Laza nap!

- Aronnal akarok menniii!!! - toporzékoltam, már vagy tíz perce a két autó, és a három személy között. Hogy mi volt a gyerekes kiakadásom oka, az egyszerű. Jonghyunékkal kellett mennem.

- Jongin, nem esznek meg. Egy óra és találkozunk, kibírod - nyugtatott Csirke.

- Hát, ha Key vásárlási szokásait nézzük, akkor csak délután - szólt közbe Rexi.

- Mivan? - visítottunk fel egyszerre.

- Nem tehetek róla, hogy szeretem a divatot - fújtatott Key mellettünk.

- Ennyi ideig nem hagyom Jongint egyedül. Kétszer már elveszett, többet nem fog - ellenkezett Aron is - szóval megyek én is - állt büszkén mellém. Szegényt sajnáltam, mert biztos voltam benne, hogy a háta közepére sem kívánja az egészet.

- Frankó, akkor neked is bevásárlunk. Ez az ing rémes, úgy nézel ki, mintha negyven éves lennél - mérte alaposan végig Csirkét Key.

 - Ez nem is igaz - morogta nagyon halkan az orra alatt Aron.

- De, igaz - vágott vissza Key, mire Aronnal ijedten összenéztünk. Boszorkány!

- A kocsimat itt hagyhatom? - Aron zseniálisan tudott témát váltani.

- Ha nem nyúlsz semmihez a kocsinkban - Key pedig zseniálisan tudott úgy nézni, hogy a nyomozónk mindjárt bevallja, hogy igazából ő a gyilkos.

- Nem fogok - védekezésképp felemelte a két kezét, aztán beült hátra, Jonghyun mögé. Hamarosan pedig el is indultunk vásárolni.

 Három-négy óra? Még jó, hogy Aron szabadnapot adott a többieknek, mert különben ott öregedtek volna meg az iroda előtt. Ugyanis ennyi idő alatt csak négy boltba jutottunk be, de ott sem vett a boszorka semmit. Pedig mindegyik üzletben felpróbált egy halom nadrágot, pólót, pulcsit, kabátot, kalapot, sapkát és sálat. Igaz, én is ezerszer futottam át a boltot, és néztem végig az összes ruhát, kiegészítőt. Mindig imádtam vásárolni és öltözködni.

- Key, ne kezdd megint rendben? Egy órát kapsz, hogy vásárolj, egyetlen egyet - mutatta is az ujjával.

- De Jonghyun, tudod, hogy nekem nehezen megy - nyöszörgött Kulcs, bevetve mindent.

- Te pedig tudod, hogy kezdek kifogyni a türelmemből - vágta rá egyből, ellentmondást nem tűrő hangon.

- Ne már! Tudod, hogy egy valami nem elég egy szezonra - Kulcs folytatta a hisztit, Jonghyun vitatkozott vele, Aron pedig felszívódott. Remek, én meg itt ácsorogtam láthatatlanul, ahelyett, hogy valami izgis dolgot csinálhatnék, vagy beolvashatnék Minho barátunknak a sok félreértett agyatlanság miatt.

- Aron hol van? - kérdeztem, mire Rexi felém fordult. Láttam rajta, hogy ez a vásárlás felért neki egy kínzással, főleg, hogy Key mindig kikérte a véleményét.

- Banki ügyeket intéz. Szerencsés ember... elszökhetett - sóhajtott fel.

- Hallak ám, Kim Jonghyun! - Key fel sem pillantott a ruhatenger közül. Boszorkány.

Amíg Key élvezte az egy óráját, ami alatt hatvan szatyrot nyomott a pasija kezébe, addig Rexi szitkozódott, hogy nem érti őt, amiért ilyenkor minden ruha megfelel neki. Szerencsére ő akkor is hallott és látott engem, amikor láthatatlan voltam a többi ember számára. Legalább jártathattam a szám.

- Szeretsz vásárolni te is… vagyis szerettél? - próbálta kicsit másfelé terelni a témát.

- Imádtam, mondjuk azért nekem nem kellett ennyi idő - böktem egy nagyon picit Kulcs felé.

- Képzeld el, ha egyedül vagyok - sóhajtott egy hatalmasat.

- Megjöttem - futott felénk Aron, akit Jonghyun keze állított meg előttem.

- Azért ne tarold le Jongint - csapkodta meg nevetve a nyomozó mellkasát.

- Bocsi, Jongin - vágott gyorsan egy szomorú fejet.

