, meg Kyoungjae-t tyúk lének... biztos nem velem van a baj - sóhajtottam mosolyogva. Azokat a félrefordításokat is mind elraktároztam. Néha felidéztem őket, és jókat nevettem rajtuk.

- A lényeg, hogy csak jó dolgok történtek - csitította el a többieket Jonghyun.

- Persze, a legjobb az volt mikor lelépett egy szó nélkül, Aron teljesen bedepizett, és még aludni sem ment haza. Annyira megszeretted, hogy nem fogod tudni elfogadni, ha elmegy - rázta a fejét Minho. Igen, az a húzás nem volt a legjobb, de legalább megtudtam, hogy számíthatok rájuk. Ezt a titkot nem fogom nekik elmondani, soha.

- Bárcsak úgy ismerkedtünk volna meg, hogy élsz - motyogta Sütike, és nem voltam benne biztos, hogy szegény nem sírta-e el magát.

- Én is nagyon örültem volna nekik, de ez is több, mint a semmi - nyugtattam meg a kölyköt.

A kis ifjonc Csirkepapi vállába fúrta az arcát, de nem sírt, mert azt láttam volna. Egyszerűen csak nem akarta látni, hogy majd eltűnök. Hát, én sem...

- Nagyon üres lesz nélkületek - szólalt meg hirtelen Aron. Mindenki elhalkult, és csak bámult maga elé. Tényleg rossz lesz egymás nélkül.

- Azonban szerintem fogunk még hallani egymásról, meg valahogy tarthatnánk a kapcsolatot is - Key halványan elmosolyodott, majd a párja felé fordult - Nem tudod majd néha megidézni ezt a lököttet?

Mindenki reménykedve nézett Rexire, aki csak felsóhajtott.

- Így már nem biztos. Maximum én fogok vele tudni kommunikálni, de azt is csak akkor, ha a szellemvilág megengedi. Jongin valószínűleg már csak a túlvilágon fog velünk találkozni. Máshol nem hinném.

- Semmi esély nincs, hogy elkerüljük ezt? - reménykedett Kookie, de még én is tudtam, hogy nem lenne jó, ha sokéig maradnék.

- Süti, Jongin csak úgy tud maradni, ha valaki élőhöz van kapcsolódva. Sem neki, sem a másik félnek nem lenne jó, ha így maradna. Persze, most mind sajnáljuk, de ha családunk lesz, akkor nem fogunk vele foglalkozni, ő mégsem mehet el, mert kötve van - emlékeztette a kissrácot, hogy mik lennének a feltételek.

- Akkor én elvonulok papnak, és akkor nem lesz családom, majd lakunk együtt a templomban - egyezkedett tovább Jungkook. Meghasadt a szívem, hogy ennyire akarta, a maradásomat.

- Semmi baj, én már elfogadtam, nektek is menni fog - mosolyogtam amennyire csak tudtam.

- Az elején nehéz, de nem akarok belezavarni a jövőtökbe. Emiatt nem kell bánkódni.

- Pontosan - Eli csendben bámult maga elé, egész idáig meg sem mukkant.

- Most akartam valami okosságot mondani, de elfelejtettem - morgott Taemin, miközben maga elé bámult. Az egész csapat felé pillantott.

- Gratulálok - Aron megveregette a társa vállát, majd újra rám nézett.

- Ha esetleg tudnál maradni, akkor... maradhatsz, én nem vagyok társasági lény, és örülnék neked, mert... na, érted...

- Belezúgtál mi? Azért nem gondoltam volna, hogy egy szellem lesz a társad - röhögött fel Minho. Hát itt még én is vihogni kezdtem a többiekkel. Aron meg csak zavarba jött és vörösödött.

- Nem, csak nagyon megszerettem. Mindig is akartam egy kistesót, és Jongin olyan is, mint egy öcsike. Vigyázni kell rá, és foglalkozni vele - magyarázta hadarva Csirke.

