A filmet szokás szerint mindannyian
végignevettük, aminek köszönhetően a hangulat is nagyon jó volt.
- Hát, remélem sikerült jobb kedvre
derítenünk kicsit - állt meg előttem Aron.
- Igen, köszönöm szépen - hajoltam meg
előtte. Nagyon örültem neki, hogy ennyire kedvesek voltak velem mindig.
- Akkor megnyugodtam. Hagylak elköszönni
- mosolyodott el. Nos igen, sajnos eléggé elhúzódott az idő, és már későre
járt.
- Köszönjük a vendéglátást - hajolt meg
Puli, majd kivonult a fiúkkal. Egyedül Rexi maradt benn, ő elrámolt maga után.
- Hát, eljött a búcsú ideje -
sóhajtottam. A szüleim szemei könnyekbe lábadtak. Mindig nehéz volt a búcsú
pillanata. De legalább volt rá lehetőségünk, hogy ez megtörténhessen. Még így
is jobb volt, mint akkor, amikor a gyilkos megölt.
- Édes kisfiam… nagyon fogsz hiányozni -
szipogta édesanyám.
- Ti is nekem anya, de tudod, van az a
szöveg, hogy én mindig veletek leszek a szívetekben. Na, hát ez most pont ide
illik, bármennyire is nyálas duma. Kérlek, tartsátok be, amit ígértetek, és
próbáljatok meg nélkülem is nagyon boldog életet élni - mosolyogtam őszintén,
de közben megszakadt a szívem.
- Megígérjük, te pedig legyél a Mennyországban
is olyan jó gyerek, mint itt voltál. Nagyon szeretünk - léptek mindketten elém,
és látszólag megöleltük egymást. Nem volt valódi, de nekem felért vele. Az
utolsó találkozás a szüleimmel, és a végleges búcsú nagyon nehéz volt.
- Itt az idő, Jongin. Jó utat - állt meg
mögöttem Jonghyun, hogy hivatalosan is elmenjek az élők közül, legalábbis
anyámék szemében.
- Rendben, sziasztok - léptem el tőlük.
- Szellem, a rám ruházott hatalom által
visszaengedlek a Mennyekbe. Látogatásod ezennel véget ért - tette a kezét a
vállamra, én pedig egy utolsó pillantást vetve a nappalira és a szüleimre,
láthatatlan lettem, és a kocsihoz rohantam. Nem akartam ott maradni, mert csak
nehezebbé tette volna a távozást. Az életem, vagyis a szellem életem utolsó
napja vár már csak rám, és ebbe beletörődtem.
Az
út csendben telt, mindenki csendben bámult ki a fejéből. Puli az utat figyelte,
a többiek pedig csak bámultak ki a fejükből.
- Barchobázzunk - szólalt meg hirtelen
Jonghyun. Már biztosan zavarta őt ez a nyomott hangulat. Hát, nem csodáltam.
- Jó, ki is találtam - biccentett Puli.
- Te magad vagy az, vagy Rómeó? - Eli
unottan pillantott rá.
- Egyik se.
- Pedig azt hittem, mást nem is ismersz,
annyira el voltál néha varázsolva - forgatta Galamb a szemeit, de azért
belement a játékba: - ember?
- Igen.
- Híresség? - szólt bele Jonghyun is
érdeklődve.
- Igen.
- Akkor biztos amerikai - vágtam közbe
én is. Puli bólintott.
- Énekes?
- Nem.
- Ismeri valaki személyesen a nyomozó
csapatból? - Jonghyun teljesen belelkesült, úgy játszott, mint egy izgatott
kisgyermek. Mikor pedig Pulika bólintott, csóválni kezdte a láthatatlan farkát.
- Ez egy rendőr? - Eli összeráncolta a
homlokát. Kedvenc nyomozónk bólintott.
- Szereti a fánkot? - kérdeztem.
- Kai, ez milyen kérdés? Minden amerikai
rendőr szereti a fánkot - sóhajtott Jonghyun. Éppen szóra nyitottam a számat,
hogy megmagyarázzam Aron érdekes ellenszenvét, amikor észrevettem Taemin
szemeit rám szegeződni a visszapillantó tükörben.
- Nem. Nem szereti.
- Akkor Mr. Kwak Csirkepapi -
vigyorodtam el. Taemin helyeslően bólogatott. Ekkor tűnt csak fel azonban, hogy
Aron nem is figyelt a játékra. Sőt, bele sem szólt, csak nézett ki az ablakon -
Te nem is játszol?
- Nincs kedvem hozzá, lefoglal a holnapi
nap - rázta meg a fejét Csirke, és folytatta a bambulást. Volt egy olyan
érzésem, hogy hazudik, de inkább annyiban hagytam. Amikor kiszálltunk a
kocsiból, és bementünk a házba, a többiek egyből kérdezősködni kezdtek, de Aron
inkább elvonult a szobájába.
- Mi van vele? - kérdeztem aggódva Taemint.
- Nem tudom, de mindjárt kiderül. Te
maradj lent - kacsintott egyet, és felment a nyomozótársa után. Szerintem még
Puli sem gondolta komolyan, hogy nem fogok utána menni. Láthatatlan üzemmódba
kapcsoltam, és letelepedtem az ajtó előtt. Bemenni nem mertem, mert féltem,
hogy lebukom.
- Mi a baj, Aron? - hallottam Taemin
kérdését.
- Nem lényeg, csak fáradt vagyok -
sóhajtotta a másik válaszként.
- Figyelj, a holnapi meló gyerekjáték
lesz, aztán mindenki élhet tovább. Megértem, hogy már honvágyad van, de ezt a
kicsit még bírd ki - szólt Taemin, én meg átlebegtem a falon, mert idegesített,
hogy nem látok semmit. Aron az ágy egyik, míg Taemin a másik felén ült
- A honvágy most nem izgat, csak fura
lesz Jongin nélkül. Annyira megszoktam már, hogy mindig velünk van, ökörködik,
és nekem kell rászólnom, mert másra nem igazán hallgat. Olyan lett nekem, mint
a kisöcsém. De előtte nem akarom mutatni, mert így is nehéz neki, hogy el kell
mennie - hajtotta le a fejét, mire Puli odacsúszott mellé és megölelte. Nagyon
aranyosan festettek egymással, de azért ez nem jelentett most annyira semmit.
Rossz volt ilyen szomorúnak látni Csirkét. Kezdtem úgy érezni, hogy kár volt
felbukkannom annak idején. Akkor gyorsan megoldották volna a rejtélyt, gyilkos
a rács mögött lenne, a nyomozók meg a saját életükben. Persze, annak azért
örültem, hogy Minho nem halt meg, vagy Eli túlélte, sőt, még Kris is. Azonban
ez a búcsú rosszabb lett mindennél.
- El fog menni - suttogta bágyadtan
Csirke.
- El. De figyelj, tudom, hogy ezzel nem
sokat segítek, de én itt leszek. Meg a többiek is. Meg Kai most van itt. Ne
duzzogj, hanem legyél vele, élvezd ki ezt a napot a kisöcséddel. Csak ne
duzzogj. Biztos szeretne veled lenni. Aggódott érted, mikor feljöttem. Most meg
szedd össze magad, és spuri le a fiadhoz! - Puli olyan hirtelen pattant fel,
hogy megijedni sem volt időm. Már elindultam volna, de hallottam Aron hangját.
- Nem megyek le.
Elszomorodtam. Nem akart már velem
lenni, holott tudtam, hogy csak azért, mert nem akart elveszíteni.
- Miért?
- Mert te komolyan azt hiszed, hogy ez a
taknyos tudja, hogy mit fogsz csinálni, és nem jön ide hallgatózni? - Aron
elmosolyodott.
- Mi az, hogy taknyos? - szólaltam meg
hangosan, de azonnal be is fogtam a számat. Gratulálok Kim Jongin, megint ügyes
voltál.
- Tessék, pont erről beszéltem -
mutatott felém, de még nem látott.
- Pedig tényleg elhittem, hogy lent
fogsz maradni - vágott csalódott fejet Taemin, de a végére elröhögte magát.
- Most komolyan, mikor csináltam azt,
amit mondtatok? - kérdeztem vissza.
- Ez a baj, hogy sohasem, de én így
szeretlek - mosolygott Aron, én meg látható lettem. - Én is szeretlek téged,
papi - mosolyogtam rá - Nos, mit szeretnénk csinálni?
- Nem tudom. Amihez neked kedved van -
Csirke felállt, ujjával pedig megbökdöste Pulika vállát - a kutyus is jöhet,
vagy legyünk kettesben?
- Szerintem elég késő van, inkább
menjünk aludni, rendben? - Puli ásított egyet - Holnap korán kezdünk.
- Rendben. Akkor zuhanyozzatok le, én
megyek filmezni - kicsit elkedvtelenedtem, de lementem. Már mindenhol csend
honolt, kivéve persze a tévé búgását. Leültem, és filmezni kezdtem. Most,
utoljára.
Kivételesen éjjel semmi sem járt a
fejemben, olyan voltam, mint egy agyatlan szellem. Lehet, hogy így akartam
kizárni a fejemből a másnapot, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen semmi nem
foglalkoztatott. Egész végig vígjátékokat néztem, és röhögtem, mint egy
gondtalan huszonéves. Pedig gondjaim azok voltak bőven, ha sorolnom kellene,
akkor túl sokáig tartana.
- Jó reggelt, Jongin - állt meg mellettem
Key, nagyon korán reggel.
- Neked is, mi járatban ennyire korán? -
kérdeztem tőle, mert hát még öt óra sem volt. Alapból ő kel fel legelőször, de
az is általában két órával később szokott lenni.
- Összeütök valami finom, tápláló
reggelit, ma nagy napunk lesz - nyújtózott egy nagyot, és a konyha felé
vánszorgott. Fájó szívvel néztem utána. Jó, azt megértettem, hogy enniük
kellett, de nem akartam ezt a napot.
- Amúgy köszi, hogy befogadtátok ide a
csapatot - mosolyodtam el, elvégre Jonghyun meg Key csak idegenek voltak, mégis
hagyták, hogy velük legyünk.
- Ugyan már! Ez a minimum. Meg Jongie
szereti a társaságot, és ti jó hatással vagytok rá - kiabálta ki a konyhából.
Idővel a csapat többi tagja is elkezdett
levánszorogni az emeletről. Aron Kookieval egyből elment a lakására, hogy
elhozza a fegyvereket, Key pedig lecipelte Pulival a mellényeket. Miután a két
barangoló is hazatért, mindenki helyet foglalt.
- Akkor jó étvágyat - szólalt meg Kulcs,
mikor az asztalra tette a reggelit. Tényleg minden nagyon gusztusosan nézett
ki, látszott, hogy mindent megtett, ami csak tőle telt.
- Fura belegondolni, hogy ez lesz az
utolsó közös reggelink - sóhajtotta Rexi, hátradőlve a széken. Ebben én is
egyetértettem.
- Na, ne lombozódjunk le, inkább
koncentráljon mindenki a feladatára. Első az evés, aztán indulunk - lelkesedett
Aron.
- Te biztos azért vagy jó nyomozó, mert
olyan betegesen imádod leleplezni a bűnözőket, hogy még te tűnsz pszichopatának
- Eli fel sem pillantott az evésből. Valahol igaza volt. Aron minden egyes
újságban vigyorgott. Mikor Pulinál aludtam, sikeresen elcsíptem egy régi
újságot, rajta a képével. Vigyorgott, mint a tejbepapi.
- Persze, mert ez egy megkönnyebbülés.
Kevesebben halnak meg. Ez minden.
- Ha te mondod - sóhajtottam. Csak
csendben ültem nekik háttal. Nem akartam látni, ahogy ettek.
- Na, akkor induljunk - állt fel
mindenki egyszerre az asztaltól. Én is ugyanezt tettem.
- Srácok - szólaltam meg halkan, de ők
azért figyeltek rám - Nem tudom, mi lesz ma, de ha elkapjátok a gyilkost, akkor
én biztos el fogok tűnni, ezért szeretném megköszönni nektek, hogy ilyen jó fej
srácokkal ismerkedhettem meg. Nem akarok nyálas lenni, szóval csak köszönöm,
hogy ilyen jó, baráti társaság lett belőlünk, és hogy jó barátaim lettetek -
hajoltam meg nekik a végén. Nem mertem az ügy végére hagyni, mert nem tudhattam,
mikor is fogok eltűnni majd, de ha köszönés nélkül történt volna, az nem lett
volna szép.
- Jaj, Jongin - sóhajtotta Csirke - mi
is nagyon örülünk, hogy megismerhettünk téged. Azt hiszem, mindenki nevében
beszélhetek, mert nagyon sok mindent neked köszönhetünk. Itt van Coli, akik a
te segítségeddel jöttek össze például. De akár mondhatom Elit is, aki újabban
egyre kevesebbszer vonja ki magát a társaságból, vagy Jungkook, aki sokat
tanulhatott tőled. Itt van Jongkey, akik sokkal nyitottabbak lettek a nyomozásra.
Vagy akár én, aki megtanulta, hogy sokkal nagyobb buli egy baráti társasággal
nyomozni, mint egyedül. És nagyon hálásak vagyunk neked azért, mert vagy.
- Aron, ha ilyeneket mondasz, el fogom
magam sírni - törölgettem meg a szemeim.
- Szóval induljunk, mert így nem fogok tudni koncentrálni - vigyorogtam
egyet, hogy nekik se legyen rossz kedvük, aztán a kocsi felé mentem.
Papp
Én Jongkey-vel és Aronnal mentem, a
többiek Pulival. Szerencsére a suli nem volt messze Key-ék házától, így elég
gyorsan oda is értünk.
- Rendben, akkor ahogy megbeszéltünk.
Key, te mész a tanárokhoz, Jonghyun te a folyosóra, Aron, Minho, mi pedig az
igazgatóba. Taemin és Kookie, ti meg a mellette levő helyettesiben várjatok,
hogy ha látjátok belépni, akkor utána jöhessetek - igazított el mindenkit Eli.
Ahhoz képest, hogy nem rendőr. elég jól nyomta a dolgot.
- Én meg kóválygom kint - emeltem fel a
kezem. - Vigyázzatok magatokra - integettem nekik, és kimentem az ajtón. Tudom,
hogy mindenkinél volt mellény, meg pisztoly is, de én nagyon aggódtam értük.
Kint aztán megálltam és néztem ki a fejemből. Egy árva lélek sem járt erre.
Sőt, Elit sem láttam sehol. A portás csendben ült a bodegájában. Ekkor valami
megmozdult az egyik bokorban. Ijedten kaptam oda a fejem, de semmi nem volt.
Aztán kiesett a bokorból száz won. A portás nagyokat pislogva ment oda. Észre
sem vette, hogy valaki bejött a kapun.
- Te rohadék - szisszentem fel, és
egyből utána eredtem. Nem csináltam semmi komolyat, csak megelőztem és
berohantam a fiúkhoz - Itt jön - váltam egy pillanatra láthatóvá, hogy
halljanak, aztán újra eltűntem, és besoroltam a sarokba, ahol nem zavarok. A
többiek kicsit nyugtalanok lettek, de azért koncentráltak. Én magam is izgatott
voltam, hogy végre meghal az a szemétláda, aki elvette az életemet.
Az a két perc, míg odaért, maga volt a
megtestesült örökkévalóság. Még egy dögunalmas nap is rövidebbnek tűnt
mellette. Aztán végre nyílt az ajtó, és megjelent ő.
Jisub szemei elkerekedtek. Most
bizonyosodhatott meg abban, hogy tényleg meg akarták őt ölni.
- Hát, itt vagyunk. Milyen érzés
utolsónak lenni? Azt hiszi, hogy majd maga túléli? Senki nem élheti túl a
támadásaimat - úgy vicsorgott, mint valami vadállat. Szerencsére nem
foglalkozott a behajtott ablakkal, így Elinak még volt esélye bejutni. A férfi
közelebb lépett az asztalhoz - fél, mi? Szar lehet, de ne aggódjon, csak huszonhárom
órán át fog fájni.
- Megállni, rendőrség! - ordította
Taemin az ajtóban, majd ezzel egyhuzamban felbukkant az összes többi is.
Bekerítettük a férfit.
- Tegye le a fegyvert, és adja meg
magát. Akkor nem esik bántódása! - szólt Aron is.
- Jaj, anyám, erre nem is számítottam – kaján,
beteges vigyor jelent meg a képén, majd előkapta ő is a fegyverét, és telibe
Minhót találta el - de lehet, hogy mégis.
- Baszd meg - suttogta Colos, kezével a
vállát szorítva. Ujjai között lassan csordogált a vére. A következő célpont Eli
lett volna, de elvétette, mert az beugrott a dirivel az asztal mögé. Taemin
addig behúzta a szerelmét a kanapé fedezékébe.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan
lesztek, habár a két nyomozóra és Kyoungjaere számítottam. De te is éppen meg
fogsz felelni Jisub helyett, Mr. Kwak – a fegyvert Csirkepapi fejéhez szorította,
és őt is használta fedezékként. Nem lőhette le őt, azt nem tudtam volna
elviselni. A többiek is rászegezték a fegyvert, de nem mertek lőni, hiszen
lehet, eltévesztették volna a célpontot.
- Engedd el, ha megölöd, akkor is
elkapunk, rosszabb esetben holtan - szólt Taemin, de a gyilkost ez nem foglalkoztatta.
- Nem érdekel, az öcsém miattatok halt
meg. Tudjátok milyen érzés volt látni az utolsó óráiban? Amikor csak azt
hajtogatta, hogy Zico ments meg? Nem tudjátok! - kiabálta, még mindig fegyvert
fogva Aronra.
- Én tudom milyen - szólaltam meg a
sarokban. Mindenki megdermedt. Zico álla szó szerint leesett ez pedig éppen
elég volt Csirkének ahhoz, hogy megforduljon, majd a földre terítse őt.
- Mi az Isten? Egy sze-sze-szellem!
- Az. És tudod, valahol hálás vagyok
neked, mert rajtam segítettél. De máson nem. Így jó lesz neked a rács mögött -
válaszoltam neki, aztán újra láthatatlan lettem. Csirkepapi elő is vette a
bilincset, feltette a gyilkosra, majd mindenkinek jelzett, hogy fel lehet
kelni. Jisub remegve állt fel a menedékéről.
- Halló? 112? A barátomat vállon lőtte
egy elmebeteg gyilkos! - sírta Taemin - … az iskolánál... egyetem!... Honnan
tudjam, csak segítsenek. Mi van, ha meghal?
Még Minho is úgy nézett a párjára, mint
egy őrültre.
- Taemin, csak vállon lőttek, ebbe még
nem fogok belehalni - ült fel Minho, de Taemin olyan erősen lökte vissza a
földre, hogy Colos feje koppant egyet a padlón. - Na látod, ebbe már lehet,
hogy bele fogok - röhögött a fejét fogva.
- Jongin, köszönöm, hogy segítettél -
lépett elém Aron, mikor már a többi rendőr átvette Zicot.
- Tudod, én szellem vagyok, ha rám is
lőtt volna sem lett volna bajom - mosolyogtam kedvesen.
- Megmentetted az életem. Nem is
lehetnék hálásabb - mosolyodott el bágyadtan. Eli csendben mellénk lépett, csak
úgy, mint a többi tagja a bandánknak.