- Semmi gáz - válaszoltam, Jonghyun pedig tolmácsolt. 2Jong erő!

- Aron! Végre megvagy! -Key már meg is ragadta a srác felkarját. Ajjaj, itt még bajok lesznek, főleg, hogy nyomozónk szemei kétszeresükre kerekedtek.

- Mit szeretnél? - kérdezte kedvesen, mire Kulcs elindult.

- Még egy óra, Jonghyunnie! - kiáltotta. Rexi lefagyott.

- Az már letelt.

- De akkor csak magamnak vásároltam. Most Kwak Aron vesz magának valami hordható inget, a segítségemmel - magyarázta, közben becibálta az áldozatot a boltba. Isten veled, Aron! Örülök, hogy megismertelek.

- Mi pedig elmegyünk enni, kilyukad a gyomrom ettől a sok futkosástól - pillantott rám Rexi.

- Egyetértek - bólogattam hevesen, és már mentünk is a gyorséttermek felé, ahol finomabbnál finomabb kaják várták, hogy Jonghyun bekebelezze őket.

- Ahj, sosem tudok dönteni, hogy mit egyek. Minden annyira guszta - nézett végig szomorúan az ételeken, megsajnálva őket, hogy nem eheti meg mind. Végül fél óra után nagy nehezen döntött. Valami kínai kaját evett, de olyan neve volt, hogy akkor sem tudtam volna megjegyezni, ha agyoncsapnak.

Viszont már értettem a Jongkey páros lényegét. Key fél óráig vásárol, és ruhaszexuális, Jonghyun ugyanez, csak étellel. Szóval, elvoltak egymással. Ráadásul Rexi elég lassan tömködte a dinoszaurusz-pofájába a kaját, én pedig csorgó nyállal figyeltem őt. Enni akartam. Sokat, hogy ismét érezhessem az ízeket, hogy tudjam, milyen éhesnek lenni, meg milyen telezabálni magam, utána esetleg hányni egy jót. Abszurd, de higgye el mindenki, hogy még a hányás is hiányolható...

- Jongin, nem akarlak megbántani, de ha most tudnál nyáladzani, akkor megtöltöttél volna egy kádat - magyarázta, le sem véve a szemét az ételről.

- Nem tehetek róla, tudod te, hogy mennyire kívánom a kaját. Erre ti mind elvisztek engem is, hogy ott üljek veletek, és végigszenvedjem az egészet. Szerinted mennyire tetszik ez nekem? - könyököltem rá az asztalra, és belemásztam Rexi képébe.

- Figyelj, bármennyire is szeretném, nem tudlak feltámasztani. Olyan ember nincs. De ha szeretnéd, akkor átsegíthetlek oda, ahol lenned kéne jobb esetben - mondta kedvesen.

- Hova akarod küldeni? - jelent meg Aron rémült fejjel.

- Sehova, csak beszélgettünk - pislogott ártatlanul Rexi. - Vásárlás?

- Megvolt - emelte fel Aron két kezét. Mindkettőben volt két-két szatyor. Mögötte pedig Key ácsorgott újabb tonnányi szatyorral. Egy picit ő is vásárolt.

- Rendben - biccentett Rexi, már figyelmen kívül hagyva a párját, aki lehuppant mellé.

- Ha ettél volna rendesen... - duzzogott karba tett kézzel.

- Ne haragudj, majd eszem otthon is - a másik felemelt kézzel mentegetőzött. Tipikus szerelmespár.

- Mit vettél? - odafordultam a jobb oldalamon ücsörgő barátomhoz, aki kinyitotta a szatyrokat. - Inkább pólókat, mint ingeket - mutatta fel őket.

- Hallottál? - kérdeztem elképedve, mert amikor belém jött, akkor nem hallott.

- Ha akarsz, tudsz beszélni rendesen is, meg úgy is, hogy csak én halljam - mondta teli szájjal Rexi.

- Kim Jonghyun - sziszegte Key, és tarkón csapta a barátját, aki majdnem visszaköpte a szájából az ételt.

- Kibum normális vagy? Meg is fulladhattam volna - dörmögte a srácra nézve, aki nem foglalkozott már vele, mert Aronnak magyarázott.

- Kellett neked teli szájjal beszélned - nevettem fel, de szerintem csak ő hallotta. Nem tudom, hogy hogyan csináltam ezt, de szerintem ösztönösen váltogattam a dolgokat.

