2015. augusztus 22., szombat

Túl sok dolog egy napra







Jonghyun izgatottan állt meg a park bejáratánál a futócuccában. Egy fekete rövidnadrág volt rajta, fehér pólóval, és fekete cipővel.
Minho pedig kék pólót viselt, fehér nadrágot, és szürke cipőt. Meg ott voltam én, láthatatlanul.
- Jó futást, fiúk - nevettem fel.
- Te maradj csendben - röhögött Jonghyun. Ő már útközben közölte velem, hogy nem fair, amit csináltam, mert én akár évekig is képes lennék futni megállás nélkül. Hát most tehetek én arról, hogy megöltek? Ha élő ember lennék, akkor is sokáig bírnám mondjuk, mert rengeteget táncoltam, és megerősödtek a lábaim.
- Na, menjünk - kezdett el kocogni Colos, mi pedig utána.
Tulajdonképpen egészen jól bírták mindketten. Minho egyébként is sportos volt, Jonghyunt még nem láttam, de biztos ő is, mert akkor már itt haldokolt volna. Mondjuk, ő lehet, hogy kapott valami földöntúli erőt, vagy én erősítettem, nem tudom. Mindenesetre nem igazán díjaztam, mikor egy-két szembejövő, vagy sprintbajnok rajtam keresztül futott át. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy minden körnél úgy nézett ránk két csaj, mintha görög istenek lennénk. Teljesen hihetetlen, hogy láttak engem, és elolvadtak tőlem. Mert ugye Jonghyun meg Minho együttesen fele olyan szexik, mint az én szexiségem negyede.
- Szerintem menjünk oda - mutatott Jonghyun egy büfésbódéra.
- Megéheztél? - nézett rá döbbenten Minho.
- Tudod, ahhoz, hogy ilyen legyek - mutatott végig magán - ahhoz ennem is kell - nyalta meg a szája szélét, és már be is célozta a büfét.
- Kis zabagép - suttogta, gondolom nekem.
- Az - kopogtam le neki, mivel ha láthatatlan vagyok, akkor nem hall.
- Kai, nem beszélünk csúnyán - morrant fel. Félrefordított, miért is ne tette volna?
- Nem is beszéltem csúnyán - háborodtam fel, mire mindenki odapillantott. Én hülye. Minho szemei elkerekedtek, Jonghyun meg visszaszaladt hozzá.
- Hányszor mondjam még, hogy a hasbeszélést ne nyílt helyeken gyakorold - dühösen megdorgálta Minhot, aki értetlenül állt.
- Bocsi...? - félénken elpillantott, mire az emberek nagyjából elszállingóztak. Kivéve a két lányt. Mindkettő közelebb lépett hozzánk.
- Sziasztok - köszöntek.
- Sziasztok, mi a helyzet? - kérdezte Jonghyun, kissé kihúzva magát, amivel jobban kiemelte az izmait a rátapad póló alatt.
- Csak gondoltuk beszélgethetnénk. Nagyon helyesek vagytok, nincs kedvetek meginni velünk egy pohár üdítőt? - picsáskodott előttünk az egyik lány. Oh Jonghyun, ha ezt Key megtudja.
- De persze, nem rossz ötlet - vigyorodott el Colos is.
- Taemin - kopogtam le neki, de csak egy szúrós pillantást kaptam. Rendben, én szóltam előre.
- És ti tényleg hasbeszélők vagytok? - pislogott a másik.
- Csak az óriás. A nevem Jongin, ő meg Minhyuk - vigyorgott Rexi, de fejbevágtam. Én vagyok Jongin!
- Mutatsz is nekünk valamit? - toporogtak izgalmukban.
- Izé, nem mindig megy. Néha makacs a hasam, és nem beszél - pislogott nagyokat Minho. Na, igen, nélkülem nem nagyon fog tudni has beszélni.
- Majd Jongin segít - kacsintott egyet Jonghyun, én meg olyan csúnyán néztem rá, amennyire csak tudtam. Aztán eszembe jutott valami… a múltkori bunkózásáért meg tudok neki fizetni. Vicces, vagy éppen beégető dolgokkal válaszolok nekik.
- Te magadról beszélsz egyes szám harmadik személyben? - pislogtak a lányok. Nyelvtan ötös.
- Nem, csak ökörködik - nevetett fel Minho.
- Na, próbáljátok ki. Hátha megy - könyörögtek tovább. Minho felsóhajtott, és félénken felém pillantott.