- Tudjuk, csak ez most bután jött le - nyugtatta meg Eli Aront, aki még mindig zavarban volt.

- Na, viccet félretéve, tényleg szép pár lennétek - Colos még mindig a szemeit törölgette, pontosan úgy, mint vele szemben Kulcs. Aron felsóhajtott, de azért ő is vigyorgott.

- Képzelem - fújtattam unottan. Tudtam, hogy Aron nem volt belém szerelmes, de azért én is mindig akartam egy testvért, és Csirkepapi erre tökéletes volt.

- Már csak másfél óránk van, vagyis egy - nézte a telefonját Jonghyun.

- Az már nagyon kevés - sóhajtottam.

- Játszunk egy olyat, hogy mindenki elmondja a kedvenc emlékét, mióta a csapatban van - ujjongott Minho. Ezt nem is tartottam rossz ötletnek.

- De mindenki csak egyet, és nem ugyanazt. Szerintem mindenkinek más a kedvenc élménye - figyelmeztetett minket Key.

- Nos, az én kedvenc emlékem az az, amikor a Yuri felpofozott téged. Egy az, hogy megérdemelted, mert egy kétszínű paraszt voltál vele, másrészt meg zavart, hogy egy lánnyal kavartál, így, amikor felpofozott téged, akkor megkönnyebbültem, mert tudtam, hogy szakít veled - lelkendezett Puli.

- Ugye tudod, hogy sosem jártam vele? Az egy dolog, hogy ő azt hitte, de én nem szerettem őt. Tudod, már mondtam is...

- Mit? - Kook szinte lecsúszott a padról, annyira előre dőlt. Minho felsóhajtott.

- Hát, kezdtem rádöbbenni arra, hogy szeretem a fiúkat is, csak nem mertem bevallani. Taeminnel meg azért nem akartam járni, mert féltem, hogy nem fog működni, és akkor tönkretennénk egy fontos barátságot - kinyújtotta a lábait, és a cipőit kezdte nézni.

- Amúgy a másik kedvenc élményem... - kezdett bele Puli, de Eli közbeszólt:

- Az, amikor összejöttetek, vagy amikor megtömött?

Megint elborzadtam, de most igyekeztem nem arra koncentrálni.

- Azok is, de az, amikor megbizonyosodtam arról, hogy Kai nem szél, hanem egy szellem. Tökre megörültem, hogy nem én képzelegtem, hanem tényleg volt itt valaki, aki egy nagyon rendes fiú, és nem egy gonosz szellem.

- Nekem az volt a kedvencem, amikor Aron halálra ijedt a sirályoktól. Amilyen nagy nyomozó, nem gondoltam volna, hogy egy ekkora kicsi madártól, ennyire be fog tojni - elevenítette fel a kedvenc emlékét Eli. Igen, ezen mind nagyon jót nevettünk akkor.

- Hát, azt a fejet én sem nagyon fogom elfelejteni, mikor a kezével a feje fölött guggolt - röhögött Taemin hangosan. Még én is emlékszem, amikor ott helyben kicikizte őt.

- Na, azt megnéztem volna - nevetett fel Jonghyun. Tényleg megért egy egész misét a történet.

- Nem volt az olyan vicces... - mormogott Csirkepapi, de azért láttam, hogy mosolygott.

- Na, akkor én jövök - csapta össze a tenyerét Kibum  - Én még nem ismerlek titeket olyan régóta, de kétség kívül a grillezés volt a kedvencem, azon belül is az, amikor Aron kergette szegény cicust, Taemin macskának képzelte magát, Minho meg sztriptizelt. Az mindent vitt - kuncogott. Arra én is emlékeztem, zseniális alakítás volt.

- Jézusom, az az este egy vicc volt. Én még nem láttam embert ennyire berúgni, mint őket - fogtam a hasam a nevetéstől. Talán az az este hozta össze teljesen a csapatot.