- Gonosz vagy - fújtatott elégedetlenül.

- Menjünk dolgozni, mert Jongin ügye sosem fog lezárulni, ha csak itt ülünk - terelt témát Aron.

- Szerintem ma ne csináljunk semmit - próbálkozott Jonghyun.

- Az nem fog menni - rázta fejét a nyomozó. Hát igen, Aron meg a munkamániája.

- Menjünk bárba - csillantak fel Jonghyun szemei.

- Olyan bárt adok neked, hogy Texasban térsz magadhoz - veregette meg barátja hátát Key. Na ja, ha egyszer elkötelezed magad, akkor ne akarj túl sokat. - Mehetünk dolgozni. Kezdetnek kihallgathatnánk Jongint - pillantott felém Kulcs.

Örültem, hogy láthatatlan voltam, így legalább nem látták a rémült arckifejezésemet.

- Az nem rossz, de szerintem menjünk be Krishez – javasoltam, Rexi pedig fordított, mint egy jó kutya. Ez pedig egyfajta Joker volt, ugyanis ha minden igaz, Morgó már fel is ébredt, és kommunikálni is lehet vele, így inkább beszéljünk vele, nem?

- Rendben. Holnap viszont nagyon korán kell kelni, mert be kell érnünk az őrsre. Megint kell jelentést adnom a bálnának, és még Taemint is fel kell szednem valahol, mert ő Korea szeme fénye – fújtatott a nyomozó.

- Ezen ne múljon, aludjatok nálunk mind – Jonghyun nevetve csapott az asztalra, Key arca pedig nem csak eltorzult, hanem még hófehérré is vált. Mennyire szerethet minket!

- Dehogy is. Így is elég teher lehetek a számotokra, nem hogy még másokat is odavigyek - ellenkezett Mr. Kwak, de Jonghyun csak sóhajtozott. Egy pillanatra azt hittem terhes, és a légzést gyakorolja.

- Figyelj, van elég szoba. Mind elfértek, és akkor nem kell minden nap összevissza futkossatok, hogy összeszedjétek egymást - akadékoskodott tovább Rexi. - Igazam van, Cica? - fordult Kulcs felé.

- Heh? - tért magához a sokkból Key, amin én jót nevettem.

- Azt kérdeztem, hogy ugye nem baj nekünk, ha nálunk alszanak a fiúk.

- Nem, dehogy baj. Örülünk nektek - erőltetett vigyort a képére, de még a hülye is észrevehette, hogy a háta közepére sem kíván minket. Maximum engem, mert én imádni való vagyok. Természetes, hogy tökéletes személyiségemet szerette.

- Tényleg nem fogadhatjuk el – Aron csak megrázta a fejét, én pedig elszomorodtam. Pedig milyen király dolog lenne egy házban lakni mindenkivel! Már el is képzeltem a közös reggeliket, a sok nevetést, meg mindent.

- Majd rendelünk pizzát is – a teljesen fellelkesült Rexi igazán akarhatott egy pizsipartit, és sajnos még Kulcs dermesztő nézése sem tántorította őt el a dologtól.

- Az ki van csukva! Főtt ételt eszünk – háborgott Kulcs, egy nagyot csapva a párja buksijára.

- A pizza is főtt étel, mivel nem nyersen esszük meg. Sőt nem is főtt, hanem sült - húzta ki magát büszkén Jonghyun.

- De az már mirelit, nem friss. Azt sem tudhatod, hány hete áll ott - borzongott meg látványosan Key.

- Akkor ez azt jelenti, hogy mindenki aludhat nálunk, és te pizzát fogsz sütni - tapsolt Rexi, és pont úgy nézett ki, mint egy kisfiú.

- Álmodban, szépfiú - Kibum felállt, és elindult a kocsi felé, Jonghyun pedig szaladt utána. Nem volt mit tenni, Aron sietett utánuk velem együtt. Szegény Kibum nagyon nem akart minket, és szegény Rexi ezt nagyon nem vette észre.

- Jó. Ha te sütöd a pizzát, akkor jöhetnek át. De meg is kell ennetek, akármilyen - a házisárkány akcióba lendült.

- Fiúúúk, ma este buli nálunk! - kiabált hátra nekünk, teljesen extázisba esve, nem foglalkozva azzal, hogy félméternyire voltunk tőle.

- Igen Jonghyun, hallottuk - vette el a füle elől a kezét Aron.

- Akkor telefonálj körbe, hogy délután nálunk - toporgott még mindig Rexi.

- Rendben. Közben menjünk el a kórházba, aztán segítünk nektek otthon - próbált kedvesen beszélni Csirke, de lehetett érezni, hogy mennyire nehezen megy neki, mikor Kibum ennyire ellenszenves. Legalább Jonghyun egy kicsit is kedvelt minket. Mármint a többieket, mert én különben is imádva voltam. Jonghyun behuppant a kocsiba, majd megcsókolta a szerelmét. Na, ők cukik voltak, nem úgy, mint Yuri és Minho. Az gusztustalan volt. A vénség, és a gyerek. Zseniális cím lenne.

- Taemin hozza magával Minhot. Eli meg, hát ő még gondolkozik rajta, hogy jön-e - ismertette Aron a tényeket. Nem értettem, hogy Galamb miért nem akart jönni, hiszen mindig… vagyis majdnem mindig… na jó, néha jól érzi magát velünk. De rajta nem lehet változtatni, nem egy társasági ember. Jobban elvan a kastélyukban egyedül, mint bárhol bárkivel. Legalábbis ezt mutatja.

- Remélem ő is jönni fog - hajtotta le Key kicsit csalódottan a fejét.

- Héh, csak nem tetszik neked? - háborodott fel egyből Jonghyun.

-  Nem, de ha már mindenkit meghívtok, akkor ő se maradjon ki - kicsi Pulykulcsunk olyannyira felfújta magát, hogy Eli galamb alakja semmi nem volt ehhez. Ijesztő egy figura volt, az biztos.

- Értem. Ha lecserélsz, akkor szomorú leszek - sóhajtott a látnokunk, mire Kibum felnevetett.

- Ezzel nem hatsz meg, baby.

- Próbálkozni lehet, nem? - kérdezte Jonghyun, amin Key is elnevette magát.

- De igen. Viszont tudod, hogy én téged szeretlek - puszilta meg Rexit.

- Induljunk - indította be az autót Jonghyun. Aron is bekapcsolta a biztonsági övét, és már mentünk is a kórház felé.

- Ne aggódj, nem lopják el az autód - fordult hátra Kulcs Aronhoz, aki még egy utolsó pillantást vetett a kocsijára.

- Nem félek emiatt - mosolyodott el Csirke.

- Ha meg elviszik, akkor lesz megint munkád - nevetett fel Jonghyun, bár Aron ezt nem gondolta olyan viccesnek. Azért mégiscsak az ő kocsijáról volt szó.

- Nagyon vicces vagy - fújtatott, mire Key felnevetett.

- Ugye nem baj, ha valakinek a franciaágyon kell osztozni valakivel? Még mindig kényelmesebb, mint a kanapé - Kibum hátrafordult, bár Aron mosolyának nagyon örült. Naná, hogy ugyanarra gondoltunk!

- Szerintem nem lesz baj - hallatszott a válasza. Miért volt egy olyan érzésem, hogy ő is Colosra és Pulira gondolt? A végén még lesz is valami köztük, mondjuk kétlem, hogy vendégségben csinálnának olyat.

- Akkor jó, gondolom, te Jonginnal szeretnél majd lenni - folytatta a beszélgetést.

- Igen. Hiába látom, jobban szeretem, ha tudom, hogy a közelemben van. Már kétszer elveszítettem, nem akarom még egyszer - szontyolodott el kicsit. Gondolom, visszaemlékezett, ahogy én is. Nekem se tetszett, hogy mennyire szomorú lett.

- Aron, jobb lenne, ha megpróbálnál beletörődni abba is, hogy Jongin nem lesz veled mindig. Ha vége az ügynek, el is tűnhet végleg - magyarázta Rexi az utat figyelve. Nem, ebbe én sem akartam belegondolni.

- Parancsolsz? - Aron olyan rémülten pillantott fel, mint még soha.

- Két okból is. Az egyik az az, hogy nem tudok mindig veletek lenni, mert nekem is vannak elfoglaltságaim. Nem beszélve arról, hogy ez Jongin élete. Ha el akar menni, akkor elmegy, és ha befejezi a kötelességét, akkor nagyobb macera lesz megoldani az itt maradását - magyarázta Jonghyun, ezzel párhuzamban fakult Aron, és gondolatban Jongin. Nem akarok elmenni!

- Akkor… akkor próbáld hozzám kapcsolni, és akkor nem kell elmenjen - próbált kiutat találni Aron.