- Szerintem Puli és Kulcs megvernek minket, hogy az engedélyük nélkül jöttünk ide. Aron meg agybajt kap miattam - magyaráztam nekik hangosan, hogy nyomatékosítsam a dolgot.
- Jézusom, tényleg has beszél - visított az egyik liba.
- Igen beszélek, de ha így vinnyogsz, akkor inkább megnémulok - forgattam a szemem, ők meg egész végig Minhot bámulták, mert nem értették, hogyan csinálja. Ha éltem volna, akkor én is biztosan csajoztam volna, de legalább én legálisan tettem volna, nem úgy, mint a két fiú.
- Szerintem ennyi elég is lesz, Minhyuk - tette a Colos vállára kezét. Na még mit nem!
- Jaj, ne már, olyan jót beszélgetek a két lánnyal. A barátnőink is értékelni fogják, ha hazamentünk és elmesélem nekik - mondtam kicsit kuncogva.
- A mik? - pislogott az egyik lány.                                                                                                 
- Minhyuk, ne beszélj hülyeségeket. Nincsenek is barátnőink - Jonghyun mérgesen pillantott Colosra, aki balszerencsémre kapcsolt, és hamar átvette a beszélgetést.
- Tudom, csak jobban megy, ha a High School Musicalből idézek - magyarázta zavartan. Mindenki pislogott, hogy mi a tetűről beszélt ez itt nekünk.
- Ja, persze - nevetett fel Jonghyun - biztos nehéz lehet rendesen kommunikálni.
- Igen, eléggé - Minho zavartan elpillantott.
- Menjünk, igyuk meg azt az italt - karolta át Rexi az egyik lány vállát, Minho ugyanígy tett a másikkal is. Frankó.
- Nem szeretem a szénsavast, attól mindig felpuffad a gyomrom, és szellentenem kell. Nem egy kellemes dolog - mondtam, teljes mértékben visszafogva a röhögésem. - Jongin pedig egyfolytában a mellékhelyiségben köt ki, mert nem bírja sokáig pisilés nélkül - folytattam a szemétkedést. Szétröhögtem a fejem, mikor a két srác és lány teljesen elképedve álltak. Kezdtem belemelegedni a dologba.
- Bocsánat, ha hülyeségeket beszélek, éppen gyakorlok egy hasbeszélő-bajnokságra, és ezért néha olyan dolgokat mondok, amit nem kellene - jelentette ki Minho zavartan. A két lány megértően, és elbűvölve bólogatott.
- Hihetetlen vagy - Minho csajának ragyogtak a szemei. Ha meghal, megkeresem, és megtépem.
- És te mit tudsz? - pislogott a másik Jonginre.
- Én csak a menedzsere vagyok, meg a legjobb haverja. Itt Min…hyuk a tehetség - válaszolt dadogva.
- A baj csak az velem, hogy már átmentem fél Szöulon, Los Angelesben meg nem stricit hívnak, hanem Minhyukot - lelkesen magyaráztam nekik, és nagyon reméltem, hogy elmennek a lányok. Csak ők inkább nevettek ezen - a doki meg már meg sem vizsgál, csak felírja az AIDS elleni oltást, holott már semmi haszna.
- Jaj de bolondos vagy - bokszolt bele Colos vállába finoman a lány. Komolyan ennyire hülyék, vagy tényleg ennyire tetszenek neki a fiúk?
- Igen, próbálkozom - mosolygott Minhyuk. Feladtam, már nem tudtam mit kihozni az egészből, ezért inkább hallgattam, és csak néztem, ahogy jó pofiznak a srácok.
- Nagyon jó veletek lenni, találkozhatnánk máskor is? - kérdezte az egyik lány, mire a két fiú arca felragyogott egy pillanatra.
- Miért is ne? Mi is remekül érezzük magunkat - értett egyet Rexi. Hát én gyilkolni fogok.
- Fiúk, ti meg mi a fészkes fenét csináltok? Főleg te, Kim Jonghyun!? - hallottam meg a hátam mögül Key ideges hangját. És megjött a felmentő sereg.
- Ne haragudj, biztosan összekevered valakikkel. Itt nincs semmilyen Jonghyun - magyarázta Minho csaja.
- Meg a francokat! Ezermillió helyről felismerem ezt a lököttet! Magyarázatot! Most!
Jonghyun vérében megfagyott a levegő. Minho azonban felállt, Keyre mosolygott, és minden báját bevetette.
- Nem vagyunk Jonghyun...
