Hogyan jutott a gyilkos a börtönbe, meg ilyenek...

A filmet szokás szerint mindannyian végignevettük, aminek köszönhetően a hangulat is nagyon jó volt.

- Hát, remélem sikerült jobb kedvre derítenünk kicsit - állt meg előttem Aron.

- Igen, köszönöm szépen - hajoltam meg előtte. Nagyon örültem neki, hogy ennyire kedvesek voltak velem mindig.

- Akkor megnyugodtam. Hagylak elköszönni - mosolyodott el. Nos igen, sajnos eléggé elhúzódott az idő, és már későre járt.

- Köszönjük a vendéglátást - hajolt meg Puli, majd kivonult a fiúkkal. Egyedül Rexi maradt benn, ő elrámolt maga után.

- Hát, eljött a búcsú ideje - sóhajtottam. A szüleim szemei könnyekbe lábadtak. Mindig nehéz volt a búcsú pillanata. De legalább volt rá lehetőségünk, hogy ez megtörténhessen. Még így is jobb volt, mint akkor, amikor a gyilkos megölt.

- Édes kisfiam… nagyon fogsz hiányozni - szipogta édesanyám.

- Ti is nekem anya, de tudod, van az a szöveg, hogy én mindig veletek leszek a szívetekben. Na, hát ez most pont ide illik, bármennyire is nyálas duma. Kérlek, tartsátok be, amit ígértetek, és próbáljatok meg nélkülem is nagyon boldog életet élni - mosolyogtam őszintén, de közben megszakadt a szívem.

- Megígérjük, te pedig legyél a Mennyországban is olyan jó gyerek, mint itt voltál. Nagyon szeretünk - léptek mindketten elém, és látszólag megöleltük egymást. Nem volt valódi, de nekem felért vele. Az utolsó találkozás a szüleimmel, és a végleges búcsú nagyon nehéz volt.

- Itt az idő, Jongin. Jó utat - állt meg mögöttem Jonghyun, hogy hivatalosan is elmenjek az élők közül, legalábbis anyámék szemében.

- Rendben, sziasztok - léptem el tőlük.

- Szellem, a rám ruházott hatalom által visszaengedlek a Mennyekbe. Látogatásod ezennel véget ért - tette a kezét a vállamra, én pedig egy utolsó pillantást vetve a nappalira és a szüleimre, láthatatlan lettem, és a kocsihoz rohantam. Nem akartam ott maradni, mert csak nehezebbé tette volna a távozást. Az életem, vagyis a szellem életem utolsó napja vár már csak rám, és ebbe beletörődtem.

 Az út csendben telt, mindenki csendben bámult ki a fejéből. Puli az utat figyelte, a többiek pedig csak bámultak ki a fejükből.

- Barchobázzunk - szólalt meg hirtelen Jonghyun. Már biztosan zavarta őt ez a nyomott hangulat. Hát, nem csodáltam.

- Jó, ki is találtam - biccentett Puli.

- Te magad vagy az, vagy Rómeó? - Eli unottan pillantott rá.

- Egyik se.

- Pedig azt hittem, mást nem is ismersz, annyira el voltál néha varázsolva - forgatta Galamb a szemeit, de azért belement a játékba: - ember?

- Igen.

- Híresség? - szólt bele Jonghyun is érdeklődve.

- Igen.

- Akkor biztos amerikai - vágtam közbe én is. Puli bólintott.

- Énekes?

- Nem.

- Ismeri valaki személyesen a nyomozó csapatból? - Jonghyun teljesen belelkesült, úgy játszott, mint egy izgatott kisgyermek. Mikor pedig Pulika bólintott, csóválni kezdte a láthatatlan farkát.

- Ez egy rendőr? - Eli összeráncolta a homlokát. Kedvenc nyomozónk bólintott.

- Szereti a fánkot? - kérdeztem.

- Kai, ez milyen kérdés? Minden amerikai rendőr szereti a fánkot - sóhajtott Jonghyun. Éppen szóra nyitottam a számat, hogy megmagyarázzam Aron érdekes ellenszenvét, amikor észrevettem Taemin szemeit rám szegeződni a visszapillantó tükörben.

- Nem. Nem szereti.