- Hm… én nem is tudom, melyik volt. Már az nagy élmény volt, hogy két ilyen remek nyomozóval dolgozhattam, de az, hogy egy saját szellemünk lett, az mindennél többet jelent. Tudom, hogy soha nem mondhatom el senkinek, de én nagyon boldog vagyok. Jongin viccei kész humorzsákok - beszélt egyhuzamban Kookie, én meg elérzékenyültem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire örül nekem.

- Egyelek meg - vigyorodtam el.

- Jaj, erről jut eszembe, emlékeztek, amikor Kookie leháziállatozta Kait, ő meg meg akarta ölni? - kuncogott Puli. Nem, az nem volt vicces...

Nem vagyok háziállat.

- Igen - bólogatott mosolyogva Csirkepapi, a többiek meg kuncogtak.

- Nekem úgy élmény nem nagyon van. Szerintem az maga szuper, hogy lett egy ilyen kis csapatunk. De ha nagyon választanom kell, akkor az az, amikor beszélgettünk... azaz, próbáltunk, mert nem nagyon ment. Mindenesetre élveztem - Minho boldogan csacsogott, amint felidézte a dolgokat.

- Ezt inkább hagyjuk, mert olyan béna voltál, hogy egy szót hatszor kellett lekopognom neked. Ha nem lett volna Jonghyun, akkor a gyilkost is pisztolynak fordítottad volna - vágtam rá egyből, de Colos csak kidugta a nyelvét.

- Én nem tudom mi volt a legjobb emlékem. Talán az egész, hogy egy ilyen izgalmas helyzetbe kerültem, mint most. Ráadásul, szellemet ilyen sokáig még nem kapcsoltam magamhoz, úgyhogy ez is egy újdonság számomra. De ha már nagyon választani kell, akkor az az, amikor Key elvitte Aront vásárolni, és ő halálra szenvedte magát - idézett fel egy számára fontos foszlányt. Én is szerettem vásárolni, de Key mindenkit felül tud múlni e téren, az már biztos.

- A lényeg, hogy mindenki túlélte a vele való plázázást - bólogattam lelkesen.

- Na, a vásárlással ki lehet engem kergetni a világból. Nekem talán az volt a kedvencem, mikor Jongin látható lett. Tudom, hogy hihetetlen volt, először nem is akartam elhinni, amit láttam, de aztán mégis lettél, és az valami szuper volt. Komolyan, akkor éreztem úgy, hogy tényleg vannak szellemek - vigyorgott Csirke. Elmosolyodtam. Annyira meg tudtam néha hatódni ezeken az embereken...

- Én is nagyon örültem neki, amikor láttatok végre, mert sokkal jobban összehangolódtunk, és megértettük egymást. Az én kedvencem pedig az volt, amikor Pulival és Minhóval Taxiztunk. Szegény sofőr elhitte, hogy Taemin lány, és hogy terhes. Én nagyon nem bírtam röhögés nélkül, pedig akkor tényleg nagyon rosszul voltam. Amúgy, néha tényleg nagyon lányos vagy - fordultam Puli felé.

- Ez nem igaz, csak furán cukin vagyok - emelte fel büszkén a fejét.

- Ami egyenlő a lányossal - bólogattunk mind egyszerre.

- Kösz - röhögte el magát.

- Srácok, indulni kell, fél óra és éjfél - figyelmeztetett minket Jonghyun. Eljött az idő. Hirtelen mindenki elkomorodott. Csendben haladtunk egymás mellett. Elöl ment Jonghyun. Lépései bizonytalanok voltak, de Key támogatására azért sikerült megállnia. Mellettem jött Csirke meg Süti. Talán nekik fogok a legjobban hiányozni, ha elmegyek. Felsóhajtottam.

- Semmi baj, jó helyen leszel - próbált nyugtatni Aron, pedig szerintem nekem kellett volna őket. Nekem mindegy volt, hogy hol kötök ki, csak ők ne szenvedjenek miattam.