- Nálam nem hat a hülyeséged, Choi Minho. Ha elmondom a párodnak, hogy egy libával enyelegsz a parkban, biztos a sitten töltöd az éjszakát, ha nem egyből a hullaházban. És akkor búcsút mondhatsz a sztriptíz munkádnak is - mondta gonosz mosollyal az arcán Kulcs. Minho csak rémülten pislogott Keyre, majd a lányra. Nehéz döntés Coloska?  - Jonghyun, te pedig ma biztosan az udvarban fogsz aludni, mert az ezer százalék, hogy az én ágyamban nem alszol - Sziszegte idegesen Key, mire a lány olyan gyorsan elengedte Rexit, amilyen gyorsan csak tudta.
- Te meleg vagy? - kérdezte döbbenten, Jonghyun arca pedig vörösödött.
- Igen, már évek óta a pasim, a másik - mutatott Minhora - pedig egy nyomozóval jár - fonta össze büszkén a karjait Kulcs. Imádom ezt a pasit, komolyan mondom.
- Na, akkor mi mentünk is - álltak fel a lányok, és már mentek is.
- Key, drágám, mi csak szórakoztunk egy kicsit - kezdett el hátrálni Jonghyun, halálra ijedt fejjel.
- Ne legyél már ilyen maradi. Pasik vagyunk, a csajoknak meg tetszett az egész. Ittunk volna egy pohár kólát, aztán lekoppintjuk őket - magyarázta Minho - ez csak egy beszélgetés volt, semmi több.
- Te csak a bajt hozod mindenki fejére, Minho - ordított Key. Erős beszólás volt... nagyon erős.
- Kezdjük ott, hogy Jongin a hibás, mert hangosan megszólalt, mi meg próbáltuk menteni a menthetőt - mutatott rám Colos.
- Mert hülye vagy, és melléfordítasz - szóltam közbe én is.
- Erről nem tehetsz, Jongin. Ez a kettő volt az, aki jó pofizott két csajnak, nem foglalkozva azzal, hogy van valakijük, és most mindenki hazafele - kiabált, és mutatott az autója felé. Jonghyun fülét-farkát behúzva ment el mellette.
- Neked is szólt! - sziszegte Minhonak - ne akard, hogy Taemint is idehívjam - fenyegetőzött tovább, mire Colos is megindult.
- Ez aljas húzás volt - dörmögte.
- Egyébként hoztam nektek vizet, de nem adom oda - jelentette ki Key, nem is foglalkozva velünk. Beült a kocsiba, és hazahajtott. A két fiú hátul ücsörgött.
- Jongin, ha nem lennél halott, már agyon vertelek volna - sóhajtott Minho dühösen.
- Szerintem te lennél az, aki holtan kerülne ki a bunyóból - feleseltem vissza. Nem hogy javult volna a kapcsolatunk, szerintem csak rontottunk rajta.
- Ha hozzámernél érni, Amerika és Korea összes nyomozója téged keresne, mert Aronék rád uszítanák. Meg különben is, ő próbálta elüldözni őket - vont vállat Jonghyun. Igaza van, ez pontosan így történt volna.
- Kiszállás, Minho te pedig mész és elmondasz mindent Pulinak, ha nem akarod, hogy én tegyem meg - intett az ajtó felé. Colos már próbált ellenkezni, de Jonghyun megragadta a karját, és elhúzta.
Nem tudtam, hogy végignézzem-e az egészet. Tudom, hogy gonoszok voltak, de valahol sajnáltam őket. Nagyon mélyen...
- Sziasztok - intett Eli. Csak ő volt az egész házban, meg Jojo, aki a kis kosarában pihent.
- Szia - köszöntünk mind, és én gyorsan látható is lettem. Minho felsietett az emeletre, Jonghyun meg leült a tévé elé, és azt nézte.
- Mi történt? - Eli végignézett a csapaton.
- Csajoztak - válaszolt Key - Jonghyun ma itt alszik a kanapén, Minho meg majd szépen elmondja Taeminnek, ha hazaérnek - ismertette a tényeket Galambnak, aki csak bólogatott.
- Értem, ez nem volt szép tőlük - húzta el a száját.
- Milyen volt a kihallgatás? - kérdeztem kíváncsian.
- Borzalmas. A sztori ugyanaz volt, mint nálad is, csak az elrablásomtól volt más. De igazad volt, tényleg rémisztőek voltak, még én is frászt kaptam tőlük, pedig tudod, hogy nem szoktam - borzongott bele ő is. Na, akkor nem csak én voltam ilyen véleménnyel róluk.