- Akkor Mr. Kwak Csirkepapi - vigyorodtam el. Taemin helyeslően bólogatott. Ekkor tűnt csak fel azonban, hogy Aron nem is figyelt a játékra. Sőt, bele sem szólt, csak nézett ki az ablakon - Te nem is játszol?

- Nincs kedvem hozzá, lefoglal a holnapi nap - rázta meg a fejét Csirke, és folytatta a bambulást. Volt egy olyan érzésem, hogy hazudik, de inkább annyiban hagytam. Amikor kiszálltunk a kocsiból, és bementünk a házba, a többiek egyből kérdezősködni kezdtek, de Aron inkább elvonult a szobájába.

- Mi van vele? - kérdeztem aggódva Taemint.

- Nem tudom, de mindjárt kiderül. Te maradj lent - kacsintott egyet, és felment a nyomozótársa után. Szerintem még Puli sem gondolta komolyan, hogy nem fogok utána menni. Láthatatlan üzemmódba kapcsoltam, és letelepedtem az ajtó előtt. Bemenni nem mertem, mert féltem, hogy lebukom.

- Mi a baj, Aron? - hallottam Taemin kérdését.

- Nem lényeg, csak fáradt vagyok - sóhajtotta a másik válaszként.

- Figyelj, a holnapi meló gyerekjáték lesz, aztán mindenki élhet tovább. Megértem, hogy már honvágyad van, de ezt a kicsit még bírd ki - szólt Taemin, én meg átlebegtem a falon, mert idegesített, hogy nem látok semmit. Aron az ágy egyik, míg Taemin a másik felén ült

- A honvágy most nem izgat, csak fura lesz Jongin nélkül. Annyira megszoktam már, hogy mindig velünk van, ökörködik, és nekem kell rászólnom, mert másra nem igazán hallgat. Olyan lett nekem, mint a kisöcsém. De előtte nem akarom mutatni, mert így is nehéz neki, hogy el kell mennie - hajtotta le a fejét, mire Puli odacsúszott mellé és megölelte. Nagyon aranyosan festettek egymással, de azért ez nem jelentett most annyira semmit. Rossz volt ilyen szomorúnak látni Csirkét. Kezdtem úgy érezni, hogy kár volt felbukkannom annak idején. Akkor gyorsan megoldották volna a rejtélyt, gyilkos a rács mögött lenne, a nyomozók meg a saját életükben. Persze, annak azért örültem, hogy Minho nem halt meg, vagy Eli túlélte, sőt, még Kris is. Azonban ez a búcsú rosszabb lett mindennél.

- El fog menni - suttogta bágyadtan Csirke.

- El. De figyelj, tudom, hogy ezzel nem sokat segítek, de én itt leszek. Meg a többiek is. Meg Kai most van itt. Ne duzzogj, hanem legyél vele, élvezd ki ezt a napot a kisöcséddel. Csak ne duzzogj. Biztos szeretne veled lenni. Aggódott érted, mikor feljöttem. Most meg szedd össze magad, és spuri le a fiadhoz! - Puli olyan hirtelen pattant fel, hogy megijedni sem volt időm. Már elindultam volna, de hallottam Aron hangját.

- Nem megyek le.

Elszomorodtam. Nem akart már velem lenni, holott tudtam, hogy csak azért, mert nem akart elveszíteni.

- Miért?

- Mert te komolyan azt hiszed, hogy ez a taknyos tudja, hogy mit fogsz csinálni, és nem jön ide hallgatózni? - Aron elmosolyodott.

- Mi az, hogy taknyos? - szólaltam meg hangosan, de azonnal be is fogtam a számat. Gratulálok Kim Jongin, megint ügyes voltál.

- Tessék, pont erről beszéltem - mutatott felém, de még nem látott.

- Pedig tényleg elhittem, hogy lent fogsz maradni - vágott csalódott fejet Taemin, de a végére elröhögte magát.

- Most komolyan, mikor csináltam azt, amit mondtatok? - kérdeztem vissza.

- Ez a baj, hogy sohasem, de én így szeretlek - mosolygott Aron, én meg látható lettem. - Én is szeretlek téged, papi - mosolyogtam rá - Nos, mit szeretnénk csinálni?

- Nem tudom. Amihez neked kedved van - Csirke felállt, ujjával pedig megbökdöste Pulika vállát - a kutyus is jöhet, vagy legyünk kettesben?

- Szerintem elég késő van, inkább menjünk aludni, rendben? - Puli ásított egyet - Holnap korán kezdünk.

- Rendben. Akkor zuhanyozzatok le, én megyek filmezni - kicsit elkedvtelenedtem, de lementem. Már mindenhol csend honolt, kivéve persze a tévé búgását. Leültem, és filmezni kezdtem. Most, utoljára.

Kivételesen éjjel semmi sem járt a fejemben, olyan voltam, mint egy agyatlan szellem. Lehet, hogy így akartam kizárni a fejemből a másnapot, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen semmi nem foglalkoztatott. Egész végig vígjátékokat néztem, és röhögtem, mint egy gondtalan huszonéves. Pedig gondjaim azok voltak bőven, ha sorolnom kellene, akkor túl sokáig tartana.

- Jó reggelt, Jongin - állt meg mellettem Key, nagyon korán reggel.

- Neked is, mi járatban ennyire korán? - kérdeztem tőle, mert hát még öt óra sem volt. Alapból ő kel fel legelőször, de az is általában két órával később szokott lenni.

- Összeütök valami finom, tápláló reggelit, ma nagy napunk lesz - nyújtózott egy nagyot, és a konyha felé vánszorgott. Fájó szívvel néztem utána. Jó, azt megértettem, hogy enniük kellett, de nem akartam ezt a napot.

- Amúgy köszi, hogy befogadtátok ide a csapatot - mosolyodtam el, elvégre Jonghyun meg Key csak idegenek voltak, mégis hagyták, hogy velük legyünk.

- Ugyan már! Ez a minimum. Meg Jongie szereti a társaságot, és ti jó hatással vagytok rá - kiabálta ki a konyhából.

Idővel a csapat többi tagja is elkezdett levánszorogni az emeletről. Aron Kookieval egyből elment a lakására, hogy elhozza a fegyvereket, Key pedig lecipelte Pulival a mellényeket. Miután a két barangoló is hazatért, mindenki helyet foglalt.

- Akkor jó étvágyat - szólalt meg Kulcs, mikor az asztalra tette a reggelit. Tényleg minden nagyon gusztusosan nézett ki, látszott, hogy mindent megtett, ami csak tőle telt.

- Fura belegondolni, hogy ez lesz az utolsó közös reggelink - sóhajtotta Rexi, hátradőlve a széken. Ebben én is egyetértettem.

- Na, ne lombozódjunk le, inkább koncentráljon mindenki a feladatára. Első az evés, aztán indulunk - lelkesedett Aron.

- Te biztos azért vagy jó nyomozó, mert olyan betegesen imádod leleplezni a bűnözőket, hogy még te tűnsz pszichopatának - Eli fel sem pillantott az evésből. Valahol igaza volt. Aron minden egyes újságban vigyorgott. Mikor Pulinál aludtam, sikeresen elcsíptem egy régi újságot, rajta a képével. Vigyorgott, mint a tejbepapi.

- Persze, mert ez egy megkönnyebbülés. Kevesebben halnak meg. Ez minden.

- Ha te mondod - sóhajtottam. Csak csendben ültem nekik háttal. Nem akartam látni, ahogy ettek.

- Na, akkor induljunk - állt fel mindenki egyszerre az asztaltól. Én is ugyanezt tettem.

- Srácok - szólaltam meg halkan, de ők azért figyeltek rám - Nem tudom, mi lesz ma, de ha elkapjátok a gyilkost, akkor én biztos el fogok tűnni, ezért szeretném megköszönni nektek, hogy ilyen jó fej srácokkal ismerkedhettem meg. Nem akarok nyálas lenni, szóval csak köszönöm, hogy ilyen jó, baráti társaság lett belőlünk, és hogy jó barátaim lettetek - hajoltam meg nekik a végén. Nem mertem az ügy végére hagyni, mert nem tudhattam, mikor is fogok eltűnni majd, de ha köszönés nélkül történt volna, az nem lett volna szép.

- Jaj, Jongin - sóhajtotta Csirke - mi is nagyon örülünk, hogy megismerhettünk téged. Azt hiszem, mindenki nevében beszélhetek, mert nagyon sok mindent neked köszönhetünk. Itt van Coli, akik a te segítségeddel jöttek össze például. De akár mondhatom Elit is, aki újabban egyre kevesebbszer vonja ki magát a társaságból, vagy Jungkook, aki sokat tanulhatott tőled. Itt van Jongkey, akik sokkal nyitottabbak lettek a nyomozásra. Vagy akár én, aki megtanulta, hogy sokkal nagyobb buli egy baráti társasággal nyomozni, mint egyedül. És nagyon hálásak vagyunk neked azért, mert vagy.

- Aron, ha ilyeneket mondasz, el fogom magam sírni - törölgettem meg a szemeim.  - Szóval induljunk, mert így nem fogok tudni koncentrálni - vigyorogtam egyet, hogy nekik se legyen rossz kedvük, aztán a kocsi felé mentem.

Papp

Én Jongkey-vel és Aronnal mentem, a többiek Pulival. Szerencsére a suli nem volt messze Key-ék házától, így elég gyorsan oda is értünk.

- Rendben, akkor ahogy megbeszéltünk. Key, te mész a tanárokhoz, Jonghyun te a folyosóra, Aron, Minho, mi pedig az igazgatóba. Taemin és Kookie, ti meg a mellette levő helyettesiben várjatok, hogy ha látjátok belépni, akkor utána jöhessetek - igazított el mindenkit Eli. Ahhoz képest, hogy nem rendőr. elég jól nyomta a dolgot.

- Én meg kóválygom kint - emeltem fel a kezem. - Vigyázzatok magatokra - integettem nekik, és kimentem az ajtón. Tudom, hogy mindenkinél volt mellény, meg pisztoly is, de én nagyon aggódtam értük. Kint aztán megálltam és néztem ki a fejemből. Egy árva lélek sem járt erre. Sőt, Elit sem láttam sehol. A portás csendben ült a bodegájában. Ekkor valami megmozdult az egyik bokorban. Ijedten kaptam oda a fejem, de semmi nem volt. Aztán kiesett a bokorból száz won. A portás nagyokat pislogva ment oda. Észre sem vette, hogy valaki bejött a kapun.

- Te rohadék - szisszentem fel, és egyből utána eredtem. Nem csináltam semmi komolyat, csak megelőztem és berohantam a fiúkhoz - Itt jön - váltam egy pillanatra láthatóvá, hogy halljanak, aztán újra eltűntem, és besoroltam a sarokba, ahol nem zavarok. A többiek kicsit nyugtalanok lettek, de azért koncentráltak. Én magam is izgatott voltam, hogy végre meghal az a szemétláda, aki elvette az életemet.

Az a két perc, míg odaért, maga volt a megtestesült örökkévalóság. Még egy dögunalmas nap is rövidebbnek tűnt mellette. Aztán végre nyílt az ajtó, és megjelent ő.

Jisub szemei elkerekedtek. Most bizonyosodhatott meg abban, hogy tényleg meg akarták őt ölni.

- Hát, itt vagyunk. Milyen érzés utolsónak lenni? Azt hiszi, hogy majd maga túléli? Senki nem élheti túl a támadásaimat - úgy vicsorgott, mint valami vadállat. Szerencsére nem foglalkozott a behajtott ablakkal, így Elinak még volt esélye bejutni. A férfi közelebb lépett az asztalhoz - fél, mi? Szar lehet, de ne aggódjon, csak huszonhárom órán át fog fájni.

- Megállni, rendőrség! - ordította Taemin az ajtóban, majd ezzel egyhuzamban felbukkant az összes többi is. Bekerítettük a férfit.

- Tegye le a fegyvert, és adja meg magát. Akkor nem esik bántódása! - szólt Aron is.

- Jaj, anyám, erre nem is számítottam – kaján, beteges vigyor jelent meg a képén, majd előkapta ő is a fegyverét, és telibe Minhót találta el - de lehet, hogy mégis.

- Baszd meg - suttogta Colos, kezével a vállát szorítva. Ujjai között lassan csordogált a vére. A következő célpont Eli lett volna, de elvétette, mert az beugrott a dirivel az asztal mögé. Taemin addig behúzta a szerelmét a kanapé fedezékébe.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesztek, habár a két nyomozóra és Kyoungjaere számítottam. De te is éppen meg fogsz felelni Jisub helyett, Mr. Kwak – a fegyvert Csirkepapi fejéhez szorította, és őt is használta fedezékként. Nem lőhette le őt, azt nem tudtam volna elviselni. A többiek is rászegezték a fegyvert, de nem mertek lőni, hiszen lehet, eltévesztették volna a célpontot.

- Engedd el, ha megölöd, akkor is elkapunk, rosszabb esetben holtan - szólt Taemin, de a gyilkost ez nem foglalkoztatta.

- Nem érdekel, az öcsém miattatok halt meg. Tudjátok milyen érzés volt látni az utolsó óráiban? Amikor csak azt hajtogatta, hogy Zico ments meg? Nem tudjátok! - kiabálta, még mindig fegyvert fogva Aronra.

- Én tudom milyen - szólaltam meg a sarokban. Mindenki megdermedt. Zico álla szó szerint leesett ez pedig éppen elég volt Csirkének ahhoz, hogy megforduljon, majd a földre terítse őt.

- Mi az Isten? Egy sze-sze-szellem!

- Az. És tudod, valahol hálás vagyok neked, mert rajtam segítettél. De máson nem. Így jó lesz neked a rács mögött - válaszoltam neki, aztán újra láthatatlan lettem. Csirkepapi elő is vette a bilincset, feltette a gyilkosra, majd mindenkinek jelzett, hogy fel lehet kelni. Jisub remegve állt fel a menedékéről.

- Halló? 112? A barátomat vállon lőtte egy elmebeteg gyilkos! - sírta Taemin - … az iskolánál... egyetem!... Honnan tudjam, csak segítsenek. Mi van, ha meghal?

Még Minho is úgy nézett a párjára, mint egy őrültre.

- Taemin, csak vállon lőttek, ebbe még nem fogok belehalni - ült fel Minho, de Taemin olyan erősen lökte vissza a földre, hogy Colos feje koppant egyet a padlón. - Na látod, ebbe már lehet, hogy bele fogok - röhögött a fejét fogva.

- Jongin, köszönöm, hogy segítettél - lépett elém Aron, mikor már a többi rendőr átvette Zicot.

- Tudod, én szellem vagyok, ha rám is lőtt volna sem lett volna bajom - mosolyogtam kedvesen.

- Megmentetted az életem. Nem is lehetnék hálásabb - mosolyodott el bágyadtan. Eli csendben mellénk lépett, csak úgy, mint a többi tagja a bandánknak.

- Úgy vélem, hogy ez a tökéletes befejezés - sóhajtottam fel szomorúan.

- Minho! Ülj le! - üvöltötte a háttérben Taemin, azonban Colos csak azért is odajött hozzánk.

- Még mennyi időnk van? - kérdezte a sérült.

- Éjfélig tudom tartani Jongint, aztán meglátjuk - Jonghyun lesütötte a szemeit, de Coloska elmosolyodott.

- Akkor azt még használjuk ki. Elmegyünk utoljára enni? Kopog a szemem.

- Persze, aztán beleájulsz a kajádba, meg elfertőződik a sebed! - morgott Puli.

- Amíg ti rendőri ügyeket intéztek, én kivetetem a golyót.

- Choi Minho te fogsz engem a sírba küldeni - sóhajtotta Taemin.

- Nem is kívánhatnál ennél szebb halált - csókolta homlokon az aggodalmaskodó szerelmét Colos.

- Na jó, akkor az lesz, hogy Minhot bekísérjük a kórházba, ti elmentek a főnökötökhöz, és utána találkozunk annál a drága étteremnél. Én fizetek - vezényelte le a beosztást Eli. Komolyan, neki valami parancsnoknak kellett volna elmennie, mert roppant okosan és jól csinálja.

- Rendben, legyen úgy - egyezett bele Aron.

- Kivel menjek? - kérdeztem. Zavartan néztem körbe. Jonghyun mindenképp velem jött, Aron, Puli meg Süti szintén együtt voltak, így választhattam, hogy Elit hagyom a két shoppingbolonddal, vagy esetleg megyek velük én is.

- Velem. Én nem maradok Kibum és Minho kétfős csapatával, az ki van csukva! Még a végén mehetek Zico után - Eli felsóhajtott, ez pedig leegyszerűsítve annyit jelentett, hogy menjek vele.

- Rendben. Akkor az étteremnél találkozunk - biccentettem mosolyogva. Még elköszöntünk Soo Jisub igazgatótól, akit ez idő alatt Key beavatott mindenbe, majd elhagytuk az épületet.