- Abba belegondoltál, hogy ha hozzád kapcsolnám, akkor mindig veled lenne? A nyomozásoknál, később, amikor családod lesz. Amikor pedig meghalsz, ő is el fog menni. Ja, és gondolom, nem fogsz az ügy után Koreában maradni. Oda is viszed magaddal? Nem gondolod, hogy egy idő után megunja? - tetőzte tovább a helyzetet Jonghyun, és be kellett látnom, hogy részben igaza volt. Nem akartam az útjában lenni, és egy idő után biztos ő is megutált volna engem.

- Értem - sóhajtott fel szomorúan, majd halványan elmosolyodott - akkor élvezzük ki ezt a kevés időnket, nem?

- De - bólintottam szomorúan. Nem akartam, hogy vége legyen a nyomozásnak. Még nem akartam elmenni.

- Amúgy nem akarok beleszólni a nyomozásba, de eddig az összes áldozat állt valamilyen kapcsolatban, nem? - töprengett Key, én pedig megint a fejemet fogtam. Miért kell ennek egyfolytában ilyeneken gondolkoznia.

- Igen, egy suliba jártak - vont vállat Aron.

- Jongin, meséld már el, hogy mi történt - fordult hátra az ülésen.

- Ilyet ne csinálj, Kibum - fordította vissza egy kézzel Jonghyun. - Nem szeretnék bírságot fizetni. Jongin meg majd beszél, ha akar - kelt a védelmemre egyből, amiért nagyon hálás voltam.

- Én is tudom, hogy Jongin tud valamit, amit mi még nem, de nem akarom erőltetni. Így egy kicsit húzhatjuk a nyomozást - mosolygott Aron.

- Ravasz vagy, Aron - Jonghyun visszamosolygott, én meg a fejem fogtam.

- Te is titkolsz valamit, Aron - ráztam meg a mutatóujjam, mire bólintott.

- Igen, de húzom vele a nyomozást. Persze, lehet, hogy teljes tévedésben vagyok, de nálunk van egy ilyen tejmárka, és lehet, hogy köze van a gyilkosunk nevéhez - vont vállat. Key felnevetett, pontosan úgy, mint Jonghyun, és én. Komolyan egy tejes dobozról van a gyilkosunk neve?! Anyám!

- Szóval mindketten tudtok valamit, de egyikőtök sem fogja elmondani, mert nem akarja, hogy végezzetek? - foglalta össze Key röviden, mi pedig helyeslően bólogattunk.

- Látod, tiszta jó fejek - vigyorgott Jonghyun, utána bevett egy éles kanyart, és lefékezett. - Megjöttünk - állította le az autót. Én még mindig azon töprengtem, hogy Aron már rég tudta a gyilkosom nevét, mégsem mondta senkinek.

- Nagyon – Key csak a szemeit forgatta – csak így több ember életét veszélyeztetitek.

- Szerencsénkre Jongin mindig átérzi az áldozatot, így időben odaérünk, mielőtt meghalna. Másodjára nem támad. Vagy nem értem ezt a szisztémát – magyarázta Aron, a végén kissé elkenődve.

- Figyelj, nyomozózseni, biztos fog még támadni. Akit meg akar ölni, azt meg is fogja ölni – Kibum hátrapillantott.

- Igen, ezt tudom – fújtatott Aron – de van ebben valami logika, amire még nem jöttem rá.

- Amit Jongin tud – azzal Jonghyun kinyitotta Kris kórtermének ajtaját.

- Mit tud Jongin? – Minho kérdésétől egy pillanatra mind megfagytunk. Hogy került ez ide?

- Hát mindent, vagyis sokkal többet, mint amit elmond - nézett szúrós szemekkel Kulcs.

- Hja, ezt már tudtam - legyintett egyet, ezzel letudva az ügyet.

- Honnan? Nem is voltál vele még - értetlenkedett Aron, én meg fejbe csaptam magam.

- Onnan, hogy… - kezdett bele.

- Onnan, hogy ismertem a morze abc-t, és Minho is nagyjából, így tudtunk kommunikálni. Csak nem akartuk elmondani, mert akkor faggattatok volna, és én nem akartam elmenni - hadartam el az egészet egyszerre, sikeresen ledöbbentve ezzel a nyomozómat. - Amúgy hol van Kris? - kérdeztem, miután leesett, hogy a srác nincs az ágyában.

- Elvitték kivizsgálásra, de már magánál van és kisebb ideig beszélni is tud. Meg téged emleget egyfolytában, hogy látott téged - mondta Colos. Hát azon nem lepődtem meg, hogy emlegetett, hiszen látott.

- A másik kérdés az, hogy te mit keresel itt - Csirke döbbenten bámult hol rám, hol a haveromra.

- Taemin becibált. Azt mondta, hogy ha el merek aludni, megtép. Biztosra ment, inkább felkeltett hatkor - ezt felidézvén Colos még ásított is egyet, hogy igazolja magát.

- Taemin hol van? - Aron tovább faggatózott, és ez már engem idegesített.

- Toiletten - Coloska csak visszahuppant a fotelbe.

- Krist mikor hozzák vissza?

- Aron, ettől megfájdul a fejem - néztem rá szúrós szemekkel.

- A te fejed olyat nem tud, csak ha az áldozatnak fáj - hurrogott le.

- Pár perc múlva - válaszolt Colos Csirke kérdésére.

- Remek - ült le Aron is egy szabad foltelbe.

- Ti mit csináltatok ma? - kérdezte Minho.

- Vásároltunk - rázta meg magát Csirke, mikor újra eszébe jutott. Ha egyszer versenyezhetnék Key-vel, hogy ki bírja tovább a vásárlást, ha belehalnék is, de én nyerném meg. Mondjuk fix, hogy én halnék meg vagy ötször, mert számára lehetetlen dolog abbahagyni, de próba cseresznye! Vagy sikerül, vagy nem.

- Jaj, egyébként köszönöm a meghívást – Colos egy csábos mosolyt engedett meg magának, amitől az eleve százszázalékos vonzereje kétszázra ugrott. Sajnálattal kell közölnöm a tényt, hogy lassan beéri az én végtelenemet.

- Nincs mit – vigyorgott Rexi.

- De komolyan. Már nagyon régen voltam ilyen közösségben - hálálkodott tovább.

- Ez igaz, a kurváidon kívül nem nagyon láttalak normális társaságban, kivéve, ha velem voltál - jelent meg Puli is. - Sziasztok - köszöntött mindenkit.

- Szia - ment kórusban a válasz.

- Azt hittem már beszorultál a budira - röhögött Aron. Még mindig nem bírták abbahagyni a másik csesztetését.

- Nem szorultam be, csak ma extra adag kávét ittam - vágott egyből vissza Taemin. Mondjuk ezzel hibát követett el, Aron ugyanis szinte sírva fakadt a röhögő görcstől, amit kapott.  Pontosan úgy, mint Minho. Jonghyun Keyvel együtt csendben ácsorgott, bár az ifjabbik, azaz a szöszi azért elmosolyodott.

- Nem vicces, tudom, hogy milyen szar érzés az – rázta a fejét a szellemész. Mondjuk, inkább szellemnemész, de mindegy.

- Uraim - jött egy idegen hang az ajtóból, mire mind odapillantottunk. Én még el is tűntem gyorsan, nehogy meglássanak.

- Jó napot, doktorúr - köszöntek megint a srácok, a doki közben betolta Krist, és átfektették az ágyára. Nem nézett ki túl jól, de annál sokkal jobban, mint amikor bekerült.

- Ne zavarják sokáig, még pihennie kell - figyelmeztetett minket utána kiment.

- Kai - motyogta Kris, felém nézve. Én ledermedtem, a többiek úgy szint. Ugyanis láthatatlan voltam.

- Kai halott, Kris - lépett mellé Minho, és óvatosan megsimogatta a vállát.

- Nem, ott van - mutatott nehézkesen rám. Elképzelni sem tudtam, hogy látott engem.

- Ez hogy lehet? - kérdeztem a mellettem álló Jonghyunt.

- Gondolom úgy, hogy mikor egy pillanatra megállt a szíve, akkor is látott téged - töprengett Rexi. Jobban tettem, ha láthatóvá válok, így legalább nem a levegővel beszélget.

- Látod, mondtam, hogy itt van – mosolyodott el Kris. Minho és Taemin összenéztek, ez szerintem túl sok volt nekik, bár az ifjabbik idő előtt el is kapta a tekintetét. Ezen viszont mindenki elmosolyodott.

- Figyelj, Yi Fan, szükségünk van adatokra a nyomozáshoz. Tudnál nekünk segíteni? – Aron odaemelt egy széket, és ráült. Igyekezett a haverom szemébe nézni. Mondjon akárki akármit, Minho jobban csinálta.