- Tudom. Amikor dolgoznak, akkor nem is Puli meg Csirke, hanem Kopó meg... Tyúk? Mr. Ki Ha Nem Én? Nem tudom, mi Aron művészneve - sóhajtottam megadóan. Eli elmosolyodott.
- Nem Mr. Kwak? - kérdezte.
- De - hirtelen felugrottam - mindenkitől azt kéri, hogy így hívja.
- Csak kóláztunk - háborgott Eli jobbján Jonghyun.
- Te meg mit keresel itt? - ugrott arrébb Eli, mikor észrevette Rexit maga mellett. - Az előbb még ott ültél - meredt a nappali felé, majd vissza Jonghyunra.
- Szomjas vagyok - emelte fel a poharat, és belekortyolt.
- Sziasztok - jött az ajtó felől Aron hangja, mire Jojo pillanatok alatt ugrott ki a helyéről, és termett előtte - Hát itt vagy nagyfiú - kapta fel a kezébe, és együtt jöttek a konyhába.
- Taemin, az urad beszélni akar veled - mutatott az emelet felé Key, de Minho már félúton járt a lépcsőn lefelé.
- Mit akarsz mondani? - kérdezte Taemin, miután adott egy puszit neki. O még pofont is kap majd, ha megtudja mit tett.
- Én csak, nem csináltam semmi rosszat - kezdett el védekezni egyből.
- Azt mindjárt sejtettem – biccentett mosolyogva a nyomozó. Jaj, istenem, mi lesz itt – na, mondjad.
- Hát… írtam neked egy verset. Remélem, tetszeni fog – Minho felsóhajtott, és nekiállt olvasni.

Fekete éjben tündöklő fehér nyuszi,
Mindennél jobban szeretlek, drága Puli.
Ragyogásod fényesebb a holdnál,
Bevallom, ittam egy lánnyal egy pohár kólát.

- Mi a szar? – Key nagyokat pislogva nézett rám, én meg visszapislogtam. Most komolyan, képes volt versbe foglalni, hogy kólázott egy csajjal?
- Édes vagy cicám - nézett cuki fejjel Colosra Puli, aki fellélegzett - De remélem nem fáradtál el nagyon, mert most kitekerem a nyakam, utána visszateszem és kiváglak az emeletről - mondta ugyanolyan nyugodt hangon, közben egyre közelebb lépett hozzá.
- Taemin, figyelj semmi sem volt, csak egy kóla, mert Jongin hangosan megszólalt, és próbáltuk menteni a menthetőt, és a két lány megkért minket, mi meg mentünk. De csak azért mert a dinka szellem hangosan beszél - hadart olyan gyorsan, amennyire csak tudott.
- Nem lehetsz annyira beszari, hogy egy szellemre fogd az egészet. Biztos volt oka megszólalni, de neked nem volt okod egy ribanccal kavarni. Mégis mit hittél, hogy írsz egy verset, aztán elolvadok, és nem mondok semmit? - kérdezte kiabálva Taemin, Minho meg csak nyelt - Remélem, tudod, hogy ma nem alszol velem, de lehet, hogy holnap sem - fújtatott mérgesen, és felviharzott az emeletre, Minhoval utána.
- Szerintem kihúzom estére a kanapét - vakarta a tarkóját Jonghyun, és a bútorra pillantott.
- Mehetsz! - hallottuk Taemin hangját, majd megláttunk egy Colost, párnával és takaróval a kezében. Én azt hittem, csak viccel.
- Ez a te hibád! - morgott rám.
- Hagyd őt békén - szólt rá Puli, mire Colos elhallgatott.
Jonghyun kihúzta a kanapét, és megágyazott kettejüknek.
- Meg kell hagyni, a vers ütött – biccentett Aron – ha Taemin kicsit hülyébb lenne, akkor elhitte volna, meghatódik, és olvadozik.
- Csak egy pohár kóla volt! – Minho felháborodva ült le a fotelba – nem rúgtunk be tőle, nem romantikáztunk. Két csaj leszólított minket, mert Jongin beszélt, és mindenki hallotta. Beszélgettünk, és elhívtak minket kólát inni. Miért olyan nagy baj ez?! Egyikünk se akart komolyabb kapcsolatot velük, mert itt van ez a két hülye, akiket szeretünk.
- Azt még elhiszem, hogy Jonghyun szereti Kulcsot, de azért a te szerelmed Taemin iránt nem túl erős szerintem – mondtam, mire egy gyilkos tekintetet kaptam válasznak.