- Úgy vélem, hogy ez a tökéletes
befejezés - sóhajtottam fel szomorúan.
- Minho! Ülj le! - üvöltötte a háttérben
Taemin, azonban Colos csak azért is odajött hozzánk.
- Még mennyi időnk van? - kérdezte a
sérült.
- Éjfélig tudom tartani Jongint, aztán
meglátjuk - Jonghyun lesütötte a szemeit, de Coloska elmosolyodott.
- Akkor azt még használjuk ki. Elmegyünk
utoljára enni? Kopog a szemem.
- Persze, aztán beleájulsz a kajádba,
meg elfertőződik a sebed! - morgott Puli.
- Amíg ti rendőri ügyeket intéztek, én
kivetetem a golyót.
- Choi Minho te fogsz engem a sírba
küldeni - sóhajtotta Taemin.
- Nem is kívánhatnál ennél szebb halált
- csókolta homlokon az aggodalmaskodó szerelmét Colos.
- Na jó, akkor az lesz, hogy Minhot
bekísérjük a kórházba, ti elmentek a főnökötökhöz, és utána találkozunk annál a
drága étteremnél. Én fizetek - vezényelte le a beosztást Eli. Komolyan, neki
valami parancsnoknak kellett volna elmennie, mert roppant okosan és jól
csinálja.
- Rendben, legyen úgy - egyezett bele
Aron.
- Kivel menjek? - kérdeztem. Zavartan
néztem körbe. Jonghyun mindenképp velem jött, Aron, Puli meg Süti szintén
együtt voltak, így választhattam, hogy Elit hagyom a két shoppingbolonddal,
vagy esetleg megyek velük én is.
- Velem. Én nem maradok Kibum és Minho
kétfős csapatával, az ki van csukva! Még a végén mehetek Zico után - Eli
felsóhajtott, ez pedig leegyszerűsítve annyit jelentett, hogy menjek vele.
- Rendben. Akkor az étteremnél
találkozunk - biccentettem mosolyogva. Még elköszöntünk Soo Jisub igazgatótól,
akit ez idő alatt Key beavatott mindenbe, majd elhagytuk az épületet.
Zico:0
VálaszTörlésO volt a gyilkos amit nem gondoltam volna xd
Jongin pedig hamarosan elmegy:(
nagyon tetszett a resz, Minho meg a legrosszabbol is viccet tud csinalni:"D
Csirkepapit is sajnalom hiszen nagyon megszerette Jongint.
Viszont nagyon tetszett, hwaiting^^
Igen, közös megegyezés alapján Zico lett (lejeleltük az egészet, és nagyon nehéz volt ;) )
TörlésMég igyekszünk húzni, de semmit nem lehet a végtelenségig tartogatni. Csirkepapi nekünk is a szívünkhöz nőtt, és nagyon nehéz lesz elengedni ezt a kis csapatot :/
Minho meg hülye, de így szeretjük :D
Köszönjük szépen a komit hamarosan érkezünk az új fejezettel ^^
Ajaj, ti a sírba fogtok vinni! >< Pont itt abbahagyni. Pedig már azt hittem itt minden lezárul, erre hopp, lesz még egy rész. (Bár ennek csak örülök)
VálaszTörlésSzerebcsére rendeződtek Jongin, és Csirke között a dolgok, mostanában elég rideg volt.
Végre meg van a gyilkos... Hát ez a Minho. :D Vállba lövik, de azért viccelődik. xD
Jahj, a következő rész tényleg az utolsó lesz. T^T Reménykedem benne, minél hamarabb hozzátok, köszönöm, hogy írjátok, imádom!^^ Nagyon-nagyon várom a következő fejezetet!
Remélem, boldoggá teszlek a hírrel, ugyanis még kettő fejezet van hátra :)
TörlésMinho tényleg elég vicceske lett, meg egy igazi hős :3
köszönjük, hogy írtál, és ne feledd: még két rész ;)