- Jól vagyok - erőltettem vigyort a képemre, de nem hiszem, hogy sikeres lett, úgyhogy inkább csendben lépdeltem tovább. Érdekes módon, nem tudtam merre kell menni, mégis tudatosan lépdeltem. Egy megmagyarázhatatlan érzés járta át a testem, ami olyan volt, mintha húzott volna. Egyenesen a saját síromig.

- Érzed, igaz? - kérdezte Jonghyun, rám sem pillantva. Először nem értettem mire gondol, de amikor leesett, hogy hozzá vagyok kapcsolva megértettem.

- Igen, érzem - válaszoltam komoran. Ez az erő bizonyította, hogy nincs maradásom a földön. Egész lelkemben remegtem. Minden egyes másodpercben egyre gyengébbnek éreztem magam.

- Mi van, ha mondjuk nem a sírjánál engedjük el? - kérdezte hirtelen Jungkook. Jonghyun felsóhajtott.

- Megszűnik. A lelke szertefoszlik a csontjai nélkül, ne kérdezd, nem tudom, miért - megállt a sírom előtt.

- Muszáj mennem, ugye? - kérdeztem meg utoljára, de a válaszban biztos voltam.

- Eddig nem voltam biztos benne. Ha nem éreztem volna ezt az erőt, ami idehúzott, akkor azt mondtam volna, hogy nem. De így sajnos száz százalék - tette a vállamra a kezét, amennyire tudta.

- Szóval akkor itt be is fejeződik a Jongin szellem kalandos útja - tört ki belőlem egy keserű nevetés. Anyáméktól nem volt ennyire nehéz elválni, mint a fiúktól.

- Sajnos - biccentett egyetértően Rexi.

- Hát akkor mindenkinek további szép életet. Eli, neked sok csajt, meg barátot, Taemin és Minho, remélem, sokáig együtt maradtok, és nyúzzátok egymást. Kookie, drukkolok, hogy sokkal jobb nyomozó legyél a srácoknál. Jonghyun és Key, nektek is sok jót kívánok, és köszönöm, hogy veletek lehettem. Aron… - kezdtem el, de egyszerűen nem bírtam befejezni. Látva a könnyektől nedves arcát elment minden életerőm - nagyon fogsz hiányozni. Benned sikerült megtalálnom a bátyát, akim sosem volt. Mindig is felnéztem rád, és ígérd meg, hogy jól fogod viselni a hiányom - léptem elé, és hosszan megöleltük egymást. A többieket is szerettem, de ő állt hozzám a legközelebb.

- Jó szellem legyél, és ne csinálj butaságokat, nagyon fogsz hiányozni - szipogta a fülembe.

- Jongin - szólt Jonghyun, én pedig mellé léptem.

Még egyszer végignéztem a csapaton. Taemin Minhóhoz bújt. Szemeiből patakzottak a könnyek, Minhoéból ugyanúgy. Egyszerűen túl gyengének tűntek. Kulcs csak bámult maga elé, Aron az ajkait harapdálta, közben Minisüti bújt hozzá zokogva. Egyedül Eli állt magában. Némán bámult engem, de az ő szemeiből is legördült egy-két könnycsepp. Csendben néztem őket, míg Jonghyun latinul mormogott valamit, s közben a saját gyengeségem is erősödött. Láttam, hogy halványultam. Igazából nem féltem. Azt hittem, fogok, de nem. Kezeim már alig látszottak. Felemeltem a jobb karomat, és integetni kezdtem. Visszaintettek, amelytől kicsit újra boldog voltam. Már nem látszottak a láb- és kézfejeim, csupán egy test, meg egy fej. Lehunytam a szemeimet, és készen álltam az útra.

Azt hiszem, megvolt a tökéletes befejezése ennek a kalandnak. Így ezzel készen is álltam a távozásra.

 

 

VÉGE