- Te érzed, vagy én? - kérdezte bosszúsan.
- Szerencsére nem érzem, de látom, hogy feleannyira sem szereted, mint ő téged. De csak, hogy tudd, én is tudok bunkó lenni, és közlöm veled, hogy ha egyszer is megbántod, vagy csak rossz napja lesz miattad, tönkreteszem az életed - villantottam egy győztes mosolyt.
- Ugyan, Jongin, csak egy szellem vagy - röhögött fel. Csak egy szellem? Már csak egy szellem lettem? Nagyon bántott, hogy ennyire megromlott a kettőnk kapcsolata. Minho rendes ember volt, csak néha kicsit sok, és nem tudta kezelni az érzéseit. Szerintem ezer százalék, hogy nem szerelemből járt Pulival, csak nem akarta megbántani.
- Kösz – mondtam magam elé, és éppen felálltam volna, de Minho visszatartott.
- Jaj, nem úgy érettem – sóhajtott, hogy menthesse a menthetőt, de inkább láthatatlanná váltam.
- Ja, persze – morogtam.
- Jongin, ne sértődj meg már megint feleslegesen - sóhajtotta, amivel végképp felküldte az agyvizem az egekbe.
- Egyik sem volt felesleges. Az utóbbi pár napban olyan tuskó lettél, hogy egy korhadt fadarab hozzád képest kedvesnek mondható - emeltem fel kicsit a hangom, de még messze nem kiabáltam. Ahhoz nem nagyon volt hangulatom. - A másik pedig, amíg nem láttál, addig tökre jól megvoltunk, most meg ilyen vagy, csak nem értem miért - tártam szét kérdően a kezem, közben láttam, hogy a többiek szépen kiosonnak.
- Már nem azért, de az utóbbi két napban te voltál olyan, mint egy menstruáló nő. Mindenen hisztiztél, nyafogtál és kezdtél elviselhetetlen lenni - lépett elém ő is, de tuti csak azért, mert tudta, nem tehetünk kárt egymásban.
- Bocsáss meg, hogy nem akarok elmenni innen, a franc sem tudja hova. Inkább hagyjuk ezt a beszélgetést - fordultam meg, és otthagytam őt a nappaliban. Bunkó, köcsög, egoista barom. Nagyon haragudtam rá, pedig már hiányzott az ökörködés vele.
- Hé, mi a baj? – Aron egy tonnányi lappal ült az asztalnál, amiket ide-oda pakolászott. Valamiért nagyon beleélte magát a dologba, ugyanis még inni sem volt hajlandó. Ölében feküdt egy Jojo, aki szerintem már régen aludt.
- Minho – fújtam – Kimentek a parkba Jonghyunnal kocogni, a végén meg egy randin találtam magam, mert Colos nem tudja visszafogni azt, amivel gondolkozik. És nem az eszével teszi, az biztos. Amikor meg mondom neki, hogy nem szereti Pulit, akkor meg konkrétan leszid, h milyen gonosz vagyok.
- Nem megbántásképp mondom, de valahol értsd meg őt is. Még új neki az, hogy bi.
- Ennek ehhez semmi köze sincs. Tök mindegy, hogy fiú vagy lány, attól még nem kellett volna ilyet csinálnia. Minho amúgy sem egy hűséges fajtának tűnik, össze fogja törni Taemin szívét, de én akkor mást török össze rajta. Láttad volna, hogy nézett arra a cafkára. Szemmel vetkőztette le, láttam, és nem képzelődtem - hadartam mérgesen, közben le akartam ülni mellé az egyik székre, de túl messze volt tőle. - Közelebb húzod magadhoz? - kérdeztem kedvesebben, közben a székre mutattam.
- Persze - mosolygott egyet, majd megfogta a háttámlát teljesen magához húzta.
- Köszönöm - foglaltam végre helyet mellette. - Haladsz? - kérdeztem, közben belemásztam a papírokba.
- Így még nem teljes, de ha beszélünk az igazgatóval hétfőn, akkor szerintem sokkal gyorsabban fog menni - vakarta meg a nyakát, közben megint, félig kinyújtott nyelvvel koncentrált.
- Értem – biccentettem.
- Na, lényeg a lényeg, hogy ti ketten nagyon jó barátok voltatok. Már-már féltékeny voltam. Egy ügyvédnek meg legyen igazságérzete, és ne az érzelmeire alapozzon.
- Ja, csak az a bibi, hogy én nem vagyok ügyvéd, és nem is leszek – kicsit elkeseredetten sóhajtottam.
- Ettől függetlenül szeretném, ha kibékülnétek. Ne arra alapozz, hogy hogyan bánik Pulival. Nem ismered a múltjukat, és most nem tudsz ítélkezni két hét után – kicsit elmosolyodott, és visszatért a munkába. A cica pedig felkelt, és felém nézve nyávogni kezdett. Igen, a macskák érzékelik a paranormális dolgokat, és nem szeretik őket.
- Tudom, hogy igazad van, de ő bántott meg, neki kell bocsánatot kérnie, nem pedig nekem. Elhiheted, hogy nekem is rettentően hiányzik, hogy nincs velem, de én várok - erősködtem tovább, mire csak egy kisebb sóhajt hallatott, Jojo meg ismét nyervogott egyet. - Én is szeretlek, macska - vigyorogtam rá, és átlegyintettem a kezem a farkán, mire fújt egy nagyot, és visszaugrott a gazdija ölébe. Beszari macsek.
- Ti tudjátok, de akkor ne panaszkodjatok - mondta az előtte levő papírkötegnek.
- Én? Soha nem panaszkodom – legyintettem mosolyogva, mire felbukkant Kulcs. Egy darabig nézte Aront, néma csendben, nagy, reményteli szemekkel. Először nem értettem, mit akarhat, de aztán hamar rájöttem, főleg mikor Csirke nagyot sóhajtva felemelte a cicát, és Kulcs kezébe nyomta.
- Ha baja lesz, te fizeted a kezelését – jelentette ki, és vissza is tért a munkához.
- Én neki mindent fizetek, amit csak akar - válaszolta boldogan Kulcs, és elindult kifelé. Mielőtt eltűnt volna a látóteremből, még láttam Jojo kétségbeesett tekintetét. Nem baj, neki is meg kell erősödjön.
- Jojot azt hiszem életveszélyes állapotba sodortad, mikor idehoztad - könyököltem fel az asztalra, és magam alá húztam a lábaim.
- Igen, én is kezdem így érezni, de legalább velem van - motyogta az orra alatt.
- Hagylak melózni, keresek mást is, akit ki idegelhetek - simítottam végig a kezén, amire egyből felnézett.
- Jongin - mondott csak ennyit, közben halvány mosollyal az arcán olvasott tovább. Én is elmosolyodtam, aztán felmentem Pulihoz. Szegényem az ágyon feküdt, és bambult maga elé. Azt is kinéztem volna belőle, hogy sírt. Mellé sétáltam.
- Taemin? – kérdeztem kicsit aggódva.
- Hm? – meg se moccant, ami elég ijesztő volt. Nagyon sajnáltam szerencsétlent.
- Jaj, Puli, ennyire nem kell elszomorodni. Minho… szeret, csak még nehéz neki - mondtam neki ugyanazt, amit Aron mondott nekem. Igazából nem így gondoltam, de nem akartam elkeseríteni.
- Másik csajjal volt - sóhajtotta teljesen érzelemmentes hangon.
- Tényleg csak egy kólát ittak, nem volt tapitapi, flört, de még csak egy félreérthető mondat sem - próbáltam nyugodtan mondani, hogy ő is elhiggye, így történt minden. Nem szívesen beszéltem így Colosról, de rossz volt ilyen állapotban látni a kicsi Pulinkat.
- Ez remek, de ma akkor sem alszik velem. Talán megérti, hogy mellettem már nincs csajozás - támaszkodott fel félig, én pedig megkönnyebbültem, hogy nem fagyott le, vagy valami.
- Ez a jó hozzáállás – mosolyodtam el – de ne depizz, azzal a te gyengeségedet mutatod.
- Igazad van – mosolyogva felült – van kedved velem valami komédiát nézni a tabletemen? Key megadta a wifi-jelszót.
- Miért is ne - huppantam le mellé, ő pedig pötyögött valamit, és már néztük is.
Körülbelül fér óra ezzel ment el, és tuti néztük is volna tovább, ha Aron nem ordítja el magát a földszinten, hogy megvan a gyilkos.
- Most komolyan? - néztünk egymásra döbbenten Taeminnel, és azonnal futottunk is lefelé.

2 megjegyzés:

  1. A mindenit megvan a gyilkos? Biztos van ennek valami bökkenője:0
    Colos meg Jjong kicsit visszafoghatta volna magát, bár Jongin is hibázott picit ><"
    Key és Taemin elintézték a dolgot, hiába írt a létra verset 😁
    Nagyon tetszett, várom a következőt^^
    😍

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés